HÍREK

Elmagyarázta a Penny, miért teszik fizetőssé a parkolást egyes boltjaiknál

Azt írták, kiemelt figyelmet fordítanak a vásárlóik kényelmére, ebbe pedig beletartozik az is, hogy könnyen tudják autóval megközelíteni a boltokat.

Link másolása

Mi is beszámoltunk róla, hogy március eleje óta Székesfehérváron, csütörtök óta pedig Szombathelyen is fizetni kell az egy órát meghaladó parkolásért a Penny üzletek parkolóiban. Szombathelyen a Körmendi úti üzlet parkolójában az első óra továbbra is ingyenes, a második óráért 2500 forintot kell fizetni, míg a második óra után 5000 forintos napidíjat számolnak fel.

A Penny lapunknak küldött közleményében most elmagyarázta, hogy miért döntöttek így.

Mint írták, „a Penny kiemelt figyelmet fordít vásárlói kényelmére, és ebbe beletartozik a boltok parkolóinak gépjárművel történő könnyű megközelíthetősége, elérhetősége is”.

Az utóbbi időben azonban több vásárlói jelzés is érkezett arra vonatkozóan, hogy egyes üzleteknél a parkolóban hagyott, nem vásárlási céllal érkező gépjárművek ellehetetlenítik a vásárlóik számára a parkolást.

„Ennek megszüntetése érdekében szakemberekkel egyeztetve jutottunk arra a döntésre, hogy az érintett üzleteink parkolóiban bevezetjük az egy órás időtartam feletti fizetős parkolást” - írták a közleményben. Azonban azt is hangsúlyozták, hogy a Penny vásárlói számára – a vásárlást igazoló blokk felmutatásával – az egy órás limitet meghaladó időtartam esetén is díjtalan a várakozás.

A díjfizetős parkolókban több helyen is – így például a parkoló és az üzlet bejáratánál – kihelyezték az erre vonatkozó információs táblákat.

Azoknál a boltoknál pedig, ahol továbbra is ingyenes a parkolás, kihelyezték a magánterületre vonatkozó autó-elvonatás táblát. Erre szerintük azért van szükség, hogy elejét vegyék az otthagyott roncsautók elszaporodásának, hiszen ezek is foglalják a helyeket a vásárlók elől.

„A Penny, ahogyan eddig is, jelen helyzetben és ezután is a vásárlói igényeit tartja elsődlegesen szem előtt. Ennek érdekében minden olyan bejelentést, panaszt is kivizsgál, ami a vásárlók parkolási lehetőségeit veszélyezteti.

Amennyiben egy adott üzletnél indokolttá válik az ingyenes parkolás időbeni szabályozása, abban az esetben a vállalat fontolóra veszi a korlátozás lehetőségeit”

- írták. Azonban azt is hozzátették, hogy jelenleg nem tervezik, hogy bármelyik másik, környékbeli üzletük parkolójánál bevezetik az időkorlátos parkolási rendszert.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Annyian haltak éhen Észak-Koreában, hogy már az elitet is a rizsföldekre küldi dolgozni Kim Dzsongun
Nemcsak az észak-koreaiak, hanem az orosz nagykövetség munkatársai is beálltak az „önkéntesek” közé.

Link másolása

A rizsföldekre küldte dolgozni az észak-koreai elitet Kim Dzsongun, miután egy év alatt háromszorosára emelkedett az éhezés miatt elhunytak száma az országban írja a Daily Star. A brutálisan elhízott diktátor kormánytisztviselőket és diákokat vezényelt Dél-Hvanghe tartományba, ami az ország egyik legfontosabb élelmiszer-előállító régiója.

A KCNA állami hírügynökség szerint az átcsoportosított munkaerőt „segítőknek” nevezte, akik „minisztériumokból, állami intézményekből és más egységekből” érkeztek a környékre.

„A tartományban minden gazdaságban szálláshelyeket alakítottak ki a fővárosból leutazó önkéntesek számára” – mondta a Daily NK-nak egy helybéli. „Azok a területek, ahol a gyorsan növő gabonát öntözik és trágyázzák, valamint a rizs palántákat ültetik át, zsúfolásig vannak önkéntesekkel” – tette hozzá.

A Rodong Sinmun észak-koreai pártlap szerint orosz diplomaták is beálltak az „önkéntesek” közé: a konzulátus dolgozóit egy Nampo város melletti zöldségfarmon fotózták le. A propagandakiadvány beszámolója alapján segítettek a föld gyomlálásában a phenjani orosz nagykövetségtől 12 kilométerre eső gazdaságban. A nagykövetség saját közösségi oldalán is megerősítette a hírt, és közölték: dolgozóik a farmról származó zöldségeket fogyasztották vacsorára.

Dél-koreai jelentések alapján a szomszédos országban a kukorica ára 60 százalékkal, míg a rizsé 30 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. Egyik sem volt még ilyen drága, mióta Kim Dzsongun hatalomra került.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Hadházy: Megcsonkítottak egy 450 éves tölgyfát egy öltöző miatt
A 430 millió forint uniós támogatásból épülő tornateremhez készül öltöző Tiszakeszin. A polgármester szerint csak "egy kicsit meggallyazták" a fát.

Link másolása

Megcsonkítottak egy 450 éves tölgyfát Tiszakeszin, az iskola udvarán, mert nem fért el tőle az uniós pénzből épülő tornaterem öltözője - írja Hadházy Ákos a Facebook-oldalán.

A független országgyűlési képviselő elmondása szerint ez vagy nem tűnt fel a tervezéskor, vagy nem gondolták fontosnak, mivel a helyiek elmondása szerint nyugodtan lehetett volna a tornatermet az iskolaudvar másik részére építeni.

"Legyünk pozitívak és örüljünk legalább annak, hogy a fát nem vágták ki. Sok EU-s pénzből fizetett “zöld város programnak” (térkőlerakó versenynek) esett már áldozatul sok-sok fa. A tornaterem amúgy 430 millió forintos EU-s támogatásból épül"

- írta Hadházy a beruházásról.

A tiszakeszi polgármester egy videóban arról beszélt korábban, hogy csak "egy kicsit meggallyazták" a fát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Több mint egymilliárdot fizetett ki Rogánnak a találmányáért egy cég 2017 óta
2021-ben a Mobilsign Kft. teljes bevételének 57 százalékát fizették ki a miniszternek, ez csökkent le tavaly 34 százalékra.

Link másolása

Jó évet zárt tavaly a Mobilsign Kft., azonban a Rogán Antalnak kifizetett „találmány hasznosítási díj” elvitte a cég teljes bevételének az egyharmadát - írja a 444.

A cég nettó árbevétele tavaly 118 millió forinttal, 839 millióra nőtt. Emellett nagyobb hasznot is hozott a vállalkozás, a 2021-es 65 millió helyett tavaly már 118 milliós pluszban zárt a cég.

Rogán egy elektronikus aláírási eljárás harmadfeltalálójaként összesen 1,1 milliárd forintot kapott a cégtől 2017 óta, ami messze meghaladja a cég adózott eredményét.

Rogán akkora összegeket vágott zsebre évről-évre, hogy az nagyon komoly nyomot hagyott a cég mérlegében is: 2021-ben például a teljes bevétel 57 százalékát fizették ki a miniszternek, ez csökkent le tavaly 34 százalékra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Borsónyi jéggel és özönvízzel tarolta le az ország egy részét a zivatar – és még nincs vége
Hatalmas eső, jég, égdörgés és villámlás kíséretében jöttek a viharok, elsősorban az ország nyugati felén. A zivatarok miatti riasztások közben folyamatosan érvényben vannak.

Link másolása

Észak-északnyugat felől hidegfront érkezett hazánk területére, ami záporok, zivatarok kialakulásához vezetett – írja az Időkép.

A zivatarokat az ország több felén kísérte heves jégeső, villámlás és viharos erejű szél. Az özönvízszerű eső több helyen hatalmas, hömpölygő áradást okozott.

Nagyon durván leszakadt az ég Gyömrőn:

Várpalotát sem kímélte az eső:

Fotó: Mistvan83 – Időkép

Az Időkép munkatársa Budapest XIX. kerületében is hatalmas vihart videózott:

Józsefvárost is hatalmas jégeső verte el:

Fotó: Vapexx – Időkép

A Hegyvidéken és Ferencvárosban is borsónyi nagyságú jég esett:

Fotó: Vityalosa – Időkép

A záporokat, zivatarokat egy észak-északnyugat felől közeledő hidegfrontnak köszönhetjük, melynek előterében labilisabb légtömeg található. A délutáni, esti órák folyamán így további záporok, zivatarok kialakulására készülhetünk, holnapra viszont a front mögött szárazabb, jó pár fokkal hűvösebb levegő érkezik, így a záporok, zivatarok megszűnnek – írja az Időkép.

Link másolása
KÖVESS MINKET: