HÍREK
A Rovatból

Egy 11 éves iskolás gyerek cége építene lakóparkot a Balatonnál

Az általános iskolában tanuló diák kilencéves korában lett tulajdonosa a cégnek, amely ellen 2016 óta NAV-végrehajtás van érvényben, és a végrehajtást azóta sem törölték.

Link másolása

Két lakópark is épülne Balatonszabadiban. Az ügyüket május 25-én tárgyalta a képviselő-testület - írja a Magyar Narancs.

Az egyik beruházást Gamászapusztára tervezik, ahol 35–36 lakóépületet készítenének. A cég ügyvezetője T. László. A kérelmet H. Antal írta alá, ő a cégtulajdonos H. A. Antal kiskorú törvényes képviselője.

A 11 éves diák az egyik siófoki általános iskolában tanul és a cégnyilvántartás szerint 2012-ben született. Kilencéves korában lett tulajdonosa a cégnek, amely ellen 2016 óta NAV-végrehajtás van érvényben, és a végrehajtást azóta sem törölték. A gyerek tulajdonjogát a cégbíróság bejegyezte.

A lapnak egy jogász elmondta, hogy furcsa, hogy az illetékes gyámhatóság jóváhagyta a döntést. Az is érdekes, hogy miért érdeke egy gyereknek egy adóssággal terhelt cégben tulajdont szerezni.

A fiatalkorú másik törvényes képviselője Cs. Eszter. Ő viszont szerepel a NAV-nál a 180 napon túl 10 millió forintnál nagyobb adóhátralékkal rendelkező személyek listáján.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Orbán Viktor egy köteg húszezressel sétált be egy IX. kerületi házba
A kormányfő rá sem hederített az őt kérdező riporterre. Az újságírót végül a miniszterelnök testőrei tartóztatták fel.

Link másolása

Szijjártó Péter után Orbán Viktorról is kiderült, hogy egy köteg húszezressel a zsebében sétálgat. A miniszterelnököt a 444.hu szerette volna arról kérdezni, hogy le kell-e mondania Matolcsy Györgynek, ha a jegybank nem tudta ellátni a feladatait.

A lap riportere erről a IX. kerületi, Bakáts utca egyik háza előtt próbálta kérdezni a kormányfőt, aki állítólag az utóbbi időben minden kedd reggel beugrik az épületbe egy órára.

Orbán Viktor a házhoz érve kiszállt a jól ismert miniszterelnöki kisbuszból, majd a zakója zsebéből előhúzott egy köteg pénzt.

A bankjegyeket akkor is rendezgette, amikor az újságíró kérdezni próbált tőle. Másodpercekkel később azonban a testőrei a riporter elé léptek, miközben Orbán eltűnt a lépcsőházban.

„Személyvédelmi intézkedés keretén belül ideiglenes zárást alkalmazunk, kérem, ezt a vonalat ne lépje át”

- mondták a ház előtt várakozó újságírónak, amikor a miniszterelnök távozott a házból. A lazán öltözött Orbán Viktor ezután a kocsiból kedélyesen szép napot kívánt a riporternek és elhajtott.

A jelenetet itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Egy ausztrál légitársaság légiutaskísérő-egyenruháját viselte a műsorvezető, aki az MTI híreit szidta
Újabb részlet derült ki az adásról, amiben Andor Évának harmadik nekifutásra sikerült elmondania a Szalay-Bobrovniczky Kristóf beszédéről szóló szöveget.

Link másolása

Mint arról korábban írtunk, az esti híradó közben kezdte szidni a TV2 bemondónője, Andor Éva az MTI-t, majd háromszor futott neki egy hírnek, mert nem tudta kimondani Szalay-Bobrovniczky nevét és a „fejlesztés” szót.

Ez az adás a tévé online archívumában is elérhető volt egy ideig, de később törölték a felvételt: műsor közben a bemondónő összesen ötször fut neki két hír felolvasásának és többször is szokatlan kommentárok hallatszanak tőle.

A media1.hu lementette a részletet, itt vissza is lehet nézni.

Az adásról egy újabb részlet derült ki: a 444 olvasója szúrta ki, hogy a műsorvezető a sikertelen hírolvasás közben az ausztrál Qantas légitársaság utaskísérőinek jellegzetes egyenruháját viselte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Újabb lélegeztetőgépekre írt ki közbeszerzést a honvédség
Miközben több ezer darab lélegeztetőgépet tárolnak jelenleg is egy raktárban.

Link másolása

"Miközben 16000 (!!!) lélegeztetőgép rohad valahol egy raktárban, a Magyar Honvédség újakat akar beszerezni. Az külön bájos, hogy szeptember 22.-én indították meg az eljárást és október 3. az ajánlattételi határidő. Kemény 12 napig várják tehát az ajánlatokat, kicsit sem tűnik úgy, hogy már lezsírozták az egészet" – írja közösségi oldalán Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a közbeszerzés kiírásáról szóló hivatalos oldal linkje mellett.

A képviselő ezzel arra utalt, hogy a koronavírus-járvány idején több ezer darab lélegeztetőgépet vett a kormány, ezek jelentős része pedig jelenleg egy raktárban áll, a tárolásuk százmilliós összegeket émeszt fel.

Hadházy meglepődne, ha kínai gépeket venne a honvédség a mostani vásárlás során, amellyel szerinte beismerik, hogy korábban többnyire "használhatatlan bóvli eszközöket vettünk méregdrágán".


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ákost éneklő Orbánnal és makogó Kósa Lajossal reklámozzák a Sztárban Sztár leszek! című műsort
Két videó is megjelent a miniszterelnök TikTok-csatornáján, mindkettőben slágereket vágnak össze a korábbi adások felvételeivel, miközben kormánypárti politikusok adnak elő egy-egy sort.

Link másolása

Orbán Viktor hivatalos TikTok-csatornáján jelentek meg az alábbi videók, amelyekben a kormány több tagja – köztük a miniszterelnök is – a TV2 műsorát, a Sztárban Sztár leszek! legújabb évadát népszerűsíti.

A két videót a Telex szúrta ki, mindkettőben slágereket vágnak össze a korábbi adások felvételeivel, miközben kormánypárti politikusok adnak elő egy-egy sort.

„A kilencvenes években mindenki táncolt“

– hallható Németh Szilárd előadásában, de Kocsis Máté, Varga Judit és Kósa Lajos, és maga Orbán is részt vesz az éneklésben: a miniszterelnök egy Ákos-dal szövegét eleveníti fel.

@viktor_a_tiktokon Te kinek lennél a mentora? ? #OrbánViktor #miniszterelnök #VargaJudit #KocsisMáté #KósaLajos #Fidesz #Ákos #Republik #Charlie #Majka #PápaiJoci #Tilla #TV2 #SztárbanSztár #follow #fyp #foryou #viralvideos #trending ♬ Rockin - Chris Alan Lee

@viktor_a_tiktokon Hello, hello, újra itt vagyok! ? #OrbánViktor #miniszterelnök #Fidesz #KósaLajos #NémethSzilárd #Ákos #Republik #Majka #Tilla #PápaiJoci #TóthGabi #KöllőBabett #Fluor #mizu #MiklósaErika #TV2 #SztárbanSztár #follow #fyp #foryou #viralvideos #trending ♬ Music Instrument - Gerhard Siagian


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk