HÍREK
A Rovatból

Nem lehetünk leblokkolva, mert Magyarország másként gondolkodik – mondta az Európai Tanács elnöke Orbán Viktor vétója után

Csak a magyar miniszterelnök nem csatlakozott az Ukrajnával foglalkozó közös zárónyilatkozathoz. António Costa a csúcs után azt mondta: folytatniuk kell a cselekvést.


Az Európai Unió és tagállamok pénzügyi és katonai támogatása Ukrajna számára növekedni fog az év folyamán a háború mihamarabbi befejezése érdekében, és előmozdítják az ország uniós integrációját – jelentette ki az Európai Tanács elnöke Brüsszelben, az Ukrajnáról szóló egynapos csúcstalálkozót követően, csütörtök éjszaka.

António Costa az uniós csúcsot záró sajtótájékoztatón hangsúlyozta:

az Európai Tanács támogatja az „átfogó, igazságos és tartós békét”, és üdvözli az ilyen béke elérésére irányuló valamennyi erőfeszítést.

Az Európai Unió és tagállamai hozzájárulnak a békefolyamathoz, és hozzájárulnak Ukrajna békéjének szavatolásához, ami mind Ukrajna, mind Európa egészének érdeke” – húzta alá a tagországok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke.

Az uniós csúcs Ukrajnával foglalkozó zárónyilatkozatába foglalt szöveget 26 állam-, illetve kormányfő támogatta. A magyar miniszterelnök egyedüliként nem csatlakozott a közös nyilatkozathoz.

Ezzel kapcsolatban Costa azt mondta:

„Magyarországnak a többi 26 tagországtól eltérő álláspontja van abban, hogy miként támogassa Ukrajnát a béke elérésében. Tiszteletben kell tartanunk a különbségeket. Azonban nem lehetünk leblokkolva, mert Magyarország másként gondolkodik.

Folytatnunk kell a cselekvést, mi pedig éppen ezt tesszük.”

A csúcs zárónyilatkozatának szövege szerint az Európai Unió fenntartja a „béke az erőn keresztül” megközelítést, amely megköveteli, hogy Ukrajna a lehető legerősebb pozícióban legyen, és saját katonai és védelmi képességekkel rendelkezzen.

A dokumentumban az Európai Tanács felszólította Oroszországot, hogy mutasson valódi politikai akaratot a háború befejezésére.

A szöveget támogató tagállami vezetők leszögezték: az EU továbbra is készen áll arra, hogy fokozza az Oroszországra nehezedő nyomást, többek között további szankciók bevezetésével és a meglévő intézkedések végrehajtásának megerősítésével, hogy gyengítse a háború folytatására való orosz képességeket.

Az Európai Unió fokozni fogja Ukrajna uniós tagsága felé vezető úton tett reformtörekvéseinek támogatását, és hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a tárgyalási folyamat során az előrelépés érdemek alapján történjen.

via MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos: Egyetlen fal kivételével földig rombolták a budai palota északi szárnyát, hogy Mészáros cégei újraépítsék az egészet
A független képviselő a hivatalos indoklást is megosztotta, eszerint falat a „kommunista felújítás” során építették. Ezért az egészet újjáépítik vasbetonból.


Az idióta tolvajkormány egyetlen fal kivételével földig rombolta a budai palota északi szárnyát, hogy Mészáros cégei újraépítsék az egészet – írta péntek reggeli Facebook-bejegyzésében Hadházy Ákos. A független országgyűlési képviselő azt is hozzátette, hogy csak egyetlen falat hagytak meg, és idézi a Nemzeti Hauszmann Program indoklását is, amely szerint:

a tudományos kutatásaik szerint a többi falat a „kommunista felújítás” során építették.

„Emiatt az egészet lerombolták és újjáépítik vasbetonból. Normálisak? (...) Van itt pénz, kérem, csak pályaudvarokra, kórházakra, iskolákra nincsen. Hogy mennyit kaszált a gázos (az ő cégeinek lobogói virítanak az építkezésen), és így Orbán király is az egészen, azt nem tudjuk, mert a Várban épülő giccsparádé teljes költségvetése titkos (Nemzetgazdaságilag kiemelt fontosságú...)” – írta Hadházy.

A képviselő több képet is megosztott az építkezésről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Újabb kiskorú halt meg eutanázia által Belgiumban
Tavaly 3991 ember döntött az eutanázia mellett Belgiumban, ami 16,6 százalékos növekedést jelent. Az áldozatok között egy kiskorú is szerepel, akinek esete már a hatodik ilyen beavatkozás volt.


Belgiumban tavaly 3991 ember döntött az eutanázia mellett, ami 16,6 százalékkal több az előző évhez képest – derül ki a belga eutanázia-ellenőrző és -értékelő bizottság (FCEE) adataiból, szúrta ki a 24.hu. Az eutanázia általi halálozás Belgiumban az összes haláleset 3,6 százalékát teszi ki.

Az esetek több mint felében a betegek rákos megbetegedésben szenvedtek. Ez az összes eset 54 százalékát jelenti. Egyre többen szenvedtek egyszerre több betegségtől, ez az esetek 26,8 százalékát tette ki. Az idegrendszeri betegségek, például az amiotrófiás laterálszklerózis (ALS) is gyakran szerepelnek az eutanázia okai között, míg a pszichiátriai betegségek és kognitív zavarok, például az Alzheimer-kór, ritkábbak, az esetek csupán 1,4 százalékát tették ki.

Az eutanáziát kérők többsége időskorú. A jelentés szerint 72,6 százalékuk 70 év feletti volt, míg 43,2 százalékuk 80 évnél idősebb. A fiatalabb korosztályban az arány továbbra is alacsony: a 40 év alatti betegek csupán 1,3 százalékát tették ki.

Egy kiskorú esetében is hajtottak végre eutanáziát, amellyel a 2014-es törvénymódosítás óta hatra emelkedett a kiskorúaknál történt beavatkozások száma.

Az orvosok az esetek 82,3 százalékában mind fizikai, mind pszichológiai szenvedést jelöltek meg az eutanázia okaként, míg 15,8 százalékban csak a fizikai szenvedés szerepelt.

A legtöbb beteg a saját otthonában hunyt el: 50,4 százalékuk az otthonában, 30 százalékuk kórházban, míg 17,6 százalékuk idősotthonban. Belgiumban külföldiek is kérhetnek eutanáziát, akik közül a legtöbben Franciaországból érkeznek. Tavaly 120 külföldi beteg kért eutanáziát, közülük 106-an francia állampolgárok voltak.

Az FCEE jelentése szerint az eutanáziaesetek száma évek óta emelkedik. A legnagyobb növekedés azok között tapasztalható, akik egyszerre több betegségben is szenvedtek.

Belgium 2002. május 28-án legalizálta az eutanáziát, és azóta több mint 27 000 ember választotta ezt az utat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Orbán Viktor: Akik az áfacsökkentés mellett érvelnek, azok tudatlanok
A miniszterelnök szerint az áfacsökkentéssel a pénz a multikhoz vándorol. Orbán úgy látja, hogy a fiatalok ezt nem értik, az öreg balosok igen - de ők minidig a multik oldaláén álltak.


Nem lehetett tovább nézni, hogy a kereskedelmi láncok kifosztják az embereket, az áremelkedéseket meg kellett fékezni – mondta a héten bevezetett árrésstop kapcsán Orbán Viktor a Kossuth rádiónak adott péntek reggeli interjújában.

A miniszterelnök elismerte: akik azt mondják, hogy a piaci folyamatokba történt beavatkozás, igazat mondanak. Szerinte jó lett volna, ha a kormány nem kényszerül erre, de arra a következtetésre jutottak, hogy a mostani áremelkedéseknél szó sincs piaci folyamatokról. Ahhoz képest, hogy mennyiért szerezték be a kereskedelmi láncok az árukat, 45, 50, akár 129 százalékot „pakoltak rá”. Ennek semmi köze a piaci folyamatokhoz – tette hozzá a kormányfő.

Szerinte most az üt vissza, hogy a rendszerváltást követő években a magyar gazdaság nem volt elég erős ahhoz, hogy megtartsa a magyar kézen lévő kereskedelmi láncokat. Ezek ma külföldi kézen vannak, és Orbán szerint őket csak profitjuk érdekli.

„Ezért muszáj volt beavatkozni, nem lehetett tovább nézni, hogy kifosztják az embereket, az áremelkedéseket meg kellett fékezni. Tárgyalásokkal próbálkoztunk először, azok nem vezettek eredményre, így kénytelenek voltunk beavatkozni”

– mondta. Azt is hozzátette, hogy vannak még eszközeik, hogy beavatkozzanak a piaci folyamatokba, de nem akar fenyegetőzni. A miniszterelnök abban bízik, hogy a külföldi láncok belátják: csak veszíthetnek a kormánnyal szemben.

Arra a kérdésre, hogy miért nem áfacsökkentéssel fékezték meg az árakat, Orbán azt mondta:

„Akik az áfacsökkentés mellett érvelnek, azoknak az egyik része tudatlan, fiatal, nem elég tapasztalt. Nem élte végig az eddigi áfacsökkentések történetét.”

Orbán szerint ugyanis az áfacsökkentés azt jelenti, hogy a pénz a multikhoz vándorol. Ahogy fogalmazott: vannak fiatalok, akiknek nincs tapasztalatuk, ők ezt nem értik. És vannak az öreg rókák, a balosok, akik értik, de ők Orbán szerint mindig is a multik oldalán álltak.

via MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hétvégére elromlik az idő: eső és erős szél jön
Napos péntek után borongós hétvége jön: többfelé esőre, szélre és hűvösebb reggelekre számíthatunk. A nappali felmelegedés viszont biztató, vasárnap akár 19 fok is lehet a legmelegebb órákban.


Pénteken még nagyrészt napos időre van kilátás, de szombattól többfelé esőre kell készülni. A szél a Dunántúlon erős, olykor viharos lesz, de vasárnapra megszűnnek az éjszakai fagyok, a legmelegebb órákban pedig már 14-19 Celsius-fok várható, írja az MTI a HungaroMet előrejelzése alapján.

Pénteken még nagyrészt felhőtlen, száraz idő várható sok napsütéssel, majd a késő délutáni óráktól a délnyugati határ közelében már megjelenhet fátyolfelhőzet. A déli, délnyugati szél a Dunántúlon helyenként olykor élénk lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.

Szombaton délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, de az északkeleti tájakon még legalább néhány órás napsütésre lehet számítani, illetve délutántól délnyugaton szakadozhat fel a felhőtakaró.Több helyen, főként a nap második felében valószínű eső, zápor, de a Nyugat-Dunántúlon kisebb a csapadék valószínűsége. A déli, délkeleti szelet a Nyugat-Dunántúlon erős, olykor viharos lökések kísérhetik. A minimum-hőmérséklet általában mínusz 2 és plusz 6 fok között alakul, a maximum-hőmérséklet 11 és 18 fok között valószínű.

Vasárnap nagyrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, rövidebb napos időszakokkal. Szórványosan - nagyobb eséllyel az északi megyékben

- fordulhat elő eső, zápor. A délkeleti, déli szél többfelé megerősödik, az Északnyugat-Dunántúlon viharossá is fokozódik. A hajnali 3-10 fokról délutánra általában 14 és 19 fok közé melegszik fel a levegő, de a délkeleti tájakon melegebb is lehet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk