A Rovatból

Az Ügyészség szerint tárgyszerű a kormány nagy botrányt kavart vakcinatáblázata

Azt írják, nem tett olyan kijelentést a kormány, „amely az orosz és kínai oltóanyagot bármilyen formában preferálta volna az úgynevezett nyugati típusú vakcinákkal szemben”.

Link másolása

"A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség feljelentésem nyomán hozott friss határozata szerint a kormány által április 25-én közzétett, az oltások utáni fertőzési és halálozási adatokról szóló táblázat nemhogy 'nem meríti ki a rémhírterjesztés bűntettének törvényi tényállását', de egyenesen tárgyszerű" – közölte Szél Bernadett Facebook-oldalán.

A politikus azután tett feljelentést, hogy a kormány április végén közzétett egy táblázatot, ami azt sugallta, hogy a statisztikák szerint a "keleti" (kínai és orosz) vakcinák hatásosabbak és biztonságosabbak, mint a "nyugatiak".

Szél szerint nyomozás nem volt, "nem kérték ki a kamutáblázat hiányzó háttéradatait és nem hallgattak ki senkit, ehelyett nagy bölcsen megállapították, hogy a vakcinatáblázatban közölt adatok közzétételével a kormányzat a rendelkezésére álló statisztikai adatokról adott TÁRGYSZERŰ TÁJÉKOZTATÁST a második oltás után megfertőződött és elhunyt személyek vonatkozásában a megjelölt időszakban, az egyes oltóanyagokra vetítve."

Az ügyészség szerint nem tett olyan kijelentést a kormány, "amely az orosz és kínai oltóanyagot bármilyen formában preferálta volna az úgynevezett nyugati típusú vakcinákkal szemben".

"Az ügyészség ezek szerint mindenkinél, Karikó Katalinnál, a Magyar Orvosi Kamaránál, tudósok soránál is jobban ért az oltások hatékonyságának meréséhez, és Gulyás Gergely is elmehet Szijjártóhoz hasonlóan díszprofesszornak" - jegyzi meg Szél.

A szakemberek szerinte ezzel szemben

egybehangzóan állították - és józan paraszti ésszel is belátható-, hogy a táblázat ebben a formájában teljesen félrevezető és nem alkalmas az egyes vakcinák hatásosságának összehasonlítására, pláne nem olyan meredek következtetések levonására, ami a kormányzati koronavírus honlapon jelent meg: „a Pfizer-BioNTech-vakcinával történő oltás után kétszer annyian haltak meg, mint a Sinopharm-vakcina után”.

Szél hozzátette: "Nemcsak alapvető információk hiányoztak a táblázatból, mint az oltottak kora, egészségi állapota, az oltások időbeli megoszlása, de teljesen valószínűtlen halálozási adatok szerepeltek benne, pl. 100 ezer főre vetítve 32 haláleset a Pfizer második adagja után, miközben kutatók szerint extrém ritka esetben, 1,4 millió beoltottnál van 10 fő alatti a halálozás."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Bohár Dániel szerint nem Magyar Péter, hanem a Fidesz gyűjtötte össze előbb a 20 ezer aláírást, de a kommentelők egy része lehazugozta
Facebook posztban állította, hogy a Fidesznek gyűlt össze először szükséges számú aláírás. A hozzászólók azonban nem így látták.

Link másolása

Miután Magyar Péter pártjának rekordgyorsasággal összegyűlt az induláshoz szükséges 20 ezer ajánlás, Bohár Dániel a közösségi oldalán tette közzé, hogy

„a Fidesznek gyűlt össze először az EP-listára az aláírás!”

Ha így van, ha nincs így, a kommentelők rákaptak az eléjük szórt kendermagra, és parázs vita alakult ki.

Néhány komment:

Hazugság! Hajrá Tisza!

Hazudsz, mint mindig!

Látva a szavazóitokat nagy dolog hogy ilyen hamar összejött, hiszen a 40%-a írni olvasni nem tud tisztességesen.

Hazudsz te is reggel, délben, meg este, mint Fletó nagyapátok.

Emellett természetesen sok gratulációt is besöpört Bohár: lájkokból kétszer annyit kapott, mint nevetős szmájlit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Nem fogott kezet Magyar Péterrel Szentkirályi Alexandra kampányfőnöke: „Becstelen emberrel nem fogok kezet”
A Fidesz főpolgármester-jelöltje is aláírásokat gyűjtött szombat reggel a Széll Kálmán téren. Magyar lépett oda hozzájuk, Szentkirályival kezet is rázott, de Hidvéghi Balázs elutasította azt.

Link másolása

Magyar Péter szombaton tette közzé a pártja EP-listáját, és azt is bejelentette, hogy Budapesten kezdik az aláírásgyűjtést.

Magyar személyesen is megjelent a Széll Kálmán téren szombat reggel, ahol ott volt Szentkirályi Alexandra, a Fidesz főpolgármester-jelöltje is, aki szintén aláírásokat gyűjtött a kormánypárt standjánál.

A Telex beszámolója szerint Magyar oda is lépett Szentkirályihoz sok sikert kívánni neki. Miközben kezet fogtak a jogászt azt mondta a Fideszes politikusnak: „Esetleg a gyurcsányozáson kívül valami konkrét programot adjatok Budapestnek”.

Erre Szentkirályi úgy vágott vissza: „Én az orbánozás abbahagyását javaslom neked”.

Ezután Magyar kezet nyújtott Hidvéghi Balázs kampányfőnöknek is, aki nem viszonozta ezt. Hidvéghi a döntését később így magyarázta a Telex riporterének:

„Becstelen emberrel nem fogok kezet”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péteréknek rekord gyorsasággal összegyűlt a 20 ezer aláírás
Szombaton reggel kezdték a gyűjtést, de délelőtt már össze is jött a szükséges 20 ezer ajánlás. Azért folytatják a gyűjtést.

Link másolása

Szombaton reggel kezdték az aláírásgyűjtést, de délelőtt már össze is jött a szükséges 20 ezer ajánlás a TISZA pártnak.

Mindezt Magyar Péter jelentette be a Facebookon:

„A TISZA Párt aktivistái a pultoknál és a fővárost járva máris összegyűjtötték a szükséges 20 ezer aláírást. Hálás köszönet a munkájukért és a támogatásért. A gyűjtést folytatjuk ma még csak Budapesten, holnaptól vidéken is.”

Magyar Péter hamarosan a Lehel téren fog beszédet mondani, ide várja az érdeklődőket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter háborút, Gyurcsány Ferenc migrációt, Karácsony Gergely pedig gender-propagandát tálal fel a Fidesz új kampányvideójában
Az Európai Bizottság elnöke egy csengővel jelez a pincérként megjelenő ellenzéki politikusnak. A Brüsszel szóba pedig egy dollárjelet szerkesztettek.

Link másolása

Új reklámanyagot tett közzé a Fidesz a közösségi oldalán - szúrta ki az RTL.

A kampányfilmben az ellenzéki „főgonoszok” szerepelnek, ahol helyet kapott már

Magyar Péter is, aki a kormánypárt szerint háborút hoz nekünk. De Karácsony Gergely, Budapest regnáló főpolgármestere is pincérként lép fel, aki a Gender-propagandát szolgálja fel. A Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc pedig migrációt tesz az asztalra.

Míg viszont a többi politikus hoz valamit, addig Dobrev Klára üres kézzel jelenik meg a videóban.

Külön érdekesség, hogy a Brüsszel szóba bekerült egy dollárjel, így a belga fővárost a reklámban Brü$szelként írják. Ugyanakkor a videós anyag szerint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke irányítja az ellenzéki politikusokat.

A kampányvideó itt tekinthető meg:


Link másolása
KÖVESS MINKET: