HÍREK
A Rovatból

Donald Trump első elnöki beszéde: Visszavesszük a Panama-csatornát, amerikaiak fogják a csillagos-sávos lobogó csillagait eljuttatni a Marsra

Az új elnök felmondja a Green New Dealt, hadat üzent a drogkartelleknek, és szerinte minden nagyon gyorsan fog megváltozni.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, beiktatták az Egyesült Államok 47. elnökének Donald J. Trumpot.

Röviddel ezután megtartotta beiktatási beszédét, amiben felvázolta jövőbeni terveit és kritizálta a mai napig hatalomban lévő Biden-adminisztrációt.

Amerika aranykorszaka most kezdődik – jelentette ki Trump a beszédében.

„Ettől a naptól fogva országunk virágozni fog, és tisztelet fogja övezni világszerte, minden ország irigységének tárgya leszünk és nem engedjük meg, hogy továbbra is kihasználjanak minket. A Trump-kormányzat minden egyes napján egész egyszerűen első helyre fogom helyezni Amerikát” – hangsúlyozta a frissen felesketett amerikai elnök.

„Helyreállítjuk szuverenitásunkat és biztonságunkat, az igazság mérlegét pedig kiegyensúlyozzuk” – emelte ki Donald Trump. Hozzátette: „Legfőbb törekvésünk egy büszke, virágzó és szabad nemzet megteremtése lesz. Amerika hamarosan nagyszerűbb, erősebb és jóval kivételesebb lesz, mint valaha volt”.

Első elnöki rendeletei között országos vészhelyzetet fog hirdetni az amerikai-mexikói határon, és megkezdik több millió illegális bevándorló kitoloncolását - jelentette be.

Trump bejelentette, hogy katonákat fog vezényelni a déli határszakaszra, hogy megállítsák a bevándorlók „katasztrofális invázióját”. Közölte azt is, hogy a kartelleket külföldi terrorszervezetnek fogják minősíteni.

Az újonnan beiktatott Donald Trump elnök élesen bírálta a Biden-kormányzatot beiktatási beszédében – miközben Joe Biden volt elnök néhány lépésre tőle ült –, mondván, nem tudják „kezelni a legegyszerűbb belföldi válságokat”.

Az elnök beszélt a bevándorlásról is, amely új kormányának egyik fő fókusza. „A kormány nem védi meg nagyszerű, törvénytisztelő polgárainkat, ugyanakkor menedéket és védelmet nyújt veszélyes bűnözőknek” – mondta. Hozzátette: „Olyan kormányunk van, amely korlátlan finanszírozást biztosít külföldi határok védelmére, de nem hajlandó megvédeni Amerika határait, vagy ami még fontosabb, a saját népét.”

Beiktatási beszédében Trump kitért azokra is, akik az elmúlt hetekben veszítették el otthonukat a Los Angeles környéki tűzvészekben. A tűzoltók magas szélerősséggel küzdöttek, ami gyorsította a tűz terjedését, és megnehezítette az oltási munkálatokat.

„A lángok házakat és közösségeket pusztítanak el, sőt, még az országunk leggazdagabb és legbefolyásosabb embereit is érintik, akik közül néhányan most is itt ülnek. Nincs többé otthonuk” – mondta Trump. „Ez érdekes. De nem hagyhatjuk, hogy ez megtörténjen” – tette hozzá.

Trump szerint 2025. január 20. „a felszabadulás napja”. „Remélem, hogy az elnökválasztásunkat az ország történetének legnagyszerűbb és legjelentősebb választásaként fogják emlegetni” – mondta Trump hétfői beiktatási beszédében.

Az elnök szerint győzelme azt mutatja, hogy „az egész nemzet gyorsan egyesül programunk mögött, drámai támogatottságnövekedést mutatva szinte minden társadalmi rétegből.”

Külön köszönetet mondott a fekete és spanyolajkú szavazóknak: „Hatalmas szeretetet és bizalmat mutattatok irántam a szavazataitokkal. Rekordokat döntöttünk, és nem fogom elfelejteni” – mondta Trump. „Hallottam a hangotokat a kampány során, és alig várom, hogy együtt dolgozzunk a következő években.”

Trump felsorolt néhány végrehajtási rendeletet, amelyeket már hétfőn aláír a programja megvalósítása érdekében.

„Ma történelmi végrehajtási rendeleteket írok alá. Ezekkel az intézkedésekkel megkezdjük Amerika teljes helyreállítását és a józan ész forradalmát. Az egész a józan észről szól.”

Bejelentette, hogy nemzeti vészhelyzetet hirdet az Egyesült Államok déli határán. Hozzátette: „Évek óta tartó illegális és alkotmányellenes szövetségi próbálkozások után, amelyek a szólásszabadság korlátozására irányultak, rendeletet írok alá, hogy azonnal megszüntessünk minden kormányzati cenzúrát, és visszahozzuk a szólásszabadságot Amerikába.”

Trump a tiszta energiát célzó intézkedések visszavonását is bejelentette.

„Ma véget vetünk a Green New Dealnek, és visszavonjuk az elektromos járművekre vonatkozó kötelezettségeket, megmentve az autóiparunkat, és betartva szent ígéretemet az amerikai autóipari dolgozóknak”

– mondta, amit taps követett.

„Más szavakkal: újra megvehetitek az általatok választott autót. Olyan ütemben fogjuk gyártani az autókat Amerikában, amit néhány éve még álmodni sem mertünk volna” – tette hozzá. Az autóipari dolgozóknak külön megköszönte a támogatást: „Hatalmas bizalmat szavaztatok nekünk.”

Trump az inflációs válságot és az energiaárak emelkedését nevezte az egyik legsürgetőbb problémának. Az elnök szerint „folyékony arany” van az amerikaiak lába alatt, ezért növelni fogja a földgáz- és olajkitermelést, valamint feltölti az ország stratégiai tartalékait.

Trump szerint az Egyesült Államoknak vissza kell vennie az irányítást a Panama-csatorna felett, amelyet állítása szerint Kína üzemeltet. Kijelentette: „Visszavesszük!” Az elnök emellett azt is bejelentette, hogy új szakaszt indít az űrversenyben, és amerikai űrhajósokat küld a Marsra. „Amerikaiak fogják a csillagos-sávos lobogó csillagait eljuttatni a Marsra” – mondta, amivel hatalmas tapsot aratott, különösen Elon Musk arcán látszott öröm.

Trump beszéde végén az amerikai nemzet erejét és jövőbeli felemelkedését hangsúlyozta.

„Olyan nemzet leszünk, mint korábban soha egyetlen nemzet sem. Megállítjuk a háborúkat, kiegyezést hozunk a világba. Amerika tisztelt, megbecsült és szeretett ország lesz újra”

– ígérte.

Az elnök beszédét azzal zárta: „Büszkén fogunk élni, semmi sem állhat az utunkba. Az aranykorszak most kezdődött el.” A szónoki emelvénytől távozva ökölbe szorított kézzel integetett, ahogyan azt az ellene elkövetett merénylet után is tette, ezzel lezárva a kampányt és a beiktatását.

(CNN)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Ő egy ilyen úriember” – így reagált Ilaria Salis arra, hogy Kovács Zoltán rácsok mögé photoshoppolta
A baloldali aktivista neve ismét a figyelem középpontjába került, miután egy manipulált fotó jelent meg róla az X-en. A képet a magyar kormány nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára osztotta meg.


Bilinccsel a csuklóján, a börtönrácsokba kapaszkodva ábrázolja egy fotómontázs Ilaria Salist. A képet Kovács Zoltán, a magyar kormány nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára osztotta meg az X-en.

A poszthoz azt írta: „Itt kéne lenned, nem a tévében”, és meg is jelölte Salist.

A fotó azonban nem eredeti, hanem egy stockképből készült montázs. A kép egy börtönben álló, narancssárga ruhás, megbilincselt nőt ábrázol, amely egy videósorozat része. A leírás szerint egy női rab látható rajta, aki az elkövetett bűncselekménye miatt tölti büntetését.

A La Repubblica olasz lap szerint ez a poszt a magyar kormány újabb támadása az antifasiszta aktivista ellen. Salis az AVS (Zöldek és Baloldaliak Szövetsége) EP-képviselője, Magyarország pedig azzal vádolja, hogy 2023. február 11-én Budapesten, a Becsület Napján részt vett három neonáci megverésében.

Salis reagált is Kovács posztjára.

Ő egy ilyen úriember, nyilvánvalóan frusztrációtól hajtva, ilyen szavakkal illeti az Európai Parlament képviselőjét”

– írta. Hozzátette, hogy „egy valódi jogállamban senkit sem lehet bűnösnek nyilvánítani a bíróság ítélete előtt”. Szerinte azonban Magyarországon ez az alapelv idegen a kormánytól.

Az EP-képviselő szerint még ennél is aggasztóbb, hogy „Orbán illiberális demokráciájában a politikai ellenfeleknek nem szabad megszólalniuk”. Azt írta: „Kovács szerint valójában nem a televízióban kellene beszélnem, hanem börtönben kellene lennem. Ugyanabban, amelyben 15 hónapot töltöttem előzetes letartóztatásban.” Úgy látja, hogy a politikai ellenfeleket el akarják hallgattatni, ha pedig ez nem lehetséges, akkor fenyegetik őket.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
10 ezer forintot fizet egy nyugdíjas Lázár Jánosnak, mert becsületsértő dolgot írt róla
A 76 éves nő ügyvédet is nehezen talált, mert Csongrád-Csanád megyében senki nem merte vállalni ügyét. Szerinte egy jogállamban Lázárnak tűrnie kellene a véleménynyilvánítást.


A 76 éves hódmezővásárhelyi nő a 2022-es választási kampány idején szórólapokat terjesztett, emiatt indított ellene pert Lázár János becsületsértés miatt. Az ügyben a Szegedi Törvényszék hozott jogerős ítéletet, amely szerint a nyugdíjasnak

10 ezer forint eljárási költséget kell megfizetnie.

Szabó Margit, a Vásárhely Jövőjéért Egyesület elnöke a választási időszakban olyan szórólapokat terjesztett, amelyek miatt Lázár János, az építési és közlekedési miniszter bírósághoz fordult. A miniszter szerint a szórólapok becsületsértő állításokat tartalmaztak, és érdeksérelmet okoztak számára a nagy nyilvánosság előtt.

A nyugdíjas nő a per során azzal érvelt, hogy az általa terjesztett információk valósak, és ezt újságcikkekkel próbálta alátámasztani. Úgy vélekedett, hogy

„egy jogállamban nem neki kellett volna magyarázkodnia”, és szerinte Lázár közszereplőként köteles elviselni a bírálatot.

Hozzátette, hogy a kormánypárt kampányaiban gyakran használnak ennél durvább és sértőbb kifejezéseket.

Az ügy először több bíróságon is elakadt. A Szegeder szerint előbb a hódmezővásárhelyi és a szegedi járásbíróság is elfogultságot jelentett, később pedig a makói és a szentesi bíróság sem tárgyalta az ügyet. A Magyar Narancs arról írt, hogy

a nő nehezen talált védőt, mert a megyében senki sem vállalta el az ügyét.

Végül egy budapesti ügyvédhez fordult, akit újsághirdetés útján talált meg.

A per első fokon Csongrádon zajlott 2023 májusában, ahol a bíróság két év próbára bocsátotta Szabó Margitot. Lázár János fellebbezett, és a másodfokon eljáró Szegedi Törvényszék egy évre csökkentette a próbaidő hosszát. Emellett a nőnek 10 ezer forint perköltséget is meg kell fizetnie.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Elvesztett szabadságok: több ezer orvos és ápoló jogait sértette meg az állam?
Több ezer orvos és ápoló nem kapta meg az elmúlt években a szabadságát a munkaerőhiány miatt. Az egészségügyi dolgozók most attól tartanak, hogy ezek a pihenőnapok végleg elvesztek.


Az elmúlt években több ezer egészségügyi dolgozó nem tudta kivenni az őt megillető szabadságot a hazai egészségügyet sújtó munkaerőhiány miatt. Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára egy levélben tájékoztatta a Magyar Orvosi Kamarát (MOK), hogy ezek a ki nem vett szabadságok elvesztek. A MOK azonban ezt az álláspontot elfogadhatatlannak tartja, és jogellenesnek nevezte.

A kamara a vasárnap esti Facebook-bejegyzésében hangsúlyozta, hogy az Európai Unió jogszabályai világosan kimondják a munkavállalók éves fizetett szabadsághoz való jogát. „A 2003/88/EK irányelv 7. cikke és az Európai Unió Alapjogi Chartája 31. cikkének (2) bekezdése egyaránt deklarálja a munkavállalók éves fizetett szabadsághoz való jogát. Az Alaptörvény XVII. cikke is kimondja, hogy minden munkavállalónak joga van a napi és heti pihenőidőhöz, valamint az éves fizetett szabadsághoz” – írták.

Hivatkoztak az Európai Unió Bíróságának (C-120/21) egyértelmű ítéletére is. Eszerint az a gyakorlat, amely alapján a munkavállaló egyszerűen „elveszíti” a tárgyévben ki nem adott szabadságát, sérti az uniós jogot. A kamara szerint a magyar jogszabályokat is ennek megfelelően kell értelmezni.

A bejegyzésben nyilvánosan arra kérték Takács Pétert, hogy vizsgálja felül a kialakított álláspontot

„Nyilvánosan kérjük az Államtitkár Urat, hogy szíveskedjék felülvizsgálni az álláspontját és gondoskodjon az egészségügyi dolgozók felgyülemlett szabadságának kiadásáról azzal, hogy a munkáltatói jogkörgyakorlókat felszólítja a mielőbbi intézkedésre”

– áll a posztban.

A kamara szerint, ha jogi akadálya van a szabadságok kiadásának, a problémát még a tavaszi ülésszakon orvosolni kell. „A betegeknek joguk van ahhoz, hogy olyan orvosok és ápolók gyógyítsák őket, akiknek az állam biztosítja, hogy munkájukat megfelelő testi és pszichés állapotban, kipihenten, kellő odafigyeléssel és koncentrációval tudják végezni” – zárta a közleményt a Magyar Orvosi Kamara.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Már a használt lakások átlagos négyzetméterára is 1,2 millió Ft Budapesten
Az ingatlan.com adatai szerint januárban éves szinten 9,4 százalékkal nőttek a lakásárak, és decemberhez képest is további emelkedés történt. A legnagyobb drágulás Észak-Alföldön és Budapesten volt, de más nagyvárosokban is megugrottak az árak.


A lakásárak az év elején gyorsabban emelkedtek, mint amire a szakértők számítottak. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint az elmúlt évek tapasztalatai alapján természetes, hogy év elején átárazódnak az ingatlanok. Idén azonban a befektetési célú vásárlók visszatérése miatt a kereslet is megnőtt, ami tovább hajtotta felfelé az árakat.

Az adatok szerint Észak-Alföldön 13, Budapesten 12 százalékkal drágultak a lakások egy év alatt, míg Pest megyében csak 5 százalékos volt az emelkedés.

Budapesten a használt lakások átlagos négyzetméterára február elején elérte az 1,17 millió forintot, a legdrágább az V. kerület, ahol 2 millió forint az átlagár.

A legolcsóbb kerületek – a XV., XVII., XVIII., XX., XXI. és XXIII. – között akadnak olyanok, ahol 700 ezer forintos négyzetméteráron is lehet lakást venni.

A vidéki nagyvárosokban is jelentős az áremelkedés. Debrecenben 882 ezer, Győrben 824 ezer, Szegeden pedig 792 ezer forint az átlagos négyzetméterár.

A befektetési célú vásárlók száma azért is növekedhetett, mert az állam most nagyon magas kamatot fizetett ki a Prémium Állampapír után. A következő periódusban viszont jelentős kamatcsökkenés várható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk