prcikk: Azt mondták Jámbor Andrásnak, a szomszéd „full fideszes” – becsöngettek, és óriási meglepetés fogadta őket | szmo.hu
HÍREK
A Rovatból

Azt mondták Jámbor Andrásnak, a szomszéd „full fideszes” – becsöngettek, és óriási meglepetés fogadta őket

A képviselő egy megdöbbentő történetet osztott meg a politikai félelemről. Két szomszéd azt hitte a másikról, hogy kormánypárti, de kiderült, hogy mindketten ellenzékiek.


Jámbor András országgyűlési képviselő a közösségi oldalán számolt be arról, hogy szombaton Heves megyében járt. A kopogtatáson szerzett tapasztalatairól azt írta, hogy a tízórás kampánynap végén egyértelmű számára, hogy „árad a Tisza!”. Jámbor állítása szerint

kizárólag olyan településeken jártak, amelyeket 2022-ben a Fidesz legalább 20 százalékpontos előnnyel nyert meg.

A politikus szerint a legrosszabb eredményük az volt, hogy egy településen, egy csapatnál ugyanannyi Tisza Párt-szimpatizánssal találkoztak, mint fideszessel. Saját tapasztalataként említette, hogy

„volt olyan faluszéli kopogtatásom, ahol a 16 emberből, aki ajtót nyitott, 11 tiszás, 3 fideszes volt, 2 pedig azt mondta nem fog szavazni. Ezek egyébként az átlagnál jobb módú kistelepülések. De ha ezeken a településeken a végeredmény döntetlen közeli lenne, az akár Tisza kétharmadot is jelenthetne.”

A képviselőnek meglepő volt, hogy mennyien ismerték fel a kistelepüléseken. Elmesélte, hogy épp egy Tisza-szavazóval beszélgetett, amikor megállt mellettük egy autó. A sofőr kiszólt neki: „Jámbor úr, végre értelmes embereket is látni erre.” A képviselő szerint ezeken a településeken az emberek azt gondolják, hogy a környezetükben mindenki más fideszes. Ezt egy másik történettel is illusztrálta.

„Volt olyan, hogy mondta az egyik úr, menjünk a szomszédjához, mert az full fideszes. Becsengettünk a szomszédhoz és megörült nekünk, hogy végre ellenzékit is lát. Mondtuk neki beszélgessen politikáról a szomszédjával. Nagyon sokan félnek, és amikor senki sincs körülöttünk akkor is csak virágnyelven mondták el, hogy a Tiszára szavaznak. »Jámbor úr, jó helyre megy az X, higgye el.«”

A politikus szerint a gyöngyösi körzet egy billegő körzet, és ha ezt megnyerik, a kormányváltás is meglehet. Ehhez szerinte az kell, hogy a Tisza Párt 30 százalék körüli eredményt érjen el ezeken a településeken, amit a tapasztalatai alapján reálisnak tart. Összegzése szerint úgy vágott neki a napnak, hogy nehéz lesz, és főleg dühös fideszesekkel kell majd a háborúról beszélnie. Úgy látta, ezek a témák ugyan előkerültek, de nem olyan intenzitással, mint 2022-ben.

„Nem láttam azt a propaganda-tébolyt mint amit a Fidesz elő akar idézni. Persze lehet, hogy épp szerencsés napot, és településeket fogtam ki. De 22-ben esélyem se lett volna szerencsés napot és településeket kifogni. Mert nem voltak olyanok. Köszönöm a Momentumnak a szervezést, és mindenkinek azt ajánlom: vegyen részt ebben! Akár a Momentumnál, akár a Tiszánál egy nap, pár óra pultozás és kopogtatás is hozzárak ahhoz, hogy április 13-án szép reggelre ébredjünk: leváltottuk az Orbán-rendszert” – zárta bejegyzését Jámbor András.

A bejegyzésben említett kampánykörút Heves vármegye 2. számú, gyöngyösi központú egyéni választókerületében zajlott, amelyet a sajtó is a billegő körzetek között tart számon. A 2022-es választáson itt a Fidesz–KDNP jelöltje nyert.

A Momentum Mozgalom 2025-ben jelentette be, hogy a kormányváltás esélyének növelése érdekében nem indít saját listát és jelölteket a 2026-os országgyűlési választáson. Az aktivistáik ettől függetlenül részt vesznek ellenzéki mozgósító akciókban, ami magyarázza, hogy a Jámbor András által leírt terepmunkát miért egy momentumos csapat szervezte egy olyan körzetben, ahol a Tisza Párt jelöltje indul.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Orbán Viktor nem lesz többet Magyarország miniszterelnöke
A TIsza Párt elnöke részleteket árult el a jövendőbeli kormányról. Arról is beszélt, hogy a kétciklusos miniszterelnökség rá is vonatkozna.


Magyar Pétert arról kérdezte a 444 a hétfői sajtótájékoztatóján, hogy mit lehet tudni a hamarosan felálló Tisza-kormányról.

„A Fidesznél csúcsminisztériumok voltak. Nálunk pedig minden szakminisztériumnak külön felelőse lesz. Lesz külön egészségügyi miniszter, oktatási miniszter, környezetvédelmi miniszter és vidékfejlesztési miniszter is. Egy tiszta pénzügyminisztérium lesz, tehát a gazdasági ügyeket kivesszük. Együtt lesz a külgazdaság és a belgazdaság. Lesz egy külön miniszterelnökség. A titkosszolgálatok visszakerülnek oda, ahol voltak, a belügyminisztériumhoz visszakerül az alkotmányvédelmi hivatal, a külügyminisztériumhoz visszakerül az információs hivatal” - sorolta a Tisza Párt elnöke.

Szerinte sok név ismert a jövendőbeli kormányból, név szerint megemlítette Kármán Andrást, Hegedűs Zsoltot, de újabbat ezúttal nem jelentett be.

A kétciklusos miniszterelnökségről azt mondta, hogy ez rá is vonatkozna, vagyis legfeljebb egyszer lehetne majd újraválasztani.

„Mivel Orbán Viktor már 20 évig volt miniszterelnök, így őrá is fog vonatkozni az alaptörvény, és ebből kifolyólag nem lehet Magyarország miniszterelnöke. De így is ő a magyar történelem leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke, akinek óriási felhatalmazása volt, óriási lehetősége volt, óriási dolgokat tudott volna végrehajtani a hazája érdekében. Ezzel a felhatalmazással nem élt, hanem visszaélt. Lelke rajta”

- zárta válaszát a jövendőbeli kormányfő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter elmondta, hogyan zajlott a telefonbeszélgetése Orbánnal
Gulyás Gergely segítségével valósult meg a Magyar Péter-Orbán Viktor telefonbeszélgetés vasárnap este. A TISZA elnöke úgy fogalmazott: rövid ideig tartott a hívás.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 13.



Magyar Péter nemzetközi sajtótájékoztatóján arról kérdezte a Telex a TISZA elnökét, hogy mondott-e mást neki a gratuláción kívül Orbán Viktor.

A vasárnapi országgyűlési választáson győztes párt vezetője azt mondta,

rövid telefonbeszélgetés volt, majd hozzátette, hogy Gulyás Gergely is felhívta, és elmondta, hogy Orbán felhívja gratulálni.

Magyar Péter szerint a gratuláción kívül nem sokat mondott neki Orbán, ő azt válaszolta, hogy óriási megtiszteltetés neki a miniszterelnöki szék. Orbán annyit válaszolt: Jó estét kívánok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A győri polgármester lemondásra szólította fel a Fidesz alulmaradt helyi politikusait
Pintér Bence szerint a helyiek elmondták a véleményüket a Fidesz működéséről, és országosan is látható, hogy mi az emberek véleménye.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 13.



Az országgyűlési választás másnapján Pintér Bence győri polgármester bejelentette, hogy a következő közgyűlésen ismét benyújtja a testület feloszlatására vonatkozó javaslatát. A polgármester a két győri egyéni választókerületben vereséget szenvedő fideszes jelölt, Szeles Szabolcs és Fekete Dávid lemondását is követeli az önkormányzati képviselői helyükről.

„A győriek elmondták a véleményüket a Fidesz működéséről, itt és országosan is látjuk, hogy mi az emberek véleménye.

Látjuk a győri szavazatszámokat. Annyira kikapott Fekete Dávid és Szeles Szabolcs is, hogy innen nem lehet felállni” – mondta Pintér Bence hétfőn a 24.hu-nak. A polgármester szerint a helyes döntés az lenne, ha a két fideszes politikus a köztársasági elnökkel, a médiahatóság elnökével és az Állami Számvevőszék elnökével párhuzamosan lemondana, és új választást tartanának Győrben.

Pintér arról is beszélt, hogy bízik Magyar Péterben és a választáson kétharmados többséget szerző Tisza Pártban.

„Én bízom benne, hogy komolyan gondolta Magyar Péter leendő miniszterelnök azt, hogy ő ezt szeretné és ezt is fogja csinálni, hiszen ez az ország érdeke” – tette hozzá, utalva a fékek és ellensúlyok rendszerének helyreállítására.

A polgármester és a Fidesz–KDNP-többségű közgyűlés között hónapok óta tart a politikai harc. Pintér már februárban és márciusban is megpróbálta feloszlatni a testületet a „lakáskassza-ügyként” elhíresült botrány miatt, de a kormánypárti többség az indítványait rendre leszavazta.

Pintér Bence most az országgyűlési választás eredményére hivatkozva próbálja kimozdítani a holtpontról a győri helyzetet, a két fideszes jelölt helyi vereségét a választók egyértelmű akaratának tekinti a változásra.

A győri Fidesz–KDNP-frakció korábban politikai támadásnak minősítette a polgármester lépéseit, és a város működésének akadályozásával vádolta őt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Moszkva a pragmatikus orosz–magyar kapcsolatok folytatására számít a választások után
Az orosz elnök sajtótitkára arról beszélt, hogy érdekeltek a jó kapcsolatok kiépítésében Magyarországgal, akárcsak Európa összes országával. Oroszország nyitott a párbeszédre”


Oroszország arra számít, hogy az új magyar vezetéssel is folytatódnak a rendkívül pragmatikus kétoldalú kapcsolatok – jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára hétfőn Moszkvában újságíróknak.

„Arra számítunk, hogy folytatni fogjuk rendkívül pragmatikus kapcsolatainkat Magyarország új vezetésével”

– mondta.

Az orosz elnök sajtótitkára hangsúlyozta, hogy a magyar nép meghozta döntését, amihez Oroszország tisztelettel viszonyul. Közölte, hogy Moszkva érdekelt a jó kapcsolatok kiépítésében.

„Hallottunk a bejelentéseket (Magyar Péter részéről), amelyek a párbeszédre való hajlandóságról szóltak. Természetesen ez mind Moszkvának, mind Budapestnek hasznos lesz” – mondta Peszkov.

Hozzátette, hogy Moszkvának türelemmel kell lennie, és meg kell várnia, hogy milyen lépéseket tesz majd az új magyar vezetés.

„Érdekeltek vagyunk benne, hogy jó kapcsolatokat építsünk ki Magyarországgal, akárcsak Európa összes országával. Tudjuk, hogy az európai országok esetében sajnos egyelőre nem beszélhetünk viszonosságról, de Oroszország nyitott a párbeszédre”

– nyilatkozott.

Azt javasolta a sajtótájékoztató résztvevőinek, hogy az arra vonatkozó kérdéseket, vajon Magyarország és más európai országok milyen mértékben igénylik a Barátság kőolajvezeték jövőbeni működését, közvetlenül ezeknek az államoknak tegyék fel. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy

Oroszország a világ egyik legmegbízhatóbb energiaellátója volt és marad, ebben a tekintetben a szerepét nem lehet túlbecsülni.

Dmitrij Peszkov úgy vélekedett, hogy a magyar parlamenti választások eredménye nem lesz hatással az Ukrajna körüli helyzetre.

„Nem hiszem, hogy ennek köze lenne az orosz–ukrán konfliktus alakulásának kilátásaihoz. Ez a jelek szerint két különböző folyamat. Ezért nem látok itt semmiféle összefüggést” – mondta a Kreml szóvivője.

Via MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET: