HÍREK
A Rovatból

Fehérre festik a síneket, visszatérítik a késések árát, garantálják a klímát – itt vannak a MÁV és a Volán nagy bejelentései

Lázár János és Hegyi Zsolt számos újítást és fejlesztést mutatott be, amik kevesebb mint egy hónapon belül életbe lépnek. Közben azért megkapta a magáét az ellenzék is.


Június 21-től életbe lép a nyári menetrend, és a MÁV, valamint a Volán komolyabb erőforrásokkal készül a hőségriadókra. A vasúti közlekedést 250-300 busz is támogatja majd, amelyek párhuzamosan járhatnak a vonatokkal például a Déli pályaudvar és a Balaton között.

Lázár János építési és közlekedési miniszter a közlekedésinfón bejelentette: 2025. június 1-jétől bevezetik a késési biztosítást.

Ha a MÁV-nál vagy a Volánnál húsz percet késik a járat, a jegyár 50 százalékát visszatérítik.

Az új szabály a helyjegyekre is érvényes lesz.

A MÁV Plusz applikáció is fejlődik: most már buszjegyet is lehet venni rajta, és őszre érik el a csúcsát. Személyre szabott haváriaüzeneteket is bevezetnek. Április elsején elindult a rendszer, azóta egyre több funkcióval bővül.

A klímagarancia szerint az utasok már előre láthatják, hogy melyik jármű klimatizált. Mind a 3200 településre legalább egyszer klimatizált eljutást biztosítanak. A nyáron éjjel-nappal lesz klímaügyelet, a Déli pályaudvaron pedig egész éjjel hűtik a vonatokat, hogy reggel kellemes legyen felszállni. A Balatonon csak klímás buszok járnak majd.

Ezer új, klimatizált buszt is vásárolnak, az első 130 busz napokon belül megérkezik, ezek a Balatonnál kezdenek dolgozni. Egy busz 88 millió forintba került. Hetven mozdonyt is bérelnek 2026 tavaszáig, havonta három-négy darabot állítanak forgalomba.

Harminchat állomás felújítása indul saját forrásból. A Balaton északi részén áprilistól júniusig tart a felújítás, Székesfehérvár és Balaton között visszaállították a 100 kilométer per órás sebességet.

Ezzel másfél-két percet nyertek a menetidőben.

Budapest és Székesfehérvár között 160 kilométer per órával haladnak a vonatok, így 3 percet nyernek. Pécsen fehérre festik a sínszálakat, hogy csökkentsék a hőség okozta deformálódást.

A haváriaközpont is elkészült, amely a 200 buszból álló tartalékrendszert működteti. Akkor vetik be, ha ellehetetlenül a vasúti közlekedés, zsúfolt a vonat, vagy előre tervezett nagyszámú csoport utazása várható. Ilyenkor személyesen kell tájékoztatni az utasokat a peronon.

A sajtótájékoztatón elhangzottak szerint többen használják a közösségi közlekedést, mint bármikor korábban. 2024-ben 115 milliárd forint értékben adtak el jegyeket és bérleteket, ez rekord. Ezt is az egyik legnagyobb eredményének tartja a miniszter.

A nagyvárosok környékén is változott az agglomerációs közlekedés, nemcsak Budapesten, hanem Szegeden, Győrben, Miskolcon és Debrecenben is.

A 14 év alatti gyerekeknél elfogadják az életkor igazolására a diákigazolványt és annak másolatát is. Egy 150 éves szabály is megszűnik:

a MÁV és a GySEV díjszabása azonos lesz.

A Magyar Vagon száz IC- és vasúti kocsit újított fel. Most azon dolgoznak, hogy 285 IC-kocsit vásároljanak egy 20 éves futamidejű hitellel. A Pécs–Győr vasútvonalat is fejlesztik a nyáron. Budapest és Békéscsaba között odafigyelnek arra, hogy klimatizált vonatok közlekedjenek.

Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója szerint olcsóbb és jobb lesz a vasúti közlekedés. A nyári szezonban az IC-kocsikból idén 50-nel több lesz, mint tavaly. A klímás járműveket is okosabban osztják majd be.

A MÁV–Volán-csoport székházára idén 20 milliárd forintot szánnak. Lázár erre azt mondta: „mindig nagy érdeklődéssel hallgatom Nagy Márton jóslatait, és érdeklődéssel várom, hogy bejönnek vagy sem”. Szerinte „ha nincs beruházás, nincs gazdasági növekedés”. Mint mondta: a gazdasági minisztérium kérte, hogy költözzenek új irodaházba.

Az ellenzéket is bírálta Lázár az EU-s források felfüggesztése miatt. Szerinte a felfüggesztett 55 százalékban nincs közút, csak vasút maradt. Karácsony Gergely főpolgármester szerint a szolidaritási hozzájárulás miatt a főváros a csőd szélére kerülhet. Erre Lázár azt mondta: „A főváros működéséért a főpolgármester felel. Nem kellett volna hagyni szétlopni a BKV-t.” Rákosrendező ügyében szerinte jó irányba mennek a dolgok, konstruktív megbeszélések zajlanak.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor javaslatára felmentettek egy miniszterhelyettest
A felmentés május 31-ei hatállyal érvényes, a döntést ugyanakkor nem indokolták.


Sulyok Tamás köztársasági elnök

Orbán Viktor javaslatára felmentette Nagy István agrárminiszter eddigi helyettesét, Farkas Sándort

- derül ki a Magyar Közlönyből, szúrta ki a 24.hu.

A felmentés május 31-ei hatállyal érvényes, a döntést ugyanakkor nem indokolták.

Farkas Sándor 1998 óta országgyűlési képviselő, 1998 és 2002 között a parlament Mezőgazdasági Bizottságának elnöke volt. 2016 és 2018 között kormánybiztosként irányította a Mezőhegyesi Ménesbirtok és Tangazdaság újraalapítását, hét éve pedig kinevezték az Agrárminisztérium parlamenti államtitkárává.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Majkának és Caramelnek is üzent a CÖF: NÉLKÜLED!
Az utóbbi napokban több zenész, köztük Caramel is kritizálta a kormány politikáját.


A kormánykritikus zenészeknek üzent a Civil Összefogás Fórum (CÖF) hétfő este a Facebook-oldalán.

„Köszönjük Majkának, Caramelnek, és a többieknek az őszinteséget. Azt üzenjük csupán, hogy NÉLKÜLED!”

– írták a CÖF posztjában.

Mint azt mi is megírtuk: szombati koncertjén éles szavakkal bírálta a kormány politikáját Caramel. Az énekes a Szegedi Borfesztivál színpadán, a Lélekdonor című dala előtt az összetartozás fontosságáról beszélt. „A legnagyobb gonoszság, hogyha az embereket bárki megpróbálja megosztani bármi miatt. Ezek a faszfejek annyit tanultak meg az Oxfordon, hogy kell megosztani az embereket. Szégyellem magam, amikor azt halom, hogy gyűlölni kell egymást a saját hazánkban. Ez a leggonoszabb, legkisstílűbb politikai lózung, amit meg lehet tanulni” – fogalmazott a zenész.

De nem ő volt az egyetlen. A Quimby vasárnap esti koncertjén Kiss Tibi is hasonló gondolatokat osztott meg. Igaz, visszafogottabban, de ő is az összetartozás fontosságáról beszélt. Sőt, a Halott Pénz énekese, Marsalkó Dávid is hasonló dolgokat fogalmazott meg egy hétvégi koncertjén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Te valójában számítottál arra, hogy a Vidi kiesik” – Durvul a konfliktus a fehérvári polgármester és Orbán oligarchája közt, aki a csapatot egy forintért árulja
Cser-Palkovics azt javasolta Garancsinak, hogy ha mégis elindítja a csapatot az NB II-ben, akkor a város vállalja az utánpótlás működtetését. A klub átvételéről sem zárkózik el a polgármester, de több feltételt is támasztott.


Cser-Palkovics András azt mondta, Garancsi István „szép, szinte meghatóan érzelmes” nyílt levelét nem küldte el az önkormányzatnak, viszont egy másik levelet igen. A polgármester szerint abban már egészen más hangnemben írt: vagy teljesen átveszi az önkormányzat a klub fenntartását, vagy a tulajdonos még a másodosztályban sem indítja el a csapatot.

A városvezető erre levélben válaszolt: „Sajnos szinte biztos voltam abban, hogy ha kiesik a csapat, akkor a várost fogod nehéz helyzetbe hozni, gyakorlatilag megzsarolni. Sajnos nem kellett pozitívan csalódnom.”

Cser-Palkovics azt javasolta Garancsinak, hogy ha mégis elindítja a csapatot az NB II-ben, akkor a város vállalja az utánpótlás működtetését. Eddig is évi 150 millió forintot biztosítottak erre. Emellett azt is felajánlotta, hogy meghosszabbítják a stadionra vonatkozó, jelenleg is nagyon kedvező üzemeltetési szerződést.

A klub átvételéről sem zárkózik el a polgármester, de több feltételt is támasztott. Azt mondta, csak akkor veszik át a csapatot, ha Garancsi azt nulla forintért adja át, és legalább két idényre elegendő pénzt – vagyis 2 milliárd forintot – is mellékel. Emellett azonnal el kell kezdenie leszerződtetni a magyar játékosokat és a szakmai stábot, valamint teljesítenie kell minden olyan feltételt, ami szükséges ahhoz, hogy a klub elindulhasson a másodosztályban. Azt is kérte, hogy Garancsi adja át azoknak a befektetőknek az adatait, akik az elmúlt két évben érdeklődtek a klub iránt.

Cser-Palkovics szerint a tulajdonos ezt visszautasította. Néhány órával később tette közzé a nyílt levelét, amelyben már az egyforintos ajánlat is szerepelt. Ebben azt írta, hogy évek óta próbál motivált maradni, miközben minden meccsen minősíthetetlen stílusú szurkolói kritikákat kap. Zavaró volt számára, hogy a polgármester számon kérte.

A városvezető erre így reagált: „Te valójában számítottál arra, hogy a Vidi kiesik az első osztályból. Valójában régóta a játékosok értékesítéséből, azaz a csapat gyengítéséből működteted a klubot.”

Cser-Palkovics szerint Garancsi már hetekkel ezelőtt eldöntötte, hogy nem akarja elindítani a csapatot a bajnokságban. Hozzátette: ha komolyan kell mérlegelniük az egyforintos ajánlatot, akkor néhány napon belül több konkrét információt és dokumentumot kér a tulajdonostól.

Kérte a klub aktuális, valós pénzügyi kimutatásait, egy pontos ajánlatot arról, mit adna át az önkormányzatnak vagy másnak egy forintért, a még élő szerződésű magyar játékosok nevét, az utánpótlással kapcsolatos részletes adatokat, a legfontosabb szerződések listáját, valamint azoknak a befektetőknek a nevét, akik az elmúlt 1–2 évben át akarták venni a klubot – és azt is, hogy velük miért nem sikerült megállapodni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Direkt36: Orbán Viktornak volt egy titkos szaúd-arábiai útja
Az oknyomozó portál információi szerint Orbánék külön kérték a szaúdiakat is, hogy ne kommunikáljanak a találkozóról, de még a magyar kormányon belül sem készültek ilyenkor szokásos belső jelentések.


2022. október 25-én Orbán Viktor miniszterelnök Rijádba látogatott, ahol négyszemközti megbeszélést folytatott a szaúdi koronaherceggel, az általában csak MBS-ként emlegetett Mohamed bin Szalmánnal - írja a Direkt36.

A találkozóról viszont sem a magyar, sem a szaúdi kormány nem tett közzé semmilyen információt.

Még a kormányon belül sem készültek ilyenkor szokásos belső jelentések, és a külügyminisztérium sem kapott róla diplomáciai jelentést, sőt Orbán eleve egy rendkívül szűk stábbal indult az útra.

Orbán eltitkolt arab útjáról a Direkt36 közérdekű adatigényléssel, illetve a találkozóról ismeretekkel rendelkező források révén szerzett tudomást a látogatásról. A források szerint

Orbánék külön kérték a szaúdiakat is, hogy ne kommunikáljanak a találkozóról.

Azt azonban senki nem tudta megmondani, miről tárgyalt Orbán és a koronaherceg, és miért kellett ennyire titokban tartani az utat.

Az oknyomozó portál szerint a megbeszélés megszervezésében Garamvölgyi Balázs játszhatott kulcsszerepet, aki a Közel-Keleten magas rangú kapcsolatokkal rendelkezik. A találkozón viszont ő maga nem vett részt. Az eredetileg MSZP-s kötődésű Garamvölgyi Balázs 2007–2008 óta Magyarország bahreini tiszteletbeli konzulja, és annak idején részt vett azon a 2015-ös megbeszélésen is, ahol Orbán Ráhel, Tiborcz István és Bahrein energiaügyi minisztere tárgyalt, többek között olaj-, gáz- és kereskedelmi ügyekről. Később az is kiderült, hogy Garamvölgyi a letelepedési kötvénybizniszben is részt vett.

A látogatás előtt pár héttel az olasz sajtó arról írt, hogy Orbán Viktor Magyarországra szeretné hozni az Olasz Szuperkupa döntőjét. A La Repubblica szerint évente 8 millió eurót, vagyis 3,2 milliárd forintot ajánlott ezért.

A lap Budapestet említette lehetséges helyszínként, de utaltak arra is, hogy akár Felcsúton, a Pancho Arénában is megrendezhetnék a mérkőzést. A cikk szerint ezt a Magyar Labdarúgó Szövetségen keresztül tervezhették.

Sem Orbán Viktor új szóvivője, Máté János, sem a Miniszterelnöki Kabinetiroda, sem Garamvölgyi Balázs nem válaszolt a rijádi út céljával, szervezésével, illetve a találkozó eltitkolásával kapcsolatos megkeresésekre. Többek között arra sem reagáltak, hogy az Olasz Szuperkupáról tárgyaltak-e - jegyzi meg a Direkt36. Az oknyomozó portál az MLSZ-t is megkereste, de onnan csak annyit közöltek, hogy „az Olasz Szuperkupa döntő megrendezésével kapcsolatban az MLSZ-hez hivatalos megkeresés nem érkezett”.

Orbán látogatásával kapcsolatban a lap Szaúd-Arábia magyarországi nagykövetségét is kereste, de ők sem reagáltak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: