HÍREK
A Rovatból

Egynapos utat szerveznek a Békemenetre erdélyi magyar szervezetek

Hadházy Ákos szerint kérdés, hogy korábban akkor miért kellett határzárakat alkalmazni, hogy ha most ilyen esetben tömegesen engedjük meg, hogy jöjjenek be egy tömegrendezvényre Erdélyből.

Link másolása

Mint arról mi is beszámoltunk, csoportos buszos utazást szervez az október 23-i Békemenetre egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település önkormányzata - erről Hadházy Ákos számolt be a Facebook-oldalán.

Most pedig egy újabb felhívást vett észre a politikus: Erdélyben szerveznek utakat a Békementre. A politikus szerint a romániai súlyos járványhelyzet miatt ez veszélyes lehet. A szervezők szerint vigyázni fognak, ezért nem jelent majd plusz kockázatot az beutazásuk.

Eközben háborús állapotokról számolnak be a romániai televíziók a kórházakból. Már több mint húszezren vannak kórházban, és a halálozások száma rekordot dönt. A magyar Népegészségügyi Központ szakembere is arról beszélt a Kossuth Rádióban, hogy ez a magyar járványhelyzet alakulására is hatással lehet a határforgalom miatt.

Hadházy Ákos szerint kérdés, hogy korábban akkor miért kellett határzárakat alkalmazni, hogy ha most ilyen esetben tömegesen engedjük meg, hogy jöjjenek be egy tömegrendezvényre Erdélyből.

A Békemenetet szervező CÖF az RTL Híradó kérdéseire azt írta, hogy Magyarországon nincs korlátozás, mindenki szabadon dönthet a részvételről.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Ennyi volt: a rendőrség vetett véget Orbánék brüsszeli konferenciájának
A harmadik helyszínről azután rúgták ki az MCC által szervezett rendezvényt, hogy az elkezdődött. Menczer Tamás a „háborúpártiakat”, a brüsszeli polgármestert és az antifasiszta tüntetőket hibáztatta.

Link másolása

Miután két helyszínről is elzavarták a Mathias Corvinus Collegium (MCC) brüsszeli rendezvényét, Orbán Balázs az X-en jelentette be: egy harmadik helyen végül befogadták a Nemzeti Konzervatív Konferenciát (NATCON), így az el is kezdődött. Csakhogy Menczer Tamás néhány órával később Facebookon azt írta:

„A konferencia a harmadik helyszínen elkezdődött, de most megérkezett a rendőrség, és közölte, hogy a konferenciát azonnal be kell fejezni!”

Menczer a „háborúpártiakat”, a brüsszeli polgármestert és az antifasiszta tüntetőket hibáztatta. Részleteket nem árult el arról, hogyan állt elő ez a helyzet, erről mindössze annyit írt, hogy „nem biztosítják a rendezvényt, hanem bezárják”.

A konferencián a tervek szerint felszólalt volna mások mellett Orbán Viktor, a brexitet elindító Nigel Farage, a francia szélsőjobboldali Eric Zemmour és a volt lengyel miniszterelnök, Mateusz Moravieczki is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Sikerült Orbánéknak helyszínt találni, mégis elindulhatott a brüsszeli konferencia
Orbán Balázs büszkén posztolta az X-en, hogy teltházzal indult el a rendezvény, noha közben rácáfolt önmagára az ezt illusztráló képpel. Végül innen is kirúgták a konferenciát, ahol a miniszterelnök is felszólalt volna.

Link másolása

Miután két helyről is elküldték a Mathias Corvinus Collegium (MCC) brüsszeli rendezvényét, egy harmadik végül befogadta a Nemzeti Konzervatív Konferenciát (NATCON). A helyszínről Orbán Balázs az X-en posztolt:

„A baloldal megpróbálta megakadályozni, mégis elkezdődött! Yoram Hazony teltház előtt nyitotta meg a brüsszeli NATCON-t.”

A miniszterelnök politikai igazgatója egy képet is posztolt, melyen jól látszik, hogy nincsen teltház a rendezvényen, noha azt nem túl nagy teremben tartják végül meg. A galérián például minden egyes szék üres, de a földszinti sorok sincsenek teljesen feltöltve.

A rendezvényen a tervek szerint felszólal majd mások mellett Orbán Viktor, a brexitet elindító Nigel Farage, a francia szélsőjobboldali Eric Zemmour és a volt lengyel miniszterelnök, Mateusz Moravieczki is. Yoram Hazony, akit Orbán Balázs említett, egy izraeli konzervatív szerző.

FRISSÍTÉS:

Menczer Tamás néhány órával később bejelentette, hogy a harmadik helyszínen a rendőrség vetett véget a rendezvénynek. Erről itt írunk:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
3 millió forintot költött Magyar Péter lejáratására a DK-hoz köthető Nyugati Fény egyetlen hónap alatt
A lap idén 78 hirdetést adott fel a Facebookon, ezek mindegyike Magyar Pétert támadja. Az ellenszenv kölcsönös, Magyar korábban Gyurcsány Ferencet a NER pillérének nevezte.

Link másolása

A DK-hoz köthető Nyugati Fény március közepe óta 3 millió forintot költött el Magyar Péter elleni – írja a Telex a Meta Ad Library adatai nyomán. A lap szerint:

Idén összesen 78 darab Facebook-hirdetést indított a DK-s lap, és ezek mindegyike csak és kizárólag Magyar Péterről szólt.

A hirdetésekben jellemzően az eddigi interjúiból vágtak ki rövid részleteket, vagy azokat a cikkeiket igyekeznek minél több olvasóhoz eljuttatni, amelyben leválasztják Magyart a DK szavazótáboráról. A legutóbbihoz például Magyar egyik partizános interjújából vágtak ki egy részletet, melyben arról beszél, hogy pártvezetőként soha nem kötne koalíciót Gyurcsány Ferenccel. Ebből a Nyugati Fény ezzel a címmel készített hirdetést:

„Magyar Péter bevallotta: inkább a Fidesszel kötne koalíciót, mint az ellenzékkel”.

A DK a 2022-es választás óta azon dolgozik, hogy a következő országgyűlési választásokra az ellenzék vezető erejeként ő ossza a lapokat, és mindenki más hozzájuk igazodjon – értelmezi a Nyugatui Fény kampányát a Telex. A Republikon és a Nézőpont felmérése szerint azonban nem kizárt – folytatják –, hogy Magyar új pártja beelőzi a DK-t, ami alaposan felborítaná az ellenzéken belüli pozíciókat.

Az ellenszenv és a gyanakvás kölcsönös, Magyar például arról beszélt az április 6-i tüntetésen, hogy „Gyurcsány Ferenc a pillére és a biztosítéka a NER-nek”. Magyar Péter lejáratására egyébként a fideszesek is bőven költenek: a Megafon egy hónap alatt 143 millió forintot égetett el a Facebookon, ennek nagy részét a Magyar Pétert támadó videók tették ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Sulyok Tamás zsidó vezetők előtt beszélt apja antiszemita, nemzetiszocialista múltjáról
„A múltat, a személyes múltamat is vállalva hajtok fejet a holokauszt valamennyi áldozata előtt” – mondta el a Parlamentben a köztársasági elnök.

Link másolása

Ahogy arról korábban írtunk, bár Sulyok Tamás apját korábban „szociálisan érzékeny, filoszemita” embernek nevezte, elsősorban Gergely Anna és Karsai László történészeknek köszönhetően kiderült: Sulyok László pártirodát és berendezést is igényelt az elhurcolt zsidók vagyonából Székesfehérváron.

Kedden, a holokauszt magyar áldozatainak emléknapján a köztársasági elnök zsidó vezetők előtt beszélt a Parlamentben édesapja múltjáról.

„A múltat, a személyes múltamat is vállalva hajtok fejet a holokauszt valamennyi áldozata előtt”

– fogalmazott Sulyok Tamás.

„Megrendített, amiket apámról a nyilvánosságban az elmúlt hetekben hallottam” – tette hozzá az Országgyűlés felsőházában tartott beszédében. A köztársasági elnök kiemelte: csak akkor emlékezünk tisztelettel és őszintén áldozattá vált honfitársainkra, ha újra és újra „szembesítjük magunkat a múltra néző, de a mának és a jövőnek szóló” kötelességgel.

„Hiszem, hogy szitokszavak, egymás Janus-arcú méricskélése helyett jóra, egymás elfogadására születtünk” – fogalmazott Sulyok, majd röviden apjára is kitért. „Nem tudtam faggatni, így maradtak az ő elejtett szavai és hallgatásai. Ma sem tudom már kérdezni”.

„Tizenkét évvel a holokauszt után születtem, a családban azt hallottam, hogy mi soha senkinek nem ártottunk, nem voltak ellenségeink”

– tette hozzá az államfő.

Szerinte apja „1945-ben szembesülhetett azzal a rémséggel, amit a holokauszt jelentett, és egy világ dőlhetett össze benne”. A köztársasági elnök a beszéde végén „a személyes múltját is vállalva” hajtott fejet a holokauszt valamennyi áldozata előtt.

Sulyok köszöntője után Jichák Herzog izraeli elnök videóüzenete következett, amiben az izraeli államfő a háláját hangsúlyozta, amiért „a magyar kormány teljes felelősséget vállalt a nácikkal való magyar kollaborációért”, valamint az Izrael melletti kiállásáért, és azért, hogy „Magyarország antiszemitizmussal szembeni zéró tolerancia politikája egyértelmű üzenet, biztonságot ad a magyarországi zsidóknak”.

via MTI, 444

Link másolása
KÖVESS MINKET: