HÍREK
A Rovatból

Direkt36: Lemondott több vezető is, miután kiderült, hogyan szórták a közpénzt az Antall József Tudásközpontnál

A Direkt36 tényfeltáró cikke nyomán a Miniszterelnökség vizsgálatot, a NAV pedig adóellenőrzést indított az alapítvány gazdálkodása ügyében.

Link másolása

Lemondott az Antall József Tudásközpont (AJTK) teljes, háromtagú felügyelőbizottsága, valamint a kuratórium elnöke, Nógrádi György, a kormánypárti médiában rendszeresen szereplő biztonságpolitikai elemző - értesült a Direkt36, amelynek az érintettek megerősítették lemondásukat.

Többen utaltak arra, hogy a döntésükben szerepet játszott, hogy az oknyomozó portál feltárta: a kormányközeli politikaelemző intézetnél a vezetőség szívesen költötte a közpénzt például luxusutazásokra, az igazgató egyre magasabb fizetésére, drága tárgyakra, PR-szerződésekre. Többen hangsúlyozták, hogy már nem állnak kapcsolatban Antall Péter igazgatóval, a néhai miniszterelnök fiával.

A Direkt36 májusban írt az AJTK költekezésének visszásságairól. A szervezetet eddig csaknem ötmilliárd forinttal támogatta az Orbán-kormány az adófizetők pénzéből. Belső dokumentumok, pénzügyi beszámolók és az alapítvány ügyeit közelről ismerő források információi alapján többek között arról írt az oknyomozó portál, hogy az AJTK vezetése évente 15-20 külföldi munkautazást bonyolított, és ezeken rendszerint luxushotelekben szálltak meg. Időnként alapítványi pénzből költöttek magánkirándulásokra, magánkórházra, professzionális fényképezőgépekre és márkás bőröndökre is. Azt is kiderítették, hogy miközben a családi üzletként is működő szervezet (Antall Péter felesége az intézet igazgató-helyettese, és ott dolgozik a feleség ikertestvére is) a kormányzattól évente százmilliós nagyságrendben kapott pénzt, mégis súlyosan eladósodott. Annyira, hogy végül közpénzből kellett kihúzni az adósságcsapdából.

A tényfeltáró cikk nyomán a Miniszterelnökség vizsgálatot, a NAV pedig adóellenőrzést indított az AJTK gazdálkodása ügyében, utóbbi azonban adótitok, így konkrétumokat nem lehet tudni arról, mire bukkantak.

További részleteket 444.hu-n megjelent cikkben lehet olvasni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Távozik a HVG-től Dezső András újságíró, aki megszerezte a Magyar Péterrel kapcsolatos rendőri jelentést
Távozik a hvg.hu felelős szerkesztője, és még két vezető munkatársa is. Mindezt egy csütörtöki állománygyűlésen tették hivatalossá.

Link másolása

Távozik a HVG-től Dezső András, a Magyar Péterrel kapcsolatos rendőri jelentést megszerző, Pulitzer-emlékdíjjal kitüntetett tényfeltáró újságíró - értesült a Média1. Szintán távozik a hvg.hu Nagy Iván Zsolt felelős szerkesztő, Windisch Judit, turnusvezetője és Rovó Attila, a belföld rovat vezetője.

A szájt vezetését átmenetileg Gergely Márton, a HVG hetilap felelős szerkesztője veszi át.

A Média információi szerint Nagy Iván Zsolt már szerdán közölte is munkatársaival, hogy távozik. Ezt azonban csak csütörtöki állománygyűlésen tették hivatalossá.

A kiadó csütörtöki közleményében azt írta:

„A HVG vezetősége a vezetőség a napokban döntött a hetilap, a hvg.hu és a hvg360 szerkesztőségi integrációjának felgyorsításáról.

Az alapelvek kidolgozása a napokban kezdődött, s a pontos működési rend kialakítására a következő hónapokban kerül sor. Az integrációtól hatékonyabb működést, az exkluzív, minőségi tartalom bővülését és a párhuzamosságok megszűnését várja a kiadó és a szerkesztőség.

A következő hetekben jelentős személyi változások is várhatók a szerkesztőség életében. A változások szükségességét jelzi, hogy az év második felétől távozik a szájt éléről Nagy Iván Zsolt felelős szerkesztő, és felmondási idejük letöltése után Windisch Judit és Rovó Attila rovatvezető is. Továbbá elhagyja a HVG szerkesztőségét Dezső András, a lap egyik meghatározó munkatársa.

A HVG kiadója minden távozónak köszöni, hogy eddigi munkájával hozzájárult az online és a print kiadványok sikeréhez, és a független újságírás értékeinek megőrzéséhez, egyben sok sikert kíván nekik a továbbiakban.

A távozó kollégák pótlására a kiadó megteszi a szükséges lépéseket. A hvg.hu és a hvg360 vezetését átmenetileg Gergely Márton, a hetilap felelős szerkesztője veszi át július elsejétől, és így a HVG kiadványainak megbízott főszerkesztője lesz az integrációs folyamat lezárulásáig.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Javaslom, hogy a Fideszt is keresd meg” – Magyar Péter visszaszólt a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökének, miután vizsgálat indult ellene
Szerinte Lánczi Tamásnak arról kéne érdeklődnie, hogy „Orbán Viktor hogyan avatkozik be magyar adófizetői milliárdokkal szinte az összes balkáni választásba”.

Link másolása

Magyar Péter is reagált arra hírre, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal vizsgálatot indított ellene egy, a Magyar nemzetben csütörtökön megjelent cikk nyomán. A lap arról írt, hogy Magyar mögött a Datanet áll.

Ezt abból vezetik le, hogy a jogász által elindított talpramagyarok.hu nevű oldal adatkezelési tájékoztatójában két olyan cég szerepel, amik a Magyar Nemzet szerint a Datadat utódcégei, vagy ahhoz kapcsolódnak.

Magyar Péter a vizsgálattal kapcsolatban azt írta a Facebook-oldalán csütörtök délután:

„Friss hír, hogy az úgynevezett Szuverenitásvédelmi Hivatal havi ötmillió forintért kitartott elnöke, Lánczi Tamás vizsgálatot indított velem kapcsolatban, külföldi befolyásolási kísérlet miatt.

Kedves Tomi,

Örülök, hogy megdolgozol a pénzedért. Javaslom, hogy a Fideszt is keresd meg, akár az Állami Számvevőszék elnökével (havi 6,5 millió forint) közösen és érdeklődjetek náluk, hogy évente hány milliárd forintot költenek 2015 óta az amerikai kampányguruknál, a gyűlölet propaganda mestereinél, illetve, hogy Orbán Viktor hogyan avatkozik be magyar adófizetői milliárdokkal szinte az összes balkáni választásba, de még a franciába is.

Várom a hívásodat, MP”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Kussolj, és ne hazudozz!” – Bayer Zsolt beszólt Magyar Péternek Kocsis Máté védelmében
De ki emlékszik már arra, miből indult az egész? Biztos nem az utolsó bejegyzést olvassuk a témában.

Link másolása

Magyar Péter korábban azt állította Kocsis Mátéról, hogy nem sok időt tölt munkával, délutánonként pezsgőzik, borozik. Mindez még mindig annak a nyilatkozatfolyamnak a folyománya, melynek elején

Kocsis Máté az mondta Magyar Péterről, hogy csak volt feleségének köszönhette az állásait.

Most Bayer Zsolton volt a sor, hogy beszálljon. Hivatalos oldalán ezt írta:

Ide hallgass, te Magyar Péter!

Jól ismerem Kocsis Mátét, mert a barátom.

Rühelli a pezsgőt, mert rongyrázásnak tartja és soha nem láttuk munkaidőben bármilyen alkoholt inni.

Utál éttermekbe járni, még hívásra se nagyon jön, rohadt sokat dolgozik, és cum laude minősítéssel végezte el az egyetemet. És veled ellentétben nem veri a feleségét.

Szóval kussolj, és ne hazudozz!

A bejegyzés Bayernek 3500 lájkot hozott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Százezer forintnyi árúval megpakolva akart kisurranni egy Lidl-ből egy banda, akikkel gyerekek is voltak
Egyszerűen kitolták a bejáraton a bevásárlókocsit. A dolgozók azonban kiszúrták őket, így inkább menekülőre fogták.

Link másolása

Több mint százezer forintnyi áruval megpakolva, fizetés nélkül távozott egy solti áruházból egy banda. A rendőrség lopás gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtöki közleményében azt írta, hogy a két férfi és a két nő - akikkel a közzétette videófelvétel szerint két gyermek is volt - január 26-án 19 óra 15 perc körül az áruházból százezer forintot meghaladó értékű árucikket akart eltulajdonítani úgy, hogy a telepakolt bevásárlókocsit a bejárati ajtón át tolták ki a parkolóba.

A lopást azonban az alkalmazottak észrevették, ezért a bűnbanda tagjai – a termékeket hátrahagyva – elmenekültek a helyszínről.

A társaság egyik fele valószínűleg egy kék színű Opellel közlekedett.

A rendőrség kéri, hogy aki a felvételen látható személyek bármelyikét felismeri, hívja a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságot a 06-76/513-356-os számon. A névtelenség megőrzése mellett is tehető bejelentés a telefontanú (06-80/555-111) zöldszámán vagy a 112-es segélyhívó számon.


Link másolása
KÖVESS MINKET: