HÍREK
A Rovatból

Az EU nyomást gyakorolhatott a gyógyszerügynökségre, hogy minél előbb engedélyeztessék a Pfizer vakcináját

Pedig a vizsgálat során komoly aggályok merültek fel a kapott oltóanyaggal kapcsolatban.
Fotó: Wikimedia Commons - szmo.hu
2021. január 19.


Link másolása

Az Európai Gyógyszerügynökségtől (EMA) 2020. december 9-én ellopott bizalmas dokumentumok újból megjelentek a dark weben. Az emberi, illetve állatgyógyászati felhasználásra szánt gyógyszerek tudományos kiértékelését és felügyeletét végző intézmény dokumentumait sikerült megszereznie a Le Monde-nak, az adatokat pedig egy nemzetközi újságírócsapat dolgozta fel, írja a Mérce.

A Le Monde szerint több levél is arról árulkodik, hogy az EU-s szervek nyomás alá helyezték az Európai Gyógyszerügynökséget, hogy minél hamarabb engedélyezzék a Pfizer-BioNTech vakcináját a tagországokban, miután látták, hogy az amerikai és brit felügyeletek már engedélyezték a vakcinák használatát.

Az egyik levélben Stella Kyriakides, az Európai Bizottság egészségügyért és élelmiszerbiztonságért felelős európai biztosa azt írta: "miután elkötelezték magukat, hogy minden tagállam egyszerre kapja meg az oltást", az EMA a késlekedése miatt "ne kényszerítse" őket arra, hogy a gyógyszerügynökséget megkerülve nemzeti hatáskörben engedélyeztessék a vakcinákat.

Egy másik levél tanulsága szerint "meglehetősen feszült, olykor már kellemetlen" egyeztetések folytak a Bizottság és a gyógyszerfelügyelet között az engedélyeztetés időszakában.

A gyógyszerügynökség egyik vezető pozícióját betöltő személy szerint Ursula von der Leyen, a Bizottság elnöke annak ellenére "egyértelműen azonosította azt a két oltást, amelyet még 2020 végéig engedélyezni fognak", hogy a Pfizer-BioNTech és Moderna oltóanyagának vizsgálata még folyt, és mindkettő esetében komoly problémák merültek fel.

A gyógyszerügynökségnek három fő kifogása volt:

  • egyes gyártási helyeket még nem volt alkalmuk ellenőrizni;
  • hiányoztak a tömeggyártásra szánt oltások adatai;
  • a bevizsgálásra küldött vakcinák minősége eltért azoknak a minőségétől, amiket a Pfizer-BionTech tömeggyártásban készített.

A vizsgálatok azt mutatták, hogy a kivizsgálásra küldött oltóanyagok nagyobb százalékban tartalmaztak "tiszta" RNS-t, mint azok, amiket egyébként kereskedelmi forgalomba hoztak.

Kulcsfontosságú kérdésről van szó, ugyanis a szervezetbe juttatott molekulalánc mondja meg a sejteknek, hogy milyen antitesteket termeljenek a koronavírus ellen - írja a lap.

Az ügynökség szerint ez azért lehetett, mert nem volt kellően előkészíítve a tömegtermelés megkezdése, s ezért csökkent az oltóanyag hatóereje.

A problémát csak napokkal később sikerült a gyártóknak orvosolnia. Végül a Pfizer-BionTech vakcináját 2020. december 21-én (három héttel a brit, két héttel az amerikai felügyelet után), a Moderna vakcináját pedig 2021 elején engedélyezte az ügynökség.

Az Európai Bizottság képviselője azt nyilatkozta az ügyről, hogy az egyeztetések során "soha nem sértették meg az ügynökség függetlenségét". A lap szerint az adatszivárogtatás mögött vélhetőleg orosz vagy ruszofil hekkerek álltak.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: A megyei jogú városokban 3 százalékkal vezet előttünk a Fidesz, ők 26 százalékon állnak, mi 23 százalékon
Egy eddig nem publikált közvélemény-kutatás eredményét ismertette Orosházán. Mondott egy ennél „fantasztikusabb” adatot is.

Link másolása

A megyejogú, és ahhoz közel álló méretű városokban áll a legjobban Magyar Péter pártja, ezeken a helyeken 3 százalékkal van előttük a Fidesz - erről beszélt Magyar Péter az Orosházán tartott fórumán. A frissen politikai pályára lépett jogász mindezt eddig nem publikált közvélemény-kutatási adatokra hivatkozva mondta.

Magyar szerint ezeken a területeken a Fidesz 26 százalékon, míg az ő pártja 23 százalékon áll.

„Én azt gondolom, hogy ez egy fantasztikus szám. És ami még ennél is fantasztikusabb, hogy a 18 és 29 éves korosztályban pontosan dupla annyi szavazónk van, mint a Fidesznek”

- fejtette ki Magyar, akinek bejelentését taps fogadta.

Magyar azt is hozzátette: ez nyilván nem elég az üdvösséghez és a teljes változáshoz.

„Nyilván sok ezer milliárd forintról van szó, sokak szabadságáról is most már. Úgyhogy a fiúk mindent el fognak követni a legaljasabb eszközökkel, erre legyenek készen (..) hogy megakadályozzák, hogy átütő eredményt érjünk el” - mondta Magyar.

Az Orosházán tartott fórumról készült élő Facebook-bejelentkezést ITT tudod megnézni, az idézet rész körülbelül az 57. percnél hangzik el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Különleges feladattal bízhatta meg titokban a fiát Orbán Viktor
A Vsquare azt írja, hogy Orbán Gáspár informálisan kapott megbízást a kormányfőtől egy új nemzetbiztonsági testület felállítására, és irodája is van a Karmelitában.

Link másolása

Saját nemzetbiztonsági testület felállításába fogott Orbán Viktor, ebben pedig kulcsszerepet szánt a fiának - írja a Vsquare. A lap szerint Orbán Gáspár a Karmelitában kapott irodát.

A Vsquare a francia LeMonde-al és magyar Direkt36 oknyomozó portállal közösen derítette ki nemrég, hogy a magyar kormányfő fia is részt vett a Csádban tervezett magyar katonai misszió szervezésében.

A Vsquare az ügyet közvetlenül ismerő, a kormányhoz köthető források alapján most arról ír, hogy

az elmúlt hónapokban Orbán Gáspár tevékeny részt vállalt egy nemzetbiztonsági testület létrehozásában, megszervezésében és személyi állományának kiválasztásában.

A szervezet a lap szerint leginkább az amerikai elnök Nemzetbiztonsági Tanácsára hajaz.

„Orbán Gáspárnak saját szobája van a Karmelitában, ahol legalább fél tucat fiatal szakember dolgozik vele” - mondta a forrás a lapnak, aki azt is hozzátette: „az apja közelről akarja szem előtt tartani”. A Vsquare szerint ebből az irodából szervezte Gáspár a csádi missziót is, amelyre a beszélgetésekben csak „startupként” hivatkozik.

Azt is megjegyezték, hogy Orbán Gáspár teljes titokban nemrég kinevezett nemzetbiztonsági főtanácsadó, Bíró Marcell irodájának a kialakításán dolgozik. Két területen - a hírszerzéssel és a katonai ügyekkel foglalkozó részlegen - már elindult a munka. A harmadik egy olyan részleg lesz, amelynek diplomáciai csapata a hét minden napján 0-24-ben fogja majd felügyeli a válsághelyzeteket - ezt szervezi jelenleg a miniszterelnök fia a Vsquare szerint.

A lap forrása azt is megjegyezte, hogy

Gáspárt frusztrálja, hogy hivatalosan nem vehet részt ebben a munkában. Orbán Viktor ugyanis állítólag attól tart, hogy ez jelentős felháborodást váltana ki.

Mint írják, ehelyett a miniszterelnök informálisan bízta meg a fiát azzal, hogy felügyelje az új részleg tervezését.

A Vsquare által megkeresett minisztériumok és a Miniszterelnöki Kabinetiroda is cáfolták, hogy alkalmaznák Orbán Gáspárt. Mint írták: csak azért van bejárása az apja irodájába, mert családtag.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Az utóbbi évtizedek legnagyobb kémbotránya bontakozik ki Ausztriában
Egy volt belbiztonsági tisztviselő letartóztatásával kezdődött, akit azzal vádolnak, hogy az FSZB számára kémkedett. Azóta egy további férfit is köröznek, akiről feltételezik, hogy Oroszországban van.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

A 61 éves Egisto Ottót március végén vették őrizetbe azzal a gyanúval, hogy Oroszországnak kémkedett – jelentette a BBC.

Az osztrák és német média által megszerzett 86 oldalas osztrák rendőrségi elfogatóparancs szerint Ottót azzal gyanúsítják, hogy

információkat adott át Jan Marsaleknek, a Wirecard nevű cég szökésben lévő vezetőjének.

A 44 éves, szintén osztrák állampolgárságú Marsaleket csalás gyanúja miatt körözi a német rendőrség, és jelenleg vélhetően Moszkvában tartózkodik, miután 2020-ban Ausztrián keresztül menekült el.

Az osztrák rendőrségi elfogatóparancs szerint a Wirecard korábbi főnöke megbízta Egisto Ottot és egy másik osztrák biztonsági tisztet, hogy több éven keresztül, 2017-től érzékeny információkat adjanak át Oroszországnak. Otto tagadja, hogy bármit elkövetett volna.

Azzal gyanúsítják, hogy magas rangú osztrák belügyminisztériumi tisztviselők telefonadatait adta át Oroszországnak.

Az osztrák Standard napilap szerint Egisto Otto állítólag azután szerezte meg a telefonokat, hogy véletlenül a Dunába estek a belügyminisztérium hajókirándulásán. Lemásolta a tartalmukat, és továbbadta Jan Marsaleknek, aki pedig Moszkvának továbbította az adatokat.

Azzal is gyanúsítják, hogy hamis ürüggyel megszerezte Hristo Grozev bolgár újságíró bécsi címét.

Grozev azonosította be Alekszej Navalnij ellenzéki politikus 2022-es megmérgezése kapcsán azokat az FSZB ügynököket, akik Navalnij életére törtek. Navalnij idén halt meg egy orosz börtönben az Északi-sarkkörön. Hristo Grozev azóta, biztonsági okokból elhagyni kényszerült Bécset.

Karl Nehammer osztrák kancellár az Egisto Otto-ügyet „a demokráciát és országunk nemzetbiztonságát fenyegető veszélynek” nevezte, és gyors kivizsgálásra szólított fel. A kémbotrány felélesztette azokat a félelmeket, hogy Ausztria továbbra is az orosz kémkedés melegágya.

Az osztrák Zöld Párt, a kormánykoalíció fiatalabb pártja Egisto Ottót „az orosz jéghegy csúcsának" nevezte Ausztriában. A Zöldek azzal vádolják a szélsőjobboldali Szabadságpártot, hogy lehetővé teszi az oroszok játszmáit Ausztriában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Lázár János Magyar Péterről: Nem becsülném túl, és nem becsülném alá sem
A miniszter nem tudott rosszat mondani Magyar munkájára, aki dolgozott az általa felügyelt vállalatok felügyelőbizottságában. Kíváncsian várja, mi lesz a kimenetele ennek a „politikai próbálkozásnak”.

Link másolása

A Fidesz egri kampánynyitóján kérdezte meg a 444 Lázár Jánost kegyelmi ügyről, Magyar Péterről, illetve az általa nyilvánosságra hozott hangfelvételről.

Az építési és közlekedési miniszter ez utóbbi kapcsán úgy fogalmazott, hogy az ígéret egy atombomba volt és egy vízipisztoly lett belőle. Lázár azt is hozzátette, nem tudja elképzelni, hogy az ügyészségi iratokba valaki kívülről belenyúlt volna.

A miniszter szerint Varga Judit a hangfelvételen tévedett, vagy hülyeséget beszélt.

A kegyelmi ügy kapcsán Lázár János azt mondta: ő azok közé tartozik aki szeretné tudni, hogy miért kapott kegyelmet K. Endre.

„Nagyon szeretném tudni végre, hogy egy kiskorú gyerek sérelmében elkövetett bűncselekményben hogyan lehet kegyelmet adni Magyarországon. Ezt én fölháborítónak és megbocsáthatatlannak tartom egy politikai közösségen belül, és az ország szempontjából is. Aki egy kiskorú gyerek rovására, sérelmére elkövetett bűncselekményben kegyelmet ad, az nem való fölénk, és nem való közénk sem”

- mondta az építési és közlekedési miniszter.

A politikustól arról is megkérdezték, hogy mennyire tartja veszélyesnek a Fideszre nézve Magyar Péter politikai színre lépését.

„Én nem becsülném túl, és nem becsülném alá sem. Én dolgoztam a Péterrel, dolgozott az általam felügyelt vállalatok felügyelőbizottságában. Arra a munkájára én rosszat mondani nem tudok, a személyeskedő részekben pedig nem szeretek részt venni. Kíváncsian várom, mi lesz a kimenetele ennek a politikai próbálkozásnak”

- fejtette ki Lázár János.

Szerinte az elmúlt 30 évben sokan kiváltak a Fideszből, az ellenzéki pártok pedig tele vannak ilyen politikusokkal, „ebben semmi különleges nincs”. Lázár úgy látja, hogy Magyar Péter veszélyesebb az ellenzéki pártokra, mint a Fideszre, mert a szavazóik elégedetlenek velük, és le akarják váltani őket.

A teljes interjút ITT tudod megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET: