HÍREK
A Rovatból

Cser-Palkovics András: Mészáros Lőrincnek észnél kellene lennie

Székesfehérvár polgármestere szerint a gazdagodás felelősséggel is jár. A Videoton jövője mellett a közélet állapotáról is beszélt a Partizánban.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. június 11.



Cser-Palkovics András szerint ma egyre inkább az a jellemző, hogy a politikusok szívesebben ülnek be olyan sajtóorgánumokhoz, amelyekben komfortosabban érzik magukat. A Partizánnak adott interjúban arról is beszélt, hogy a Tisza Pártnak jelenleg nincsenek helyi szervezetei, ezért velük politikai vitát is nehezebb kezdeményezni. A beszélgetést a 24.hu szemlézte.

Az interjú során az Orbán-család gazdagodása is szóba került. A fideszes polgármester úgy fogalmazott, hogy vannak a meggazdagodásnak legális és jogellenes formái, ugyanakkor szerinte kezdjük kiüresíteni az olyan szavakat, mint például korrupció, diktatúra és fasizmus.

Szerinte az országnak szüksége van nemzeti tőkésekre, akiknek felelőssége van az országgal szemben. Hozzátette: „Kérdés, hogy ezt a felelősséget jól gyakorolja-e.” Példaként azt is megemlítette: „Lehet, hogy megtehetem, hogy elmegyek a Bajnokok Ligája-döntőjére magánrepülővel, de meg is teszem-e, ez két külön kérdés.” Majd így fogalmazott:

„Mészáros Lőrincnek észnél kellene lennie.”

A szolidaritási adóról is őszintén beszélt. Mint mondta, Székesfehérvárnak idén mintegy 8,7 milliárd forintot kell befizetnie az államkasszába. Bár ebből valamennyit visszakapnak normatív formában, ha a jelenlegi trend folytatódik, ez még változhat.

A kormányszóvivő korábbi, „sírnak, picsognak” kijelentése miatt Vitályos Esztertől üzenetben kapott bocsánatkérést, de Cser-Palkovics azt javasolta neki, hogy ezt nyilvánosan is tegye meg.

Az önkormányzatok helyzetéről úgy vélekedett: „El kellene kerülni azt, hogy az önkormányzatiság a tanácsrendszerbe forduljon vissza.” Elismerte, hogy a feladatmegosztás újragondolása önmagában érthető lépés volt, de szerinte nem minden esetben sikerült jól. Így például az iskolaigazgatók kinevezése vagy leváltása sokkal bonyolultabbá vált.

„Az önkormányzatiság tekintetében valóban felmerül a kérdés, hogy előre megyünk, vagy hátra” – mondta. Bár úgy véli, a hatáskörök felülvizsgálata önmagában hasznos lehet, jelenleg nem lát esélyt arra, hogy ez a helyzet a 2026-os parlamenti választásokig érdemben megváltozzon. Reméli azonban, hogy a következő önkormányzati választások előtt történhet előrelépés. Kiemelte: „Ahol mindenképpen előrelépésre lesz szükség, az a finanszírozás működési struktúrája,” mert a városoknak egyre nagyobb kihívás önerőből fejlesztéseket megvalósítani.

A Partizánban elmondta azt is, hogy nem támogatja a közösségi közlekedés leállítását, mint demonstrációs eszközt.

Jeszenszky Géza megtámadásával kapcsolatban fontosnak tartaná a kulturált párbeszédet. Ugyanakkor hozzátette,

nincs olyan viszonyban Orbán Viktorral, hogy egyszerűen felhívja, és kezdeményezze egy közös kiállás ötletét.

A Harcosok Klubja csoport kapcsán kijelentette: „Azok a véleményeket, amelyeket én látok megjelenni a Harcosok Klubjában, közel sem találom vállalhatatlannak.” Gulyás Márton ugyanakkor emlékeztette arra, hogy Orbán Viktor a csoportban a közelmúltban azt írta, Magyar Péter alkohol- és drogfüggő. Erre reagálva Cser-Palkovics úgy vélekedett, hogy jelenleg az embereket a közvetlen problémák érdeklik leginkább, ezek dönthetik el a választásokat is.

A Videoton focicsapatának kiesése is szóba került. Cser-Palkovics elmondta, hogy korábban nyíltan kritizálta Garancsi Istvánt, a klub tulajdonosát, majd bejelentette, hogy Székesfehérvár jelképes 1 forintért megvásárolja a csapatot. A hivatalos papírok aláírása még hátravan. A cél az, hogy egy éven belül megfelelő új tulajdonost találjanak. Addig a focisták fizetését csökkentik, és nem igazolnak külföldi játékosokat sem. Ez a konstrukció azonban csak egy szezonig tartható fenn, utána komolyabb befektetésekre lesz szükség.

A jövő évi választásokkal kapcsolatban is egyértelmű volt az álláspontja:

szerinte teljesen elképzelhetetlen, hogy a Fidesz ne fogadná el egy demokratikus választás eredményét, vagy akadályozná annak hitelesítését.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor elárulta, miért mondta Brüsszelben, hogy „adadada”
Komoly választ adott a miniszterelnök, amiben egy kisebb problémáját is elárulta. Ugyanakkor az egyáltalán nem érdekli, ha mémmé válik egy-egy megnyilvánulása.


Interjút adott az Ultrahang YouTube-csatornának Orbán Viktor. A miniszterelnöknél Király Tamás riporter rákérdezett arra is, hogy miért mondta azt néhány hete Brüsszelben kamerák előtt, hogy „adadada”. Ahogy arról korábban mi is írtunk, Orbán egy kérdésre felelve találta nehezen a szavakat, és ekkor válaszolta elsőre ezt a mémmé vált hangsort.

A kormányfő elmondta, hogy öt gyereke miatt ismeri a mém kifejezést, de az egyáltalán nem érdekli, hogy ha valamelyik megszólalásából mém válik. A konkrét esetről a miniszterelnök azt mondta:

„Küzdök a hangszálaimmal.”

Hozzátette: „Igyekszem ezt megtartani magamnak, nem tartozik ez senkire, de szerintem elhasználódtak. Ezért néha megfeszül, és akkor várnom kell egy kicsit, hogy meg tudjak indulni. Mondjuk ha sokan vannak, és nagy a nyilvánosság, akkor ezt nehéz eltitkolni.”

Orbán Viktor viszonylag keveset beszél közel negyven éves politikai pályafutása nehézségeiről és megpróbáltatásairól, de legutóbb egy interjúban már szóba hozta utódlását is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Török Gábor: A Fidesz most éppen azt csinálja, amit Trumptól tanultak
Orbán Viktor az utóbbi hetekben rendszeresen tűnik fel online műsorokban. A politikai elemző szerint ez tudatos kommunikációs húzás, amit Donald Trump kampánya inspirált.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 17.



Orbán Viktor a közösségi médiában jelentette be, hogy csütörtökön késő délután jelenik meg új interjúja Király Tamással az Ultrahang című műsorban.

Ennek kapcsán Török Gábor politikai elemző a Facebookon írt arról, hogy a Fidesz kommunikációjának van egy érdekes sajátossága, vette észre a 24.hu. Szerinte bármit változtatnak vagy bármibe kezdenek, azt mindig csúcsra járatják.

A politikai elemző úgy látja, hogy most éppen azt és ott teszik, amiben és ahol úgy gondolják, hogy le vannak maradva. Azt írta:

„amit Trumptól tanultak: hirtelen közösségi médiás műsorokba megy a miniszterelnök, de nem havonta mondjuk egyszer-kétszer, hanem az elmúlt két hétben szinte kétnaponta.”

Török szerint majd kiderül, mennyire lesz hatásos ez a taktika, vagy inkább túltolják. Egy biztos, a hatalom sosem aprózza el sem a negatív kampányt, sem az óriásplakátozást, sem bizonyos szavak használatát, sem az új eszközök bevezetését.

A bejegyzésében azt is írta, hogy „a Fidesz kommunikációs sikerének egyik titka éppen ebben a módszerben volt sokáig keresendő, most majd meglátjuk, hogy ugyanez a technika akkor is segít-e, ha nem gyorsulni kell, hanem inkább megállni a lejtőn.”

Török Gábor nemrég arról posztolt, hogy jelenleg a Fidesz szűk győzelmére lát nagyobb esélyt jövőre:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor nem akar Hatvanpusztára költözni: Nem kívánom édesapám halálát, 85 éves, jó erőben van, és az övé
A miniszterelnök szerint a legendás birtok édesapja gazdasága, amit ő nem szeretne használni, hiszen neki nem olyan messze onnan van saját háza.


Ahogy arról korábban is írtunk, Orbán Viktor interjút adott az Ultrahang YouTube-csatornának, ahol beszélt többek között közeli ismerősei és politikai szövetségesei meggazdagodásáról is. Ugyan a miniszterelnök kijelentette, hogy „egy politikus ne foglalkozzon üzleti ügyekkel, maximum gazdaságpolitikával és gazdaságfejlesztéssel”, de azért válaszolt a Hatvanpusztával kapcsolatos kérdésre.

Igaz, először álkérdésnek titulálta a felvetést, de aztán elmondta:

„Nem kívánom édesapám halálát, hogy tisztázzuk a dolgot. 85 éves, jó erőben van, dolgozik, és az övé.”

Hozzátette: „Nekem van Felcsúton saját házam, amiben lakom, ez körülbelül hat kilométerre lehet Hatvanpusztától.”

Újabb riporteri kérdésre megerősítette, hogy a birtok Orbán Győzőé, és kifejtette: „Az egy gazdaság, amit édesapám alkotott meg. Egy régi, állami gazdaság volt – én gyerekkoromban egyébként még ott dolgoztam diákmunkán. Az lerohadt, szétesett, édesapám megvásárolta, és csinált belőle egy gazdaságot, és az az övé.”

„Nézze, 62 éves vagyok. Van egy saját házam Budán, ott lakunk a feleségemmel, és van egy vidéki házam. Mire is volna még szükségem?”

– fogalmazott a miniszterelnök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Donald Trump aranyat lopott – videó is készült a kínos esetről
Az amerikai elnök a foci klubvilágbajnokság döntőjében csúsztatta a zakója belső zsebébe az egyik aranyérmet, A felvételek szerint FIFA elnökét nem zavarta az eset.


Donald Trump ismét magára irányította a figyelmet, amikor a futball klubvilágbajnokság döntőjén feltűnt a színpadon, és a győztes csapatnak járó egyik aranyérmet egyszerűen zsebre vágta. A 79 éves amerikai elnök vasárnap Gianni Infantinóval, a FIFA elnökével együtt osztotta ki az érmeket a Chelsea játékosainak, akik 3–0-ra verték a Paris Saint-Germaint.

Miután odaadta az érmeket a játékosoknak, Trump észrevette, hogy maradt nála egy fölös darab.

A felvételeken jól látszik, ahogy a szalagot gondosan összehajtogatja, röviden beszél Infantinóval, majd az érmet a zakója belső zsebébe csúsztatja.

A FIFA elnöke ekkor feltartja a hüvelykujját Trump felé.

Ezután Trump és Infantino közösen adták át a trófeát a Chelsea csapatkapitányának, Reece Jamesnek a MetLife Stadionban, New Jerseyben. James később újságíróknak elmondta: „Azt mondták nekem, hogy ő fogja átadni a trófeát, aztán lemegy a színpadról. Azt hittem, le fog menni, de ő maradni akart.”

Cole Palmer, a csapat középpályása azt mondta, „kicsit össze volt zavarodva” Trump jelenlététől.

Donald Trump a díjátadó után rövid interjút is adott. A sport témát hamar félretette, és inkább arról beszélt, hogyan hozta vissza Amerikát a „halálból”, miközben kritizálta az előző kormányzatot.

A klubvilágbajnokságról annyit mondott: „Szerintem ez a legnemzetközibb sport, úgyhogy tényleg képes összekötni a világot.” Hozzátette: „Ez az egységről szól, mindenki összejön, és nagy a szeretet az országok között.”

(via LADbible)


Link másolása
KÖVESS MINKET: