Félmeztelen, zokogó kisfiút filmeztek egy óvoda folyosóján, anyja szerint büntetésből küldték ki, mert nem tudott átöltözni az alváshoz
Botrány lett abból, hogy egy félmeztelen kisfiú egyedül sírt a kemenesmihályfai óvoda folyosóján. Egy szülő levideózta a jelenetet, amikor a saját gyerekéért ment az intézménybe. A felvételen jól látszik, hogy a gyerek keservesen zokog, és senki nincs vele.
Az RTL Híradó szerint nem világos, hogy a szülő miért videózta le hosszasan a kisfiút. A felvételt azonban több másik szülőnek is elküldte, az elterjedt az interneten, és végül a helyi polgármesterhez is eljutott.
Takács Balázs, Kemenesmihályfa polgármestere azt mondta:
A Celldömölki Rendőrkapitányság kiskorú veszélyeztetésének gyanújával eljárást indított.
Egy másik szülő arról számolt be, hogy az ő kisfiát is érték atrocitások az óvodában. Elmondása szerint a gyerek pánikrohamot kapott, haza kellett vinniük, majd később mesélte el, hogy az óvónők kiabáltak vele. Szerinte voltak gyerekek, akiket pszichológushoz kellett vinniük a történtek miatt. Többször is látott már egyedül síró gyerekeket a folyosón, miközben az ajtók és kapuk nyitva voltak.
A félmeztelen kisfiú anyja nem akart a kamerák elé állni, de az RTL-nek azt mondta: valószínűleg büntetésből küldték ki a gyereket a folyosóra, mert nem tudták átöltöztetni az alváshoz. A gyereket azóta kivették az óvodából, de az RTL Híradó úgy tudja, még mindig szorong.