Deák Dániel szerint Magyar Péter beszéde olyan volt, mintha Orbán Viktor korábbi beszédeiből ollózta volna össze a mesterséges intelligencia
Mint azt mi is megírtuk: szombat délután megtartotta évértékelő beszédét Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke többek között arról beszélt, hogy a szabad, független Magyarországért küzdenek, és Orbán Viktor kihívója nem ő lesz, hanem a magyar nép. Beszédében pedig programot is hirdetett.
Magyar évértékelő beszédére, annak vége után nem sokkal Deák Dániel is reagált a Facebook-oldalán. A megafonos influenszer szerint Magyar Péter "láthatóan még nem pihente ki a Partizán-interjú kudarcát".
Deák öt pontban szedte össze, hogy szerinte mi volt a mai nap lényege. Az első pontban arról ír, hogy a tiszás aktivisták reggel óta egy teremben ültek és "egy rendkívül vontatott és unalmas rendezvényen vannak túl".
"Arra vártak, hogy a végén majd Magyar Péter egy izgalmas és pezsdítő beszédet tart majd, ugyanakkor ez elmaradt.
Ugyanakkor még ezt sem tudta rendesen felolvasni, szinte percenként hibázott vagy bakizott a szöveg olvasása közben. A közvetítés során sokszor mutatták Nagy Ervin és Radnai Márk arcát, ők sem voltak feldobva a bakiparádé hallatán" - fogalmaz a megafonos influenszer.
A második pontban Deák arról írt, hogy szerinte feltűnő volt, hogy "a mostani beszédében Magyar Péter már nem hangoztatta az előrehozott választásokat, míg szilveszterkor még ez volt a fő követelése". "Ennek oka – amivel kapcsolatban a napokban Hadházy Ákos is elszólta magát –, hogy a saját, belső közvélemény-kutatásaik szerint a Fidesz szavazótábora továbbra is egységes, az ellenzék számára pedig rendkívül borús a kép" - írja Deák, aki szerint Magyar tudja, "ha most lenne egy választás, akkor azon a Fidesz nyerne magabiztosan, így inkább feladta az előrehozott választás követelését".
Harmadikként a megafonos influenszer arról írt hogy szerinte elmaradtak a nagy bejelentések a pártépítésével kapcsolatosan.
- fogalmaz Deák.
A negyedik pontban arról ír, hogy szerinte "hatalmas molinók jelezték, hogy a rendezvényt Brüsszelből finanszírozták, mindenhol a Manfred Weber vezette Európai Néppárt logója volt, emellett a „Vissza Európába” szlogen is azt üzente áthallásosan, hogy vissza akarnak térni a brüsszeli iránymutatást követő politikához, ami 2010 előtt jellemezte Magyarországot".
A megafonos influenszer szerint ez a háború, a migráció és a gender támogatását jelenti, éppen ezért úgy gondolja, hogy nem érdemes Magyar hangzatos ígéreteivel foglalkozni, "úgyis azt fogja csinálni, amit Brüsszelből mondanak neki". Sőt, Deák szerint még Tarr Zoltán alelnök is elszólta magát: nem is ők csinálják a programjukat.
Végül a megafonos influenszer azzal zárta a gondolatait, hogy szerinte Magyar Pétert "érezhetően megütötte a kudarcos Partizán-interjú, ami még az ellenzéki véleményformálók szerint is nagyon rosszul sikerült".
"Szintén kellemetlen volt számára, hogy újabb részletek derültek ki bennfentes kereskedéséről szóló ügyében, ami miatt olyan ideges volt, hogy egy riporteri kérdésre azt felelte: semmi köze a magyar embereknek ahhoz, mit csinált az elmúlt években. Ez szintén antipatikus volt sok ellenzéki szavazónak.
- fogalmazott.