HÍREK
A Rovatból

Betiltották Alföldi Róbert darabját, nem kerülhet színpadra Győrben az Őrült nők ketrece

A társulat szerint miután az Audi Aréna vezetése megtudta, hogy melyik előadásról van szó, az addig szabad időpont hirtelen nem lett szabad.


Kitiltották Győrből a Kultúrbrigád Őrült Nők Ketrece című előadását - számolt be róla a társulat a Facebook-oldalán. A döntés őket is meglepte, az érdeklődőknek azt javasolták, hogy a veszprémi előadásukra vegyenek jegyet.

Az Őrült Nők Ketrece egy melegbárban játszódó, szókimondó előadás, amit több mint 10 éve mutattak be Alföldi Róbert rendezésében, Stohl András és Hevér Gábor főszereplésével.

„Kedves győriek, eredetileg nálatok, az Audi Arénában is szerettünk volna fellépni, meg is volt az időpont, de

az Audi Aréna vezetése, amint megtudta, melyik előadásról van szó, hirtelen közölte, hogy egyeztetnie kell a feletteseivel, majd hirtelen az addig szabad időpont nem lett szabad”

- írta a társulat.

Pintér Bence, Győr ellenzéki polgármestere később azt írta a Facebook-oldalán:

„Hivatalos levélben kérek magyarázatot Szombati-Serfőző Esztertől, a Győr Projekt Kft. Fidesz által egyoldalúan kinevezett ügyvezetőjétől, hogy az idei, győri Médiabálon díjazott Stohl András főszereplésével játszott Őrült Nők Ketrece előadás miért nem kapott helyet a Győr Projekt kezelésében lévő Győri Audi Arénában.”

A városvezető azt is hozzátette: a Polgármesteri Hivatal nem szólt bele abba, hogy a Győr Projekt milyen célra adhatja ki az általa üzemeltetett Audi Arénát.

„Úgy gondolom, hogy a győri önkormányzat és önkormányzati cégek által kezelt rendezvényhelyiségekbe mindenki azt szervez, amit szeretne, amíg betartja a város rendeleteit és az ország törvényeit, ezért a fentiekkel kapcsolatban várom a Győr Projekt Kft. ügyvezetőjének mielőbbi indoklását” - írta Pintér Bence.

A bejegyzését megosztotta a Kultúrbrigád Facebook-bejegyzése alatt is, amire a társulat is reagált, és megköszönték a polgármester segítségét.

„Ha lehet, tájékoztasson bennünket, illetve a győri nyilvánosságot az okokról. Mi magunk is csupán ennyire lennénk kíváncsiak: mi a valódi ok.

Minden okunk megvan bízni abban, hogy ügyvezető asszony kimerítő és alapos indoklást fog adni, ugyanis levelében »hosszas mérlegelésre«, illetve »egyéb kötelezettségeikre« hivatkozott.

Igaz, amikor arról érdeklődtünk, hogy az eredetileg tervezett helyett mely más időpontban lenne megvalósítható a produkció, amely nem akadályoz egyéb kötelezettséget, arra már az elmúlt több hét során nem válaszolt. Valószínűleg nagyon hosszan mérlegel éppen” - írta a Kultúrbrigád.

via ugytudjuk.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Ő egy ilyen úriember” – így reagált Ilaria Salis arra, hogy Kovács Zoltán rácsok mögé photoshoppolta
A baloldali aktivista neve ismét a figyelem középpontjába került, miután egy manipulált fotó jelent meg róla az X-en. A képet a magyar kormány nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára osztotta meg.


Bilinccsel a csuklóján, a börtönrácsokba kapaszkodva ábrázolja egy fotómontázs Ilaria Salist. A képet Kovács Zoltán, a magyar kormány nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára osztotta meg az X-en.

A poszthoz azt írta: „Itt kéne lenned, nem a tévében”, és meg is jelölte Salist.

A fotó azonban nem eredeti, hanem egy stockképből készült montázs. A kép egy börtönben álló, narancssárga ruhás, megbilincselt nőt ábrázol, amely egy videósorozat része. A leírás szerint egy női rab látható rajta, aki az elkövetett bűncselekménye miatt tölti büntetését.

A La Repubblica olasz lap szerint ez a poszt a magyar kormány újabb támadása az antifasiszta aktivista ellen. Salis az AVS (Zöldek és Baloldaliak Szövetsége) EP-képviselője, Magyarország pedig azzal vádolja, hogy 2023. február 11-én Budapesten, a Becsület Napján részt vett három neonáci megverésében.

Salis reagált is Kovács posztjára.

Ő egy ilyen úriember, nyilvánvalóan frusztrációtól hajtva, ilyen szavakkal illeti az Európai Parlament képviselőjét”

– írta. Hozzátette, hogy „egy valódi jogállamban senkit sem lehet bűnösnek nyilvánítani a bíróság ítélete előtt”. Szerinte azonban Magyarországon ez az alapelv idegen a kormánytól.

Az EP-képviselő szerint még ennél is aggasztóbb, hogy „Orbán illiberális demokráciájában a politikai ellenfeleknek nem szabad megszólalniuk”. Azt írta: „Kovács szerint valójában nem a televízióban kellene beszélnem, hanem börtönben kellene lennem. Ugyanabban, amelyben 15 hónapot töltöttem előzetes letartóztatásban.” Úgy látja, hogy a politikai ellenfeleket el akarják hallgattatni, ha pedig ez nem lehetséges, akkor fenyegetik őket.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
10 ezer forintot fizet egy nyugdíjas Lázár Jánosnak, mert mert becsületsértő dolgot írt róla
A 76 éves nő ügyvédet is nehezen talált, mert Csongrád-Csanád megyében senki nem merte vállalni ügyét. Szerinte egy jogállamban Lázárnak tűrnie kellene a véleménynyilvánítást.


A 76 éves hódmezővásárhelyi nő a 2022-es választási kampány idején szórólapokat terjesztett, emiatt indított ellene pert Lázár János becsületsértés miatt. Az ügyben a Szegedi Törvényszék hozott jogerős ítéletet, amely szerint a nyugdíjasnak

10 ezer forint eljárási költséget kell megfizetnie.

Szabó Margit, a Vásárhely Jövőjéért Egyesület elnöke a választási időszakban olyan szórólapokat terjesztett, amelyek miatt Lázár János, az építési és közlekedési miniszter bírósághoz fordult. A miniszter szerint a szórólapok becsületsértő állításokat tartalmaztak, és érdeksérelmet okoztak számára a nagy nyilvánosság előtt.

A nyugdíjas nő a per során azzal érvelt, hogy az általa terjesztett információk valósak, és ezt újságcikkekkel próbálta alátámasztani. Úgy vélekedett, hogy

„egy jogállamban nem neki kellett volna magyarázkodnia”, és szerinte Lázár közszereplőként köteles elviselni a bírálatot.

Hozzátette, hogy a kormánypárt kampányaiban gyakran használnak ennél durvább és sértőbb kifejezéseket.

Az ügy először több bíróságon is elakadt. A Szegeder szerint előbb a hódmezővásárhelyi és a szegedi járásbíróság is elfogultságot jelentett, később pedig a makói és a szentesi bíróság sem tárgyalta az ügyet. A Magyar Narancs arról írt, hogy

a nő nehezen talált védőt, mert a megyében senki sem vállalta el az ügyét.

Végül egy budapesti ügyvédhez fordult, akit újsághirdetés útján talált meg.

A per első fokon Csongrádon zajlott 2023 májusában, ahol a bíróság két év próbára bocsátotta Szabó Margitot. Lázár János fellebbezett, és a másodfokon eljáró Szegedi Törvényszék egy évre csökkentette a próbaidő hosszát. Emellett a nőnek 10 ezer forint perköltséget is meg kell fizetnie.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Újabb fordulat a makói testvérek ügyében: a gyámhatóság döntése ismét felkavarta a családot
A nagyszülők nem adják fel a küzdelmet, és a közösségi médiában is megosztják történetüket.
Malinovszki András - szmo.hu
2025. február 10.



Újabb fejlemények láttak napvilágot a makói testvérek ügyében. A gyermekek nagyszülei nem adják fel, és a közösségi médiában is igyekeznek megosztani történetüket.

A 12 éves Iza és 9 éves öccse elhelyezéséről továbbra sincs egyértelmű döntés. A gyerekek édesanyja nemrég elhunyt, és az anya még életében úgy rendelkezett, hogy szülei, azaz a nagyszülők kapják a felügyeleti jogot. Ennek ellenére a gyámhivatal egyelőre az apának ítélte a gyermekeket. Jelenleg a kislány már az apával él, azonban a kisfiú továbbra is a nagyszülőknél maradt.

A gyermekek nagyapja most egy újabb Facebook-posztban osztotta meg a gyámhivatal legfrissebb döntését. „Milyen ország ez, milyen gyermekvédelem az, ahol a szolgalelkű hivatalnokok úgy döntenek lelki traumákon átesett gyerekekről, mint egy tárgyról. Ma kaptam kézhez a gyámhivatal legújabb döntését, amely K. Ábel végrehajtását rendeli el, és felkérte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Csongrád-Csanád Vármegyei Adó- és vámigazgatóságát a végzés foganatosításra” – írta a posztjában.

A nagyapa szerint vérlázító, hogy a gyerekek sorsáról „úgy döntenek, mint egy lopott autóról vagy csempészett cigarettáról”.

A posztban a nagyapa a határozat részleteit is megosztotta, amely arra kötelezi őket, hogy adják át a kisfiút az apának. A bejegyzéshez képeket is csatolt, amelyekkel azt állítja, hogy az apai láthatások után a gyerekek „szúnyog- és bolhacsípésekkel, retkesen, koszosan” kerültek vissza hozzájuk. A nagyapa szerint a határozatban az is szerepel, hogy nem akarták átadni a gyereket, ezt azonban cáfolja.

„A képen látszik a gyerek, amint várja az apját, és ahogyan az elhajt a ház elől sunnyogva”

– fogalmazott.

A történet továbbra is nagy visszhangot vált ki a közösségi médiában, és a gyámhivatal döntései körül komoly viták alakultak ki. A gyermekek elhelyezésének kérdése még mindig rendezetlen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Elvesztett szabadságok: több ezer orvos és ápoló jogait sértette meg az állam?
Több ezer orvos és ápoló nem kapta meg az elmúlt években a szabadságát a munkaerőhiány miatt. Az egészségügyi dolgozók most attól tartanak, hogy ezek a pihenőnapok végleg elvesztek.


Az elmúlt években több ezer egészségügyi dolgozó nem tudta kivenni az őt megillető szabadságot a hazai egészségügyet sújtó munkaerőhiány miatt. Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára egy levélben tájékoztatta a Magyar Orvosi Kamarát (MOK), hogy ezek a ki nem vett szabadságok elvesztek. A MOK azonban ezt az álláspontot elfogadhatatlannak tartja, és jogellenesnek nevezte.

A kamara a vasárnap esti Facebook-bejegyzésében hangsúlyozta, hogy az Európai Unió jogszabályai világosan kimondják a munkavállalók éves fizetett szabadsághoz való jogát. „A 2003/88/EK irányelv 7. cikke és az Európai Unió Alapjogi Chartája 31. cikkének (2) bekezdése egyaránt deklarálja a munkavállalók éves fizetett szabadsághoz való jogát. Az Alaptörvény XVII. cikke is kimondja, hogy minden munkavállalónak joga van a napi és heti pihenőidőhöz, valamint az éves fizetett szabadsághoz” – írták.

Hivatkoztak az Európai Unió Bíróságának (C-120/21) egyértelmű ítéletére is. Eszerint az a gyakorlat, amely alapján a munkavállaló egyszerűen „elveszíti” a tárgyévben ki nem adott szabadságát, sérti az uniós jogot. A kamara szerint a magyar jogszabályokat is ennek megfelelően kell értelmezni.

A bejegyzésben nyilvánosan arra kérték Takács Pétert, hogy vizsgálja felül a kialakított álláspontot

„Nyilvánosan kérjük az Államtitkár Urat, hogy szíveskedjék felülvizsgálni az álláspontját és gondoskodjon az egészségügyi dolgozók felgyülemlett szabadságának kiadásáról azzal, hogy a munkáltatói jogkörgyakorlókat felszólítja a mielőbbi intézkedésre”

– áll a posztban.

A kamara szerint, ha jogi akadálya van a szabadságok kiadásának, a problémát még a tavaszi ülésszakon orvosolni kell. „A betegeknek joguk van ahhoz, hogy olyan orvosok és ápolók gyógyítsák őket, akiknek az állam biztosítja, hogy munkájukat megfelelő testi és pszichés állapotban, kipihenten, kellő odafigyeléssel és koncentrációval tudják végezni” – zárta a közleményt a Magyar Orvosi Kamara.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk