HÍREK

„Az önök érdekében vagyok radikális” – Megtartotta kampánynyitó beszédét Márki-Zay Péter

A miniszterelnök-jelölt arról próbálta meggyőzni a Madách téren összegyűlt tömeget, hogy miért az ő személyével és programjával győzhető le Orbán Viktor 2022-ben.

Link másolása

Vasárnap délután Márki-Zay Péter kampánynyitó nagygyűlésén utolsóként felszólalt maga a Mindenki Magyarországért Mozgalom miniszterelnök-jelöltje is.

Márki-Zay azzal kezdte mondandóját, hogy ennek a hétnek egyetlen győztese Karácsony Gergely volt. Mint kifejtette, visszalépésében csakis a hazaszeretet vezette, ő „egy igazi államférfi, aki kilépve a saját árnyékából fölemelte a nemzetet”. Hozzátette, e lépés nagyságát még Karácsony egyik nagy kritikusa, egykori ellenfele, Puzsér Róbert is elismerte.

Ezután elmondta, hogy szerinte neki van a legnagyobb esélye Orbán Viktor kihívójaként, és felsorolta, kik álltak be mögé támogatónak: megemlítette a Momentumot, a Székelyek Világszövetségét, a „Fidesz fogságából kiszabadult” kisgazdákat és Pálinkás József Új Világ Néppártját is.

Márki-Zay arról is beszélt, hogy sokan attól félnek, az ő jobbközép politikai személye szétfeszíti az ellenzéki pártok együttműködését, de ellenpéldaként Juhász Pétert, Gulyás Mártont és Osváth Zsoltot említette mint olyanokat, akiknek világnézetük távolabb áll az övétől, mégis kiválóan szót értettek egymással.

Szerinte sokan stílusát is radikálisnak tarthatják, de mint fogalmazott:

az önök érdekében vagyok radikális.

Hozzátette, radikalizmusának oka, hogy az ellenzék az elmúlt 11 évben nem tudta leváltani Magyarország ezer éves történetének legkorruptabb kormányát. Programjáról szólva elmondta, hogy megtartaná a családtámogatási rendszer alapjait, de emelné a családi pótlékot, támogatná a Fecske-lakások rendszerét, az állami bérlakásokat és a közszféra fizetésemelését is.

A liberálisokhoz szólva elmondta, ő már számtalanszor kiállt a melegek jogaiért, míg a baloldaliaknak azt üzente:

Jézus is baloldali ember volt.

A gyűlöletet szerinte csak szeretettel és összefogással lehet legyőzni, erről is szól az előválasztás. Az elmúlt száz évben Magyarország felemelkedését ugyanis a folyamatos megosztottság hátráltatta. Beszédében megszólította a külföldi és a határon túli magyar szavazókat is. Mint mondta, legyen Magyarország olyan hely, ahonnan nem menekülnek az emberek, hanem ahova érdemes hazajönni.

Üzent a DK szavazóinak is: pénteki, Kossuth téri beszédéhez hasonlóan arra kérte, szavazzanak rá, mert hiába van a DK-nak jó programja, ha Dobrev Klára miniszterelnök-jelöltségével nem lenne esélyük rá, hogy megvalósítsák azt. Beszéde végén Márki-Zay Péter újra a színpadra hívta Karácsony Gergelyt, és mindenkit arra kért, hogy hozzon olyan bölcs döntést, amilyet két napja a főpolgármester hozott.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Orbán Ráhel bababoltjának új kihívója lett: Mészáros Lőrinc megvette a Brendont
Újabb tevékenységi körrel bővült a legsikeresebb magyar portfóliója.

Link másolása

„Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100%-os tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi baba áruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek” – jelentette be közleményében a Mészáros Csoport.

Mészárosék szerint az akvizíció célja, hogy a márka magyar kézben maradjon, működése hosszútávon biztosított legyen, és ráadásul „a Mészáros csoportban rejlő lehetőségek kihasználásával jelentős külföldi terjeszkedésbe kezdhessen a már meglévő szlovákiai operációja mellé”.

A csoport ugyan eddig nem foglalkozott babatermékekkel, közleményük szerint az felvásárolt vállalat

„koncepcióját tekintve közel áll az üzletfilozófiánkhoz: prioritást élvez a gyermekek, családok iránti elkötelezettség és felelősségvállalás”.

A harminc éve alapított Brendon tizennyolc üzlethelyiséggel rendelkezik az országban, árbevétele pedig 2022-ben meghaladta a 15 milliárd forintot.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk