HÍREK

Egyik legfőbb szövetségese is lemondásra kérte Boris Johnsont, de ő nem hajlandó távozni

Többek között a belügyminiszter és a kormányzó Konzervatív Párt egyik legbefolyásosabb tagja is a miniszterelnök távozását kérte, utóbbit Johnson menesztette miniszteri tisztségéből.

Link másolása

Visszautasította Boris Johnson brit miniszterelnök a lemondását sürgető felszólításokat, annak ellenére, hogy szerdán saját kormányának több magas rangú tagja is távozásra kérte az elmúlt hetekben kirobbant és egyre terebélyesedő belpolitikai botránysorozat miatt.

Szerda este a kabinet tagjai egymás után keresték fel a kormányfőt Downing Street-i hivatalában, és egybehangzó, nem cáfolt médiaértesülések szerint megpróbálták elérni, hogy jelentse be lemondását. Közöttük volt általános meglepetésre Priti Patel belügyminiszter is, aki eddig Boris Johnson feltétlen támogatójaként és szoros szövetségeseként volt közismert.

Ugyancsak távozásra kérte a miniszterelnököt Grant Shapps közlekedési miniszter, Brandon Lewis, az észak-írországi ügyek minisztere, valamint Michael Gove, a kormányzó Konzervatív Párt egyik legbefolyásosabb tagja, aki szerdáig a gazdasági felzárkóztatásért felelős tárca vezetője volt.

Johnson hivatala azonban szerda este bejelentette, hogy a kormányfő menesztette Gove-ot miniszteri tisztségéből.

A londoni miniszterelnöki hivatal illetékeseinek szerda esti tájékoztatása szerint Johnson azzal az érvvel utasította vissza a távozására szóló felszólításokat, hogy a jelenlegi feszült gazdasági helyzetben és az ukrajnai háború időszakában felelőtlenség lenne a részéről, ha lemondana.

Johnsonra - aki az elmúlt hónapokban több okból is szinte példátlan belpolitikai botránysorozatba keveredett - a héten újból egyre nagyobb nyomás nehezedik lemondása érdekében.

A legutóbbi botrányt az robbantotta ki, hogy kiderült: Johnson úgy nevezte ki februárban a konzervatív frakció szavazási és pártfegyelmének biztosításáért felelős kabinetiroda helyettes vezetőjévé Chris Pincher képviselőt, hogy korábban tájékoztatták a Pincher ellen szexuális molesztálás gyanújával tett bejelentésekről.

A brit miniszterelnök elismerte, hogy ez súlyos hiba volt, de már nem tudta elejét venni annak, hogy tiltakozásként lemondási hullám induljon el kormányának tagjai körében.

A két legnagyobb horderejű lemondást Rishi Sunak volt pénzügyminiszter és Sajid Javid, az egészségügyi tárca volt vezetője jelentette be, de szerda délutánig összesen 37 kormánytisztviselő távozott, főleg államtitkári és helyettes államtitkári, illetve, tanácsadói, parlamenti és kereskedelmi képviseleti posztokról.

A brit politikatörténetben az 1930-as évek óta nem volt példa ilyen méretű lemondási hullámra egyetlen kormányon belül.

A képviselői kérdések és azonnali miniszterelnöki válaszok szokásos szerda délutáni alsóházi órájában is többen felszólították Johnsont a távozásra, köztük a kormányzó Konzervatív Párt több rendkívül befolyásos tagja.

A kormányfő azonban kijelentette: a 2019-es parlamenti választáson "kolosszális" mandátumot kapott a választóktól, és ez azt jelenti, hogy "a jelenlegi nehézségek" ellenére folytatnia kell munkáját.

A három éve tartott választáson a Johnson vezette Konzervatív Párt negyven éve nem látott arányú győzelmet aratott, és 80 fős, a brit parlamenti rendszerben rendkívül kényelmesnek számító alsóházi többséggel alakíthatott új kormányt.

Johnson ellen június elején saját pártjának alsóházi frakciója terjesztett be bizalmatlansági indítványt, miután az elmúlt hónapokban kiderült az is, hogy a londoni miniszterelnöki hivatalban és más kormányintézményekben a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt szigorú korlátozások idején több kerti partit, ivászatokkal kísért társasági összejöveteleket tartottak, nem egyszer Johnson részvételével.

A közkeletűen "partygate" néven emlegetett ügy Johnson 2019-ben kezdődött miniszterelnöki időszakának eddigi legnagyobb belpolitikai botrányává fajult, különös tekintettel arra, hogy a miniszterelnököt a rendőrség megbírságolta.

Az újkori brit politikatörténetben Johnson az első, hivatalban lévő miniszterelnök, akit törvénysértésért rendőrhatósági szankcióval sújtottak.

Johnson a bizalmi szavazást megnyerte ugyan, de az alsóházi konzervatív pártcsoport tagjainak 41 százaléka ellene szavazott.

A jelenlegi pártszabályzat alapján 12 hónapon belül nem kezdeményezhető a frakciótagok részéről újabb bizalmatlansági indítvány a kormányfő ellen, de ezt a szabályt az alsóházi pártcsoport illetékes bizottsága bármikor megváltoztathatja. Szóba került, hogy e módosítást már szerdán bejelentik, de ez végül elmaradt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Háromfős titkárságot igényelt lemondása után Novák Katalin
Lakást viszont egyelőre nem kért a volt köztársasági elnök.

Link másolása

Az Index megkeresésére az Országgyűlés Sajtóirodája közölte, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök a lemondása után lakás használatára nem nyújtott be kérelmet, de háromfős titkárságot fog alkalmazni.

A volt köztársasági elnökök életük végéig alkalmazhatják a titkárságot, továbbá

térítésmentes egészségügyi ellátás, lakás, autó, valamint az aktuális házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese illeti meg őket, amely jelenleg havi bruttó 4,5 millió forint.

A kegyelmi botrány után lemondott Novák a későbbiekben is bármikor igényelheti a korábban nem kért szolgáltatásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: