Direkt36: Orvoshiány, leálló stroke-ellátás vagy CT-diagnosztika – kiderült, milyen okok állnak az osztálybezárások mögött
2020 óta több mint 770 alkalommal zártak be kórházi osztályokat vagy szüneteltettek bizonyos ellátásokat Magyarországon – derül ki a Direkt36 tényfeltáró cikksorozatának első részéből. A portál több mint ezer hatósági dokumentumot elemzett mesterséges intelligencia bevonásával is, amelyekből kiderül, milyen okok állnak az osztálybezárások mögött.
A probléma nemcsak kisebb vidéki kórházakat érint, hanem a nagyobb, megyei és budapesti intézményeket is.
A legtöbb leállást a szolnoki Hetényi Géza Kórház jelentette:
Hasonlóan sok eset történt a fővárosi Szent János Kórházban és a Jahn Ferenc Kórházban is.
Az adatok szerint különösen gyakran akadozik a stroke-ellátás: 2020 óta 167 alkalommal kellett szüneteltetni az ilyen típusú ellátást. Emellett a CT-diagnosztika, a neurológiai osztályok, a gyermekosztályok és a szülészetek is gyakran érintettek.
A budapesti kórházakban a leállások a betegek gyógyulását is akadályozzák. A Szent János Kórházban például az ápolási napok több mint 11 százalékát befolyásolták az osztálybezárások.
A jelentés konkrét példákat is bemutat. 2024 júliusában a budapesti Uzsoki Utcai Kórházban a műtéteket is le kellett állítani, mert „folyadékhűtő rendszerének meghibásodása miatt az összes műtőben elviselhetetlenné vált a hőmérséklet”. A ceglédi kórházban 2022 januárjában „a fül-orr-gégészeti osztály működésképtelenné vált a szakorvosok betegsége miatt”, és csak „egy szakorvosunk munkaképes jelenleg, aki a járóbeteg szakellátást végzi”.
A Szent Imre Kórház sürgősségi osztálya tavaly júliusban egy éjszakára zárt be, mert „nagyobb számban megjelenő ágyipoloskák irtása” zajlott az épületben.
A Direkt36 kérdéseire a Belügyminisztérium és a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ egyelőre nem válaszolt.