HÍREK
A Rovatból

Feljelentették a honvéd főparancsnokot, miután durván megalázhatták és kínozhatták a honvédségi sofőröket az utasítására

Hat napon keresztül kellett megalázó feladatokat végezniük a sofőröknek, miközben nem hagyták őket aludni sem. Az átéltektől sokaknak egészségügyi problémái lettek.

Link másolása

Egy Szentendrén tartott állománygyűlésen készült két hangfelvétel alapján feljelentették Böröndi Gábort, a Honvédség nemrégiben kinevezett főparancsnokát. A felvételeken Böröndi megalázó stílusban beszél a honvédség sofőrjeiről, akiket tanítás alá kell venni a pletykásságuk miatt - írja a Szabad Európa.

A május 5-én tartott gyűlés végén a jelen lévő 58 sofőrt azonnal Táborfalvára szállították busszal, ahol hat napon keresztül megalázó feladatokat kellett végezniük olyan körülmények között, amelyek már kínzásnak is nevezhetőek.

Az egyik hangfelvételen Böröndi arról beszél, hogy nagyon elege van már abból, hogy a munkaköri leírásokkal pepecselnek a parancsnokok, miközben azokkal még senki nem nyert háborút.

„Magyarul: mosolygunk rajta. Felejtsék el a munkaköri leírást, leírásokat, jó?”

- mondta.

A másik felvételen arról beszél, hogy a honvédséget a „Gépjárművezetők Tudományos Tanácsa” irányítja, ezért a gyűlés után „kiképzésre” mennek a sofőrök, a jelen lévő tiszteknek így maguknak kell hazavezetniük. Itt még nem hangzott el az, hogy pontosan hova mennek, és hogy mennyi időre, a feljelentés szerint ezzel megsértették a szolgálati feladatra vezénylés szabályait.

A Szabad Európának az egyik érintett sofőr felesége arról írt, hogy férje a napi egyszer engedett hazatelefonálás alkalmával arról beszélt neki, hogy az átélt fizikai és szellemi stressztől, a megalázó bánásmódtól többen egészségügyi problémákkal kezdtek el küzdeni.

A feljelentés szerint a söfőröket éjszaka két-három óránként felkeltették és értelmetlen feladatokat végeztettük velük. A távozás előtt mindenkivel aláírattak egy titoktartási nyilatkozatot.

A feljelentő is arról beszélt a portálnak, hogy egyelőre szeretne inkognitóban maradni, mert tart a retorzióktól. Abban bízik azonban, hogy a feljelentés nyomán az ügyészség tanúként minden sofőrt kihallgat majd, ahol az igazmondási kötelezettség miatt meg fogják erősíteni az állításait.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője megerősítette, hogy megérkezett hozzájuk a feljelentést, arról azonban még nincs döntés, hogy elindul-e a nyomozás az ügyben. Vadai Ágnes, az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának DK-s tagja pedig írásbeli kérdéssel fordult az eset miatt a honvédelmi miniszterhez.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Távozik a HVG-től Dezső András újságíró, aki megszerezte a Magyar Péterrel kapcsolatos rendőri jelentést
Távozik a hvg.hu felelős szerkesztője, és még két vezető munkatársa is. Mindezt egy csütörtöki állománygyűlésen tették hivatalossá.

Link másolása

Távozik a HVG-től Dezső András, a Magyar Péterrel kapcsolatos rendőri jelentést megszerző, Pulitzer-emlékdíjjal kitüntetett tényfeltáró újságíró - értesült a Média1. Szintán távozik a hvg.hu Nagy Iván Zsolt felelős szerkesztő, Windisch Judit, turnusvezetője és Rovó Attila, a belföld rovat vezetője.

A szájt vezetését átmenetileg Gergely Márton, a HVG hetilap felelős szerkesztője veszi át.

A Média információi szerint Nagy Iván Zsolt már szerdán közölte is munkatársaival, hogy távozik. Ezt azonban csak csütörtöki állománygyűlésen tették hivatalossá.

A kiadó csütörtöki közleményében azt írta:

„A HVG vezetősége a vezetőség a napokban döntött a hetilap, a hvg.hu és a hvg360 szerkesztőségi integrációjának felgyorsításáról.

Az alapelvek kidolgozása a napokban kezdődött, s a pontos működési rend kialakítására a következő hónapokban kerül sor. Az integrációtól hatékonyabb működést, az exkluzív, minőségi tartalom bővülését és a párhuzamosságok megszűnését várja a kiadó és a szerkesztőség.

A következő hetekben jelentős személyi változások is várhatók a szerkesztőség életében. A változások szükségességét jelzi, hogy az év második felétől távozik a szájt éléről Nagy Iván Zsolt felelős szerkesztő, és felmondási idejük letöltése után Windisch Judit és Rovó Attila rovatvezető is. Továbbá elhagyja a HVG szerkesztőségét Dezső András, a lap egyik meghatározó munkatársa.

A HVG kiadója minden távozónak köszöni, hogy eddigi munkájával hozzájárult az online és a print kiadványok sikeréhez, és a független újságírás értékeinek megőrzéséhez, egyben sok sikert kíván nekik a továbbiakban.

A távozó kollégák pótlására a kiadó megteszi a szükséges lépéseket. A hvg.hu és a hvg360 vezetését átmenetileg Gergely Márton, a hetilap felelős szerkesztője veszi át július elsejétől, és így a HVG kiadványainak megbízott főszerkesztője lesz az integrációs folyamat lezárulásáig.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
„Javaslom, hogy a Fideszt is keresd meg” – Magyar Péter visszaszólt a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökének, miután vizsgálat indult ellene
Szerinte Lánczi Tamásnak arról kéne érdeklődnie, hogy „Orbán Viktor hogyan avatkozik be magyar adófizetői milliárdokkal szinte az összes balkáni választásba”.

Link másolása

Magyar Péter is reagált arra hírre, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal vizsgálatot indított ellene egy, a Magyar nemzetben csütörtökön megjelent cikk nyomán. A lap arról írt, hogy Magyar mögött a Datanet áll.

Ezt abból vezetik le, hogy a jogász által elindított talpramagyarok.hu nevű oldal adatkezelési tájékoztatójában két olyan cég szerepel, amik a Magyar Nemzet szerint a Datadat utódcégei, vagy ahhoz kapcsolódnak.

Magyar Péter a vizsgálattal kapcsolatban azt írta a Facebook-oldalán csütörtök délután:

„Friss hír, hogy az úgynevezett Szuverenitásvédelmi Hivatal havi ötmillió forintért kitartott elnöke, Lánczi Tamás vizsgálatot indított velem kapcsolatban, külföldi befolyásolási kísérlet miatt.

Kedves Tomi,

Örülök, hogy megdolgozol a pénzedért. Javaslom, hogy a Fideszt is keresd meg, akár az Állami Számvevőszék elnökével (havi 6,5 millió forint) közösen és érdeklődjetek náluk, hogy évente hány milliárd forintot költenek 2015 óta az amerikai kampányguruknál, a gyűlölet propaganda mestereinél, illetve, hogy Orbán Viktor hogyan avatkozik be magyar adófizetői milliárdokkal szinte az összes balkáni választásba, de még a franciába is.

Várom a hívásodat, MP”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Százezer forintnyi árúval megpakolva akart kisurranni egy Lidl-ből egy banda, akikkel gyerekek is voltak
Egyszerűen kitolták a bejáraton a bevásárlókocsit. A dolgozók azonban kiszúrták őket, így inkább menekülőre fogták.

Link másolása

Több mint százezer forintnyi áruval megpakolva, fizetés nélkül távozott egy solti áruházból egy banda. A rendőrség lopás gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtöki közleményében azt írta, hogy a két férfi és a két nő - akikkel a közzétette videófelvétel szerint két gyermek is volt - január 26-án 19 óra 15 perc körül az áruházból százezer forintot meghaladó értékű árucikket akart eltulajdonítani úgy, hogy a telepakolt bevásárlókocsit a bejárati ajtón át tolták ki a parkolóba.

A lopást azonban az alkalmazottak észrevették, ezért a bűnbanda tagjai – a termékeket hátrahagyva – elmenekültek a helyszínről.

A társaság egyik fele valószínűleg egy kék színű Opellel közlekedett.

A rendőrség kéri, hogy aki a felvételen látható személyek bármelyikét felismeri, hívja a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságot a 06-76/513-356-os számon. A névtelenség megőrzése mellett is tehető bejelentés a telefontanú (06-80/555-111) zöldszámán vagy a 112-es segélyhívó számon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Vizsgálatot indított Magyar Péter ellen a Szuverenitásvédelmi Hivatal
Egy a Magyar Nemzetben megjelent cikk alapján, amiben arról írtak, hogy a Datadat áll Magyar Péter mögött.

Link másolása

Vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal a magyar sajtóban megjelent külföldi finanszírozási kísérlet gyanúját felvető információk alapján - írta a szervezet az MTI-hez eljutott csütörtöki közleményében. A hivatal a Magyar Nemzet csütörtökön napvilágot látott információi alapján indítja meg a vizsgálatot.

A lap arról írt: a Datadat áll Magyar Péter mögött, mivel a jogász által elindított talpramagyarok.hu nevű oldal adatkezelési tájékoztatójában két olyan céget szerepel, amik a Magyar Nemzet szerint a Datadat utódcégei, vagy ahhoz kapcsolódnak.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint mivel felmerül a gyanúja annak, hogy „ugyanaz a külföldi és magyar szereplőkből álló érdekkör és kapcsolati háló”, amelyik a 2022-es országgyűlési választások előtt Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt mozgalmát támogatta és „megpróbálta a magyar törvényeket kijátszva befolyásolni a magyar választásokat”, valamint több európai uniós kampányban is aktív szerepet vállalt, jelenleg ismét a magyar választásokat „vette célba”.

A hivatal azt is hozzátette, hogy az érdekkör céghálójának tagjaival szemben több büntetőeljárás is folyamatban van.

„A vizsgálatot az ügy feltárásáért indítja a Szuverenitásvédelmi Hivatal” - írták.

Az Átlátszó egyébként idén is kikérte a Fővárosi Törvényszéktől, hogy melyik sajtótermék mennyi sajtó-helyreigazítási és személyiségi jogi pert vesztett a múlt évben. A legtöbb, összesen 7 sajtópert a Magyar Nemzet vesztette el.


Link másolása
KÖVESS MINKET: