HÍREK
A Rovatból

Durva leépítés: harmadával csökken az orvosi ügyeletek száma Budapesten

A mostani 23 helyett októbertől Budapesten 13 felnőtt és 3 gyermekügyeleti pont működne. Az eddigi 24 órás ügyeleti szolgáltatók megszűnnek, és helyüket részben a háziorvosok veszik át, akiket beosztanak az ügyeleti pontokra.



MTI/Purger Tamás[/caption]

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) legújabb tervezete szerint jelentősen csökkentik a fővárosi orvosi ügyeletek számát – írja a Népszava. Az eddigi 23 helyett októbertől mindössze 13 felnőtt és 3 gyermekügyeleti pont marad Budapesten.

Eddig Budapest kimaradt az egységes állami ügyeleti rendszerből, most azonban az OMSZ azt tervezi, hogy a fővárost is integrálják. Ennek részeként az Országos Mentőszolgálat koordinálja majd az egységes irányítást.

Az eddigi 24 órás ügyeleti szolgáltatók megszűnnek, és helyüket részben a háziorvosok veszik át, akiket beosztanak az ügyeleti pontokra.

A Magyar Orvosi Kamara szerint az OMSZ koncepciója veszélyeztetheti az ellátás biztonságát, különösen aggasztónak találják a három gyermekügyeleti pontot a fővárosban.

Budapest saját javaslatcsomagot készít az ügyeleti ellátás átalakítására, és Karácsony Gergely főpolgármester találkozót kért Takács Péter államtitkártól az egyeztetés érdekében.

A főváros eddig kimaradt a tervezési folyamatból – állítja a Népszava.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Meghalt Schmuck Andor
Az egykori politikus 54 éves volt, hosszú ideje küzdött betegséggel.


54 éves korában meghalt Schmuck Andor – írja a Blikk.

Az egykori politikus hónapok óta küzdött súlyos betegséggel.

A lap információi szerint Schmuck Andor múlt csütörtökön még megjelent egy idősek számára rendezett eseményen, ahol mosolygós volt és tette a dolgát.

A Blikk úgy tudja, ismerősei egy ideje nem tudták elérni az egykori politikust, így értesítették a hatóságokat. Végül tűzoltók törték be a lakásának ajtaját, és már holtan találtak rá. A lap információi szerint a rendőrorvos kizárta az idegenkezűséget, ugyanakkor csak a boncolás után dől el, hogy mi történt pontosan.

Schmuck Andor még márciusban, a TV2 Nagy Duett című műsorának élő adásában, a kiesése után beszélt arról, hogy súlyos betegséggel küzd, és életmentő kezelések sora vár rá, amiket a műsor miatt hagyott félbe.

Azt azóta sem hozta nyilvánosságra, hogy pontosan milyen betegséggel küzdött, június elején viszont egy interjúban arról beszélt, hogy már túl van a kezelés legnehezebb szakaszán. Éppen az eredményeket várta arról, hogy a kezelések hogyan hatottak. Akkor azt mondta, hogy háromféle kimenetele lehet a vizsgálatnak: vagy az derül ki, hogy hatott a kezelés, és jó irányba változott az állapota, vagy az, hogy a kezelésre nem reagált a szervezetem, és az állapota stagnál, vagy a legrosszabb, hogy a szervezete nem reagál a kezelésre, és tovább romlik az állapota. Ebben az esetben úgy fogalmazott: körülbelül 8 hónapja lehet hátra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
A BBC Orbánról: „Visszanyalt a fagyi!” – a hatalma inog, a lába alól pont akkor kezd kicsúszni a talaj, amikor külföldön minden eddiginél híresebb
Az elemzés szerint hiába a sokéves rutin és a nemzetközi hírnév, Orbán Viktoron egyre nagyobb a nyomás. Riválisa, Magyar Péter felforgatta a belpolitikai erőviszonyokat, és kezd csődöt mondani Orbán eddigi módszere.


A brit közszolgálati médium budapesti tudósítója, Nick Thorpe részletes elemzést közölt a BBC oldalán arról, hogy a magyar kormányfő hatalma szétporlik. A közép-európai tudósító úgy látja, a helyzet jellemzésére tökéletesen illik a közkeletű magyar mondás, mely szerint „a fagyi visszanyal”.

Orbán Viktor továbbra is ugyanazt teszi, mint lassan húsz éve: támadja a liberális világnézetet és átalakítja az államát. Hol illiberális demokráciának, hol a keresztény szabadság nemzetének nevezi Magyarországot, és emiatt már világszerte vannak követői, köztük Donald Trump amerikai elnök.

Thorpe a cikkben kiemeli: a választások előtt az LMBTQ-közösség került a miniszterelnök célkeresztjébe, mégis, a Pride-on (avagy a Budapesti Büszkeség napján) legalább 100-200 ezren vettek részt. Az újságíró helyzetelemzése szerint a fenyegetés valójában középjobbról jön.

Magyar Péter megjelenése óta kezd csődöt mondani Orbán eddigi módszere, és a kormányfő most minden eddiginél közelebb áll ahhoz, hogy 15 év irányítás után leváltsák.

Orbán Viktor egyik legnagyobb ereje abban rejlett, hogy pontosan megérezte, mitől félnek a hívei. A választási rendszert úgy alakította át, hogy a győztes mindent visz. Egyszerű, pontokba szedett üzeneteket használ, amiket bizalmas közvélemény-kutatások alapján határoz meg. Ezeket a kormányközeli média, a közösségi hálózatok és rengeteg óriásplakát erősít fel - foglalja össze Thorpe.

A szerző azt írja, Orbán lába alól pont akkor kezd kicsúszni a talaj, amikor külföldön minden eddiginél híresebb, eközben a fideszes publicisták üres messiásként és árulóként emlegetik Magyar Pétert, miközben ő egy alternatív jövőképet kínál.

A BBC cikke szerint Orbán most már hibákat is kezd elkövetni. Ezek közé tartozik például az, hogy a román elnökválasztáson egy magyarellenes nacionalista jelölt mellé állt, míg a Büszkeség menetének betiltási kísérlete szintén arra utalhat, hogy a hatalom gyengül. Erre erősíthet rá az, hogy a gazdaság érezhetően stagnál, és talán túl erősen függ a német autógyártástól.

A kormány már nem tud javítani az életszínvonalon, és ha Orbán jövőre kikap a választáson, az „monumentális” esemény lenne - fogalmaz Thorpe.

A BBC-s írás Kiszelly Zoltán politológusra hivatkozva hangsúlyozza: a választás kimenetele nagyjából félmillió-egymillió szavazón múlik, hiszen a Fidesz és a Tisza Párt is körülbelül 2-2 millió támogatóval rendelkezik.

A fő kampánytéma pedig a kormánynál jelenleg Ukrajna. Ha véget ér a háború, Orbán politikai realistaként hivatkozhat magára, aki előre szólt, hogy Kijev nem győzhet, de ha folytatódnak a harcok, akkor meg előveheti Manfred Webert, amiért a lerohant ország katonai támogatása mellett áll. Nick Thorpe hozzáteszi: Orbán márciusban azt mondta, hogy „a harc a Nyugat lelkéért folyik”, de egyesek már úgy vélik, a jövő évi választás tétje inkább „a magyarok lelke lesz”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Visszatérnek az űrből! – Kapu Tiborék a Föld felé indulnak, élőben lehet nézni a hazautat
Magyar idő szerint kedden késő délelőtt térhet vissza a légkörbe Kapu Tiborék űrhajója. A hazautat élő közvetítésben lehet követni.


A Dragon űrhajó várhatóan július 14-én, hétfőn, magyar idő szerint 13:05-kor válik le a Nemzetközi Űrállomásról (ISS). Az Ax-4 küldetés űrhajósai – Peggy Whitson, Shubhandshu Shukla, Sławosz Uznański-Wiśniewski és Kapu Tibor – ezzel megkezdik a visszatérést a Földre. A négy űrhajós június 25-én, szerdán indult útnak a floridai Kennedy Űrközpont 39A indítóállásáról. A Falcon 9 rakéta közép-európai idő szerint 8:31-kor emelkedett a magasba, fedélzetén a Dragon űrhajóval, amely az Ax-4 küldetés tagjait vitte az űrállomásra.

A SpaceX közölte: a Dragon űrhajó az ISS-től való eltávolodás után több pályamódosítást hajt végre, ledobja a törzsegységét, majd belép a Föld légkörébe. A leszállás Kalifornia partjainál várható július 15-én, kedden közép-európai idő szerint 11:30-kor, vagyis 22 és fél órával a leválás után. A hazatérést élőben közvetíti az Axiom Space:

Aki magyar nyelvű közvetítést szeretne figyelni, annak a hazai Spacejunkie csatornát ajánljuk:

Magyar idő szerint július 14-én 13:07-kor zöld utat kapott a Crew Dragon legénysége, így hamarosan megindulhat a leválás a Nemzetközi Űrállomásról.

Nem sokkal később jött a hír, hogy Kapu Tiborék hajója megerősítette: leváltak az ISS-ről és elindultak haza. A járművet 12 pár kampó és horog rögzítette az állomáshoz - ezeket közép-európai idő szerint 13:15-kor kioldódtak. A Crew Dragon fizikailag is levált, és megkezdődött a hazatérés első szakasza, a hajtóműgyújtás, amely tovább növeli a távolságot az ISS-től.

Amennyiben minden a tervek szerint alakul, Kapu Tibor és társai kb. 22,5 óra alatt térnek haza, és kedden délelőtt landolnak Kalifornia partjainál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Levált Kapu Tiborék űrhajója a Nemzetközi Űrállomásról, elindult haza a magyar űrhajós
A startot a földi irányítás erősítette meg. A jelek szerint egyelőre minden az elvárásoknak megfelelően megy, a Dragon távolodik az ISS-től.


Kommunikációs okok miatt az Axiom Space élő közvetítésében nem lehetett látni a start pillanatait, de a földi irányítás szerint minden a tervek szerint zajlott. Később Peggy Whitson parancsnok is bejelentkezett, megerősítve, hogy minden rendben van.

A Crew Dragon űrhajó jelenleg manőverezik, és fokozatosan távolodik a Nemzetközi Űrállomástól.

A járművet 12 pár kampó és horog rögzítette az ISS-hez, ezek közép-európai idő szerint 13:15-kor oldódtak ki. A Crew Dragon fizikailag is levált az űrállomásról, és megkezdődött a hazatérés első szakasza, a hajtóműgyújtás, amely tovább növeli a távolságot az ISS-től.

A leválási folyamat a nyomászáró elemek lezárásával indult. Ezután megszüntették az energiaellátást és az információs kapcsolatokat, majd kioldották azokat a kampókat és horgokat, amelyek az ISS-hez kapcsolták az űrhajót. A Crew Dragon így néhány centiméterre eltávolodott az állomástól.

Ha minden a tervek szerint halad, a hajtóművek először 40–50, majd 400–500 méteres távolságra repítik az űrhajót. A Crew Dragon csak azután térhet vissza a Földre, hogy legalább 2 kilométeres távolságba került a Nemzetközi Űrállomástól.

A leszállás Kalifornia partjainál várható július 15-én, kedden közép-európai idő szerint 11:30-kor, vagyis 22 és fél órával a leválás után.


Link másolása
KÖVESS MINKET: