HÍREK
A Rovatból

DK: veszélybe kerültek a Samsung gyár levegő- és vízszennyezése miatt a Göd körüli települések is

Miközben két év alatt 88 tonna magzatkárosító anyag került a levegőbe, a gyár újabb 43 ezer négyzetméternyi bővítésre kapott engedélyt. A DK követeli, hogy a kormány azonnal állítsa le az új akkumulátorgyárak építését, és vizsgálják át a már működőket.


A Greenpeace jelentése szerint magzatkárosító anyag került a csatornába, így már nemcsak a gyárnak helyet adó Göd, hanem Dunakeszi és más települések is veszélyben vannak az akkumulátorgyár miatt - mondta Kocsis-Cake Olivio, a Demokratikus Koalíció (DK) környezetvédelmi és klímaügyi árnyékminisztere vasárnap.

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, a mérgezett szennyvíz a gyár közelében lévő szántóföldekre ömlött. "Bekövetkezett az, amire a Demokratikus Koalíció már több mint egy éve figyelmeztetett:

az Orbán-kormány által finanszírozott, a törvényeket és környezetvédelmi szabályokat kijátszó akkumulátorgyárak tönkreteszik a környező lakott területek vízbázisát"

- mondta.

"Habár a gödi akkumulátorgyárnak működnie sem szabadna a tengernyi környezetvédelmi szabály és előírás megszegése miatt, a kormány támogatásának hála ugyanúgy folytathatják a természet- és egészségkárosító tevékenységüket – sőt, még üzembővítésbe is kezdhetnek" - írták a közösségi oldalon közzétett videóhoz.

A gödi gyárnak a bíróság ítélete szerint már régóta abba kellett volna hagyni a működését, azonban "az Orbán-kormány egy átlátszó hazugsággal tovább védelmezi a gyárat". Gulyás Gergely miniszter azt állította a legutóbbi Kormányinfón, hogy postai kézbesítési problémák miatt termel még mindig az akkumulátorgyár - tette hozzá.

A DK követeli, hogy a kormány azonnal állítsa le az új akkumulátorgyárak építését, továbbá független szakértőkből álló bizottságok vizsgálják át a már működők működését.

"Nem hagyhatjuk, hogy a magyar törvényekre és szabályokra fittyet hányó, távol-keleti akkumulátorgyárak beszennyezzék a lakott területek vízbázisát, levegőjét és értéktelenné tegye az ingatlanjaikat"

- közölte a politikus.

"A Gödön történő egészségkárosító folyamatok azonban nemcsak a településre, de a környező településekre is veszélyesek. A széljárások miatt a vegyianyagokkal teli gázok az egy-két kilométernyire levő Dunakeszi lakosságához is eljutnak, míg a vízrendszerbe kerülő magzatkárosító anyagok száz meg száz kismama is kisgyermek egészségét tehetik kockára" - írták.

Szilágyi László, Göd ellenzéki polgármesterjelöltje elmondta: év elején derült ki, hogy a gyárból két év alatt 88 tonna magzatkárosító anyag került a levegőbe. "Ez a környéken súlyos problémákat okozhat". Majd felhívta a figyelmet arra, hogy a gyár újabb 43 ezer négyzetméternyi bővítésre kapott engedélyt.

Tonzor Péter, Dunakeszi ellenzéki polgármesterjelöltje közölte: a Samsung-gyár mögötti terület mindössze két-három kilométerre van Dunakeszi telekhatárától, ahol egy lakópark található. Felszólította Dunakeszi fideszes polgármesterét, Dióssi Csabát, hogy nyilatkozzon: átvizsgálták-e a vizet és a levegőt. "Ha én leszek Dunakeszi polgármestere, minden ilyen vizsgálatot és mérést elérhetővé teszek" - tette hozzá Tonzor Péter.

VIDEÓ: Beszámoló a gödi helyzetről


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Most bárki megnézheti, hogy élt Száraz István - 500 millióért árulja budapesti lakását
A Wesselényi utcában kínálja eladásra 193 négyzetméteres luxuslakását Száraz István. A zsinagógára néző ingatlanért közel félmilliárdot kérnek.
F. O. - szmo.hu
2025. július 18.



Száraz István, akinek a neve többször is felmerült a Magyar Nemzeti Bank alapítványi vagyonával kapcsolatos ügyekben, eladásra kínál egy belvárosi ingatlant, írta meg a Telex. A hirdetést azóta levették a portálról.

A Wesselényi utcában található, harmadik emeleti lakás 193 négyzetméteres, az ára pedig 495 millió forint.

A lakásban négy teljes és egy félszoba, két fürdőszoba, külön vécé, konyha, háztartási helyiség és közlekedő található. A hirdetés szerint az ingatlant 2017-ben „luxus minőségben” újították fel. A lakás egyik különlegessége, hogy „kivételes panorámával rendelkezik a zsinagógára”, a képek alapján a Dohány utcai zsinagóga teteje látható az ablakokból. Az ingatlanhoz udvari autóbeálló is tartozik.

Az Opten adatbázisa szerint Száraz István a szomszédos lakásba van bejelentve, így elképzelhető, hogy nem ez az egyetlen lakása az épületben.

A Telex információi szerint ez lehetett az a lakás, ahol korábban a Vs.hu szerkesztősége működött. A portál több volt újságírója is felismerte az ingatlant a hirdetés képei alapján.

A lakás jelenleg amerikai konyhás nappalival, külön fürdővel rendelkező hálószobákkal és beépített zuhanyzós megoldással van berendezve. A kialakítása alapján akár lakásként, akár rövid távú bérleményként is használható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Ilonka, hozol nekem egy kanyart?” – kocsmában járt Magyar Péter Tiszalökön
Volt, aki a helybeli viszonyokról mesélt neki, és olyan is, aki a gödi Samsung-gyárban tapasztalt visszásságokról. Sőt a politikus olyan emberrel is találkozott, aki dolgozott Orbán Viktor öccsének.


Folytatja országjáró körútját Magyar Péter a Tisza elnöke ezúttal Tiszalökön beszélgetett helyiekkel. Mint posztjában írta: „A Jager nevű műintézményben (kocsmában) beszélgettem Tiszalökön valódi emberek valódi problémáiról.”

„Itt nem digitális harcosokra és hazug propagandára vágynak az emberek, hanem valódi vezetőkre és valódi kormányra, amely velük közösen épít egy működő Magyarországot”

– tette hozzá.

A politikus bemutatkozott a kocsmában iszogató embereknek, és szóba elegyedett velük. A videóban szereplők főleg a tiszalöki életről meséltek, egyikük pedig egy „kanyart” is kikért Ilonkától, a felszolgálótól.

Bár többen panaszkodtak, olyan is volt, aki 30 éve él a településen, és nem is lakna máshol. Magyar Péter még egy olyan emberrel is találkozott, aki dolgozott Orbán Viktor öccsének, Áronnak. Ugyanez az embert mesélt a gödi Samsung-gyárban tapasztalt állapotokról is. Azt állította többek között, hogy ha baj van benn, nem lehet a 112-t hívni, hanem egy belsős telefonszámon kell jelenteni az esetet.

Magyar Péter látogatása a tiszalöki kocsmában:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A hírado.hu kiposztolta, hogy „a tiszások többsége is elégedett a kormány tevékenységével”
A köztévé hírműsorának egyik bejegyzése szerint a Tiszások többsége is elégedett a kormány tevékenységével - kiderült, miről is van szó pontosan.  
F. O. - szmo.hu
2025. július 18.



A 444 hívta fel a figyelmet a hirado.hu Facebook-posztjára, melyben az áll: A Tiszások többsége is elégedett a kormány tevékenységével.  Mint kiderült, a bejegyzés a Fidesz-közeli Real-PR 93 nevű cég kutatásának eredményeiről "tájékoztat", ami szerint a Tisza támogatóinak a többsége is pozitívan értékelte, ahogy a kormány a nemrég pusztító vihart kezelte. Vagyis, a köztévé logikája szerint „a tiszások többsége is elégedett a kormány tevékenységével”.

Az eredeti hír szerint egyébként a magyarok csaknem kétharmada, 66 százaléka elégedett az ország erőfeszítéseivel, amely a vihar okozta veszélyek elhárítását célozta. Még a Tisza Párt szavazóinak is abszolút többsége (52 százalék) elégedett a veszélyek elhárításával

– olvasható a Real-PR 93. legfrissebb közvélemény-kutatásában, amelyről pénteken tájékoztatták az MTI-t.

A felmérés adatai szerint a teljes lakosság csaknem kétharmada (66 százalék) elégedett a vihar okozta veszélyek elhárításával, a válaszadók mindössze ötöde (20 százalék) elégedetlen. Az elégedettek között 25 százalék, azaz a lakosság negyede teljes mértékben elégedettnek tekinthető, míg további 41 százalék inkább elégedettnek vallotta magát – tették hozzá.

A kormánypártok szavazói körében egyöntetű a vihar okozta károk elhárításával elégedettek aránya: tíz Fidesz-KDNP szavazóból kilenc (89 százalék) elégedettnek mondta magát. A Tisza Párt szavazóinak körében is abszolút többségben (52 százalék) vannak azok, akik elégedettek a károk elhárításával, míg egyharmaduk (34 százalék) elégedetlen – írták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hadházy: három rozzant ventilátor emeli a betegek komfortját Szekszárdon, miközben százmilliárdokat talicskáznak ki a végletekig kivéreztetett egészségügyből
A képek amúgy nem csak a klímák hiányáról árulkodik, hanem a legtöbb magyar kórházi épület végtelenül lepusztult elektromos hálózatáról is - írja a független képviselő.


Szűkebb pátriájából, Szekszárdról posztolt képeket Hadházy Ákos, független képviselő. Hadházy azt kifogásolja, hogy klímát három ventilátor biztosítja, amit egy hosszabítóra kötve állítottak be a szakrendelőbe. A probléma azonban nemcsak ez 2025-ben, hanem hogy ha lenne is pénz a léghűtésre, az elavult elektromos hálózat nem bírná el a klímák rákötését.

Innen köt át a kormány felelősségére, kiemelve:

"az elmúlt években a kórházak üzemeltetését, felújítási és karbantartási munkáit (is) kilopták egyetlen nagy NER-es cégnek. Ez a B+N Zrt, amely a kórházak (és a MÁV) takarítása után egy gigantikus, 400 milliárdos közbeszerzéssel az üzemeltetést is megszerezte."

A teljes poszt:

“Klimatizált” szakrendelő Szekszárdon... 2025-ben. Mert jólvanazúgy, csak hosszabbító legyen elég... Az egész emeleti folyósón amúgy három (3) db rozzant ventilátor emeli a betegek komfortját, az áramot a falra gányolt hosszabbítóból vételezve….

A képek amúgy nem csak a klímák hiányáról árulkodik, hanem a legtöbb magyar kórházi épület végtelenül lepusztult elektromos hálózatáról is (többször jelezték nekem ehhez értő szakemberek, hogy ezért ha lenne is pénz klímára, a hálózat nem bírná.)

Állítólag ma már nem divat írni, képekben kell beszélni. Hát, ezek a képek (is) mindent elmondanak a magyar egészségügyről. Meg mindenről, amit a Fidesz tett ezzel az országgal.

Azért jó ha tudjuk: az elmúlt években a kórházak üzemeltetését, felújítási és karbantartási munkáit (is) kilopták egyetlen nagy NER-es cégnek. Ez a B+N Zrt, amely a kórházak (és a MÁV) takarítása után egy gigantikus, 400 milliárdos közbeszerzéssel az üzemeltetést is megszerezte.

Számos szerződés jutott a birtokomba, ami alapján persze pont az történt, ami várható volt: a B+N alvállalkozókat bíz meg, akik szintén alvállalkozókkal csináltatják meg a munkát, a sor végén pedig ott vannak az éhbérért tartott dolgozók.

Ha az alvállalkozók és a B+N is ráteszi a hasznát, (ráteszi), akkor nem nehéz belátni, hogy mennyivel drágább így a rendszer, mint amikor a kórházak a saját dolgozóikkal látták el ugyanezt a feladatokat. Százmilliárdokat talicskáznak így ki még a végletekig kivéreztetett egészségügyből.

Mi meg gyönyörködhetünk az ilyen műszaki megoldásokban."


Link másolása
KÖVESS MINKET: