HÍREK

Annyi helyreigazítást kellett volna közölnie a Tényeknek Juhász Péterrel szemben, hogy nem fért bele a műsoridőbe

Legalábbis ezt mondták. A volt politikus szerint a hírműsor trükközött a helyreigazítás állításaival, de még a hangsúlyokkal is.

Link másolása

A Média1 tudósítása szerint a TV2 Tények című hírműsora hat évvel ezelőtt, 2016-ban és 2017-ben 20-nál is több különböző adásában terjesztett hamis hírt az akkor még politikusként, az Együtt alelnökeként tevékenykedő Juhász Péterről, leginkább a Portik Tamás olajbűnözőhöz fűződő állítólagos kapcsolatáról. Juhász igazát jogerős ítéletek sora támasztotta alá, a TV2 a portál szerint mégis "trükközött" a helyreigazítással.

Juhász a Média1-nek elmondta, hogy a pereket ugyan megnyerte, de az ügy itt nem ér véget, végrehajtást volt kénytelen kérni a kormánypárti televíziócsatorna ellen, ugyanis az az ítélet rendelkező részét (hogy mit és miben állított Juhászról hamisan a TV2) szerinte nem megfelelően, azaz a jogsértést tartalmazó médiatartalom megjelenésével azonos napon, azonos műsoridőben, valamint nem Juhász nevének említésével tette közzé.

Volt olyan adás, a 2022. szeptember 17-i, amiben azt sem közölték, hogy helyreigazításról van szó (ez csak feliratként volt látható), illetve olyan eset is volt, hogy nem hangzott el sem Juhász Péter neve, sem az a tény, hogy megsértették a jóhírnevét.

A TV2 fellebbezett: állításuk szerint ők eleget tettek az ítéletnek azzal, hogy azt részletekben, több adáson keresztül tették közzé, ahogy fogalmaznak, „tekintettel az ítélet rendelkező részének rendkívül terjedelmes tartamára”.

A TV2 hozzátette, hogy „az ítélet rendelkező részében foglalt helyreigazító közlemény olyan terjedelmes volt, hogy annak egy adásban való közzététele meghaladta volna a rendelkezésre álló műsoridőt”.

Juhász Péter ügyvédje nehezményezte, hogy nem egészben tették közzé az ítéletet. Szerinte nem osztható fel tetszés szerinti részekre az ítélet rendelkező része, a bíróság egyértelműen úgy rendelkezett, hogy az ítélet rendelkező részét kell közölni, és nem csak annak egy tetszés szerint kiragadott részletét.

A volt politikus azt is nehezményezi, hogy szerinte a fentiek szerinti hiányos helyreigazítást is szándékosan a központozás figyelembevétele nélkül olvasta be a Tények híradósa, Váczi Gergő, hogy ezáltal követhetetlen, érthetetlen legyen az ügy.

Juhász a vlogján nemrég részletesen is foglalkozott a TV2 eljárásával.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Orbán Ráhel bababoltjának új kihívója lett: Mészáros Lőrinc megvette a Brendont
Újabb tevékenységi körrel bővült a legsikeresebb magyar portfóliója.

Link másolása

„Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100%-os tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi baba áruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek” – jelentette be közleményében a Mészáros Csoport.

Mészárosék szerint az akvizíció célja, hogy a márka magyar kézben maradjon, működése hosszútávon biztosított legyen, és ráadásul „a Mészáros csoportban rejlő lehetőségek kihasználásával jelentős külföldi terjeszkedésbe kezdhessen a már meglévő szlovákiai operációja mellé”.

A csoport ugyan eddig nem foglalkozott babatermékekkel, közleményük szerint az felvásárolt vállalat

„koncepcióját tekintve közel áll az üzletfilozófiánkhoz: prioritást élvez a gyermekek, családok iránti elkötelezettség és felelősségvállalás”.

A harminc éve alapított Brendon tizennyolc üzlethelyiséggel rendelkezik az országban, árbevétele pedig 2022-ben meghaladta a 15 milliárd forintot.

Link másolása
KÖVESS MINKET: