HÍREK
A Rovatból

Durvul a helyzet: már narancs riasztást adtak ki több megyére – villámárvizekre is készülni kell

Medárd napján – és a következőkben is – sokfelé kell záporra, zivatarra, jégesőre számítani. Marad a dunsztos idő.

Link másolása

Villámárvíz, felhőszakadás, ismétlődő csapadék – egyelőre marad a fülledt, záporos-zivataros idő - írja az Időkép.

A következő hét elején hazánktól északra egy anticiklon kezd majd kiépülni, ennek peremén – még ha átmenetileg is – de kissé szárazabb légtömegek érkeznek majd kicsiny hazánk fölé. De addig is,

maradunk ebben az ún. bárikus mocsárnak nevezett időjárási helyzetben, mely egyáltalán nem hoz megnyugvást: egész héten velünk maradnak a záporok, zivatarok.

A hét utolsó napján, vasárnap már valamelyest csökkenni fog ugyan a számuk, de egészen addig marad a dunszt: reggelente sokfelé pára és köd képződhet, napközben pedig menetrendszerint érkeznek majd a felhőszakadással kísért záporok, zivatarok.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat

Pest, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Heves, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyére adott ki másodfokú figyelmeztető előrejelzést a várható felhőszakadások miatt, rövid idő alatt akár 25-50 mm eső is lehullhat, villámárvizek kialakulása ma is lehetséges lesz.

Csütörtökön, Medárd napján még sokfelé kialakulhat akár ismétlődő jelleggel zápor, zivatar, helyenként felhőszakadásra, jégesőre kell számítani. A szél elsősorban zivatarok környezetében támadhat fel. Délután 21 és 27 fok között alakulhat a hőmérséklet, de a záporokat, zivatarokat követően hirtelen több fokkal hűvösebb lehet.

Pénteken záporokkal, zivatarokkal tarkított fülledt időre van kilátás. Helyenként felhőszakadás, jégeső továbbra is előfordulhat. A szél ismét zivatarok környezetében lehet átmenetileg erős, akár viharos. Sokfelé lehet párás, ködös a hajnal. A csúcshőmérséklet 21 és 27 fok között alakulhat.

Szombaton gyakran zavarhatják gomolyfelhők a napsütést, és továbbra is számítani kell időnként több tájegységünkön záporok, zivatarok, néhol felhőszakadás kialakulására. Az északi-északkeleti szél helyenként zivataroktól függetlenül is megélénkülhet. Reggelre ismét többfelé képződhet pára, köd. 22-28 fokot mutathatnak délután a hőmérők.

Vasárnap a napos időszakok mellett még többfelé kialakulhat zápor, zivatar. Az élénk, erős északi-északkeleti szélben 22-28 fokra van kilátás. Hétfőn többet süthet a nap, és már csak egy-egy helyen alakulhat ki átmenetileg zápor, esetleg zivatar. Szeles időre, 20-26 fokos maximumokra számíthatunk.

A felhők útját itt követheted:

Felhőkép

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Reagált a MÁV az osztrák vasút intézkedéseire, miszerint München felé át kell majd szállni Bécsben
Ahhoz, hogy az ÖBB Bécsben ne kényszerítse átszállásra a Budapest felől érkező utasokat, olyan lépéseket kellett volna megtenniük, amelyek a magyarországi belföldi közlekedést érintették volna aránytalanul hátrányosan.

Link másolása

Mint arról korábban írtunk, Budapestről Münchenig egy ideig csak bécsi átszállással lehet eljutni. Az intézkedést az osztrák vasút a menetrendi pontatlanságokkal indokolta – közölte pénteken az osztrák szövetségi vasút.

Péntek délután közleményben reagált az ügyben a MÁV, ebben hangsúlyozták, hogy az utazóközönség számára továbbra is elérhetőek maradnak a railjet szerelvények mind belföldön, mind a külföldi szakaszon, de bizonyos járatoknál Bécsben másik vonatra kell átszállni.

"Ahhoz, hogy az ÖBB Bécsben ne kényszerítse átszállásra a Budapest felől érkező utasokat, olyan lépéseket kellett volna megtennünk, amelyek a magyarországi belföldi közlekedést érintették volna aránytalanul hátrányosan. Ugyanakkor elsősorban az osztrák államvasutak döntésein múlik, hogy az ideiglenes forgalmi rend Bécsben ne okozzon a minimálisnál nagyobb kényelmetlenséget az érintett utasoknak: segíthetnek például a csatlakozó járatok közeli vágányokról történő indításával vagy azzal, hogy bevárják a türelmi időn belül érkező Budapest járatokat. Az ÖBB és a MÁV illetékesei között az egyeztetés folyamatos"

- áll a közleményben.

Az osztrák vasút döntése által érintett járatok a következők:

- A Budapest-Keleti pályaudvarról 7:40 és 15:40 között kétóránként Bécsen át Münchenbe induló railjet vonatok csak Bécsig közlekednek (rjx 60, rjx 62, rjx 64, rjx 66, rjx 68), utasaik bécsi átszállással utazhatnak tovább a bajor főváros felé.

- A változás nem minden railjet járatot érint, így a Keleti pályaudvarról 6:40-kor Zürichbe induló és 17:40-kor Salzburgba induló járat (rjx 162, rjx 42) a teljes útvonalon közlekedik.

- A változás nem érinti a Bécsen, Salzburgon, Müncehen át Stuttgartba, illetve Zürichbe közlekedő Kálmán Imre EuroNight (EN 462) közlekedését sem.

- Magyarország felé valamennyi railjet vonat továbbra is a teljes útvonalán közlekedik, utasaiknak Bécsben nem kell átszállni.

A MÁV a hétvégén további, folyamatos tájékoztatást ígér sajtóközleményeken és a MÁVINFORM Facebook oldalán keresztül.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Levágja a magyar vonatokat az európai hálózatról az osztrák vasúttársaság
Budapestről Münchenig egy ideig csak bécsi átszállással lehet eljutni. Az intézkedést az osztrák vasút a menetrendi pontatlanságokkal indokolta.
Fotó: Rajta, Pixabay - szmo.hu
2023. szeptember 29.


Link másolása

Az osztrák szövetségi vasút közlése szerint

október 2. és 26. között nem jár a Railjet Budapest és München között,

ebben az időszakban a magyar fővárosból induló szerelvények végállomása Bécs, így a német városba csak átszállással lehet majd eljutni.

Ahogy a HVG megírta, a győri vasúti fővonal felújítása miatt sok MÁV-járat kiesett, így jelentős növekedés várható a Railjettel utazók számában. Továbbá, mivel a Budapest–Szentgotthárd–Graz vonalon mindkét irányban vonatpótló buszokat indítanak, melyek Kelenföldön és Tatabányán is megállnak, a közúti közlekedés miatt itt is késések várhatók. A MÁV építési munkálatai miatt a Budapest–Bécs vonalon, szeptember 18. óta

mindkét irányban minimum 20-30 perces késésekkel kell számolni.

A hírre Vitézy Dávid is reagált közösségi oldalán.

Ahogy írja: „Mivel a nemzetközi vonatokon kívül minden más vonatot buszok pótolnak ezen a szakaszon,

felfoghatatlan számomra, hogy az osztrákok jelzései után hogy nem sikerült a vonatokat olyan időpontban indítani Budapestről

akár a menetrendet módosítva, hogy időben menetrend szerint odaérjenek Bécsbe. (...) Az, hogy ez mégis így történik, egyet mutat: lényegében az intézményes szakmai kontroll megszűnt a MÁV működése fölött.”

Dorner Lajos, a VEKE elnöke ezzel kapcsolatban a következőket mondta el lapunknak: „Normál esetben, általában évente kétszer van menetrendi változás Európában, június elején és december elején. A köztes időszakban folyamatosan mennek a tárgyalások, hol vannak pályafelújítások, például a cseh és a szlovák határon is van már nagyon régóta vágányzár, de ezeket bejelentik előre, hogy ezt a munkát ott el akarják végezni, és akkor ehhez tervezik a menetrendeket is.

Itt most viszont arról van szó, hogy a megtervezett rendszerbe valaki egyszer csak belenyúlt értesítés nélkül. A már kiosztott menetvonalakat kell lemondani, ami nyilvánvalóan sérti azoknak az érdekét, akik itt fuvarozni akartak.

Ez Magyarország becsületének a kérdése, kultúrország ilyet nem csinál.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Farkas András szerint mindenképpen lesz nyugdíjemelés, mert „2,5 millió szavazó polgárral senki nem szórakozik”
Orbán a ma reggeli Kossuth-interjújában pedzegette, hogy nincs pénz a költségvetésben a nyugdíjemelésre. Igaz, rögtön hozzátette, hogy kölcsönből fedezik a költségvetés egy részét, de ennyi pont elég a nyugtalanságra.

Link másolása

Orbán Viktor a ma reggeli rádióinterjújában meglepő, legalábbis félreérthető kijelentést tett. Arra a kérdésre ugyanis, hogy megengedheti-e magának egyáltalán a költségvetés, hogy a csütörtökön bejelentett nyugdíjkiegészítésre elköltsön 190 milliárd forintot, a HVG szerint ezt válaszolta:

„Első pillanatásra az ember azt mondja, hogy nem engedheti meg magának,

de a költségvetést – abszurd dolog –, de mindig hiányra tervezzük”. Azt mondta, „minden évben többet költünk el, mint amennyit megtermelünk, a kettő közötti különbözetet valahogy el kell tüntetni, hitelt szoktunk felvenni, amit aztán hosszú időn keresztül görgetünk magunk előtt”. Mivel mindezen kijelentések a nyugdíjakkal kapcsolatban hangzottak el, úgy is értelmezhetőek, hogy a kormányfő szerint nincsen megnyugtató fedezete az idei nyugdíjemelésnek.

Megkérdeztük dr. Farkas András nyugdíjszakértőt, hogyan értelmezzük a miniszterelnök szavait. A szakember szerint a nyugdíjakra mindig van pénz. „Ha nem a járulékbevételekből vagy a szociális hozzájárulási adóbevételből (ezekből kell főleg finanszírozni a nyugdíjakat), akkor a nyugdíjtörvény előírja, hogy a költségvetés egyéb bevételei terhére kötelezően előirányzatot kell biztosítani a nyugdíjak kifizetésére, ideértve természetesen a nyugdíjemelések, meg a tizenharmadik havi nyugdíj kifizetését is. Hogy miként alakul a költségvetési hiány, az államháztartási hiány, a nyugdíjak kifizetése szempontjából tökéletesen indifferens. Tehát lehet mondani, hogy nincs rá pénz, lehet mondani, hogy van rá pénz,

mindenképpen ki kell fizetni és pont.

Minden nyugdíjast meg kell nyugtatni, hogy a nyugdíjak és a nyugdíjemelés kifizetését az égvilágon semmi nem veszélyezteti. Hogy ezzel most nő az államadósság vagy egyéb adóbevételekből csoportosítanak át, a nyugdíjasokat nem érinti és nem is érdekelheti.

Hogy mindezek tudatában mit gondoljunk Orbán mai mondatairól, Farkas azt mondta, nyilván nem arról volt szó, hogy ne lenne pénz a nyugdíjakra, de hogy a miniszterelnök hogyan fogalmaz,

„azt nem nekünk kell megmagyarázni”.

A nyugdíjszakértő szerint a miniszterelnöki megfogalmazás szándékaiban az volt, hogy megnyugtassa a nyugdíjasokat. De, ahogy fogalmazott: „az én töméntelen mennyiségű kommentem azt jelzi, hogy nemhogy nem nyugtatta meg őket, hanem eléggé idegesek lettek, mert úgy értelmezték, hogy elmarad a nyugdíjemelés. Azért lenne fontos, hogy az Európai Unió pénzárama beinduljon, mert akkor azt ugyan nem lehet nyugdíjakra fordítani, viszont sok egyéb forrás fölszabadulna, így a nyugdíjak kifizetése is könnyebb lenne, könnyebb feltételekkel lehetne előteremteni a fedezetet. De a nyugdíjasok szempontjából az a lényeg, hogy

mindenképpen lesz fedezet és kifizetik a nyugdíjat,

mert 2,5 millió szavazó polgárral senki nem szórakozik. Ilyen egyszerű.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Karácsony Gergely megosztott egy videót a védett kerékpársávban száguldó mentőautóról – a felvétel szerint gond nélkül elfért
Az Országos Mentőszolgálat és kormánypárti influenszerek is sokszor féltették már a megkülönböztető jelzéssel közlekedőek a karókkal elválasztott bringaúttól.

Link másolása

Kialakításuk óta nagy vita van a budapesti védett kerékpársávokról. Van, aki szerint felesleges műanyagkarókkal elválasztani a Váci és az Üllői út bringasávjait a közlekedéstől, vannak, akik az autós, mások – mint Vitézy Dávid – a buszközlekedést féltik. A városvezetés szerint azonban ezeken a nagy forgalmú és jellemzően gyorsabb útvonalakon sokkal biztonságosabbá teszi a kerékpározást az elválasztott külön sáv.

Gyakori érv az is, hogy a sávokat elválasztó pollerek miatt az autósok nem tudnak lehúzódni megkülönböztető jelzést használó járművek elől. Ezt kifogásolta korábban az Országos Mentőszolgálat is. Ugyanakkor azt már többször bizonyították (többen között Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke is), hogy a biciklisávokon bőven elfér egy mentőautó.

Erre hozott újabb bizonyítékot péntek délelőtt maga Karácsony Gergely is. A főpolgármester egy videót osztott meg, amin egy mentő a védett kerékpársávban száguld el. A felvételhez azt írta:

„A propagandasajtóban százával születtek a cikkek az elmúlt hetekben az Üllői úti védett kerékpársáv ügyében, ment a hangulatkeltés ezerrel. Voltam én ezekben már minden, ami a szókincsükből kitelik, mert azt állították, a mentőautó nem tud közlekedni a kerékpársávban. Tiszta szerencse, hogy budapesti ügyekben nem kell a propagandára hallgatni, elég, ha mindenki a saját szemének hisz.”

Hozzáteszi, hogy a felvétel az Üllői úton készült:

A védett kerékpársávokról mi ebben a cikkünkben írtunk bővebben:


Link másolása
KÖVESS MINKET: