hirdetés

HÍREK

Fekete-Győr Jakab kijelentéséről: „egy nagyon konzervatív álláspontot próbált megfogalmazni, ami aztán nagyon bántóra sikerült”

Jakab Péter nemrég a Telexnek adott interjújában azt mondta: „soha nem fogok azért küzdeni, hogy egy gyereknek három apja legyen”.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. március 08.

hirdetés

Jakab Péter nemrég a Telexnek adott interjút. A Jobbik miniszterelnök-jelöltjét többek között arról is megkérdezték, mi a véleménye A család az család kampányról, és hogyan áll ehhez a Jobbik?

Jakab úgy válaszolt:

"Én ebben konzervatív álláspontot tudok csak képviselni, és nem fogom magamat, sem a közösségemet megtagadni. Sarkosan fogalmazok: soha nem fogok azért küzdeni, hogy egy gyereknek három apja legyen".

Fekete-Győr András, a Momentum miniszterelnök-jelöltje hétfőn egy Facebook-posztban reagált Jakab kijelentésére.

"Azt hiszem, értem mit akart mondani a pártelnök: egy nagyon konzervatív álláspontot próbált megfogalmazni, ami aztán nagyon bántóra sikerült. Bántó és helytelen álláspont, mert nem szabad azt üzenni, hogy egy gyerek inkább intézményben, ne pedig egy szerető, törődő, akár két azonos nemű szülőből álló családban nőjön fel.

Persze lehet csűrni-csavarni a szavakat, de az ehhez hasonló kijelentések a gyakorlatban, a valóságban mindig egy dologhoz vezetnek: hogy több gyermek éli le a fiatalkorát árván, állami intézményben.

És azzal is tudnék vitatkozni, hogy ez lenne a konzervatív álláspont: szerintem nincs annál konzervatívabb dolog, mint amikor két, egymást szerető ember hajlandó összekötni az életét, hogy közösen alapítsanak családot, hogy aztán közösen, nem egyénenként, hanem családként nézzenek szembe a világ kihívásaival" - fogalmazott Fekete-Győr András.

hirdetés

A Momentum miniszterelnök-jelöltje posztjában azt is hozzátette: sokaknak meglepő lehet, hogy két szövetséges párt elnöke egy ilyen fontos kérdésben egymással szemben foglal állást. "De pont ez a legjobb az előválasztásban: egy hosszú, vitákkal teli kampány végén, az érvek ütköztetése után az ellenzéki választók döntik majd el, hogy kit tartanak a leginkább meggyőzőnek, és hogy ki képviselje őket a 2022-es országgyűlési választásokon az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjeként.

A programoktól és a vitáktól nem kell megijedni, a programoknak és a vitáknak örülni kell: csak erősebbé tesznek az ettől évtizedek óta elszokott Fidesszel és Orbán Viktorral szemben.

Bármiben is van köztünk egyet nem értés, Jakab Péter a harcostársam, és az is marad – és ha ő nyeri az előválasztást, vállt vállnak vetve fogok vele küzdeni az Orbán-rendszer eltakarítása érdekében"

- zárja Fekete-Győr András.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK

Egyelőre nem adja le a Zacher-interjú második részét a Szabad Európa, miután az első rész miatt Kásler főtanácsadója etikai állásfoglalást kért

A Zacher Gáborral készült beszélgetés első része után Kollár Lajos, Kásler Miklós főtanácsadója 63 szakmai tagozat vezetőjétől azt kérte, hogy ítéljék meg, helyes-e etikailag, amiket az orvos mondott.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. április 17.

hirdetés

Ezen a szombaton nem jelentkezett új műsorral a Szelfi, a Szabad Európa podcast-magazinja.

A lap a múlt heti interjúval okolja az esetet. Mint korábban mi is megírtuk, az egy héttel ezelőtti, Zacher Gáborral készült beszélgetés után Kollár Lajos, Kásler Miklós főtanácsadója 63 szakmai tagozat vezetőjétől azt kérte, hogy ítéljék meg, helyes-e etikailag, amiket az orvos mondott.

A Népszava értesülései szerint több szakmai tagozat vezetője elhárította Kollár kérését.

A Zacher Gáborral készült beszélgetés második részét azonban a történtek miatt egyelőre nem adják le. „A podcast készen van, ott várja a megjelenést a szerkesztőségi rendszerben, egyetlen kattintásra a nyilvánosságtól” - írja a Szabad Európa. Ugyanakkor hozzáteszik:

hirdetés
A Szabad Európa minden országban, ahol jelen van, a felelősségteljes társadalmi vita színtere és a szabad véleménynyilvánítás fóruma. Ugyanakkor rendkívül fontos számunkra interjúalanyaink bizalma és védelme is, ezért Zacher Gáborral közösen úgy döntöttünk, hogy a vele készített beszélgetés második része egyelőre nem jelenik meg.

A podcast első (és idáig egyetlen nyilvános) része itt hallgatható meg:


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

Pontosítottak a szlovákok: mégsem lehet az oltással kiváltani a karantént a határátlépéskor

A szlovák Közegészségügyi Hivatal elismerte, hogy hibázott, és a sokak által üdvözölt enyhítések mégsem olyan jelentősek. Az új szabályok szerint ugyanis mégsem lehet szabadon átjárni a határon az oltási igazolvány birtokában.
Fotó: MTI/Komka Péter - szmo.hu
2021. április 17.

hirdetés

Csütörtökön mi is megírtuk, hogy Szlovákia új szabályokat hozott határainak átlépéséről, azóta azonban kisebb káosz alakult ki annak értelmezésével kapcsolatban. Az intézkedések arról szóltak, hogy az mRNS- és a vektoralapú vakcinákkal oltott emberek úgy léphetik át a szlovák határt, hogy nem kell kötelező 14 napos karanténba vonulniuk. Most azonban kiderült, hogy ez még sincs így.

Péntek este a szlovák közmédia csatornája számolt be arról, hogy a Közegészségügyi Hivatal, amely csütörtök este nyilvánosságra hozta az új szabályokat, hibázott.

Azóta a hivatal Facebook-oldalára - ahol először jelentek meg az új szabályok - kikerült a pontosítás, miközben az eredeti posztot már törölték. Az új bejegyzésben elismerik:

valóban hibáztak, és a nyilvánosságra hozott szövegben rosszul fogalmazták meg a beoltottakra vonatkozó határátlépési szabályokat. A kellemetlenségekért elnézést kérnek. Az új szabályok hangsúlyozzák: mégsem lehet szabadon átjárni a határon az oltási igazolvány birtokában.

Több ponttal egészítették ki a csütörtökön nyilvánosságra hozott intézkedések azon részét, amely a beoltottakra vonatkozik.

Ezek értelmében a beoltottak is csak úgy léphetik át a határt, ha:

  • az országba érkezés időpontjáig jelzik a belépési szándékukat a kormány online regisztrációs felületén
  • 72 óránál nem régebbi negatív antigén vagy PCR-teszttel rendelkeznek
  • az átlépést követően 14 napos otthoni vagy állami karanténba vonulnak, amelynek akkor szakad vége, ha a karantén bármely napján egy negatív PCR-tesztet produkál az illető.

A változás (és a tényleges enyhítés) az utolsó pontban látható: eddig ugyanis a kötelező karanténban leghamarabb a nyolcadik napon lehetett teszteltetni, tehát nyolc napnál korábban nem lehetett szabadulni a karanténból még teszttel sem. Az új szabályok értelmében ez most változik, tehát

hirdetés
aki be van oltva, az két negatív teszttel kiválthatja a kötelező karantént.

A Facebook-poszt alatt és a határátlépéssel kapcsolatos csoportokban nyilvánvalóan nem aratott túl nagy sikert a pontosítás, nagyon sokan adtak hangot nemtetszésüknek azzal kapcsolatban, hogy mégsem lesz olyan egyszerű Szlovákiába utazni.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

A kormány elvette Fürjes Balázstól a Diákváros szervezését és a Fundan Egyetemet is

Mostantól Palkovics László koordinálja a Diákváros és a Fudan Egyetem budapesti oktatási-kutatási adminisztratív infrastruktúrájának, és kampuszának megvalósítását.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt - szmo.hu
2021. április 17.

hirdetés

Péntek este a kormány úgy módosította Fürjes Balázs kormánybiztosi kinevezését, hogy kikerült a portfóliójából a Budapest Diákváros projekt és a Fudan Egyetem építésének koordinálása - számol be a 444.hu.

Az erről szóló kormányrendelet szerint

mostantól Palkovics László koordinálja majd a Diákváros és a Fudan Egyetem budapesti oktatási-kutatási adminisztratív infrastruktúrájának és kampuszának megvalósítását.

A Diákváros és a kínai egyetem kérdése több mint egy hete ad muníciót a főváros és a kormány csatározásaihoz. Tíz napja a Direkt36 cikkéből derült ki, hogy a 12 ezer magyar egyetemista elszállásolására tervezett Diákváros területéből venné el a helyet a kínai Fudan Egyetem kampusza.

A tervek hallatán a Fővárosi Önkormányzat tiltakozni kezdett az ellen, hogy „a magyar diákok számára elérhető és olcsó lakhatást jelentő Diákváros helyett a kínai állam érdekeit szolgáló elit kampusz” épül Ferencvárosban,

Karácsony Gergely megüzente a kormánynak, hogy ha nincs Diákváros, akkor nem lesz atlétikai világbajnokság sem.

hirdetés

Erre válaszul épp Fürjes Balázs védte meg a tervezett egyetem tervét azzal, hogy a Diákváros tervei érintetlenek, annak a 8-10 ezer magyar egyetemi hallgatónak adnak helyet, akik a magyar állami/budapesti egyetemek hallgatói lesznek. A Fudan kampusza pedig a déli városkapu egyéb területein kap majd helyet.

 

Csakhogy Balogh Samu, Karácsony Gergely kabinetfőnöke szerint a Déli Városkapu térképe és a bemutatott kormánykoncepció összevetése azt mutatja, hogy a Fudan a Diákváros területére, a diákszállások helyére települne.

Egy nappal Fürjes sajtótájékoztatója után, péntek este a kormány egy külön kormányrendeletben erősítette meg, hogy

fenntartja szándékát a Budapest Diákváros megvalósítására, valamint egyetért azzal, hogy a Budapest Diákváros mellett a Fudan Hungary Egyetem budapesti oktatási-kutatási és adminisztratív infrastruktúrája is létrejöjjön.

Viszont ezzel egy időben Palkovics Lászlót tette meg a projekt irányítójának. Palkovics feladatul kapta, hogy gondoskodjon a Budapest Diákváros, valamint a Fudan Hungary Egyetem megvalósításához szükséges fejlesztési területek Déli Városkapu Fejlesztési Program területétől történő lehatárolásáról.

A 444.hu emlékeztet arra is, hogy Palkovics László az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetése mellett már eddig is háromszoros kormánybiztos volt:

  • ő felel a debreceni autóipari központ fejlesztéséért, az autó-motorsport fejlesztéséért és a közlekedésbiztonság kiemelt kezeléséért;
  • az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért;
  • és Budapest–Belgrád vasútvonal építésének koordinálásáért.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Maszk és távolságtartás - ezek a szabályok lesznek érvényben Fülöp herceg temetésén

A szűkkörű temetésen mindössze harmincan lesznek. Az esemény a járványhelyzet miatt szigorú szabályok szerint zajlik majd.
Fotó: MTI/AP/Frank Augstein - szmo.hu
2021. április 17.

hirdetés

Királyi család ide vagy oda, rájuk is ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a többi brit állampolgárra: a létszámkorlátra, a maszkviselésre és távolságtartásra is odafigyelnek ma Fülöp herceg délutáni temetésén - írja a Mirror.

A korlátozások miatt egyértelmű volt, hogy nem tarthatnak rengeteg résztvevővel zajló állami búcsúztatást. A jelenlegi jogszabályok alapján a temetéseken legfeljebb 30 fő vehet részt, így lesz ez Fülöp temetésén is, aki egyébként maga sem akart nagy felhajtást.

A Szent-György kápolnában tartott temetési szertartáson pont ennyien lesznek, a tegnap nyilvánosságra hozott lista szerint kizárólag rokonok, közülük is sokan kimaradnak.

Nem lesznek ott például Vilmos és Katalin gyermekei, György, Sarolta és Lajos sem.

A 30 főbe nem számítanak bele a koporsóvivők, a temetés szervezői és munkatársai sem. A szertartás alatt egy csökkentett létszámú, négyfős kórus fog énekelni.

hirdetés

A szertartás alatt a résztvevőknek maszkot kell viselniük, ami ebben az esetben fekete színű lesz. Emellett továbbra is be fog kelleni tartani a kétméteres távolságot azoktól, akikkel nem élnek egy háztartásban.

A lap értesülései szerint a királynő egyedül fog ülni a ceremónia alatt.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: