hirdetés

HÍREK

Egyre több szülő nem engedi iskolába, óvodába a gyerekét Balassagyarmaton

A városban több óvodai csoport és iskolai osztály is zárva van, egyre több a fertőzött az intézményekben.
Fotó: Csah Gábor/Facebook - szmo.hu
2021. március 01.

hirdetés

Mint megírtuk, Balassagyarmat polgármestere nemrég arról írt a Facebookon, hogy egyre többen fertőződnek meg és kerülnek karanténba a város bölcsődéjében, óvodáiban és iskoláiban, ezért arra kérte a szülőket, hogy ha tehetik, inkább tartsák otthon a gyereküket 1-2 hétig "szülői féltés" igazolással.

Csach Gábor vasárnap már arról számolt be újabb Facebook-bejegyzésében, hogy

az intézményekben érezhetően kevesebb a gyermek a kérése óta, meg is köszönte a szülők felelős magatartását.

Tájékoztatása szerint a bölcsődében egy koronavírusos gyerek és 21 hiányzó van, az óvodákban több csoport, az iskolákban pedig több osztály "zárva van". Több iskolában több dolgozó is koronavírusos.

A városvezető azt is közölte, hogy újabb levelet írt az Oktatási Hivatalnak, amiben többek közt azt kérte, hogy legalább a 7-8. osztályokat "zárják be" a városban, és hogy a "szülői féltés" miatt otthon maradt diákok hiányzások miatti vizsgakövetelményeire ne a békeidőkben a "lógások" elkerülése miatt létrejött jogszabályi szigort alkalmazzák.

hirdetés



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK

Falus András: Kásler Miklós nem tudja, miről beszél

Az akadémikus szerint az onkológiai szűrések leállítása még annál is nagyobb bűntény, mint a tavaly tavaszi kórházi ágyak kiürítése.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. április 16.

hirdetés

Falus András keményen bírálta Kásler Miklóst, mert a miniszter leállította az onkológiai szűréseket. Az akadémikus a 168.hu KeljfelJancsi című műsorában arról beszélt, hogy ezzel az intézkedéssel nem növelhető az intenzív osztályok ellátása.

Kásler Miklós nem tudja miről beszél - mondta a professzor. Úgy vélte, hogy ez még annál is nagyobb bűntény, mint a tavaly tavaszi kórházi ágyak kiürítése.

Közölte, hogy ő sem járulna hozzá ahhoz, hogy a sajtó bemenjen a lélegeztetőgépek mellé, de az fontos lenne, hogy megnézzék, mi zajlik a kórházakban és arról tudósítsanak.

Szembesíteni kellene az embereket azzal, hogy fiatalokat ápolnak a covid-osztályokon, és közülük sokan nem gyógyulnak meg.

A kínai vakcináról azt közölte, hogy az

rendeleti úton lett engedélyezve nálunk. "Olyan, mint a hátrafelé nyilazó magyarok,

azaz az OGYÉI visszafele engedélyezte a vakcina használatát" - mondta az akadémikus.

Szerinte fontos lenne, hogy valós adatokkal, szakemberek beszéljenek a keleti oltóanyagról.

hirdetés
Közölni kéne, hogy hányan kapták már meg a Sinopharm-ot, és náluk milyen ellenanyag-szint alakult ki.

Ha nem történt ilyen vizsgálat, akkor meg kellene csinálni, mert nem igaz, hogy erre nincs pénz - vélte. A nyugati vakcinákat azért nem kell tesztelni, mert azt a Európai Gyógyszerügynökség intézte, engedélyezte.

Falus úgy nyilatkozott, hogy nem volt oltásellenes a DK azon felhívása, hogy a kínai vakcinával ne oltsanak, ott csak az időzítéssel voltak gondok - mondta. Úgy vélte, hogy az információk elhallgatása okozhat pánikot, nem pedig az adatok ismertetése - utalt arra, hogy Fiala János műsorvezető szerint a kormányzatnak vannak információi a vakcináról.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

A brüsszeli lakosok nem választhatnak az oltóanyagok közül, azt kapják, amit felajánlanak nekik

Megválaszthatják az oltás időpontját és a számukra legkönnyebben elérhető oltóközpontot, de az oltás fajtáját nem tüntetik fel az értesítésen.
MTI, fotó: Rosta Tibor - szmo.hu
2021. április 16.

hirdetés

A helyi sajtóban korábban közöltekkel ellentétben a brüsszeli régióban élőknek nincs lehetőségük választani a koronavírus elleni oltóanyagok közül - közölte a The Brussels Times című napilap.

A lap arról tájékoztatott, hogy a belga főváros lakosai közül azok,

akik megkapják az oltásra szóló értesítést, megválaszthatják a vakcináció időpontját és a számukra legkönnyebben elérhető oltóközpontot, azonban az értesítés nem tünteti fel a beadandó oltóanyag típusát.

Mindezt a belga egészségügyi hatóság is megerősítette pénteken.

A belgiumi oltási munkacsoport március közepén közölte, hogy a vakcinatípus is megjelenik az oltási meghívókon, mivel az AstraZeneca cég oltóanyagával kapcsolatban felmerült lehetséges mellékhatások többeket elbátortalanított a beoltástól. A munkacsoport akkor felhívta a figyelmet, hogy szeretnék elkerülni azt, hogy a lakosok "válogassanak" az oltóanyagok között.

Az országban háromféle vakcinát, a Moderna, az AstraZeneca és a Pfizer/BioNTech cég oltóanyagát használják. Az országban 5,92 százalékos az átoltottság.

hirdetés
Hollandiában a közegészségügyi hatóság a héten közölte, hogy az országban élőknek azt az oltóanyagot kell elfogadniuk, amelyet felajánlanak nekik, mindaddig, míg nem érkezik több dózis vakcina az országba.

Az országban az oltást igénylő állampolgároknak eddig 5,92 százalékát oltották be a koronavírus elleni vakcina mindkét adagjával.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés

Koronavírusban meghalt egy édesanya, aki éjjel-nappal ápolta beteg kislányát

Marika 0-24 órában gondozta a 7 éves Sárát, aki Canavan szindrómában szenved. A kislány most egyedül maradt az édesapjával, a család segítséget kér.
A címkép illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2021. április 16.

hirdetés

Elhunyt egy 39 éves székesfehérvári édesanya koronavírusban, aki 0-24 órában ápolta hétéves, magatehetetlen kislányát - számolt be az RTL Híradó. A kislány Canavan szindrómában szenved. Jelenleg a nagymamája is koronavírusos, kórházban ápolják.

Az anya barátnője, aki egyben kollégája és a család segítője is, megtörten nyilatkozott az RTL Híradónak.

"Amikor megtudtam, hogy meghalt Marika, konkrétan összezuhant a világ. Elsötétült minden. Én olyan őszintén megsirattam, és azóta is. Aznap éjszaka nem is bírtam aludni"

- mondta az RTL Híradónak az édesanya barátnője.

A 7 éves Sárának már korábban szerveztek gyűjtéseket, ugyanis a kislányhoz heti szinten többször is jártak fejlesztők és speciális tápszerekre van szüksége.

Sára nagymamája is koronavírusos, jelenleg is kórházban van, mélyaltatásban. A kislány édesapja most egyedül maradt Sárával, nem tud visszamenni dolgozni, így a család most segítséget kér.

hirdetés

Aki segíteni szeretne, megteheti ITT:

Geszti Béla Csaba

Unicredit Bank

109180010000012257930001

IBAN:HU41 1091 8001 00000122 5793 0001

SWIFT:BACXHUHB

Paypal: [email protected]

Megjegyzésbe: Adomány Geszti Sárának

VIDEÓ: Az RTL Híradó riportja


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

A PDSZ szerint fenyegetik és megfélemlítik a pedagógusokat és a szülőket az iskolanyitás kapcsán

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének közleményében azt írják: elítélik „a szülők és a pedagógusok megfélemlítését és fenyegetését”. A PDSZ azt követeli a kormánytól, hogy ne nyissanak ki hétfőn az óvodák és iskolák.
Címkép: Pixabay - szmo.hu
2021. április 16.

hirdetés

Közleményt adott ki a a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, melyben azt írják:

"a PDSZ XXIV. Kongresszusa elítéli a szülők és a pedagógusok megfélemlítését és fenyegetését.

A közleményben továbbá követelik, hogy ne nyissanak ki hétfőn az óvodák és iskolák.

A PDSZ szerint azokat a pedagógusokat, akik a munka törvénykönyvére hivatkozva megtagadják a jelenléti munkavégzést, "az intézményvezetők és fenntartók rendre retorzióval fenyegetik, holott pontosan tudják, hogy az óvodákban és iskolákban az egészséges és biztonságos munkakörülmények az EMMI által kiadott intézkedési terv szerint sem biztosíthatók. Jogellenes lépésekre próbálják kényszeríteni őket, pl. táppénzre vonulásra, illetve azonnali hatályú, rendkívüli jogviszony-megszüntetéseket helyeznek kilátásba".

A PDSZ szerint "a pedagógusokat és a szülőket egyaránt fenyegetik a tanítási év meghosszabbításával", amennyiben a gyerekek nem jelennek meg az intézményekben április 19-től.

A szakszervezet azt írja, hogy ez az intézkedés jogellenes volna, arra viszont alkalmas, hogy többeket meghátrálásra késztessenek.

A szakszervezet szerint ugyanilyen "a 250 óra feletti mulasztásra hivatkozva a szülők és a tanulók fenyegetése az osztályozóvizsgával, illetve évfolyamismétléssel". Pedig a PDSZ szerint "a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 51. § (7) bekezdése szerint erre nincs szükség, ha a tanuló érdemjegyek alapján osztályozható. Ez intézményi döntés függvénye, nem pedig a fenntartó vagy miniszter hatásköre".

hirdetés
"A pedagógusokat lelki terrornak teszik ki, nevelőket, intézményvezetőket és szülőket ugrasztanak össze, ahelyett, hogy a kormány gondoskodna a gyermekükkel otthon lévőkről bérkompenzációval, a munkáltató támogatásával annak érdekében, hogy álláshelyek ne szűnjenek meg.

Jelenleg egyetlen dolog fontos az oktatásirányítás számára, hogy Orbán Viktornak demonstrálják: az intézmények nyitva lesznek, és abban gyermekek és közoktatási dolgozók tartózkodnak, akár az életük és egészségük veszélyeztetésével is" - fogalmaznak a közleményben.

Azt is hozzáteszik:

követelik, hogy "a járványügyi adatok és az egészségügy helyzete alapján történjenek a közoktatási intézményekkel kapcsolatos döntések".

Emellett azt is kérik, hogy a kormány hallgasson a PDSZ-re, az egészségügyben dolgozókra és a Magyar Orvosok Szakszervezetére:

"a korai intézménynyitással ne veszélyeztesse a beoltatlan gyermekek és szüleik, valamint a közoktatásban dolgozó munkavállalók életét és egészségét, akiknek a védettsége még messze nem alakult ki!"

- fogalmaznak.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: