HÍREK
A Rovatból

Eltemették Nagy Ervin filozófust, Németh Szilárd is ott volt a gyászolók között

A filozófus-politikai elemzőt életének 47. évében érte a halál. A politikus Facebook-oldalán emlékezett meg barátjáról, a Jobbik egykori alapítójáról.


Ahogy arról korábban írtunk, Nagy Ervin jobboldali filozófus, újságíró, a Jobbik alapítója február elején, 47 évesen elhunyt.

A filozófust február 12-én, Gyöngyösön helyezték örök nyugalomra, ahol családja, barátai és tisztelői vettek tőle végső búcsút.

A búcsúztatáson Németh Szilárd, a Fidesz országgyűlési képviselője is részt vett. A politikus így emlékezett meg róla: „Nagy Ervin filozófus-közírót, barátunkat, régi harcostársunkat Gyöngyösön kísértük utolsó útjára. Isten Veled, nyugodj békében!”

Nagy Ervin hosszú pályafutása alatt több területen is meghatározó szerepet töltött be. Alapítója, alelnöke és választmányi elnöke volt a Jobbiknak. 2006-ban a Harmadik út–MIÉP–Jobbik-szövetség színeiben képviselőjelöltként indult a XII. kerületben, de 2008-ban kilépett a pártból, mert nem értett egyet annak irányvonalával.

Filozófiai és közírói tevékenysége mellett számos publikációval gazdagította a magyar közéletet. 2010-től a Magyar Hírlap, a Pesti Srácok és a Mandiner hasábjain jelentek meg írásai. 2018-tól a Hír TV vitaműsorainak állandó szereplője volt, majd 2024-től a Mandiner újságírójaként dolgozott. Szakmai munkásságát több könyv is fémjelezte, köztük A liberalizmus illúziói és az Omladozó téveszmék című művek. Társszerzőként közreműködött a Tiszta szívvel 1956-ban című kötet elkészítésében is.

A XXI. Század Politikai Intézet kutatójaként és a Károli Gáspár Református Egyetem filozófia tanszékének előadójaként is aktív szereplője volt a hazai közéletnek.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: itt a gyűlöletkeltés eredménye, a részeg fideszes ököllel ütötte a Tisza önkénteseit
Videót is megosztottak az őrjöngő férfiről, aki folyamatosan szidalmazza és üti az aktivistát. Így indul a Nemzet Hangja kampány.


A mai nappal elindult a Tisza Párt országos népszavazási kezdeményezése, a Nemzet Hangja, és már rögtön a kampány legelején botrány tört ki az egyik egri helyszínen. Magyar Péter közleménye szerint egy „részeg kormánypárti szimpatizáns” megtámadta az önkénteseket, amikor azok felállították a konzultációs pultokat.

„Elérte a kormányzati gyűlöletkeltés az eredményét. (…) Az őrjöngő férfi összetörte a laptopot, szétszórta a szavazólapokat és ököllel ütötte az önkénteseinket” – osztotta meg Magyar Péter, aki egy videót is megosztott a férfi dühöngéséről és ütlegeléséről.

A pártelnök azt írja, a rendőrségen feljelentést tettek, és azóta zavartalanul halad az aláírásgyűjtés a városban, ahogy az ország több ezer pontján is. Hozzátette: „Orbán Viktor haladéktalanul hívja vissza az őrjöngő csahosait az utcáról és hagyjon fel a magyarok magyarok ellen való uszításával, amíg nem lesz késő! A TISZA nem ül fel a provokációnak. Békésen és határozottan vesszük vissza a hazánkat. Lépésről, lépésre.”

A Tisza elnöke március 15-én jelentette be: minden 16 év feletti magyart megkérdeznek, hogy milyen országban akarnak élni az Orbán-rendszer után. Ez a kampány lett a Nemzet Hangja. A kérdésekre április 11-ig lehet válaszolni, online és személyesen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Videó: Képes lesz méltósággal átadni a hatalmát? – kérdezték Orbán Viktortól a Parlamentben
Tordai Bence szegezte a kérdést a miniszterelnöknek hétfőn. Orbán azt válaszolta, hogy nincs okuk aggódni, lesznek szabad választások.


Képes lesz-e méltósággal átadni a hatalmát? - erről is kérdezték Orbán Viktort hétfőn a Parlamentben az azonnali kérdések órájában.

A párbeszédes Tordai Bence arról beszélt a felszólalásában, hogy a TISZA már nemcsak a pártversenyben előzi a Fideszt, hanem Magyar Pétert is sokkal többen szeretnék miniszterelnöknek, mint Orbán Viktort. A képviselő azt kérdezte, hogy mire lehet még számítani a jövőben: lesz-e könyvégetés, ablakon kieső ellenzékiek, novicsokos teák, bebörtönzött politikusok?

„Képesnek érzi-e magát arra, hogy méltósággal vesszen és békében adja át a hatalmat?”

- kérdezte Tordai Orbántól.

A miniszterelnök azzal vágott vissza, hogy mindenkitől szívesen hallgat jótanácsot, de népszerűség ügyében, különösen a Párbeszédtől, pont nem annyira. Tordai viszontválaszában azt mondta, hogy ő a körzetében több mint 50 százalékkal nyert, míg fideszes ellenfele 40-et.

„Nincs okuk aggódni, lesznek szabad választások Magyarországon”

- mondta Orbán Viktor válaszában.

Az idézetrész a parlamenti tudósításban 3:32:50-től hallható.

via 444


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Orbán Viktornak nem egy zebrát kéne örökbe fogadnia, hanem legalább egy nyugdíjasnak kellene segítenie a fizetéséből
A miniszterelnök hétfő délután jelezte, hogy örökbe akar fogadni egy zebrát. Mindezt azután, hogy Magyar korábban arról írt: zebrák élnek Hatvanpusztán.


Nem egy újabb zebrát kéne örökbe fogadnia, hanem legalább egy nyugdíjasnak kellene segítenie a fizetéséből – így reagált Magyar Péter a miniszterelnök különös hétfői bejelentésére.

Orbán hétfőn délután tett közzé egy levelet a Facebook-oldalán, amit a fővárosi állatkertnek címzett.

Ebben Orbán azt írja:

Tisztelt Állatkert! Szeretnék örökbe fogadni egy zebrát. Úgy tudom, Önöknél ez lehetséges. Kérem, segítsenek.

A miniszterelnök hétfői levele előtt egy nappal, Magyar Péter egy bejegyzésben arról írt, hogy Lévai Anikó mesélt neki a hatvanpusztai birtokról, ahol – elmondása szerint – darabonként 30 millió forintért vásárolt előnevelt fákat ültettek, és zebrák is élnek a házi szafariban.

Magyar most sem hagyta szó nélkül Orbán zebrás bejelentését. Hétfő este a Facebook-oldalán azt írta:

„Orbán Viktornak nem egy újabb zebrát kéne örökbe fogadnia a meglévő csordája mellé, hanem legalább egy nyugdíjasnak kellene segítenie a havi 7,2 milliós fizetéséből. Ha már több millió idős honfitársunkat magára hagyta, miközben a saját fizetését 750 ezer forinttal emelte. Azonnali nyugdíjkompenzációt, most!”

A TISZA Párt elnöke azt is hozzátette: Értjük mi a milliárdokért felbérelt amerikai kampánytanácsadók vicceit, csak nem szeretjük!

Közben a miniszterelnök is újabb zebrás bejegyzéssel jelentkezett. Este ugyanis egy gyalogátkelő előtt készült fotót tett közzé, amihez azt írta:

„Az első zebrám. Az állatkerttel már tárgyalásban vagyok a másodikról.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Megszólalt Vogel Evelin a dűnés statisztaszerepről: A végén jó amerikai módjára mindenkinek meg lett adva a hála
Magyar Péter volt barátnője elárulta, hogy tényleg ő láható a sorozatban. Arról is mesélt, hogy nagyon élvezte a forgatást, ahol barátságokat is kötött.


Ahogy arról korábban írtunk, a hvg.hu kiszúrta Gróf Balázs posztját, amelyben a képregényrajzoló-karikatúrista arról ír: Magyar Péter exbarátnőjét vélte felfedezni a Dűne: Prófécia című amerikai sorozat néhány képkockáján.

Bár a néhány jelenetből nem volt teljesen bizonyos, hogy valóban Vogel Evelin csatlakozott a fantasysorozat szereplőgárdájához, végül ő maga tett pontot az ügy végére, mikor válaszolt a 444 kérdéseire. Azt írta:

„Igen, szerepeltem statisztakent. Nem sokkal azelőtt volt az utolsó forgatási napom, hogy Péterrel belecsaptunk ebbe a – mostanra felforrt – lecsóba. Izgalmas volt nagyon. A hangulat, a díszletek, a jelenetek nagyon jól ki voltak találva. A díszlet tényleg 10/10-es volt, varázslatos tereket alkottak, amelyekbe szívesen be is költöztünk volna.

„A rendezők sík idegek voltak végig, de azért a végén jó amerikai módjára mindenkinek meg lett adva a hála.”

Olyan szempontból is kifejezetten jó tapasztalat volt, hogy sok érdekes és értékes nőt megismerhettem a statiszták között. Ki is alakult egy valódi háttér sisterhood a forgatások alatt. Jelenleg két jó barátnőm is van a közvetlen környezetemben, akikkel ott hozott minket össze a sors. Szóval összességében kifejezetten jó élmény volt számomra.”

Vogel Evelin, aki sokáig a Tisza rendezvényein Magyar Péter mellett jelent meg, tavaly szeptemberben az Indexnek adott „leleplező” interjút az ellenzéki vezetőjéről. Ezután kiderült, hogy Vogel többször lehallgatta Magyart és más tiszásokat is. A hangfelvételeket ki is szivárogtatták a sajtónak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: