Döntött az ALDI, nyitvatart-e december 24-én
A nagyobb kereskedelmi egységek közül idén sokan döntöttek úgy, hogy december 24-én már teljesen zárva tartanak. Ebbe a sorba állt be eddig a Lidl, a Rossmann, Penny, a Mountex. a Jysk, az OBI, a XXXLutz, és a Libri.
Most az ALDI döntött úgy, hogy
Közleményükben így fogalmaznak:
„Az ALDI Magyarország 2008-as magyarországi piacra lépése óta a mindenkor hatályos jogszabályok, illetve fogyasztói igények alapján, munkatársai érdekeinek figyelembevételével hozza meg döntését üzleteinek nyitvatartásáról. Az ALDI a fogyasztói és munkatársi igények lehető legszélesebb körének figyelembevételével alakítja működését. A vállalat évek óta tapasztalja a magyar vásárlók részéről az igényt arra, hogy áruházai nyitvatartása a legkülönbözőbb élethelyzetekhez, családi és fogyasztói rétegek elvárásaihoz is alkalmazkodjon.”
Az áruházlánc arról is biztosította vásárlóit, hogy ahogy az év többi napján, aznap is friss áru érkezik az üzletekbe.
Azokra tekintettel, akik például munkájuk miatt csak az utolsó napokban tudnak felkészülni az ünnepekre,
Az ALDI nyitvatartása tehát az ünnepek környékén az alábbiak szerint alakul:
2023. december 22–23.: valamennyi áruház a megszokottnál 1 órával tovább, de legfeljebb 22:00-ig tart nyitva 2023. december 24.: 07:00–12:00 2023. december 31.: 07:00–16:00