HÍREK
A Rovatból

Átveszi a védőnőket az állam, kamerákkal is ellenőrizné őket egy adatlap szerint

Különböző adatlapokat küldtek ki nekik, amiken bekérték a gyerekeik és a házastársuk összes azonosító adatát is. A kórházi főigazgatóság szerint ez csak „előírt formai elem” az egészségügyi szolgálati jogviszonyhoz.

Link másolása

Július 1-től átveszi a védőnői ellátást az állam az önkormányzatoktól, az átállás előkészítése azonban kérdéseket vet fel, írja a Népszava.

„Az elmúlt egy hónapban a megyei kórházi főigazgatóságok először azt kérték az önkormányzatoktól, hogy jelöljenek ki kapcsolattartókat, akik segíteni fogják a védőnőket az új rendszerbe való átlépésben. Ezt követően különféle adatlapokat küldtek ki a védőnőknek, amelyeken be kellett jelölniük, hogy hozzájárulnak-e például ahhoz, hogy a munkavégzésre használt helyiségekben kamerafelvételek készüljenek, illetve ellenőrizheti a gépkocsi- és számítógépadatait, de bekérték gyermekeik és házastársuk összes azonosító adatát Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyében” – mondta a lapnak Eszes Béla Jánoshida polgármestere, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) társelnöke.

Az adatbekérő lapot megszerezte a portál is, ezen pontosan az áll: „A munkáltató jogos érdek alapján kezeli a kamerarendszer által rögzített képmást”. Ezen felül az adatbekérőn szerepel az is, hogy

„a munkáltató jogos érdeke alapján ellenőrizheti a számítógép, internet, hivatali e-mail és telefon, a munkavállalóhoz tartozó személygépkocsi adatait”.

A lapon a védőnőknek fel kell tüntetniük házastársuk és gyerekük személyes adatait, többek között állampolgárságukat, TAJ-számukat, adóazonosító jelüket, lakóhelyüket, tartózkodási helyüket, értesítési címüket is.

A Népszava a Belügyminisztériumnál érdeklődött, hogy miért van szükség ezekre az adatokra, és mire használnák a kamerafelvételeket. Az Országos Kórházi Főigazgatóságtól (OKFŐ) érkezett válaszban azt írták:

„A védőnői feladatellátással kapcsolatban nem kerül sor a helyiségek bekamerázására. Sem jogszabályi előírás, sem pedig OKFŐ utasítás nem született a kamerák felhelyezésével, vagy a gépjárművek, telefonok nyomon követésével kapcsolatban. A kért adatszolgáltatás tartalma a 2020. évi Kormányzati Személyügyi Döntéstámogató Rendszerről szóló törvény egyik mellékletében kötelezően előírt formai elem az egészségügyi szolgálati jogviszony létesítéséhez.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Megszületett a döntés - bejelentésre készül a kormány
Ezt írta a Facebookon: „Döntött a kormány” , a képen pedig ez áll: „Hamarosan bejelentés!” Utána kikerült egy videó is a nyugdíj-kiegészítésről.

Link másolása

Ma Kormányinfót tart Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter, de már délelőtt posztolt Orbán Viktor a Facebookon, ami azt sejteti, hogy a kormányülésen döntés született valamiről, és ezt be is jelentik ma.

Ezt írta: "Döntött a kormány" , a képen pedig ez áll: "Hamarosan bejelentés!"

Később kitett egy videót is:

Ezt írták alá: Novemberben átlagosan félhavi nyugdíj-kiegészítést fizetünk az időseknek!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Videón, ahogy egy Leopard 2 tank járkált a Hungária körúton a Hős utcánál az éjszaka
A katonai jármű a Hős utcánál forgolódott a Hungária körúton, az útszakaszt pedig le is zárták a forgalom elöl. Mindez szerda éjjel történt Budapesten, Magyarország fővárosában.

Link másolása

A TikTokra került fel néhány videó, amelyeken feltehetően egy német gyártmányú Leopard 2 harckocsi látható, amint a Hős utcánál haladt az úttesten szerda éjszaka.

A katonai jármű a Hős utcánál forgolódott a Hungária körúton, az útszakaszt pedig le is zárták a forgalom elöl.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy miért volt a nyílt utcán a harckocsi, de ha kiderül, frissítjük cikkünket.

A honvédség összesen 44 új Leopard 2A7+ harckocsit vásároltak Németországtól, ezen kívül 12 felújított Leopard 2A4 érkezik majd kiképzési célokra.

@feco84 #hősutca ♬ eredeti hang - Fecó

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„A fizetésem nettó 500-600 ezer forint lesz, ami több, mint amennyi a tanári bérem volt bruttóban” - már buszsofőrként dolgozik a PDSZ volt elnöke
A miskolci Földes Ferenc Gimnázium korábbi történelemtanára a státusztörvény miatt adta be a felmondását. Ezután elvégzett egy képzést, októbertől egy magáncégnél lesz buszsofőr.

Link másolása

Még egy idei, júniusi tüntetésen jelentette be Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) egykori elnöke, hogy 31 év után búcsút int a tanári pályának, és buszsofőr lesz helyette.

A miskolci Földes Ferenc Gimnázium korábbi történelemtanára a státusztörvény miatt adta be a felmondását.

A volt tanár a Népszavának nyilatkozva most azt is elmondta, hogy milyen változás lesz a fizetésében.

"Most végeztem el egy képzést, októbertől egy magáncégnél leszek buszsofőr, a fizetésem nettó 500-600 ezer forint lesz, ami több, mint amennyi a tanári bérem volt bruttóban"

– nyilatkozta Szűcs Tamás a lapnak.

Az ex-elnök szerint „ha a nincs ez a törvény”, lehet, hogy marad a pályán. Szűcs szerint „eddig sem volt rózsás a helyzet, ám most kifejezetten pocsék”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Gulyás bejelentése: lakáscserére is lehetne használni a városi csok utódját
A kormány még dolgozik a jövőre életbe lépő új konstrukción. A cél továbbra is az, hogy alacsony kamat mellett lehessen nagyobb hitelhez jutni.

Link másolása

A ormány 17,5-18 százalékos inflációval számol idén, válaszolta az ATV kérdésére Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy még nincs kormánydöntés a CSOK+-ról, de a kormány már dolgozik azon, hogy mi léphet az év végén megszűnő városi csok helyébe.

A cél az a miniszter szerint, hogy alacsony kamat mellett lehessen hitelhez jutni, aminek egy része a gyerekek születését követően támogatássá alakulna. Tervben van az is, hogy a hitelt nemcsak új ingatlan vásárlására lehetne használni, hanem lakáscserére is.


Link másolása
KÖVESS MINKET: