HÍREK
A Rovatból

Feljelentést tett a csengeri örökösnő vesztegetés és hűtlen kezelés miatt

P. Mária ellen ugyanakkor még továbbra is folyamatban vagy eljárás csalás miatt.

Link másolása

Feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen a csengeri örökösnő néven elhíresült P. Mária vesztegetés és hűtlen kezelés ügyében – tudta meg a Népszava.

P. Mária beadványa szerint egy alföldi vállalkozás, a Kiskun Tender Kft. rajta keresztül küldött Kósa Lajos akkor debreceni polgármesternek 2014-2015 ben több részletben 68,3 millió forintot, hogy Kósa elintézze egy Debrecenben „beragadt”, több száz millió forint kifizetését, ő pedig a Kiskun Tendertől a számlájára érkezett pénzt átadta Kósa Lajosnak.

Pár nappal ezelőtt a bíróság első fokon igazat adott P. Máriának, akiről Kósa Lajos korábban azt állította, hogy csalásért már elítélték. Ezzel a bíróság szerint a fideszes politikus megsértette a nő jó hírnévhez való jogát. Jelenleg ugyanakkor a mátészalkai járásbíróságon folyamatban van egy eljárás csalás vádjával P. Mária ellen.

P. Mária 2018-ban került bele először a hírekbe. A nő azt állította, hogy egy 1300 milliárd forintos örökség vár rá Németországban és Svájcban, és a pénz hazahozatalához több embertől is kért segítséget. Az egyikük Kósa Lajos volt, akit egy hiteles közjegyzői okirat szerint 2013-ban P. Mária 4,355 milliárd euró kezelésével bízott meg, egy másik okirat szerint pedig az asszony 2,6 millió euró akart ajándékozni a politikus édesanyjának. Ezért cserébe Kósa Lajos közreműködött volna a hatalmas vagyon rendezésében.

Ekkor került a képbe a Kiskun Tender. P. Mária szerint a cég több részletben utalt a számlájára 68,3 millió forintot, amit ő átadott Kósának. A fideszes politikus szerint viszont P. Mária megtévesztette őt, illetve hogy a Kiskun Tender csak kölcsönbe adta a pénzt a nőnek, aki azt ígérte, az örökségből vissza fogja fizetni.

Végül P. Máriát vádolták meg azzal, hogy húsz sértettnek összesen 778 millió forintos kárt okozott. Idén júniusban helyezték szabadlábra.

P. Mária idén szeptemberben adott először interjút az ügyben a Partizánnak:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Nem fogott kezet Magyar Péterrel Szentkirályi Alexandra kampányfőnöke: „Becstelen emberrel nem fogok kezet”
A Fidesz főpolgármester-jelöltje is aláírásokat gyűjtött szombat reggel a Széll Kálmán téren. Magyar lépett oda hozzájuk, Szentkirályival kezet is rázott, de Hidvéghi Balázs elutasította azt.

Link másolása

Magyar Péter szombaton tette közzé a pártja EP-listáját, és azt is bejelentette, hogy Budapesten kezdik az aláírásgyűjtést.

Magyar személyesen is megjelent a Széll Kálmán téren szombat reggel, ahol ott volt Szentkirályi Alexandra, a Fidesz főpolgármester-jelöltje is, aki szintén aláírásokat gyűjtött a kormánypárt standjánál.

A Telex beszámolója szerint Magyar oda is lépett Szentkirályihoz sok sikert kívánni neki. Miközben kezet fogtak a jogászt azt mondta a Fideszes politikusnak: „Esetleg a gyurcsányozáson kívül valami konkrét programot adjatok Budapestnek”.

Erre Szentkirályi úgy vágott vissza: „Én az orbánozás abbahagyását javaslom neked”.

Ezután Magyar kezet nyújtott Hidvéghi Balázs kampányfőnöknek is, aki nem viszonozta ezt. Hidvéghi a döntését később így magyarázta a Telex riporterének:

„Becstelen emberrel nem fogok kezet”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Magyar Péteréknek rekord gyorsasággal összegyűlt a 20 ezer aláírás
Szombaton reggel kezdték a gyűjtést, de délelőtt már össze is jött a szükséges 20 ezer ajánlás. Azért folytatják a gyűjtést.

Link másolása

Szombaton reggel kezdték az aláírásgyűjtést, de délelőtt már össze is jött a szükséges 20 ezer ajánlás a TISZA pártnak.

Mindezt Magyar Péter jelentette be a Facebookon:

„A TISZA Párt aktivistái a pultoknál és a fővárost járva máris összegyűjtötték a szükséges 20 ezer aláírást. Hálás köszönet a munkájukért és a támogatásért. A gyűjtést folytatjuk ma még csak Budapesten, holnaptól vidéken is.”

Magyar Péter hamarosan a Lehel téren fog beszédet mondani, ide várja az érdeklődőket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Itt van Magyar Péter pártjának EP-listája, Budapesten kezdik az aláírásgyűjtést
12 név szerepel rajta, de Magyar szerint a lista még bővülhet. Szombat reggel a Széll Kálmán téren kezdték el az aláírások gyűjtését.

Link másolása

Magyar Péter bemutatta a TISZA Párt európai parlamenti képviselő-jelöltjeit szombaton a Facebook-oldalán. Reggel elkezdték az aláírsok gyűjtését is.

A listát Magyar Péter vezeti, a második helyen pedig a jelöltek közül a legtöbb szavazatot begyűjtő hölgy, Dávid Dóra áll. Harmadik helyen Tarr Zoltán református lelkész szerepel, akit azután rúgtak ki állami munkahelyéről, hogy felszólalt Magyar Kossuth téri tüntetésén. A szavazáson a legtöbb voksot begyűjtő Dr. Kulja András pedig a negyedik.

A listán 12 név szerepel, de Magyar szombati posztjában azt írta, hogy ez még bővülhet.

„9.00 órától 14 budapesti helyszínen megkezdjük az aláírások gyűjtését (pontos helyszínek kommentben). Holnaptól már vidéken is számítunk a támogatásotokra. Támogassátok az aláírásitokkal a TISZA Párt listáját és egy új, modern, békés, európai Magyarországot. Én 9.30 körül ott leszek a Széll Kálmán téren és aztán megyek tovább a többi aláírásgyűjtő helyszínre. Ha van kedvetek, beszélgessünk”

- írta a bejegyzésben Magyar Péter.

A jogász azt is hozzátette, hogy ha esetleg van valakinek olyan fehér sátra, aminek az oldalai nyitottak, akkor megköszöni, ha el tudja hozni valamelyik helyszínükre, mert az eső elkezdett szemerkélni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A fél országra figyelmeztetést adtak ki: zivatar, viharos szél és jégeső is jöhet szombaton
Főként az ország északnyugati részén lehet számítani esőre, zivatarokra. Vasárnap is marad majd a borús, felhős idő.

Link másolása

12 megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést szombaton zivatarok miatt.

A HungaroMet előrejelzésében azt írja, hogy délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés.

Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt.

A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő.

A zivatarok miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki Pest, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyékre szombatra.

Vasárnap is többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd éjjel nyugat felől vékonyodik, szakadozik a felhőzet. Szórványosan előfordul eső, zápor, néhol zivatar. A Nyugat-Dunántúlon és estig északkeleten kisebb a csapadék esélye. Legtöbb helyen a Duna-Tisza közi összeáramlási zónában és a Dél-Alföldön eshet. Sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik az északi, északnyugati szél.

Délután a Dunántúlon 9, 13, máshol 13, 17 fok körül alakul a hőmérséklet.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk