HÍREK

Azonnali hatállyal lemondott Dörgicse polgármestere

A településvezető családi és egészségi okokra hivatkozott, de a helyiek szerint más lehet a háttérben, mert korábban a lemondása másnapjára hívtak össze egy falugyűlést, ami így elmaradt.

Link másolása

Azonnali hatállyal lemondott posztjáról Jánó Levente, a Veszprém megyei Dörgicse független polgármestere - közölte Krámli János, Balatonfüred közös önkormányzati hivatalának osztályvezetője.

A településvezető családi és egészségi okokra hivatkozva nyújtotta be lemondását múlt hét csütörtökön.

Az időközi választást a veszélyhelyzet megszűnését követő tizenöt napon belül kell kitűzni az ezt követő hetvenedik és kilencvenedik nap közötti időszakra. Az Országgyűlés hétfőn 2022. január 1-jéig meghosszabbította a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetet, ez azt jelenti, hogy már csak jövőre lehet időközi önkormányzati választást tartani.

Az önkormányzatot jelenleg Deák Attila független alpolgármester ügyvivőként vezeti.

A 24.hu információja szerint a helyi lakosságot szórólapon értesítették pénteken, hogy lemondott a település vezetője. A hírt aznap közölték, amikor lakossági fórumot tartott volna, az értesítésben pedig azt írták, hogy ez elmarad.

A dörgicseiek közül többen is úgy vélik, hogy a polgármester pont ezen a fórumon komoly számonkérés elé nézett volna.

Civil szervezetek és más csoportok is elégedetlenek voltak Jánó ténykedésével, főleg a gazdálkodás, pénzügyek és pályázatok miatt szerettek volna falugyűlést.

Jánó Leventét tavaly szintén egy lakossági fórumon kérdezték, és aláírásgyűjtésbe is kezdtek, mert attól féltek a falu lakói, hogy a szőlőhegyen - melynek egyik része Mészáros Lőrinc fiának a tulajdonában volt - egy nagyobb turisztikai beruházás készülődik. Erről pedig a lakosokat nem tájékoztatták.

A portál szerint a polgármester ideiglenes helyettese Deák Attila alpolgármester lett, aki júliusban nyújtotta be lemondását, arra hivatkozva, hogy "alapdolgokon kellene változtatni", de bizonyos feltételek mellett maradna a posztján. Végül nem fogadták el a lemondását. A volt és jelenlegi településvezetőt is próbálták elérni, de ők nem reagáltak a megkeresésekre - írja a lap.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Háromfős titkárságot igényelt lemondása után Novák Katalin
Lakást viszont egyelőre nem kért a volt köztársasági elnök.

Link másolása

Az Index megkeresésére az Országgyűlés Sajtóirodája közölte, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök a lemondása után lakás használatára nem nyújtott be kérelmet, de háromfős titkárságot fog alkalmazni.

A volt köztársasági elnökök életük végéig alkalmazhatják a titkárságot, továbbá

térítésmentes egészségügyi ellátás, lakás, autó, valamint az aktuális házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese illeti meg őket, amely jelenleg havi bruttó 4,5 millió forint.

A kegyelmi botrány után lemondott Novák a későbbiekben is bármikor igényelheti a korábban nem kért szolgáltatásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: