HÍREK
A Rovatból

Érkezik az ónos eső, másodfokú riasztást adtak ki több járásra

Heves és Jász-Nagykun-Szolnok érintett területein a következő órákban több mint 1 milliméternyi ónos eső hullhat. Fokozott óvatosságra intették az autósokat.


Ónos eső veszélye miatt másodfokú riasztást adott ki Heves és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. kedd délután. A veszélyjelzésükben azt írták, hogy

az érintett járásokban a következő órákban az ónos eső várható mennyisége meghaladhatja az 1 millimétert.

A meteorológiai előrejelzés szerint kedden egyre nagyobb területen várható ónos eső. Az ország nagyobb részén kis, egy milliméter alatti mennyiségre lehet számítani, de elsősorban a Tisza vonalának tágabb környezetében, valamint kisebb eséllyel a Dunántúl egyes körzeteiben jelentősebb, 1-5 milliméter közötti ónos csapadék is valószínű.

Este, éjszaka a csapadék gyengülve a keleti tájak fölé korlátozódik, szerdán napközben ott is fokozatosan megszűnik az ónos eső.

A HungaroMet kedd éjfélig másodfokú figyelmeztetést adott ki Tolna, Baranya, Bács-Kiskun, Pest, Nógrád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád-Csanád, Békés és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye területére, az ország többi részére elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője azt kérte, indulás előtt mindenki tájékozódjon az érvényben lévő meteorológiai riasztásokról és az aktuális útviszonyokról, és

aki teheti, ónos eső miatt érvényben lévő riasztás ideje alatt ne induljon útnak.

Arra is figyelmeztetett, hogy mindenki csak megfelelő műszaki állapotú, a téli időjárási körülményekre felkészített gépkocsival keljen útra, és vezessen lassabban, figyelmesebben, körültekintőbben.

Emellett azt javasolják, az autóba tankoljanak a szokásosnál több üzemanyagot, és az útra kelők vigyék magukkal feltöltött mobiltelefonjukat, valamint legyen náluk tartalék ruha, ásványvíz és egy kis étel, arra az esetre, ha elakadnának vagy hosszabb ideig kellene várakozniuk.

„Az ónos eső miatt vezetékek, ágak szakadhatnak le, ezért azt javasolják, ne parkoljanak ezek alá az autósok. A gyalogosok pedig kellő óvatossággal közlekedjenek, és aki kidőlt fát, elszakadt elektromos vezetéket, bajba jutott autóst, gyalogost lát, hívja a 112-es segélyhívó számot”

- mondta Mukics Dániel.

via MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Lázár János Orbán Viktor távozó sajtófőnökéről: Kiszállt ebből az egészből
A miniszter barátjának tartja Havasi Bertalant, de ő sem tudja távozása pontos okát. A sajtótól ugyanakkor lojalitást kért.


Ahogy arról a múlt héten beszámoltunk: 15 év után távozik posztjáról Havasi Bertalan. A miniszterelnök sajtófőnöke, aki feladatait 2015 óta helyettes államtitkári minőségben látta el, számos emlékezetes esetben hárította el a sajtót Orbán Viktor elől.

A 444-nek egy szikszói lakossági fórum után volt lehetősége kérdezni Lázár Jánost. Az építési és közlekedési miniszter többek között a sajtófőnök távozásáról is beszélt. Lázár a barátjának nevezte Havasit, ennek ellenére azt mondta, nem tudja, miért távozott. Korábban a Kormányzati Tájékoztatási Központ is azt mondta, a volt sajtófőnök „jövőbeli feladatairól a későbbiekben adnak tájékoztatást”.

A miniszter Havasit nagyon jó szakembernek tartja, és a sajtó együttműködésére is számít az ügyben.

„És azt remélem, hogy önökben van annyi szakmai lojalitás, hogy békén hagyják. Kiszállt ebből az egészből. Ezt mindenkinek érdemes tiszteletben tartani”

– fogalmazott Lázár János.

A tárcavezető egyébként a Direkt36 A dinasztia című filmjéről és Ruszin-Szendi Romulusz Tisza Párthoz igazolásáról is beszélt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Véget ért az első amerikai-orosz diplomáciai találkozó a háborúról – kevés dologban állapodtak meg, az oroszok egyelőre elégedettek
Szaúd-Arábiában négyszázhúsz percen át egyeztettek az amerikai és orosz tárgyalók az Ukrajna elleni háború befejezéséről, Ukrajna és az EU képviselői nélkül. Az orosz küldöttség elégedett volt a találkozóval, de még nincs végső megállapodás.


Az Egyesült Államok és Oroszország tárgyalódelegációja hosszú egyeztetést folytatott Szaúd-Arábiában az Ukrajna elleni háború lezárásáról. A megbeszélésen Ukrajna nem vett részt, és az Európai Unió sem képviseltette magát.

Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója a Ria Novosztyi orosz portálnak azt mondta a tárgyalásokról: „Nem zajlottak rosszul.” Hozzátette, hogy minden, Oroszország számára fontos kérdés szóba került. A CNN szerint Usakov azt is mondta, hogy az amerikai fél érdekeit is figyelembe veszik.

A tárgyaláson gazdasági kérdések is előkerültek. Kirill Dmitrijev, az Orosz Közvetlen Befektetési Alap vezérigazgatója arról beszélt, hogy az amerikai vállalatok 300 milliárd dollárt veszítettek azzal, hogy kivonultak az orosz piacról. Szerinte az orosz fél Trump gazdasági elképzeléseihez igazodva próbálja előmozdítani az együttműködést.

Oroszország számára fontos előrelépés, hogy a tárgyalás Ukrajna nélkül zajlott. A Kreml régóta szerette volna elérni, hogy közvetlenül egyeztessen az Egyesült Államokkal.

A találkozón szóba került egy esetleges elnöki találkozó is, de erről még nincs döntés. A múlt héten Donald Trump és Vlagyimir Putyin telefonon egyeztettek, és kölcsönösen meghívták egymást.

Oroszország számára különösen jelentős diplomáciai siker lenne, ha az amerikai elnök május 9-én, a II. világháború befejezésének 80. évfordulóján Moszkvába látogatna, de erről egyelőre nincs szó. A hírek szerint Trump április 20-ig szeretné elérni a tűzszünetet.

A tárgyalások után az orosz elnök szóvivője, Dmitrij Peszkov kijelentette, hogy Moszkva nem akadályozná Ukrajna csatlakozását az Európai Unióhoz. „Ez minden ország szuverén döntése” – mondta. A NATO-tagságot viszont elfogadhatatlannak tartják.

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője közölte:

nem elég, ha a NATO most nem veszi fel Ukrajnát, hosszú távú garanciát várnak arra, hogy ez a jövőben sem történhet meg.

A NATO részéről korábban már jelezték Kijevnek, hogy belátható időn belül nem várható a csatlakozása. Volodimir Zelenszkij a müncheni biztonsági konferencián ismét hangsúlyozta ennek fontosságát.

A tárgyalások pontos eredményei még nem ismertek, de az orosz fél elégedetten nyilatkozott. Mike Waltz, az amerikai delegáció tagja azt mondta: „Szerintem a legfontosabb, hogy az (amerikai) elnök kinyilvánította, hogy eltökélt a háború lezárásában.”

A megbeszélések területi kérdéseket és biztonsági garanciákat is érintettek, de arról még nincs egyértelmű álláspont, milyen formában képzelik el a békét.

(via Telex, Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Ez rendkívül veszélyes háborús időkben” – a honvédelmi miniszter is betámadta Ruszin-Szendi Romuluszt
Szalay-Bobrovniczky Kristóf megkérdőjelezte a volt vezérkari főnök szakmai képességeit, majd a személyiségét is kielemezte.


„Folyamatos szerepzavarban van, először is: beszél. Napok óta traktálja a magyar közvéleményt, beszél, beszél, beszél, folyamatosan beszél” – ezt nyilatkozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Kossuth rádió műsorában a Tisza Párt kongresszusán megjelenő Ruszin-Szendi Romuluszról, volt vezérkari főnökről.

Szalay-Bobrovniczky azt mondta, hogy a korábbi vezérkari főnökök különböző politikai beállítottságú kormányzatok alatt védték a Magyar Honvédséget, lojálisan, kerülve a mindenkori pártpolitikát. „Ez a helyes felfogás” – mondta és hozzátette: Ruszin-Szendi megsértette a honvédség „belső etoszát”, lépése alkalmas arra, hogy a belső egységet megbontsa, „ez rendkívül veszélyes háborús időkben”.

„Nem láttam benne a garanciát arra, hogy harcászati szintről képes hadműveleti szintre emelni a szervezetet”

– mondta a korábbi főparancsnokról a honvédelmi miniszter, majd a személyiségét is elemezte.

„Folyamatos szerepzavarban van, először is: beszél. Napok óta traktálja a magyar közvéleményt, beszél, beszél, beszél, folyamatosan beszél”. Szerinte a volt vezérkari főnöknek valamilyen „megfelelési kényszere van, vagy tudja a csuda, mije”. „Ez az ember, akinek ilyen személyisége van, így cselekszik, és vezetőként ilyen felfogása van, az nyilvánvalóan alkalmatlan a feladatára” – mondta. Szerinte Ruszin-Szendi jelenleg csak a honvédség egységének külső megtörésére alkalmas.

A honvédelmi miniszter az M1-en azt mondta: „Láttunk már ilyet: ha nincs többmilliós fizetés és magas pozíció, akkor jön a teljes pálfordulás”.

Ahogy arról korábban írtunk, Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök február 15-én szombaton jelent meg  a Tisza Párt évértékelő rendezvényén mint a párt egyik szakértője.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter bejelentette: Ruszin-Szendi Romulusz vitára hívta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi minisztert
A volt vezérkari főnök már többször kritizálta a tárcavezető működését. Azt egyelőre nem tudni, Szalay-Bobrovniczky elfogadja-e a vitára hívást, de Ruszin-Szendi biztosan az ATV vendége lesz este 8 órától.


Tovább folytatódik Ruszin-Szendi Romulusz közéleti szerepléseinek sorozata azok után, hogy a volt vezérkari főnök a hétvégén felszólalt a Tisza kongresszusán, majd csatlakozott a párthoz is. Hétfő este pedig közös Magyar Infót tartottak Magyar Péterrel.

Ruszin-Szendi már többször bírálta a honvédelmi minisztert, most azonban vitára is kiállna vele – ezt Magyar Péter jelentette be Facebook-oldalán. A Tisza Párt elnöke azt írta:

„Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy kihívja egy élő vitára a kaszinóminisztert egy független televízióban.”

Szalay-Bobrovniczky Kristóf korábbi, élő adásbéli bakijára utalva Magyar azt is hozzátette: „A vita során megtárgyalhatják a honvédség állapotát, de altábornagy úr szívesen elmagyarázza azt is, hogy miért hívják a "vízen járni tudó őőő gépet" kétéltű lánctalpas járműnek.”

„Miniszter úr, piros, vagy fekete? Senki többet harmadszor”

– írta posztjában Magyar Péter, aki azt is elárulta: Ruszin-Szendi Romulusz kedd este 20 órától az ATV-n Rónai Egon vendége lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET: