HÍREK
A Rovatból

Egész Izrael tűz alatt áll – Irán közölte, hogy megkezdte megtorló akcióját Izrael ellen

Helyi beszámolók szerint több száz különféle ballisztikus rakétát indított Irán, Izraelben hangos robbanások hallatszanak, füstöt jelentettek Tel-Avivból.


Péntek este Irán megindította a megtorló akcióját Izrael ellen - írja a CNN.

Az izraeli hadsereg közölte, hogy azonosította az Iránból Izrael felé indított, közeledő rakétákat. A a rakéták elfogására szolgáló védelmi rendszerek működnek – közölte az Izraeli Védelmi Erők.

A támadás miatt utasították a lakosságot, hogy keressenek menedéket, vonuljanak az óvóhelyekre.

A CNN helyszíni tudósítója szerint nagy robbanásokat hallottak Tel-Avivban és Jeruzsálemben. Egy Tel-Avivban készült videón szerint a becsapódó rakéták áttörték Izrael Vaskupoláját, és füst szállt fel a város felhőkarcolói felett.

„Az iráni lövedékektől egész Izrael tűz alatt van”

– közölte az Izraeli Védelmi Erők az X-en.

Irán azt nyilatkozta, hogy megkezdte a megtorlást Izrael ellen. „Több száz különféle ballisztikus rakétát” lőttek ki Izrael felé, amivel Teherán "válaszának kezdete". Irán hivatalos hírügynöksége, az IRNA azt közölte: „Pillanatokkal ezelőtt, több száz különféle ballisztikus rakéta kilövésével megkezdődött a cionista rezsim brutális támadására adott határozott válasz”.

Az első sorozat után egy újabb, több tucat rakétából álló hullámot indítottak Izrael felé – közölte péntek este az Izraeli Védelmi Erők szóvivője. „A támadás folyamatban van. További tucatnyi rakétát indítottak Izrael Állam felé” – közölte az IDF.

Egy izraeli tisztviselő szerint péntek este félbe kellett szakítani egy izraeli katonai sajtótájékoztatót egy „közép-izrael elleni iráni támadás” miatt. Effie Defrin, az Izraeli Védelmi Erők szóvivője újságírók kérdéseire válaszolt, amikor egy kihangosítón bejelentették a hírt. A közvetítést ezután félbeszakították.

Előzőleg egy televíziós beszédben Ali Khamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője azt közölte, hogy országa hadserege „erőteljes választ fog adni” Izrael korábbi, Irán elleni csapásaira, „és romlást hoz a megvetendő cionista rezsimre”.

ÉLŐ közvetítés:

Frissítés:

Egy izraeli tisztviselő a CNN-nek elmondta, hogy az izraeli kabinet jelenleg ülésezik, hogy megvitassa az Irán elleni péntek esti rakétatámadásra adandó válaszokat. A tisztviselő szerint a várakozások szerint Izrael a következő Irán elleni támadási hullámában tovább fokozó a nyomást. A CNN információja szerint az Egyesült Államok péntek este segített Izraelnek elfogni az iráni rakétákat. Egy forrás szerint a régió más országai is támogatták az izraeli légvédelmet, hasonlóan ahhoz, ahogyan azt a korábbi iráni támadások során is tették.

A második rakétahullám után az Izrael Belfront Parancsnoksága azt közölte a civilekkel, hogy elhagyhatják menedékhelyeiket, de a bunkerek közelében kell maradniuk. Az izraeli rendőrség arra kérte a lakosságot, hogy kerüljék azokat a helyszíneket, ahová iráni ballisztikus rakéták hullottak. Szakemberek mennek a helyszínre, hogy hatástalanítsák a bombákat. Arra kérte a lakosságot, hogy ne érintsék meg a lőszereket vagy a törmeléket.

Izrael Katz védelmi miniszter azt nyilatkozta, hogy Irán „átlépte a vörös vonalat” azzal, hogy rakétákat lőtt civilek által lakott központok ellen, és közölte, hogy „nagyon súlyos árat” fognak fizetni ezért.

A péntek esti két támadásban közel 150 ballisztikus rakétát lőtt ki Irán, kilenc helyen csapódtak be, és eddig tizenöt sérültről van tudomásuk. A mentők szerint az állapotuk kielégítő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Tiborcz István 400 ezer forintos borjúbőr cipőben toppant be az amerikai nagykövetség fogadására
Hadházy Ákos szúrta ki a méregdrága mokaszint az összejövetelről készült fotókon. A politikus is hivatalos volt a rendezvényre, de más programja miatt nem tudott jelen lenni.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 10.



Tiborcz István egy szerény, négyszázezer forintos, borjúbőr cipőben parolázott az amerikai követség ünnepi fogadásán – írja csütrötök reggeli posztjában Hadházy Ákos. A független országgyűlési képviselő megjegyzi, hogy a luxus férficipő kategóriában ez egyáltalán nem is számít drágának.

Szerinte ennél sokkal nagyobb baj, hogy egy

„olyan ország követségére hívták meg, amelyik korábban kínosan kerülte a hozzá hasonló, korrupt figurákat és - legalábbis nyilvánosan - mindent megtett az ilyen maffiózók ellen. Most viszont már büszkén vigyoroghat a követségi kerti partin. Annak ellenére hívták meg, hogy a követség és az ügyvivő is nyilvánvalóan mindent tud az Elios botrányról és a Microsoft-ügyről (is)”.

A bejegyzésben kitér arra is, hogy Tiborcz és felesége, Orbán Ráhel épp a napokban kezdtek el gondolkozni az Egyesült Államokba költözésen. Majd ezután azt is megjegyzi, hogy az egyik fotón egy svájci bankárral beszélget a miniszterelnök veje.

„Az egyik képen Nagy Istvánnal, volt berni nagykövettel, Orbán svájci bankárával sutyorog. Gondolom, nem arról, hogy a hot-dog vagy a hamburger volt-e a finomabb.”

Hadházy azt is elárulja, hogy eredetileg őt is meghívták a rendezvényre, de végül nem tudott jelen lenni.

„A képeket elnézve azt hiszem, mindannyiunknak ez volt a legjobb” - tette hozzá a politikus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Pofon után visszautasítás: Macronék megint furcsán érkeztek egy látogatásra
A francia elnöki párt Vilmos herceg és Katalin fogadta Londonban, de a megérkezésük egy szokatlan jelenettel indult. A francia elnök kezet nyújtott, Brigitte azonban inkább a korlátba kapaszkodott.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 10.



Emmanuel Macron francia elnök és felesége, Brigitte július 8-án érkeztek az Egyesült Királyságba, ahol III. Károly brit király hivatalos látogatáson fogadta őket. A párt a RAF Northolt repülőtéren Vilmos herceg és Katalin hercegné várta.

A francia elnöki gépről történő leszállás közben egy különös jelenet játszódott le, amelyet a kamerák is rögzítettek, írja a 24.hu.

Emmanuel Macron a lépcsőn lefelé haladva felnyújtotta a kezét, hogy segítsen feleségének, aki azonban nem élt ezzel a lehetőséggel, és inkább a korlátba kapaszkodott.

A People magazin beszámolója szerint sokan ezt a mozdulatot úgy értelmezték, mint egy látványos mellőzést. Mások szerint Brigitte Macron egyszerűen csak az egyensúlyára koncentrált, vagy már előre a walesi hercegi pár üdvözlésére készült.

Az elnöki pár érkezését májusban egy pofozkodással tarkított jelenet árnyékolta be, ezúttal viszont ilyen nem történt – mégis újra kínos pillanatok kísérték a leszállást. Pár perccel később azonban már láthatóan barátságosan viselkedtek egymással, amikor találkoztak Vilmosékkal.

A látogatás különösen jelentős, hiszen utoljára 17 évvel ezelőtt járt hivatalos úton francia államfő az Egyesült Királyságban.

A jelenetet ebben a videóban az 50. másodperctől lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter elárulta, hogy mi köti össze Orbán Viktort és George Simiont
A Tisza Párt vezetője szerint „egészen példátlan gyalázatra készül ma a Fidesz az Európai Parlamentben”. A politikus úgy véli, hogy Európának és Magyarországnak ma nem több megosztottságra, hanem felelős, bátor vezetésre van szüksége.


„Egészen példátlan gyalázatra készül ma a Fidesz az Európai Parlamentben” - írta Magyar Péter a csütörtök délelőtt megosztott Facebook-videójához, melyet úgy indít: „A nap felkelt és Orbán Viktor ismét hazudik”.

„Az Európai Parlament ma nem Ursula von der Leyen bizottsági elnök leváltásáról szavaz, hanem a teljes Európai Bizottság és ezzel együtt az Orbán által jelölt magyar biztos esetleges megbuktatásáról is. A bizalmatlansági indítvány egyik szerzője a magyargyűlölő bukott román elnökjelölt pártja, az AUR. Ursula von der Leyent nem a Tisza Párt, hanem Orbán Viktor jelölte az Európai Bizottság élére. És a Fidesz most sem volt annyira bátor, hogy aláírja a bizalmatlansági indítványt, hanem mint egy toporzékoló gyáva kisgyerek, inkább csak mások háta mögül dobálja a kavicsokat a vízbe” - fogalmazott Magyar, aki hozzátette:

„a Tisza egyetért azzal, hogy lehetne jobb és kompetensebb vezetése az Európai Uniónak, ugyanakkor semmilyen körülmények között sem fog együtt szavazni a magyargyűlölő román elnökjelölt, Georges Simion pártjával, az AUR-ral”.

Orbán Viktor ugyanakkor szerinte éppen ezt tervezi tenni.

„Ha már a múltkor az erdélyi és partiumi magyaroknak köszönhetően Romániában elbukott az oroszpárti, magyar sírokon ugráló magyargyűlölő politikus, akkor Orbán most az Európai Parlamentben akarja megtámogatni a javaslatukat”

- mondja a politikus.

„De mi is köti össze Orbán Viktort és a magyargyűlölő Georgia Simiont? Mit keresnek egymás mellett azok, akik az Uniót támadják? Putyint mentegetik, és akik kezet nyújtanak azoknak, akik a magyar közösségeket megalázzák - kérdezi Magyar, majd rögtön válaszol is: „Egyszerű. Ők azok, akik politikai hatalmuk zálogát Európa és Magyarország megosztottságában látják. Akiknek annál jobb, minél rosszabbul megy Európának és benne Magyarországnak. Ha minél jobban félünk, minél jobban gyűlölködünk Romániában a magyarok ellen, Magyarországon az Unió ellen”.

Magyar szerint ugyanakkor a Tisza szerint Európának és Magyarországnak ma nem több megosztottságra, hanem felelős, bátor vezetésre van szüksége.

„Van elég baj így is Magyarországon és Európában. Háború a szomszédban, összeomló magyar gazdaság, széteső vasút, lerombolt állami egészségügy, megélhetési válság, Orbán infláció, gyengülő Unió, versenyképtelenség és növekvő társadalmi feszültség. Ilyen időkben magyargyűlölő román szélsőségesekkel összefogni, és az Uniót gyengíteni nem előremutató, bátor tett, hanem felelőtlen, önző hatalmi manipuláció. Mi a Tiszában azt képviseljük, hogyha változás kell, márpedig Magyarországon változás kell, az demokratikus módon, békésen, tisztességgel, a magyar emberek támogatásával kell kikényszeríteni. Nem cinikus politikai alkuk, parlamenti trükkök és később letagadott kiegyezések árán. A magyar nemzeti érdek nem a rombolásban, az egymás elleni uszításban és a gyűlölködésben van, hanem az építkezésben és a nemzeti összefogásban. És aki ezt szem elől téveszti, akár Brüsszelben, akár Budapesten, annak előbb-utóbb el kell számolnia, és el kell távoznia” - fogalmaz a Tisza Párt vezetője.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Lázár János 1,5 milliárdot ígért a marhatetemek miatt Bábolnának, de a város még egy fillért sem látott a pénzből
A támogatás a száj- és körömfájás miatt szállított több ezer tetem miatt járt volna. A minisztérium szerint az önkormányzat utasította vissza az ajánlatot, de ezt a polgármester tagadja.


Májusban Lázár János még személyesen ígért 1,5 milliárd forintos támogatást Bábolnának, miután a város határába szállították a száj- és körömfájás miatt leölt szarvasmarhák tetemeit. Az ígéret szerint a pénz részben állami fejlesztési támogatásból, részben az ATEV-et (Állatifehérje Takarmányokat Előállító Vállalat) tulajdonló alapítvány hozzájárulásából állt volna össze.

A támogatásból azonban a mai napig nem érkezett meg semmi. A Telex megkeresésére

az Építési és Közlekedési Minisztérium azt közölte, hogy az önkormányzat nem fogadta el a minisztérium ajánlatát, és ajtót mutatott Lázárnak. Ezzel szemben Horváth Klára polgármester azt mondta, hogy ez nevetséges és felháborító, mert ilyen nem történt.

A történet áprilisban kezdődött, amikor a Győr-Moson-Sopron vármegyében kitört száj- és körömfájás járvány miatt több mint ötezer szarvasmarhát kellett leölni. Ezeket a bábolnai ATEV-telepre szállították, ami komoly felháborodást váltott ki a helyiek körében.

Április 23-án Nagy István agrárminiszter és Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő érkezett Bábolnára. Az eredetileg délutánra tervezett látogatás helyett már reggel 8 órakor megjelentek, így 100-150 helyi lakos fogadta őket transzparensekkel. A találkozó után másnap Lázár János is jelezte érdeklődését a helyzet iránt, majd később személyes megbeszélést is ígért.

A lap cikke szerint Lázárék „ghostolták” a polgármestert – vagyis az ígéret után nem jelentkeztek többé.


Link másolása
KÖVESS MINKET: