Ez már világrekord? Egy vonat 9 és fél óra alatt jutott el Budapestről Ausztriába!
A MÁV tavalyi teljesítménye több ponton is alulmúlta a várakozásokat – derül ki a HVG cikkéből. A lap negatív toplistán összegezte a vasútvonalak teljesítményét, ami alapján
Ez a vasútvonal összesen 251 hibapontot kapott. Ez ugyan kilenccel kevesebb, mint az előző évben, de így is negatív rekorder maradt.
A második helyen nagy meglepetésre a Győrbe vezető vonal végzett, pedig ezt a szakaszt nemrég újították fel. 2023-ban, amíg tartott a felújítás, a forgalomban maradt szakaszon volt sok gond, most pedig, hogy kész lett a munka, nemhogy nem sikerült javítani, még több is lett a baj – írták a listában. Ez a vonal az előző évi 180 hibapont után tavaly már 230-cal zárt.
Ez a szerelvény 20:40-kor indult a Keletiből, de a pályaudvaron letört az áramszedője, amiből több mint kétórás késés lett. Ez a baleset ráadásul fél órára teljesen megbénította a térség vasúti forgalmát. Ezután hajnalban érte el Győrt. A vonat a késések miatt nem ért át a határon az osztrák vasút egy tervezett pályakarbantartásának kezdete előtt, így csak annak vége után mehetett tovább. Győrből hajnal 3-kor engedték tovább a vonatot Hegyeshalomig, ahol reggel 6-ig, az ausztriai munkák végéig várt.
A HVG adatai alapján a MÁV összesen 2924,5 hibapontot kapott 2023-ban. Ez 120-szal több, mint az előző évi összesített pontszám. A romlás üteme némileg lassult, korábban 500 pontos növekedés is volt évente.