Ezt mondhatta Emmanuel Macron felesége, miután ellökte a francia elnök arcát a kamerák előtt
A világ ledöbbent, amikor Brigitte Macron egy látványos mozdulattal arcon csapta férjét a leszállás után. A jelenetet egy jelnyelvi szakértő részletesen kielemzte, és meglepő dolgokat derített ki.
Ahogy arról korábban írtunk, Emmanuel Macron francia elnök és felesége, Brigitte hivatalos látogatásra érkezett Hanoiba május 25-én. A repülőgép ajtaja kinyílt, Macron elnök Brigitte felé fordult, mire a first lady arcon ütötte férjét. Az esetet több fotós is megörökítette, a világsajtó pedig azonnal felkapta a történetet.
Miután az ajtó kinyílt, Macron egy „Hello”-val köszöntötte a kint várakozókat, majd gyorsan visszalépett a takarásba. Nem sokkal később újra előjött a gépből, Brigitte pedig követte őt. Az elnök kezet fogott a pilótával, majd felajánlotta karját a feleségének, hogy segítsen neki lemenni a lépcsőn. Brigitte nem fogadta el a segítséget, helyette a korlátba kapaszkodott.
Egy szájról olvasó szakértő szerint Brigitte ekkor azt mondta: „Maradj távol tőlem, te lúzer!”
Macron ezután megpróbálta meggyőzni feleségét, hogy kövesse őt, és azt mondta: „Megpróbáljuk kérlek?” Brigitte erre csak annyit felelt: „nem”.
Később az elnök az esetről azt mondta: „A feleségemmel csak civakodtunk, viccelődtünk.”
Macron és Brigitte 2007 óta házasok, és először 1993-ban találkoztak, amikor Brigitte középiskolai tanárnőként dolgozott. A pár közötti 25 év korkülönbség már korábban is sokszor téma volt a napi és a bulvársajtóban.
Ahogy arról korábban írtunk, Emmanuel Macron francia elnök és felesége, Brigitte hivatalos látogatásra érkezett Hanoiba május 25-én. A repülőgép ajtaja kinyílt, Macron elnök Brigitte felé fordult, mire a first lady arcon ütötte férjét. Az esetet több fotós is megörökítette, a világsajtó pedig azonnal felkapta a történetet.
Miután az ajtó kinyílt, Macron egy „Hello”-val köszöntötte a kint várakozókat, majd gyorsan visszalépett a takarásba. Nem sokkal később újra előjött a gépből, Brigitte pedig követte őt. Az elnök kezet fogott a pilótával, majd felajánlotta karját a feleségének, hogy segítsen neki lemenni a lépcsőn. Brigitte nem fogadta el a segítséget, helyette a korlátba kapaszkodott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kósa Lajos: Innen kezdve csak egy lépés egy katonai puccs
A fideszes politikus szerint komoly problémát jelent, ha egy vezérkari főnök nem hajtja végre a parancsokat. Rendkívüli bizottsági ülésen vizsgálnák az ügyet.
Kósa Lajos szerint súlyos következményei lehetnek annak, ha egy katonai vezető nem hajtja végre a parancsokat. A fideszes képviselő a Hír Tv szerda esti műsorában arról beszélt, hogy a hadsereg szigorúan hierarchizált rendszerben működik, ahol a parancsteljesítés alapvető elvárás.
„Ha a főnök nem hajtja végre a rá vonatkozó parancsokat, mire számítunk az alacsonyabb parancsnokoktól? Akkor nem hadseregünk van, hanem fegyveres emberek gyülevész hada” – fogalmazott a politikus.
A jövő héten
rendkívüli bizottsági ülésen vizsgálnák meg, milyen álláspontot képviselt Ruszin-Szendi Romulusz a NATO-üléseken vezérkari főnökként.
Kósa elmondása szerint áttekintik a NATO-tól érkezett dokumentumokat, ellenőrzik azok hitelességét, és ezután felkérik Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi minisztert, hogy tegyen javaslatot az esetleges jogi következményekre.
A műsorban a képviselő úgy fogalmazott: „Hogy ez nem maradhat szó nélkül, az egész biztos.
Innen kezdve csak egy lépés egy katonai puccs, mert a katonaság vezetője nem ért egyet a saját főnökével, és akkor megy a másik feje után.
Önnel mit csinálna a tévé vezetője, hogyha mi most itt a nőkről beszélgetünk, meg a sakkról? Mert Ön azt gondolja, hogy ez már unalmas.”
A Népszava szemléje szerint Kósa kitért arra is, hogy ő maga is tud fekvőtámaszozni, de nem vett részt zsírleszíváson, főleg nem közpénzből. Azt mondta, szerinte Ruszin-Szendi Romulusz nem megőrült, hanem túlértékelte saját szerepét, és úgy vélte, önálló politikát kell folytatnia. „Ez nagyon aggasztó, mert innen csak egy lépésnyire vagyunk a pusztulástól” – tette hozzá.
Korábban Kocsis Máté beszélt arról, hogy információik szerint ukrán ügynökök egyeztettek egy „korábbi magas rangú katonai vezetővel”. Ruszin-Szendi Romulusz ezzel kapcsolatban elmondta, hogy kétszer találkozott Holló Istvánnal, de ez szerinte nem bizonyít semmit.
Kósa Lajos szerint súlyos következményei lehetnek annak, ha egy katonai vezető nem hajtja végre a parancsokat. A fideszes képviselő a Hír Tv szerda esti műsorában arról beszélt, hogy a hadsereg szigorúan hierarchizált rendszerben működik, ahol a parancsteljesítés alapvető elvárás.
„Ha a főnök nem hajtja végre a rá vonatkozó parancsokat, mire számítunk az alacsonyabb parancsnokoktól? Akkor nem hadseregünk van, hanem fegyveres emberek gyülevész hada” – fogalmazott a politikus.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Válságstábot hoztak létre a parajdi tragédia miatt – a bánya beomlásától és a turizmus összeomlásától tartanak a helyiek
A hetek óta tartó esőzések miatt továbbra is ömlik a megáradt helyi patak vize a sóbányába, ami Székelyföld legnagyobb látványossága. A helyiek attól tartanak, nagyobb a baj, mint amit hivatalosan kommunikálnak.
Továbbra is ömlik a megduzzadt Korond-patak vize a parajdi sóbányába, és szerdán várhatóan a létesítmény turisták által látogatható részét is eléri. A Hargita megyei önkormányzat válságstábot hozott létre a turizmus megmentésére – számolt be az MTI.
A Hargita megyei községben az elmúlt napok esőzései nyomán kialakult rendkívüli helyzetről Nyágrus László polgármester a Maszol hírportálnak nyilatkozva közölte: jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával. „Ez reményt adhat mindannyiunk számára. Nemcsak a turizmusnak, hanem a kitermelésnek is” – fogalmazott a székelyföldi elöljáró.
A Székelyhon hírportál arról számolt be, hogy a sóbánya feletti területet – ahol a patak vize bezúdul a bányába – lezárták, mivel ingataggá vált a talaj. Az illetékesek attól tartanak, hogy újabb helyeken szakad be a patakmeder, ezért az oda vezető hidat csendőrök őrzik. A helyiek szerint már jelenleg is több víznyelő van, ahol zúdul be a víz a bányába. Parajdon szerdán is esett az eső, a meteorológusok pedig továbbra is esős időre figyelmeztetnek.
A helyi sajtó helyszíni beszámolói szerint a község lakosainak körében nagy az elkeseredés, attól tartanak, hogy beomlik a bánya, és azt tartják, sokkal nagyobb a baj, mint ahogy azt a hatóságok állítják.
Az az általános vélemény, hogy a jelenlegi helyzetet meg lehetett volna előzni, ha az illetékesek időben beavatkoznak, hiszen évek óta tudni lehet a vízszivárgásról. Azt is kifogásolják, hogy a bányát működtető Országos Sóipari Társaság (Salrom) nem kommunikál kielégítően a helyzet súlyosságáról.
A Hargita megyei község lakosai attól tartanak, hogy a bánya bezárásával a Parajdnak és környékének megélhetést biztosító turisták is elmaradnak. Nyágrus László szerint szakemberek bevonásával áthidaló megoldásokat kell találni ahhoz, hogy a sóbánya bezárása esetén meg tudják tartani a környéken a turistákat, amiben segít, hogy az elmúlt években számos turisztikai attrakció épült. Kiemelte: mindezzel együtt Parajd és a térség idegenforgalmának a sóbánya a motorja.
„Valóban, ha teljesen megtelne vízzel a bánya és évekig állna benne, akkor létezne ez az elméleti veszély. De ismétlem, rövid- és középtávon, nem lehetséges, hogy ilyesmi megtörténjen” – idézte Petres Sándor Hargita megyei prefektus nyilatkozatát az Agerpres.
Elmondta: szerdán csökkent kicsit a bányába beáramló víz mennyisége, de a térségben továbbra is esik az eső, és amíg a vízszint nem éri el a megszokott szintet, nem lehet beavatkozni anélkül, hogy veszélyeztetnék az emberek életét és a munkagépeket. Közölte azt is: szerdán ülésezett a válságkezelésért felelős megyei bizottság, és tájékoztatta a helyzetről és a sürgős tennivalókról az országos vezetőséget.
Irina Muller, a Salrom termelési igazgatója a Marosvásárhelyi Rádiónak elmondta: jelenleg csak a föld alatt dolgoznak a két szigetelőgát építésén, amely a Telegdy-bányát és a szabadidős részleget védi, kültéren túl veszélyes a munka.
Bíró Barna-Botond, Hargita megye önkormányzatának elnöke az MTI-nek küldött közleményében bejelentette, hogy válságkezelő csoportot hívott össze a parajdi sóbánya ügyében, hogy „gyors, összehangolt és hatékony fellépéssel megvédjék a közösség jövőjét, a helyi turizmust”.
Közölte: a bánya megmentését célzó elengedhetetlen sürgős műszaki beavatkozások mellett – ami a szakemberek feladata –, átfogó turizmusmentő kampányra is szükség van, mely új lendületet adhat a térségnek.
Parajd lakosainak 80 százaléka a turizmusból él - emlékeztetett a tanácselnök, aki szerint a megyei önkormányzat elkötelezett amellett, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel támogassa a helyreállítási munkálatokat és a turizmus újraindítását.
Parajdon május 8-án helyi szintű veszélyhelyzetet hirdettek, melyet pénteken június 6-áig meghosszabbítottak a bányába betörő víz miatt. A Hargita megyei önkormányzat 400 ezer lejes (32 millió forint) gyorssegélyt szavazott meg a község számára a sóbányát veszélyeztető vízbetörés megfékezésére.
Továbbra is ömlik a megduzzadt Korond-patak vize a parajdi sóbányába, és szerdán várhatóan a létesítmény turisták által látogatható részét is eléri. A Hargita megyei önkormányzat válságstábot hozott létre a turizmus megmentésére – számolt be az MTI.
A Hargita megyei községben az elmúlt napok esőzései nyomán kialakult rendkívüli helyzetről Nyágrus László polgármester a Maszol hírportálnak nyilatkozva közölte: jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával. „Ez reményt adhat mindannyiunk számára. Nemcsak a turizmusnak, hanem a kitermelésnek is” – fogalmazott a székelyföldi elöljáró.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyarországon tartja öndefiníciója szerint „jobboldali seregszemléjét” a Konzervatív Politikai Akció Konferencia (Conservative Political Action Conference – CPAC).
A rendezvényen felszólal Orbán Viktor is. A miniszterelnök a Facebookon azt írta: „Hamarosan élőben”, és hozzátette:
„Rajtunk a világ szeme.”
A rendezvényre hazánkba érkezik többek között Herbert Kickl osztrák, Alice Veidel német szélsőjobboldali pártvezért, Irakli Kobakhidze, Grúzia oroszbarát, nyugatellenes új miniszterelnöke, Benjamin Netanjahu fia, Yair és Robert Fico szlovák miniszterelnök.
Magyarországon tartja öndefiníciója szerint „jobboldali seregszemléjét” a Konzervatív Politikai Akció Konferencia (Conservative Political Action Conference – CPAC).
A rendezvényen felszólal Orbán Viktor is. A miniszterelnök a Facebookon azt írta: „Hamarosan élőben”, és hozzátette:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Honvédelmi Minisztérium szerint Ruszin-Szendi Romulusz egy függőségekkel küzdő nyugdíjasba kapaszkodik
A korábbi vezérkari főnök egy volt alezredes levelét osztotta meg, aki kiáll mellette a támadások ellenére. A Honvédelmi Minisztérium szerint ez csak terelés az ukrán kapcsolatokról.
Ahogy már hírt adtunk róla, Ruszin-Szendi Romulusz egy korábbi alezredes, Balázsi Zoltán levelét osztotta meg szerdán a Facebook-oldalán. A volt tábornok azt írta, a levél erőt ad számára a folytatáshoz, és szerinte az igazi barátságot is megmutatja.
A leszerelt alezredes a levelében úgy fogalmazott: „érthetetlen és megdöbbentő az a gyomorforgató rágalomcunami, amit rázúdítottak olyan emberek, akik a bokájáig sem érnek fel Ruszin-Szendi Romulusz tábornok Úrnak.” Hozzátette, hogy
az állomány döntő többsége Ruszin-Szendi mellett áll, és nem haboznak a védelmére kelni.
A Honvédelmi Minisztérium közösségi oldalán reagált a posztra. Azt írták:
„Ruszin-Szendi mai posztja egy kétségbeesett terelés arról a példátlanul súlyos botrányról, hogy ő és Magyar Péter bizonyítottan szoros kapcsolatban állnak az ukrán titkosszolgálattal.”
A minisztérium bejegyzése szerint a Tisza Párt az ukrán titkosszolgálat befolyása alatt áll, a sajtóhírek alapján pedig egy fegyverkereskedő milliárdos vásárolta be Ruszint a pártba. Úgy fogalmaztak: „Most kétségbeesésében egy 14 éve leszerelt, függőségekkel küzdő nyugdíjasba kapaszkodik. Ruszin-Szendi és megbízói hiába bíznak a Magyar Honvédség megosztásában, vele ellentétben a magyar katonák Magyarország békéjére esküdtek fel, nem Ukrajna dicsőségére.”
Az ügy kapcsán Kósa Lajos is megszólalt szerdán este, és arról beszélt, innen már csak egy lépés egy katonai puccs.