hirdetés

El kellett altatni az utolsó budapesti koalát

Nur-Nuru-Bin nagyon beteg volt.

Link másolása

hirdetés

Az utóbbi napokban már rengetegen szorítottak a Fővárosi Állatkert súlyos beteg koalájának, Nur-Nuru-Binnek.

Szerdán azonban az orvosok úgy döntöttek: most már az lesz a jobb neki, ha véget vetnek szenvedéseinek, és elaltatják.

Ezt írták ki Facebook-oldalukra:

Búcsú Nur-Nuru-Bintől

Szomorúan tudatjuk valamennyi barátunkkal, hogy Nur-Nuru-Bint ma délután el kellett altatnunk. A koala életéért múlt hét óta küzdöttek munkatársaink, de az állat szervezetét megtámadó súlyos daganatos betegség legyőzte az állat küzdeni akarását. A gyógyszeres kezelésre kezdetben jól reagált Nuru, átmenetileg javult az étvágya is. Ám később ismét rosszabbra fordult a helyzet. A legfrissebb citológiai vizsgálatok szerint a betegség végstádiumába, menthetetlen állapotba került.

hirdetés
k

Az állatkert holnapján részletezi az állatot megtámadó betegséget és a gyógyulásért folytatott küzdelmet is:

"

Mint ismeretes, az állatnál még a múlt héten limfoid leukózist, egy olyan daganatos megbetegedést diagnosztizáltunk, amely a vérképző szerveket támadja meg. Ez a betegség gyakran előfordul a koaláknál, a vadonbeli állatoknál éppúgy, mint az állatkerti egyedeknél. Európában, ahol csak néhány állatkertben élnek koalák, korábban már négy másik intézményben is volt hasonló eset, köztük abban a belga állatkertben is, ahonnan Nur-Nuru-Bin Budapestre érkezett. Állatkertünk Facebook-oldalára rengeteg biztató hozzászólás érkezett, amelyet a külön is megköszönünk mindazoknak, akik az elmúlt napok erőfeszítései közben lélekben Nur-Nuru-Binnel, és a megmentésén munkálkodó szakemberekkel voltak.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK

Ezeket a tüneteket okozhatja a koronavírus új mutánsa

Enyhébb esetben elég a háziorvos útmutatása, de a súlyosabb tüneteknél már mentőt kell hívni - modja a szakember.

Link másolása

hirdetés

Koronavírus-fertőzés miatt akkor kell orvoshoz fordulni, ha nem múlik a láz, nehézlégzés, légszomj, tüdőgyulladás jelentkezik.

A dél-afrikai variáns fejfájást, rendkívüli gyengeséget, levertséget és szapora szívdobogást is okozhat

- erről Szlávik János infektológus beszélt az állami rádióban.

Az omikront Magyarországon még nem mutatták ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ szerint. Nálunk továbbra is a delta variáns terjed, és terheli az egészségügyi rendszert.

Az RTL Híradónak nyilatkozó háziorvos szerint rontja a helyeztetet, hogy tapasztalata szerint sokan enyhébb tünetekkel is hívják a mentőket vagy kórházba mennek, félve a súlyosabb betegségtől.

Hogy mikor kell kórházi ellátást kérni, arról a koronavirus-kisokos.eu ad tájékoztatást. Ilyen lehet például a légzési nehézség, a tartósabb fájdalom a mellkasban, a zavarodottság, a kékes száj vagy arc.

hirdetés

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

Amerikai Egészségügyi Intézet: Nincs ok a pánikra az omikron miatt, hatásosak a jelenlegi vakcinák

Az intézet vezetője szerint a hír lendületet adhat az emlékeztető oltások beadásának.

Link másolása

hirdetés

Mint azt korábban mi is megírtuk, az új, dél-afrikai koronavírus-varinást már vizsgálják. Egy napja Joe Phaahla, a dél-afrikai egészségügyi miniszter arról beszélt, hogy ő úgy látja, hogy jobban fertőz az omikronnak elnevezett B.1.1.529 variáns, de a koronavírus elleni vakcinák még mindig hatékonyak a súlyos megbetegedés ellen, még ebben az esetben is.

A Bloomberg cikke most Francis Collins-t, az Amerikai Egészségügyi Intézet igazgatóját idézi, aki szerint

nincs ok a pánikra, mert a vakcinák megfelelő védelmet tudnak nyújani. Ez pedig lendületet adhat az emlékeztető oltások beadásának is.

A cikk megjegyzi, hogy az új variáns még nem jelent meg az Egyesült Államokban. De mivel a vírus terjed több kontinensen is, elkerülhetetlen lesz, hogy megjelenjen Amerikában is. "A kérdés az, hogy felkészültünk-e rá?" - mondta a szakember. Ugyanakkor emlékeztett rá, hogy még sok mindent nem tudunk az omikron viselkedéséről.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Télies idő jön: hidegre és többszöri havazásra készülhetünk

Vasárnap este érkezik az első hó. A következő hajnalokon akár -10 Celsius-fok is lehet, és napközben is alig emelkedik fagypont fölé a hőmérséklet.
Fotó: Demecs Norbi - szmo.hu
2021. november 28.


Link másolása

hirdetés

Hideg idő és többször havazás is várható a jövő héten.

Hajnalonként néhol akár mínusz 10 Celsius-fokot is mérhetnek, illetve napközben is alig fagypont felett alakul a hőmérséklet

- közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Hétfőn várható több-kevesebb napsütés, legtovább északkeleten marad borult az ég. Néhol fordulhat elő havaseső-zápor, hózápor, Borsod északi felében tartós havazás is lehet, és akár néhány centiméteres tapadó hóréteg is kialakulhat. Nagy területen megerősödik a szél is. A leghidegebb órákban többnyire mínusz 1 és plusz 5, napközben plusz 2 és 7 fok között alakul a hőmérséklet.

Kedden reggelre foltokban köd képződhet, majd több-kevesebb napsütés valószínű. A nap első felében nem valószínű csapadék, de később északon, északkeleten elsősorban hó, míg délnyugat felé haladva már inkább havas eső, eső várható. Több helyen élénk, erős, az északi hegyvidéki területeken akár viharos lehet a szél. Hajnalban általában mínusz 6 és plusz 1 fok között alakul a hőmérséklet, de a szélvédett fagyzugokban akár mínusz 10 fokig is hűlhet a levegő. Délután 3-7 fokig emelkedik a hőmérséklet.

Szerdára virradóra is várható kisebb havazás, havas eső, eső. Napközben eleinte többnyire erősen felhős vagy borult ég lesz a jellemző, délelőtt még eső is lehet, de azután több órára kisüt a nap. Nagy területen megélénkül, megerősödik a szél is. A leghidegebb órákban általában 0, plusz 5 fok között, de a kevésbé felhős és szeles északkeleti határvidéken ennél pár fokkal hűvösebb is lehet. Délután 5-12 fok várható, északkeleten az alacsonyabb, délnyugaton a magasabb értékekkel.

hirdetés

Csütörtökön egyre többfelé várható csapadék, kezdetben jellemzően eső lesz, majd a nap második felében elsősorban a hegyekben havas eső, havazás valószínű. A legalacsonyabb hőmérséklet 0 és plusz 7, a legmagasabb hőmérséklet 5 és 11 fok között alakul.

Pénteken túlnyomóan borult lesz az ég. Délen, délkeleten az eső mellett esetleg rövidebb időre havas esőbe, hóba is átválthat a csapadék. Ezt követően néhol lehetnek hózáporok. Többfelé lesz erős a szél. A minimumhőmérséklet 0 és plusz 7, a maximumhőmérséklet plusz 2 és 7 fok között várható.

Szombaton napos idő valószínű, érdemi csapadék nélkül. Hajnalra általában mínusz 10 és 0 fok közé hűl le a levegő, a délutáni órákban plusz 2-6 fokot mérhetnek.

Vasárnap túlnyomóan erősen felhős vagy borult lesz az ég, eső, havas eső, hó egyaránt előfordulhat. A leghidegebb órákban mínusz 10 és plusz 1, napközben 0 és plusz 8 fok közötti értékek várhatók - olvasható az előrejelzésben.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Hollandia: egy repülőgép 13 utasánál mutatták ki az omikron variánst

A negatív eredményt mutatókat is arra kérték, hogy maradjanak otthon, másoktól elkülönülve pár napot.

Link másolása

hirdetés

Mint azt korábban megírtuk, a holland egészségügyi hatóságok szerint 61 ember, aki pénteken két Dél-Afrikából érkező járattal érkezett Amszterdamba, pozitív lett a COVID-19-re, és szombat hajnalban további teszteket végeztek annak megállapítására, hogy a fertőzések közül bármelyik a nemrégiben felfedezett omikron koronavírus-variánssal van-e összefüggésben.

Most a BBC.com arról számolt be, hogy egy Dél-Afrikából Amszterdamba érkezett gépen több utasnál is kimutatták az új variánst.

A repülő Johannesburgból indult, és a 61 covid-pozitív között 13-nál az omikron variánst találták meg.

A KLM által szállított utasokat az érkezésük után vizsgálták meg, akiknél pozitív lett a teszt, azokat a Schiphol repülőtérhez közel, egy szállodában helyezték karanténba.

A negatív eredményt mutatókat arra kérték, hogy öt napig maradjanak elkülönülve otthon és csináltassanak újabb tesztet. A továbbutazók - akik időben megkapták az eredményt - tovább mehettek.

hirdetés

A holland egészségügyi miniszter azt kérte a dél-afriai vidékekről visszatérőktől, hogy amint lehet, teszteltessék magukat, mert lehetnek még hasonló esetek az országban.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: