HÍREK
A Rovatból

„Az orosz–ukrán háború világosan megmutatja, milyen fontos a demokratikus értékek és intézmények védelme” - David Pressman bejelentette távozását

Az amerikai nagykövet a Marshall Központ rendezvényén hangsúlyozta: soha nem volt ennyire fontos a demokratikus értékek és intézmények védelme, mint ma.


David Pressman, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete tegnap a német nagyköveti rezidencián tartott beszédet egy George C. Marshall Központ által szervezett eseményen, írja a hvg.hu. A rendezvényen Julia Gross, Németország nagykövete is részt vett. (A Marshall Központ az Egyesült Államok és Németország védelmi minisztériumainak közös intézménye, amely biztonság- és védelempolitikai tanulmányokkal foglalkozik.)

Pressman elmondta, hogy

nagy megtiszteltetés volt számára Magyarországon képviselni az amerikai elnököt, és együtt dolgozni a német nagykövetséggel is. Hozzátette, hogy januárban lejár a megbízatása Budapesten.

Beszédében méltatta a német–amerikai együttműködést a védelem és a demokratikus intézmények megerősítése terén. Kiemelte:

„A Marshall Központ 1993-as megalapítása óta nem volt még olyan időszak, amely ennyire látványosan rávilágított volna az olyan intézmények szükségességére, amelyek megerősítik a demokratikus elveket, és felkészítik a nemzetek vezetőit a liberális demokrácia védelmére.”

A nagykövet szerint az orosz–ukrán háború világosan megmutatja, milyen fontos a demokratikus értékek és intézmények védelme. A Marshall Központ éppen ezt a célt szolgálja, hiszen katonatiszteket, kormánytisztviselőket és más szakembereket képez arra, hogy hatékonyan védjék a demokráciát.

„A jó kormányzás nem a politika véletlen eredménye, hanem a vezetők tudatos erőfeszítéseinek köszönhető” – mondta Pressman. Kiemelte, hogy a Marshall Központban tanulók olyan készségeket szereznek, amelyek segítenek felismerni és megakadályozni a demokráciát fenyegető veszélyeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Mi vagyok én, majom, te szarházi?” – Magyar Pétert barátságtalanul fogadták a Tisza-tó mellett
A Tisza Párt elnöke szerint az affér azon a településen történt, ahol több kilométeren kiirtották a nádast, és ahol a helyiek már alig tudnak lejutni a Tisza-tó partjára.


„Újabb Orbán-harcos.”

„Abádaszalókon a kipusztított nádas helyén felhúzott egyik 100 milliós NER mobilházból kijőve ismét bemutatták a rendszer valódi arcát. Köpködés, trágárkodás és egy kis kerítésrázás”

– számolt be útjának legfrissebb tapasztalatairól Magyar Péter a Facebookon.

„Mindezt azon a településen, ahol több kilométeren kiirtották a nádast, ahol a helyiek már alig tudnak lejutni a Tisza-tó partjára és ahol a polgármester fenyegeti a helyi tiszásokat…” - tette hozzá a politikus, aki egy videót is posztolt a történtekről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Egy kárpátaljai magyar ápoló szerint nem voltak verésnyomok Sebestyén Józsefen, rögtön rátámadt a kormánysajtó
Razsó Zoltán frontkatona és ápoló azt állítja, nem voltak verésnyomok a kórházba került Sebestyénen. Véleménye szerint a férfi véralvadás okozta egészségügyi probléma miatt halhatott meg.
F.O. - szmo.hu
2025. július 20.



Razsó Zoltán, egy kárpátaljai magyar ápoló az Euronewsnak nyilatkozva azt mondta: nem látott verésre utaló nyomokat Sebestyén Józsefen, amikor kórházba került. Állítása szerint a férfit többször is megvizsgálták, és ha zúzódás vagy véraláfutás lett volna rajta, azt az előírások szerint rögzíteni kellett volna még az osztályra kerülés előtt.

Razsó 27 hónapot szolgált a fronton, és részt vett a bahmuti harcokban is. Korábban együtt szolgált Sándor Fegyirrel, aki jelenleg Ukrajna budapesti nagykövete. Az Euronewsnak azt mondta: büszke magyarnak tartja magát, mégis úgy érezte, harcolnia kell azért az országért, amelybe született.

Elmondása szerint látta Sebestyént sétálni az utcán abban az időszakban, amikor a budapesti állítások szerint már kómában volt.

Később találkozott vele a kórházban is, ahová elmegyógyintézetbe szállították, mert nagyon zavart állapotban volt, és állítólag össze-vissza beszélt.

Razsó azt is elmondta, hogy amikor Sebestyén meghalt, rákérdezett a kollégáinál, mi történt.

Azt a választ kapta, hogy a férfi minden előjel nélkül esett össze a mosdóban, és meghalt. A boncolást végző kórboncnok – akit megbízható embernek nevezett – szerint Sebestyén lábából elindult egy vérrög, ami elakadt az artériákban, ez okozhatta a halálát.

Korábban az Index írt arról, hogy a boncolást egy Joszip Akar nevű szakértő végezte, akit a portál szerint az ukrán titkosszolgálat zsarolt meg a fia mozgósításával. Az információt meg nem nevezett forrásra hivatkozva közölték.

A nyilvánosság elé került egy videófelvétel is, amelyen Sebestyén négykézláb látható, láthatóan rossz állapotban. A felvételen szereplők nem segítenek neki, csak próbálják rávenni, hogy álljon fel.

A kormányzati kommunikáció az esetet azóta is úgy tálalja, hogy a férfit agyonverték, ugyanakkor erre eddig nem mutattak be bizonyítékot, és névvel nyilatkozó helyi magyar sem támasztotta ezt alá.

Razsó Zoltánt, aki az Euronewsnak névvel és arccal vállalta nyilatkozatát, a kormánymédia élesen bírálta. Az Origo névtelen cikkben azt írta róla, hogy együttműködik az Ukrán Biztonsági Szolgálattal (SZBU), és „hazugságot terjesztő magyarul beszélő férfiként” hivatkozott rá. Ezt a megfogalmazást a Magyar Nemzet is átvette egy szintén névtelenül megjelent cikkben.

(via Népszava)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Először üzent a magyaroknak XIV. Leó pápa - ezt írta az egyházfő
A szentatya személyes hangvételű levélben mondott köszönetet a magyar államfő támogatásáért. Imádságos jókívánságait küldte hazánk békéjéért és gyarapodásáért.


Sulyok Tamás köztársasági elnök közösségi oldalán tette közzé XIV. Leó pápa levelét, amelyben a szentatya megköszönte a magyar államfő jókívánságait és támogatását. A pápa azt írta:

„Örömmel vettem a jókívánságokat tartalmazó, szívélyes üzenetét, amelyet a magyar nép nevében is, eljuttatott hozzám Péter apostol székébe történt megválasztásomat követően”.

XIV. Leó elismerését fejezte ki amiatt is, hogy Magyarország hivatalos küldöttsége részt vett a májusi beiktatási szertartáson. A delegációt Sulyok Tamás vezette. A pápa hangsúlyozta:

„Kérem, fogadja őszinte tiszteletem és nagyrabecsülésem kifejezését, valamint imádságos jókívánságaimat Magyarország békéjére és gyarapodására”.

A köztársasági elnök a levél kapcsán úgy fogalmazott: „Mélységes tisztelettel fogadtam XIV. Leó pápa jókívánságait és áldását”, majd hozzátette: „a szentatya szavai – a hit, a béke és a szolgálat szellemében – lelki megerősítést és reményt jelentenek nemzetünk számára”.

Üzenetét egy latin idézettel zárta: „Deo gratias et caritati Ecclesiae”, vagyis: „Hála Istennek és az Egyház szeretetének”.

XIV. Leó pápa májusban már kapcsolatba lépett magyar hívőkkel is. Egy vatikáni audiencián Kocsis Fülöp érsek-metropolita magyar gyermekek rajzait adta át neki, amit a fiatalok örömteli éljenzése kísért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos Hatvanpusztára hirdette meg a következő tüntetését
A független országgyűlési képviselő ezt a szombati demonstráción jelentette be. A Ferenciek terén több száz fős tömeg gyűlt össze.


Több százan vettek részt Hadházy Ákos ezúttal keddről szombatra halasztott tüntetésén a Ferenciek terén. A független országgyűlési képviselő a gyülekezési jog módosítása és a „technofasizmus” ellen kezdett március 18-án tüntetéssorozatba.

Fél órával a meghirdetett kezdés után több fotót is posztolt a demonstrációról, egyúttal azt is bejelentette, hol lesz majd a következő tüntetés:

„Nem hagyjuk abba, mert túl sokat értünk már el, de sok is még a dolgunk! Ferenciek teréről átvonulunk a Március 15. térre, ahol kötetlenebb formában folytatjuk. Két hét múlva pedig Hatvanpusztára megyünk, hogy a miniszterelnök is meghallja a hangunkat.”

Hadházy péntek este egy egész bejegyzést szentelt már Hatvanpusztának. Ebben többek között azt írta, hogy szerinte a majorság a miniszterelnök minapi kijelentésével szemben nem az apjáé:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk