hirdetés

HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Elszállították Alekszej Navalnijt, ügyvédje sem tudja, hol van

Védője szerint a sietős elszállítás sérti a kialakult gyakorlatot.
MTI / Fotó: MTI/AP/Alekszandr Zemljanyicsenko - szmo.hu
2021. február 25.

hirdetés

Elszállították a Matrosszkaja Tyisina börtönből Alekszej Navalnijt - közölte az elítélt ellenzéki politikus ügyvédje, Vagyim Kobzev csütörtökön a Twitteren.

Kobzev az Interfax hírügynökségnek elmondta, hogy amikor bement a börtönbe, hogy ügyfelével találkozzon, közölték vele, hogy Navalnij már nincs ott. A jogi képviselőnek nem mondták el, hogy hova szállították.

Az ügyvéd feltételezése szerint arra a börtöntelepre vitték el, ahol le kell majd töltenie a büntetését.

Navalnij másik jogi képviselője, Olga Mihajlova a TASZSZ hírügynökségnek azt mondta, hogy a büntetés-végrehajtási hatóságoknak értesíteniük kell majd a hozzátartozókat, amint az elítélt megérkezik. Mihajlova szerint a börtönből való sietős elszállítás megsérti a kialakult gyakorlatot.

Navalnijt január 17-én Moszkvában őrizetbe vették, amikor hazatért Berlinből, ahol kórházi és rehabilitációs kezelést kapott, miután több nyugati laboratórium egybehangzó szakvéleménye szerint augusztusban Oroszországban megmérgezték.

Február 2-án egy moszkvai bíróság letöltendőre változtatta Navalnijra az úgynevezett Yves Rocher-ügyben korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztést. Az ítélet értelmében Navalnijnak a korábban házi őrizetben eltöltött idő figyelembe vételével a rá kirótt három és fél évből valamivel több mint két és fél évet kell letöltenie.

hirdetés

A korábbi verdikt megváltoztatását az orosz büntetés-végrehajtás kérte azt állítva, hogy hatvanszor sértette meg a feltételes szabadlábra helyezéssel járó kötelmeket. Az elsőfokú döntést Navalnij megfellebbezte, de a fővárosi bíróság február 20-án helybenhagyta.

Ugyanezen a napon egy másik bíróság egy második világháborús veterán megrágalmazása miatt Navalnijt 850 ezer rubel (a jelenlegi árfolyamon mintegy 3 millió 420 ezer forint) pénzbüntetésre kötelezte. A bíró emellett átküldte az orosz Nyomozó Bizottságnak (SZK) a vádlott azon kijelentéseinek jegyzőkönyvét, amelyekkel a vádlott szerinte a tárgyalás során megsértette a bíróságot és az ügyészt, ami egy újabb eljárás alapja lehet.

A politikus őrizetbe vétele és letöltendő szabadságvesztésre ítélése miatt január végén és február elején a hívei három, engedély nélküli tömegtüntetést szerveztek az országban. Ezeknek több mint tizenegyezer részvevőjét vették őrizetbe a hatóságok.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Tömeges tesztelés volt Pécsváradon: minden második ember pozitív lett

Van olyan is, aki a két oltás után kapta el a koronavírus-fertőzést, bár most tünetmentes volt, csak a teszt mutatta ki, hogy újra pozitív lett - mondta el a polgármester.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. április 13.

hirdetés

Bár folyamatos az oltás Pécsváradon, a tömeges tesztelés eredménye megdöbbentő lett.

A vizsgáltak 50 százaléka pozitív eredményt mutatott

- derült ki az ATV Híradójának beszámolójából.

"Jelen pillanatban lezárult ez a tesztelési sorozatunk, amelynek végeredménye – ugye korábban jeleztem, hogy egy korábbi szakaszban, egy olyan száz tesztelésig kétharmados pozitivitás volt. Most lezáródott közel kétszáz és átlagosan ötven százalék, tehát minden második ember pozitív lett" – mondta Zádori János polgármester az ATV Híradónak.

Van olyan is, aki a két oltás után kapta el a koronavírus-fertőzést, bár tünetmentes volt. De volt olyan is, aki decemberben már átesett a betegségen és most újra fertőzött.

A járvány miatt megint bezárták a bölcsődét és ügyeletet sem tudnak biztosítani, mert az egyik dolgozó megfertőződött. A tesztelésen pedig kiderült, hogy még ketten lettek pozitívak.

A polgármester elmondta, hogy a beoltott, de újra megfertőződött emberek közül senkinek nem voltak tünetei, csak a teszt mutatta ki, hogy hordozzák a vírust.

hirdetés

A polgármester a közösségi oldalon beszélt arról, hogy az április 19-i iskolai nyitás miatt sokan aggódnak. Ezért ingyenes tesztelést szerveznek a diákok és pedagógusok részére. Ha sok fertőzöttet találnának, akkor újra kell gondolni az intézkedéseket. A teszteléssel védenék a gyerekeket, a szülőket és a pedagógusokat.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

Sürgősen vizsgálni kellene a kínai vakcinával oltottak immunitását - állítja egy akadémikus

A Sinopharm szerint az eredeti vírus ellen 70-78, míg a brit mutáns ellen 60 százalékos a hatékonyság.
Fotó: MTI/Mészáros János - szmo.hu
2021. április 14.

hirdetés

Magyarországon sürgősen kutatást kellene indítani annak kiderítésére, hogy a kínai Sinopharm vakcinával oltott emberek közül hányan és milyen mértékben szereznek immunitást a koronavírus-fertőzés ellen - javasolja Sarkadi Balázs akadémikus, orvos-biológus.

A hvg.hu által közzétett levélben Sarkadi azt írja, a kételyeket az okozza, hogy

a Sinopharm vakcina (egyelőre nem tudni pontosan, mekkora arányban) nem eredményez sem jelentős immunválaszt, sem védettséget a Covid–19 ellen.

A vizsgálatot azért is szorgalmazná, mert az oltóanyagot sem az európai, sem a magyar hatóságok nem vizsgálták, a magyar engedélyeztetés is egy rendelet alapján történt. A gyártó saját közlése szerint a hatásosság az eredeti vírus esetén 70-78%-os, míg a brit mutáns ellen a Sinopharm 60%-ban véd.

A hazai adatok egyelőre – ahogyan a tudósok besorolják – „anekdotikusak“, hiszen nem történt érdemi, szélesebb körű vizsgálat. [...] értesülések szerint azonban a Sinopharm vakcinával oltott páciensek közül többeknek a szervezetében a második oltás után sem volt mérhető ellenanyag. Több esetben a Sinopharm vakcinával oltott emberek megfertőződtek a vírussal és klinikai kezelésre szorultak

- írta az orvos.

Fontosnak tartja megjegyezni, hogy nem vonja kétségbe a kínai vakcina hatékonyságát, és maga is örülne annak, ha a Sinopharmról kiderülne, hogy magas százalékban hatékony, de jobbnak tartaná, ha erről bizonyságot lehetne szerezni.

hirdetés

„Azt javaslom, hogy legalább 100 (de lehetőleg többszáz) Sinopharm, illetve Pfizer–BionTech vakcinával megfelelő ideje beoltott pácienst bevonva meg kellene vizsgálni:

1. az anti-COVID antitest szintet először egy alkalmas gyorsteszttel (pl. a Cellex antiS/N, IgM és IgG teszt), majd

2. a gyorstesztben negatív eredményt adó személyeknél el kellene végezni a mennyiségi antitest mérést,

3. a fenti mérésekben negatív eredményt adó esetekben el kellene végezni a megfelelő tesztet a sejtes immunválasz felmérésére.

A valamennyi mérésben negatív eredményt mutató pácienseket újra kellene oltani Pfizer–BionTech vagy Moderna vakcinával”

- írja Sarkadi Balázs.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Tiborcz István is kapott a rászorulóknak meghirdetett Covid-hitelből

„Aki korán kel, fantasztikus banki lehetőségeket nyer” - mondta korábban Matolcsy György, a miniszterelnök veje pedig élt a lehetőséggel.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. április 14.

hirdetés

Tiborcz István ingatlancége és két hozzá kötődő vállalkozó cégei is nagyértékű kedvezményes hitelhez jutottak egy olyan programból, amelyet a Magyar Nemzeti Bank hirdetett meg a járvány miatt nehéz helyzetbe jutott cégeknek – írja a Direkt36 legújabb cikkében.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tavaly április elején hirdette meg a kedvezményes hitelprogramját NHP Hajrá néven a járvány miatt nehéz helyzetbe került mikro-, kis- és középvállalkozások számára. „Aki korán kel, fantasztikus banki lehetőségeket nyer” - mondta akkor a programról Matolcsy György.

A kedvezményezettek között feltűnik a miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak az ingatlanos cége, a BDPST Zrt., amely 3 milliárd forintos kedvezményes hitelt vett fel az MNB programjának segítségével.

Ezzel váltotta ki egy budapesti ingatlanfejlesztéshez – a Szabadság téren található Adria-palota felújításához – korábban felvett, kedvezőtlenebb kamatozású hitelét.

Tiborcz cégének ez nemcsak azért érte meg, mert alacsonyabb lett a hitel kamata, hanem azért is, mert a fix kamattal kiküszöbölte a korábbi kamatkockázatot.

via 24.hu

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

EB: az oltási igazolványokban automatikusan elfogadnák az unió által engedélyezett vakcinákat

Az uniós oltási portfólióban nem szereplő vakcinákkal kapcsolatban a tagállamok döntésén múlik, hogy elfogadják-e vagy sem az EMA által nem jóváhagyott oltásokat.
MTI, fotó: MTI/Filep István - szmo.hu
2021. április 13.

hirdetés
Amennyiben egy uniós tagállamnak kétségei vetődnek fel egyik vagy másik oltóanyag hatékonyságával kapcsolatban, lehetősége lesz arra, hogy ne ismerje el az adott vakcinát a beoltottságot igazoló tanúsítvány esetében

- közölte Eric Mamer, az Európai Bizottság vezető szóvivője a brüsszeli testület sajtótájékoztatóján kedden.

Eric Mamer kérdésre válaszolva hangsúlyozta, a brüsszeli testület az oltási igazolványokkal összefüggésben az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által

uniós alkalmazásra javasolt vakcinákkal való beoltottságot igazoló tanúsítványok automatikus elfogadását javasolta.

Kifejtette: az uniós oltási portfólióban nem szereplő vakcinákkal kapcsolatban a tagállamok döntésén múlik, hogy elfogadják-e vagy sem az EMA által nem jóváhagyott oltásokat. Ugyanakkor el kell kerülniük mindenfajta hátrányos megkülönböztetést az uniós és az uniós országokon kívüli beoltottak szemben - figyelmeztetett Mamer.

Stefan De Keersmaecker, az Európai Bizottság illetékes szóvivője szintén kérdésre válaszolva azt közölte, az Európai Bizottság nem mond, illetve nem tud véleményt mondani a kínai vakcináról, azt azonban az uniós oltóanyag-stratégiával összefüggésben a kezdetektől hangsúlyozza, hogy alapvetően fontos a vakcinák biztonságának és hatékonyságának garantálása.

hirdetés

"Az Európai Bizottság mindig is ragaszkodott ahhoz, hogy az uniós oltóanyag-portfólióban megtalálható valamennyi vakcina átmenjen az Európai Gyógyszerügynökség vizsgálatán a rendkívül fontos biztonsági és hatékonysági megfelelés érdekében" - fogalmazott.

A kínai vakcina nem része az uniós vakcina-portfóliónak, a tagállamok azonban tárgyalhatnak és szerződést köthetnek az uniós oltóanyag stratégián kívül eső oltóanyagok beszerzéséről. Ez esetben azonban

a vakcinával felvetődött probléma esetén minden felelősséget az adott tagállamnak kell viselnie

- tette hozzá.

Az Európai Bizottság eddig a Johnson & Johnson (400 millió adag), a BioNTech-Pfizer (600 millió adag), a Moderna (460 millió adag), az AstraZeneca (400 millió adag), a CureVac (405 millió adag) és a Sanofi-GSK (300 millió adag) vállalatokkal írt alá szerződést vakcinabeszerzésről.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: