HÍREK
A Rovatból

Eltűnhetnek az akciók a boltokból az árrésstop miatt – mondja a Tesco vezérigazgatója

Pálinkás Zsolt szerint a magyar vásárlók egyre kevesebb akcióval számolhatnak. Az árrésstop miatt a boltoknak nincs mozgásterük, a gyártók pedig nem hajlandók olcsóbban adni a termékeket.


Az utóbbi időszak gazdasági nehézségei egyszerre sújtják a hazai kiskereskedelmi szektort. Az infláció, a bérfeszültségek és a különféle piaci beavatkozások hatására egyre nehezebb helyzetbe kerülnek az üzletláncok – erre hívta fel a figyelmet Pálinkás Zsolt, a Tesco Magyarország vezérigazgatója.

A szakember szerint a gazdasági növekedés még várat magára, emiatt a vásárlók továbbra is óvatosak. Bár a reálbérek emelkednek, az emberek egy része nem költi el ezt a többletet, inkább megtakarít. „Azt látjuk, hogy a felsőbb jövedelmi sávokban és a középosztályban van valamennyi mozgástér, de ott sem mind feltétlen költés formájában jelenik meg. Inkább a bankszámlán parkol, nincs még befektetve, de elköltve sem, ami azt jelenti, sokan kivárnak” – nyilatkozta a Pénzcentrumnak.

Különösen nehéz helyzetbe kerültek azok, akik eddig is árérzékenyek voltak. „Ezek az emberek árérzékenyek, akciókra vadásznak, most viszont ezt a lehetőséget gyakorlatilag elvették tőlük” – fogalmazott Pálinkás. A saját márkás termékeknél eddig sem volt jelentős nyereség, itt az alacsony ár volt a kulcs.

Most viszont a márkás termékeknél is eltűnhetnek az akciók, mivel a beszerzési árak emelkedése és az árrésstop miatt nehéz árengedményeket biztosítani: „Ez az, ami most eltűnik majd, de legalábbis vagy nagymértékben csökken.”

Ez a folyamat hosszú távon a piac természetes működésére is hatással lehet. „Nem jár jól a fogyasztó, és kiveszi a piacból az egészséges versenyt” – tette hozzá a Tesco vezérigazgatója.

Pálinkás Zsolt szerint az is problémás, hogy az árrésstop kizárólag a kereskedőket érinti, miközben a beszállítók, termelők és szállítók nem részei az intézkedésnek. Ezzel szemben más országokban – például Romániában és Szerbiában – minden szereplőre egységesen alkalmazták a korlátozást. Szerinte ez hazánkban rövid és hosszú távon is torzítja a piacot.

A vezérigazgató figyelmeztetett arra is, hogy ha az árrésstop tartósan fennmarad, az a beszállítók számára is fenntarthatatlan lehet. „Egy ponton túl már a beszállítók sem fogják bírni önkontrollal, nekünk pedig jelentősen tovább szűkítené a mozgásterünket.” Ugyanakkor hangsúlyozta: az intézkedés eredeti célja, az infláció letörése, már teljesült.

Az is kiderült, hogy a Tesco már most is csökkentette az akciós kínálatot bizonyos termékkategóriákban. „Egyszerűen nem lehet mindent kitermelni ilyen körülmények között” – magyarázta Pálinkás.

Ha a rendszer más területekre is kiterjed, ott sem lesz lehetőség árengedményekre.

A vásárlói szokásokban is változások jöhetnek. Egyes termékeknél, ahol eddig az akciók pörgették az eladásokat, még nőhet a kereslet, de más termékeknél visszaesésre lehet számítani. Ezt már most is tapasztalják az árréssapkás termékeknél.

Az élelmiszer-árrésstop jelenlegi szabályozása május 31-ig érvényes, de a kormány már jelezte, hogy annak meghosszabbítása is szóba jöhet. Az Országos Kereskedelmi Szövetség ezért olyan javaslatot készít, amely segíthet a korlátozás zökkenőmentes kivezetésében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Mérő László keményen beszólt Orbánéknak: A kormány videója színtiszta náci beszéd
A matematikus szerint az LMBTQ-ellenes videó úgy hat, mintha a náci propaganda éledne újjá. A felvételt Orbán Viktor is megosztotta a közösségi oldalán.
F. O. - szmo.hu
2025. július 18.



Mérő László élesen bírálta azt az LMBTQ-ellenes videót, amelyet Orbán Viktor osztott meg csütörtökön a Harcosok Klubja nevű Facebook-csoportban. A matematikus a közösségi oldalán úgy fogalmazott: „színtiszta náci beszédet” hallott a felvételben.

A videón az látható, mintha egész évben Pride lenne Magyarországon.

A képsorok szerint kisgyerekek nézik végig a jeleneteket a telefonjukon, majd megijedve szaladnak narancssárgába öltözött szüleikhez, akik a Fideszt jelképezik.

Mérő posztjában azt írta: elemi erejű felháborodást érzett a felvétel láttán, és nem tudta szó nélkül hagyni. Kiemelte, hogy zsidó ősök leszármazottjaként különösen érzékeny az ilyen hangvételre. Hozzátette:

„a legkevésbé sem vigasztal, ha mostanában a zsidók szerepét nem a magamfajtákra, hanem az LMBTQ honfitársaimra osztják ki”.

Bejegyzésében megemlítette Victor Klemperer A harmadik birodalom nyelve című könyvét is, amely szerinte segített felismerni azt a stílust, amit a miniszterelnök használ „ebben a videóban, és máshol is egyre gyakrabban”. Mérő itt utalt Orbán Viktor március 15-i, poloskázós beszédére is.

Úgy véli, hogy a felvétel teljes egészében mesterséges intelligenciával készült. Mint írta: „a szerzők úgy instruálták (szakszóval: promptolták) a mesterséges intelligenciájukat, hogy egy ilyen alkotást hozzon létre”. Szerinte a túl tökéletes képek és mozgások is erre utalnak.

A bejegyzés végén arra hívta fel a figyelmet, hogy „egyre több ilyen színtisztán MI-terméket fogunk látni, és nemcsak névtelen LMBTQ-emberekről, hanem ismert politikusokról is”. Hozzátette: „amíg nem tanuljuk meg érezni a MI-szagot egy ilyen videón, addig a leghelyesebb, ha gyanakodva fogadunk mindent, ami túl tökéletes”.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Nagy a botrány: Trump egy meztelen nő rajzával és pikáns aláírással köszöntötte Jeffrey Epsteint a születésnapján
Az elnök a lap szerint hétfőn, még a cikk megjelenése előtt próbálta meggyőzni az amúgy őt korábban támogató Rupert Murdoch médiamogult, hogy a lap ne közölje a történetet. Ez a Wall Steet Journal kamusztorija - mondta Trump.


Ghislaine Maxwell 2003-ban egy különleges meglepetéssel készült Jeffrey Epstein 50. születésnapjára. Arra kérte a pénzember családtagjait és közeli barátait, hogy írjanak neki személyes hangvételű leveleket. Ezeket egy bőrbe kötött albumban adta át az ünnepeltnek.

A Wall Street Journal szerint az egyik levél Donald Trumptól származik.

A lap úgy tudja, hogy a gépelt szöveget egy filctollal rajzolt, meztelen női alak keretezi, az aláírás pedig olyan formát kapott, amely a rajzolt figura szeméremszőrzetére emlékeztet.

Az újság szerint az albumban több hasonló tartalom is szerepelt: verseket, fotókat, és különféle üdvözleteket írtak üzletemberek, kutatók, korábbi barátnők és gyerekkori ismerősök. A Victoria’s Secret tulajdonosa, Leslie Wexner például azt írta: „Azt akartam adni neked, amit a legjobban akarsz… úgyhogy tessék”, és a szöveg mellé két női mellet rajzolt.

Trump a Wall Street Journal kérdésére tagadta, hogy ő írta volna a levelet, vagy ő készítette volna a rajzot.

Azt mondta: „Ez nem én vagyok. Ez hamisítvány. Ez a Wall Steet Journal kamusztorija. Soha életemben nem írtam rajzot. (sic!) Nem szoktam nőket rajzolni. Én nem így beszélek, ezek nem az én szavaim.” Hozzátette, hogy bepereli a lapot, „mint mindenki mást”.

A WSJ szerint az elnök hétfőn, még a cikk megjelenése előtt próbálta meggyőzni Rupert Murdoch médiamogult, hogy a lap ne közölje a történetet. Murdoch médiabirodalma korábban mindkét elnökválasztáson támogatta Trump kampányát.

Az amerikai Igazságügyi Minisztérium hétfőn bejelentette: szerintük nem alátámaszthatók azok az elméletek, amelyek szerint Epstein halálának körülményei nem voltak tisztázottak. A közlemény szerint nem létezik olyan lista sem, amely a szexuális bűncselekményekhez köthető neveket tartalmazná.

A minisztérium döntése azért is váltott ki meglepetést, mert Pam Bondi igazságügyi miniszter korábban nyilvánosan beszélt arról, hogy komoly leleplezések várhatók. Februárban például arról nyilatkozott, hogy az íróasztalán éppen az Epstein-ügy iratait, köztük a feltételezett ügyféllistát nézegeti. Amikor kedden erre rákérdeztek nála, azt válaszolta, hogy valójában az Epstein-aktákon kívül a JFK és Martin Luther King meggyilkolásával kapcsolatos dokumentumokat is átnézte.

A minisztérium által kiadott jelentés szerint Epstein nem gyilkosság áldozata lett, hanem öngyilkosságot követett el a cellájában. A dokumentum azt is megállapította, hogy nem találtak bizonyítékot arra, hogy Epstein zsarolta volna a híres ismerőseit.

Epsteint 2006-ban tartóztatták le először, majd 2008-tól rövid ideig börtönben is ült. 2019-ben, második letartóztatása után lett öngyilkos.

Donald Trump és Epstein a kilencvenes években, illetve a kétezres évek elején több alkalommal is együtt jelentek meg nyilvánosan. Egy 1992-es NBC-felvételen például Epstein Trump floridai klubjában, a Mar-a-Lagóban bulizik. A repülési naplók szerint Trump több alkalommal is utazott Epstein magángépén. A New York Magazine 2002-es cikkében Trump így nyilatkozott Epsteinről: „15 éve ismerem Jeffet. Eszméletlen fickó. Szórakoztató társaság. Még azt is mondják róla, hogy annyira szereti a szép nőket mint én, és közülük sokan a fiatalabb eresztésbe tartoznak.”

Később mindketten azt állították, hogy kapcsolatuk megszakadt a kétezres évek elején, még azelőtt, hogy Epstein bűnösnek vallotta volna magát és börtönbe került volna.

A Reuters és az Ipsos felmérése szerint az amerikai választók 69 százaléka úgy gondolja, hogy a kormány valamit eltitkol Epstein ügyében. A válaszadók 79 százaléka szerint nyilvánosságra kellene hozni az összes létező dokumentumot.

A felmérés szerint a demokraták 82 százaléka és a republikánusok 62 százaléka úgy véli, Trump rejtegeti az ügyféllistát.

Egy másik, a Quinnipiac University által végzett országos közvélemény-kutatás szerint a választók 63 százaléka nem ért egyet azzal, ahogyan Trump az ügyet kezeli. A republikánus szavazók körében is csak 40 százalék támogatja ebben az elnököt.

Az Igazságügyi Minisztérium csütörtökön elbocsátotta azt a szövetségi ügyészt, aki korábban az Epstein–Maxwell-ügyön is dolgozott.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Most bárki megnézheti, hogy élt Száraz István - 500 millióért árulja budapesti lakását
A Wesselényi utcában kínálja eladásra 193 négyzetméteres luxuslakását Száraz István. A zsinagógára néző ingatlanért közel félmilliárdot kérnek.
F. O. - szmo.hu
2025. július 18.



Száraz István, akinek a neve többször is felmerült a Magyar Nemzeti Bank alapítványi vagyonával kapcsolatos ügyekben, eladásra kínál egy belvárosi ingatlant, írta meg a Telex. A hirdetést azóta levették a portálról.

A Wesselényi utcában található, harmadik emeleti lakás 193 négyzetméteres, az ára pedig 495 millió forint.

A lakásban négy teljes és egy félszoba, két fürdőszoba, külön vécé, konyha, háztartási helyiség és közlekedő található. A hirdetés szerint az ingatlant 2017-ben „luxus minőségben” újították fel. A lakás egyik különlegessége, hogy „kivételes panorámával rendelkezik a zsinagógára”, a képek alapján a Dohány utcai zsinagóga teteje látható az ablakokból. Az ingatlanhoz udvari autóbeálló is tartozik.

Az Opten adatbázisa szerint Száraz István a szomszédos lakásba van bejelentve, így elképzelhető, hogy nem ez az egyetlen lakása az épületben.

A Telex információi szerint ez lehetett az a lakás, ahol korábban a Vs.hu szerkesztősége működött. A portál több volt újságírója is felismerte az ingatlant a hirdetés képei alapján.

A lakás jelenleg amerikai konyhás nappalival, külön fürdővel rendelkező hálószobákkal és beépített zuhanyzós megoldással van berendezve. A kialakítása alapján akár lakásként, akár rövid távú bérleményként is használható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hadházy: három rozzant ventilátor emeli a betegek komfortját Szekszárdon, miközben százmilliárdokat talicskáznak ki a végletekig kivéreztetett egészségügyből
A képek amúgy nem csak a klímák hiányáról árulkodik, hanem a legtöbb magyar kórházi épület végtelenül lepusztult elektromos hálózatáról is - írja a független képviselő.


Szűkebb pátriájából, Szekszárdról posztolt képeket Hadházy Ákos, független képviselő. Hadházy azt kifogásolja, hogy klímát három ventilátor biztosítja, amit egy hosszabítóra kötve állítottak be a szakrendelőbe. A probléma azonban nemcsak ez 2025-ben, hanem hogy ha lenne is pénz a léghűtésre, az elavult elektromos hálózat nem bírná el a klímák rákötését.

Innen köt át a kormány felelősségére, kiemelve:

"az elmúlt években a kórházak üzemeltetését, felújítási és karbantartási munkáit (is) kilopták egyetlen nagy NER-es cégnek. Ez a B+N Zrt, amely a kórházak (és a MÁV) takarítása után egy gigantikus, 400 milliárdos közbeszerzéssel az üzemeltetést is megszerezte."

A teljes poszt:

“Klimatizált” szakrendelő Szekszárdon... 2025-ben. Mert jólvanazúgy, csak hosszabbító legyen elég... Az egész emeleti folyósón amúgy három (3) db rozzant ventilátor emeli a betegek komfortját, az áramot a falra gányolt hosszabbítóból vételezve….

A képek amúgy nem csak a klímák hiányáról árulkodik, hanem a legtöbb magyar kórházi épület végtelenül lepusztult elektromos hálózatáról is (többször jelezték nekem ehhez értő szakemberek, hogy ezért ha lenne is pénz klímára, a hálózat nem bírná.)

Állítólag ma már nem divat írni, képekben kell beszélni. Hát, ezek a képek (is) mindent elmondanak a magyar egészségügyről. Meg mindenről, amit a Fidesz tett ezzel az országgal.

Azért jó ha tudjuk: az elmúlt években a kórházak üzemeltetését, felújítási és karbantartási munkáit (is) kilopták egyetlen nagy NER-es cégnek. Ez a B+N Zrt, amely a kórházak (és a MÁV) takarítása után egy gigantikus, 400 milliárdos közbeszerzéssel az üzemeltetést is megszerezte.

Számos szerződés jutott a birtokomba, ami alapján persze pont az történt, ami várható volt: a B+N alvállalkozókat bíz meg, akik szintén alvállalkozókkal csináltatják meg a munkát, a sor végén pedig ott vannak az éhbérért tartott dolgozók.

Ha az alvállalkozók és a B+N is ráteszi a hasznát, (ráteszi), akkor nem nehéz belátni, hogy mennyivel drágább így a rendszer, mint amikor a kórházak a saját dolgozóikkal látták el ugyanezt a feladatokat. Százmilliárdokat talicskáznak így ki még a végletekig kivéreztetett egészségügyből.

Mi meg gyönyörködhetünk az ilyen műszaki megoldásokban."


Link másolása
KÖVESS MINKET: