HÍREK
A Rovatból

Farkas András szerint mindenképpen lesz nyugdíjemelés, mert „2,5 millió szavazópolgárral senki nem szórakozik”

Orbán a ma reggeli Kossuth-interjújában pedzegette, hogy nincs pénz a költségvetésben a nyugdíjemelésre. Igaz, rögtön hozzátette, hogy kölcsönből fedezik a költségvetés egy részét, de ennyi pont elég a nyugtalanságra.

Link másolása

Orbán Viktor a ma reggeli rádióinterjújában meglepő, legalábbis félreérthető kijelentést tett. Arra a kérdésre ugyanis, hogy megengedheti-e magának egyáltalán a költségvetés, hogy a csütörtökön bejelentett nyugdíjkiegészítésre elköltsön 190 milliárd forintot, a HVG szerint ezt válaszolta:

„Első pillanatásra az ember azt mondja, hogy nem engedheti meg magának,

de a költségvetést – abszurd dolog –, de mindig hiányra tervezzük”. Azt mondta, „minden évben többet költünk el, mint amennyit megtermelünk, a kettő közötti különbözetet valahogy el kell tüntetni, hitelt szoktunk felvenni, amit aztán hosszú időn keresztül görgetünk magunk előtt”. Mivel mindezen kijelentések a nyugdíjakkal kapcsolatban hangzottak el, úgy is értelmezhetőek, hogy a kormányfő szerint nincsen megnyugtató fedezete az idei nyugdíjemelésnek.

Megkérdeztük dr. Farkas András nyugdíjszakértőt, hogyan értelmezzük a miniszterelnök szavait. A szakember szerint a nyugdíjakra mindig van pénz. „Ha nem a járulékbevételekből vagy a szociális hozzájárulási adóbevételből (ezekből kell főleg finanszírozni a nyugdíjakat), akkor a nyugdíjtörvény előírja, hogy a költségvetés egyéb bevételei terhére kötelezően előirányzatot kell biztosítani a nyugdíjak kifizetésére, ideértve természetesen a nyugdíjemelések, meg a tizenharmadik havi nyugdíj kifizetését is. Hogy miként alakul a költségvetési hiány, az államháztartási hiány, a nyugdíjak kifizetése szempontjából tökéletesen indifferens. Tehát lehet mondani, hogy nincs rá pénz, lehet mondani, hogy van rá pénz,

mindenképpen ki kell fizetni és pont.

Minden nyugdíjast meg kell nyugtatni, hogy a nyugdíjak és a nyugdíjemelés kifizetését az égvilágon semmi nem veszélyezteti. Hogy ezzel most nő az államadósság vagy egyéb adóbevételekből csoportosítanak át, a nyugdíjasokat nem érinti és nem is érdekelheti.

Hogy mindezek tudatában mit gondoljunk Orbán mai mondatairól, Farkas azt mondta, nyilván nem arról volt szó, hogy ne lenne pénz a nyugdíjakra, de hogy a miniszterelnök hogyan fogalmaz,

„azt nem nekünk kell megmagyarázni”.

A nyugdíjszakértő szerint a miniszterelnöki megfogalmazás szándékaiban az volt, hogy megnyugtassa a nyugdíjasokat. De, ahogy fogalmazott: „az én töméntelen mennyiségű kommentem azt jelzi, hogy nemhogy nem nyugtatta meg őket, hanem eléggé idegesek lettek, mert úgy értelmezték, hogy elmarad a nyugdíjemelés. Azért lenne fontos, hogy az Európai Unió pénzárama beinduljon, mert akkor azt ugyan nem lehet nyugdíjakra fordítani, viszont sok egyéb forrás fölszabadulna, így a nyugdíjak kifizetése is könnyebb lenne, könnyebb feltételekkel lehetne előteremteni a fedezetet. De a nyugdíjasok szempontjából az a lényeg, hogy

mindenképpen lesz fedezet és kifizetik a nyugdíjat,

mert 2,5 millió szavazó polgárral senki nem szórakozik. Ilyen egyszerű.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Az ukrán titkosszolgálat akadályozta meg, hogy találkozzon Orbán Viktorral a volt ukrán elnök
A volt ukrán elnököt pénteken a lengyel határon nem engedték ki Ukrajnából. Bár Porosenkonak volt különleges engedélye az ország elhagyásához, de azt a parlament alelnöke visszavonta.

Link másolása

Az SZBU szerint Petro Porosenko volt elnök Orbán Viktorral találkozott volna, ezért nem engedték ki az országból - írja a 444.hu.

Egy ilyen egyeztetés az orosz titkosszolgálat eszköze lett volna Ukrajna ellen - vélte az Ukrán Biztonsági Szolgálat.

A volt ukrán elnököt pénteken a lengyel határon nem engedték ki Ukrajnából. Bár Porosenkonak volt különleges engedélye az ország elhagyásához, de azt a parlament alelnöke visszavonta. Olekszandr Kornyijenko nem adott magyarázatot arra, miért döntött így.

Másnap az SZBU a Telegram-csatornáján azt közölte, hogy információjuk szerint az orosz titkosszolgálat olyan műveletbe kezdett, aminek célja az ukrán lakosság megosztása, a külföldi támogatások csökkentése.

Ehhez azt akarnák erősíteni, hogy a béke érdekében mielőbb tárgyaliuk kellene Moszkvával. Az ukrán vezetésből pedig bevonhatnának olyanokat, akik egy harmadik országba látogatnak.

Emiatt nem engedték ki Porosenkot sem, aki Orbán Viktorral találkozott volna.

A lap emlékeztet rá, hogy az ukrán nyelvű Deutsche Welle írt arról, hogy Orbán Viktor ukránellenes álláspontot hangoztat és az oroszok elleni szankciók feloldása mellett foglal állást.

A volt ukrán elnök azonban azt állította, hogy Lengyelországban tárgyalt volna, majd az Egyesült Államokba utazott volna. Arról, hogy Orbán Viktorral is találkozott volna, nem tett említést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Ötös lottó: több, mint 3 milliárdot hozhatott ez öt szám
Nézd meg, hátha te vagy a szerencsés.

Link másolása

A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón:

Nyerőszámok:

3 (három)

6 (hat)

30 (harminc)

51 (ötvenegy)

68 (hatvannyolc)

Joker: 737940

Nyeremények:

5 találatos szelvény nem volt;

4 találatos szelvény 27 darab, nyereményük egyenként 1 889 595 forint;

3 találatos szelvény 2775 darab, nyereményük egyenként 19 185 forint;

2 találatos szelvény 75 113 darab, nyereményük egyenként 2420 forint.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Felfüggesztették a Samsung gödi akkumulátorgyárának éjszakai működését
A környezetvédelmi felülvizsgálat eredménye miatt a gyár napi nyolc órával kevesebbet működhet.

Link másolása

Megszűnik az éjszakai műszak a gödi Samsung-gyárban - írja az Index.

Az ok a Pest Vármegyei Kormányhivatal pénteken kiadott egy környezetvédelmi határozata szerint

a határértéket túllépő zajszint.

A környezetvédelmi felülvizsgálat szerint a zajcsökkentési intézkedések ellenére továbbra is túl magas a zajszintje a hűtőtoronynak, és a régi kazánházak működése is az éjszakai 22-06 óráig terjedő idpben.

Ezzel a korlátozással a Samsung gyára napi 8 órával kevesebbet működhet.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
„Az ő támogatása talán a legbátrabb levél, amit mostanában olvastam” – Eutanázia-párti Fidesz-tagtól kapott támogató levelet Karsai Dániel
„Csináltattam egy pólót az Ön arcképével és az “élet jog és nem kényszer” feliratot irattam rá. Ezt fideszes rendezvényeken, gyűléseken, polgári esteken is fel fogom venni. Ennél többet nem tehetek sajnos, ez is már határesetnek számít a Fideszben” - írja a politikus.

Link másolása

Ahogy mi is írtunk róla, a Momentum képviselője, Bedő Dávid meghívására a Parlamentben járt dr. Karsai Dániel ügyvéd, aki súlyos ALS-betegsége miatt az eutanázia jogáért küzd Magyarországon. Az alkotmányjogász azért ment az Országgyűlés épületébe, hogy kormánypárti képviselőkkel beszéljen az ügyéről, amit a hét elején már Strasbourgban, az Emberi Jogok Európai Bíróságán is tárgyaltak. A kormánypárti politikusok közül senki nem élt a lehetőséggel, hogy beszéljen a témáról Karsai Dániellel, aki sajtótájékoztatót tartott az Országházban.

Ezt követően azonban Karsai Dániel a közösségi oldalán számolt be arról, hogy levelet kapott egy Fideszes politikustól, aki névtelenséget kért ugyan, de őszintén írt arról, hogy mi a véleménye az eutanáziáról.

Karsai Dániel többek között azt írta:

"Minden támogatás nagyon jólesik. De természetesen vannak köztük különlegesek. Nemrégiben kaptam egy ilyet, amit most a küldője engedélyével anonimizálva közzéteszek. A levél szerzője egy magánszemély, aki a Fidesz-ben valaki.

Az ő támogatása talán a legbátrabb levél, amit mostanában olvastam. Nagyon szép kiállás az ügyünk mellett, egyben kissé szomorú helyzetjelentés hazánkról".

Majd a levelet is megosztotta, melyben ez áll:

“Tisztelt Karsai Dániel!

… vagyok, a …-i Fidesz alapszervezetének … és eutanázia-párti. Az Ön küzdelme előtt már évekkel támogattam a méltóságteljes halálnak ezt a formáját, mert civilizációs vívmánynak gondoltam.

Egy országgyűlési képviselőt, …-t megkérdeztem, hogy hallott-e a Fidesz frakción belül arról, hogy van-e esetleg szándék a jelenlegi szabályozás módosítására? Válasza lesújtó volt, azt mondta, hogy nem, ez egyáltalán nem téma a frakcióban.

Mostanra már világos lehet Ön előtt, hogy e levelet részben lelkiismereti okból írom, részben pedig ha nagyon kis mértékben is, de legalább ennyivel szeretném támogatni, tudom ez édeskevés.

Megrendítő strasbourgi felszólalásánál is szomorúbb volt látni, ahogy a kormánypárti képviselők szó nélkül elmentek Ön mellett a parlamentben, ezért az egész Fidesz nevében mélységesen bocsánatot kérek!

Mi politikailag nem állunk egy oldalon, de én egy olyan és csak olyan országban szeretnék élni, ahol egy kormánykritikus ügyvédnek is joga és lehetősége van a méltóságteljes élethez és halálhoz.

Ha nem sértem meg vele, csináltattam egy pólót az Ön arcképével és az “élet jog és nem kényszer” feliratot irattam rá. Ezt fideszes rendezvényeken, gyűléseken, polgári esteken is fel fogom venni. Ennél többet nem tehetek sajnos, ez is már határesetnek számít a Fideszben. Itt az ember nagyon könnyen elveszítheti a megélhetését, ha elvi alapon kiáll valakiért, valamiért, ami nem illeszkedik a Fidesz pártlogikájába. Ennyit viszont megteszek, mert meg kell tenni.

Nézze el nekem, hogy levelemmel zavartam, de úgy éreztem, hogy így helyes.

Kérem, ha a levelem tartalmát felhasználja, vagy elmeséli, akkor úgy tegye meg, hogy ne legyek beazonosítható.

Harcát követve és támogatva, barátsággal..."

- áll a levélben.


Link másolása
KÖVESS MINKET: