Drámai döntés: alkotmányellenesnek nyilvánították Németország legnagyobb ellenzéki pártját
A német Alkotmányvédelmi Hivatal mostantól hivatalosan is alkotmányellenes pártnak minősítette az Alternatíva Németországért pártot, vagyis az AfD-t – számolt be róla a Spiegel.
Korábban csak három tartományi szervezetet – a türingiai, a szászországi és a szász-anhalti szervezetet – minősítették alkotmányellenesnek. Az országos pártot eddig csak „gyanúsan” szélsőségesként kezelték. A hivatal most „bizonyítottan szélsőséges” minősítést adott a pártnak.
A döntést egy több mint ezer oldalas jelentéssel támasztották alá, amelyet a hivatal a szövetségi belügyminisztériumnak nyújtott be.
A Spiegel cikke szerint a jelentés kiemeli, hogy a párt „etnikai alapon” értelmezi a nép fogalmát, és nem tekinti németnek azokat az állampolgárokat, akik muszlim többségű országokból származnak. A jelentés szerint ez „nem összeegyeztethető a szabad demokratikus renddel”.
Az Alkotmányvédelmi Hivatal eredetileg már tavaly év végén le akarta adni a jelentést, ám a kormánykoalíció felbomlása és az előrehozott választások miatt ezt elhalasztotta.
A 2025-ös szövetségi választáson az AfD 20 százalékos eredménnyel a CDU–CSU mögött a második helyen végzett, ami a párt történetének eddigi legjobb eredménye. A kampány során Elon Musk is kiállt a párt mellett, és interjút készített a párt kancellárjelöltjével, Alice Weidellel.
(via Telex)