Átszabták a cafeteria-rendszert, jelentős változásokra döbbenhetnek rá a munkavállalók januártól
Idén akkorát változott a béren kívüli juttatási rendszer, hogy több ponton is tulajdonképpen rá sem ismerni a korábbira - írja elemzésében az azpenzem.hu. A SZÉP-kártya igazi jolly jokerré vált, de a részletszabályok izgalmasak.
A jelentős átalakítások okairól a lap elemzésében azt írja: kormány pénz híján nyilvánvalóan a magánszemélyek zsebében turkálva igyekszik pörgetni a gazdaságot.
és az áfa révén szépen hozhat a költségvetésnek.
Az azpenzem.hu szerint az eddig is igen kitüntetett SZÉP-kártya igazi jolly jokerré vált. A kormány a „magyar munkavállalók egészségének megőrzése és aktív életvitelük támogatása érdekében” Aktív Magyarok néven új zsebet nyitott, amire összesen évi 120 ezer forintot adhatnak a munkáltatók.
Azonban
A cikkben megdöbbentőnek nevezik a SZÉP-kártyán lehetővé tett „lakhatási” célú költést. Az erről szóló rendeletben ugyanis a lakhatás szó nem szerepel, csupán felsorolják, hogy a például szőnyeg, bútor, edény, vagy éppen evőeszköz is vásárolható a kártyával. Illetve, hogy az levő összeg és a 2025-ben ide érkező juttatások 50 százaléka használható ilyen kiadásokra.
A 35 év alatti munkavállalóknak juttatható lakhatási támogatás az elemzés szerint elsőre meghökkentően magas. Jókora kérdés azonban, hogy a munkáltatók ebből mennyit biztosítanak majd fiatal dolgozójuknak.
A legelképesztőbb rendelkezés azonban azenpenzem.hu szerint kétségtelenül az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások gyors eltapsolhatósága. Ezen a téren a döntés egyértelműen a tagok kezében van. Az önkéntes nyugdíjpénztárakat a Magyar Nemzeti Bank kötelezte, hogy január 31-ig becsüljék meg, mennyi pénz távozhat lakáscélra, majd havonta készítsenek jelentést a ténylegesen távozó összegről.