HÍREK

Csengeri örökösnő: Kósa Lajosnál van a bankkártyám is

P. Mária szerint többször jártak a politikussal Svájcban, de a szövevényes ügy szereplője lehet több német csúcsminiszter is.

Link másolása

„Nem tartom magam bűnösnek, senkit nem tévesztettem meg, tévedésben nem tartottam” - így kezdte a vallomását a Telex tudósítása szerint a "csengeri örökösnőként" elhíresült P. Mária, aki egy irreálisan nagy, több milliárdos vagyon ügyében kereste fel Kósa Lajos fideszes politikust.

A Mátészalkai Járásbíróságra online bejelentkezett nő elmondta: Kósa Lajos nemcsak aktívan részt vett a hagyatéki eljárás meggyorsításában, hanem többször ment Svájcba Máriával együtt, aki a szállását is fizette a Fidesz politikusának.

Korábbi asszonynevén Sz. Gáborné nevével először a 2018-as országgyűlési választások kampányában találkozhattunk, amikor megírta a Magyar Nemzet, hogy kapcsolatba került Kósa Lajossal, akinek azt állította, hogy 1300 milliárd forintot örökölt a Németországban élt apjától.

Kósa közreműködött volna a hatalmas vagyon rendezésében, amiért cserébe a nő mintegy 800 millió forintnyi eurót ajándékozott volna a politikus édesanyjának.

Ugyan a Fidesz politikusa később azt állította, hogy szélhámosság volt az egész. Kiderült, hogy többször is találkozott a nővel, és egy közjegyző előtti megállapodást is aláírt.

P. Mária ugyanakkor azt állította, hogy nem is ő kereste meg Kósát, hanem egy ügyvéd hozta össze sógorán, Orendi Mihályon keresztül. Ezután, állítása szerint a politikus ajánlotta fel, hogy mindenben segít neki.

Onnantól kezdve lett jó kapcsolatunk. Bejárt hozzánk Csengerbe, Debrecenbe mi is jártunk hozzá családdal, férjemmel. Okiratokat írt alá vagyonkezelésről, hogy bármilyen ingóságot el tudjon hozni a konzulátuson keresztül a wisbadeni házból. Ezt is aláírta. Felesége nevére lett egy okirat készítve, amelyben 2 millió eurót kapott volna a felesége, miután nálunk egy családi botrány alakult ki, ezért a feleségével visszamondatta egy debreceni közjegyző által a felajánlást, és édesanyja nevére állíttatta ki. Mindig elfogadták az ajándékozást, aláírt levélátvételi elismervényt. Tehát ráutaló magatartással elfogadta, sohasem utasított vissza semmit

– mondta a bíróságnak a csengeri nő.

P. Mária azt is állítja, hogy a 2009-es aláíráskor jelen volt Guido Westerwelle és Wolfgang Schauble is - előbbi korábban Németország külügyminisztere volt, míg utóbbi belügy-, majd pénzügyminiszter. Minderre állítólag egy budapesti közjegyzőirodában került sor.

Elmondása szerint többször járt Svájcban Kósával, ahol magánbanki vezetőkkel, ügyvédekkel találkoztak. „A Savoy hotelben lévő szállását is én fizettem” – mondta az asszony.

A nő azt állítja, a mai napig hisz az örökség meglétében, és abban is, hogy egyszer hozzá fog jutni.

Ha nincs, akkor engem is becsaptak

- tette hozzá.

P. Mária elmondása szerint egy ismerősénél volt „a bankkártya és hagyatéki kártya eltéve.” Náluk „volt a legtöbb dolog, amire nagyon odafigyeltem.

2014-15-ben ezt a kártyát elkérte tőlem Kósa Lajos. Onnantól kezdve nála van a kártyám. A végrendeleti kártyám is nála van. Átadtam neki a CIC bank jogászának emailjeit és papírokat, ezek szintén nála vannak.

P. Máriát egyébként üzletszerűen elkövetett csalással vádolja az ügyészség. A nő jelenleg letartóztatásban van, a vádak beigazolódása esetén akár tíz évet is kaphat. Korábbi férje 2018-ban, és egyik fia 2019-ben öngyilkos is lett.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Orbán Ráhel bababoltjának új kihívója lett: Mészáros Lőrinc megvette a Brendont
Újabb tevékenységi körrel bővült a legsikeresebb magyar portfóliója.

Link másolása

„Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100%-os tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi baba áruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek” – jelentette be közleményében a Mészáros Csoport.

Mészárosék szerint az akvizíció célja, hogy a márka magyar kézben maradjon, működése hosszútávon biztosított legyen, és ráadásul „a Mészáros csoportban rejlő lehetőségek kihasználásával jelentős külföldi terjeszkedésbe kezdhessen a már meglévő szlovákiai operációja mellé”.

A csoport ugyan eddig nem foglalkozott babatermékekkel, közleményük szerint az felvásárolt vállalat

„koncepcióját tekintve közel áll az üzletfilozófiánkhoz: prioritást élvez a gyermekek, családok iránti elkötelezettség és felelősségvállalás”.

A harminc éve alapított Brendon tizennyolc üzlethelyiséggel rendelkezik az országban, árbevétele pedig 2022-ben meghaladta a 15 milliárd forintot.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk