HÍREK
A Rovatból

Feljelentik Kövér Lászlót az ellenzéki összefogás képviselői

Az Országgyűlés elnöke ellen a napokban kiszivárgott beszéde miatt tesznek feljelentést.

Link másolása

Sajtótájékoztatón jelentették be kedden az ellenzéki összefogás képviselői, hogy feljelentést tesznek Kövér László ellen a napokban kiszivárgott beszéde miatt. Mint megírtuk, most került nyilvánosságra a Direkt36 által egy felvétel, amely szerint az Országgyűlés elnöke titkosszolgálatok jelenlévő képviselőinek egy zárt körű beszélgetésen arról beszélt, hogy Magyarországon a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatot az ellenzék jelenti, sőt arra is utalt, hogy történhetnének lépések ebben az ügyben.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke a keddi sajtótájékoztatón azt mondta, Orbán Viktor és kormánya az utóbbi hetekben megmutatta, hogy semmilyen eszköztől nem riadnak vissza, hogy megtartsák a hatalmukat. A politikus szerint álújságírókat küldenek a lakásuk elé, külföldi ügynökök figyelik őket, és úgy látja, mindezt a hatalommegtartás érdekében teszik - számolt be róla a Telex.

"Kövér László mondott még egy nagyon durva dolgot ebben a beszédében, azt, hogy ő ebben az ún. válsághelyzetben, amit ő maga értékel, a legfontosabb dolog a lojalitás. Azt mondta, hogy ő lojalitás alatt azt érti, hogy az elvégzett munka szakszerűsége jelenti a lojalitást az elöljárójukkal és az állammal szemben"

– mondta Szabó Tímea.

A Párbeszéd politikusa szerint az Országgyűlés elnöke gyakorlatilag az alkotmányos rend, a többpártrendszer megzavarására buzdította a titkosszolgálatok vezetőit. Ezért

az egységes ellenzék Kövér szavaira és a Pegasus-botrányra, illetve a politikusok megfigyelésére tekintettel kedden feljelentést tesz jogosulatlan titkos információgyűjtés vagy leplezett eszköz jogosulatlan alkalmazásának gyanúja miatt.

Bangóné Borbély Ildikó, MSZP-s országgyűlési képviselő arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy Kövér László az utóbbi időben egyre gyakrabban büntette meg a parlamentben az ellenzéki képviselőket, most pedig már átlépett egy határt, amit szerinte politikus nem tehet meg közjogi méltóságként.

Tóth Endre, a Momentum elnökségi tagja "a magyar közélet egyik legfőbb kútmérgezőjének" nevezte a házelnököt, aki szerinte "megosztja a nemzetet, magyart állít magyarral szemben". Úgy véli, Nyugat-Európában már tömegek vonulnának utcára olyan mondatokért, amiket Kövér mondott a kiszivárgott felvétel szerint, és elsöpörnék azt az embert, aki ilyet ejtett ki a száján. Nálunk pedig azért nincs ez, mert szerinte a fideszes elit hozzászoktatta a gyűlölethez az embereket.

Brenner Koloman, a Jobbik képviselője és az Országgyűlés alelnöke azt mondta, hisz a nemzeti egységben, és vissza is állítják majd a demokráciát, ahol a titkosszolgálat a valódi nemzetbiztonsági veszélyek elhárításán dolgozhat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Nem fogott kezet Magyar Péterrel Szentkirályi Alexandra kampányfőnöke: „Becstelen emberrel nem fogok kezet”
A Fidesz főpolgármester-jelöltje is aláírásokat gyűjtött szombat reggel a Széll Kálmán téren. Magyar lépett oda hozzájuk, Szentkirályival kezet is rázott, de Hidvéghi Balázs elutasította azt.

Link másolása

Magyar Péter szombaton tette közzé a pártja EP-listáját, és azt is bejelentette, hogy Budapesten kezdik az aláírásgyűjtést.

Magyar személyesen is megjelent a Széll Kálmán téren szombat reggel, ahol ott volt Szentkirályi Alexandra, a Fidesz főpolgármester-jelöltje is, aki szintén aláírásokat gyűjtött a kormánypárt standjánál.

A Telex beszámolója szerint Magyar oda is lépett Szentkirályihoz sok sikert kívánni neki. Miközben kezet fogtak a jogászt azt mondta a Fideszes politikusnak: „Esetleg a gyurcsányozáson kívül valami konkrét programot adjatok Budapestnek”.

Erre Szentkirályi úgy vágott vissza: „Én az orbánozás abbahagyását javaslom neked”.

Ezután Magyar kezet nyújtott Hidvéghi Balázs kampányfőnöknek is, aki nem viszonozta ezt. Hidvéghi a döntését később így magyarázta a Telex riporterének:

„Becstelen emberrel nem fogok kezet”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Magyar Péteréknek rekord gyorsasággal összegyűlt a 20 ezer aláírás
Szombaton reggel kezdték a gyűjtést, de délelőtt már össze is jött a szükséges 20 ezer ajánlás. Azért folytatják a gyűjtést.

Link másolása

Szombaton reggel kezdték az aláírásgyűjtést, de délelőtt már össze is jött a szükséges 20 ezer ajánlás a TISZA pártnak.

Mindezt Magyar Péter jelentette be a Facebookon:

„A TISZA Párt aktivistái a pultoknál és a fővárost járva máris összegyűjtötték a szükséges 20 ezer aláírást. Hálás köszönet a munkájukért és a támogatásért. A gyűjtést folytatjuk ma még csak Budapesten, holnaptól vidéken is.”

Magyar Péter hamarosan a Lehel téren fog beszédet mondani, ide várja az érdeklődőket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Itt van Magyar Péter pártjának EP-listája, Budapesten kezdik az aláírásgyűjtést
12 név szerepel rajta, de Magyar szerint a lista még bővülhet. Szombat reggel a Széll Kálmán téren kezdték el az aláírások gyűjtését.

Link másolása

Magyar Péter bemutatta a TISZA Párt európai parlamenti képviselő-jelöltjeit szombaton a Facebook-oldalán. Reggel elkezdték az aláírsok gyűjtését is.

A listát Magyar Péter vezeti, a második helyen pedig a jelöltek közül a legtöbb szavazatot begyűjtő hölgy, Dávid Dóra áll. Harmadik helyen Tarr Zoltán református lelkész szerepel, akit azután rúgtak ki állami munkahelyéről, hogy felszólalt Magyar Kossuth téri tüntetésén. A szavazáson a legtöbb voksot begyűjtő Dr. Kulja András pedig a negyedik.

A listán 12 név szerepel, de Magyar szombati posztjában azt írta, hogy ez még bővülhet.

„9.00 órától 14 budapesti helyszínen megkezdjük az aláírások gyűjtését (pontos helyszínek kommentben). Holnaptól már vidéken is számítunk a támogatásotokra. Támogassátok az aláírásitokkal a TISZA Párt listáját és egy új, modern, békés, európai Magyarországot. Én 9.30 körül ott leszek a Széll Kálmán téren és aztán megyek tovább a többi aláírásgyűjtő helyszínre. Ha van kedvetek, beszélgessünk”

- írta a bejegyzésben Magyar Péter.

A jogász azt is hozzátette, hogy ha esetleg van valakinek olyan fehér sátra, aminek az oldalai nyitottak, akkor megköszöni, ha el tudja hozni valamelyik helyszínükre, mert az eső elkezdett szemerkélni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Bohár Dániel szerint nem Magyar Péter, hanem a Fidesz gyűjtötte össze előbb a 20 ezer aláírást, de a kommentelők egy része lehazugozta
Facebook posztban állította, hogy a Fidesznek gyűlt össze először szükséges számú aláírás. A hozzászólók azonban nem így látták.

Link másolása

Miután Magyar Péter pártjának rekordgyorsasággal összegyűlt az induláshoz szükséges 20 ezer ajánlás, Bohár Dániel a közösségi oldalán tette közzé, hogy

„a Fidesznek gyűlt össze először az EP-listára az aláírás!”

Ha így van, ha nincs így, a kommentelők rákaptak az eléjük szórt kendermagra, és parázs vita alakult ki.

Néhány komment:

Hazugság! Hajrá Tisza!

Hazudsz, mint mindig!

Látva a szavazóitokat nagy dolog hogy ilyen hamar összejött, hiszen a 40%-a írni olvasni nem tud tisztességesen.

Hazudsz te is reggel, délben, meg este, mint Fletó nagyapátok.

Emellett természetesen sok gratulációt is besöpört Bohár: lájkokból kétszer annyit kapott, mint nevetős szmájlit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk