HÍREK

Amíg Románia utolérte a magyar gazdaságot, addig Ausztria még mindig 25 évvel előttünk jár

Hamarosan Horvátország is megelőzhet a GDP-t tekintve. A vezető Luxemburgtól pedig fényévekre vagyunk.

Link másolása

2021-ben Románia utolérte Magyarországot az egy főre jutó bruttó hazai terméket (GDP-t) tekintve is: Mindkét országban az egy főre jutó nemzeti jövedelem az uniós átlag 77 százaléka volt – írja a Népszava az Eurostat a 2022-es előzetes adatai alapján.

2010 óta Románia Lengyelország után a második régiós állam, amely megelőzi Magyarországot.

A magyar gazdaság 2010-ben az uniós átlag 66 százalékán állt, vagyis 12 év alatt 11 százalékpontot nőtt, ugyanezen idő alatt pedig a román fejlettség 25 százalékpontot.

A lengyel GDP 2010-ben szintén az uniós átlag 66 százalékán állt, ezzel szemben tavaly már 79 százalékon volt.

Valószínűleg Horvátország is utolér bennünket, ahol idén januárban már be is vezették az eurót.

Ez idő alatt Magyarország Portugáliát érte utol, és újra megelőzte a szlovák gazdaságot: a szlovák GDP 2014-ben az uniós átlag 78 százaléka volt, ma ez csak 67 százalék – vagyis az Eurostat adatai szerint visszafejlődik, ráadásul évek óta. Viszont ezt más tapasztalatok nem támasztják alá, ezért a szlovák adatot több statisztikus szisztematikus statisztikai hibának tekinti.

Az uniós tagállamok közül az élen Luxemburg áll, ahol az egy főre jutó GDP az uniós átlag 261 százaléka volt, őket az írek követték 234 százalékkal.

A folyamatosan utolérni kívánt Ausztria jelenleg az EU-átlag 125 százalékán áll, vagyis a jelenlegi trendeket figyelembe véve 20-25 év lenne szükséges az osztrák GDP utoléréshez.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Szexelhet bárkivel a barátnője, a férfinak csak egy feltétele van
Zoe nyugodtan hűtlenkedhet, nem gáz, ha mondjuk, Matt elmegy dolgozni, közben valakivel megcsalja.

Link másolása

36 évesen a legtöbb embert már érte szerelmi csalódás, közülük is sokakat csaltak már meg. Matt, a brit férfi ezért úgy döntött, hogy jelenlegi párjának, a 31 éves Zoénak felvetette, hogy csak nyugodtan legyen hűtlen hozzá, nem gáz, ha mondjuk, Matt elmegy dolgozni, közben Zoe valakivel megcsalja. Nem fog rá haragudni, de.

És ugye a "de" után mindig valami megkötés szokott következni, Matt feltétele pedig az volt, hogy készítsen a félrelépésekről fotókat, videókat, amiket ő is megnézne...

A férfi azt mondja a videójában,ait a 24.hu szúrt ki, hogy ez kb. olyan, mintha saját pornócsatornája lenne. Matt úgy érzi, hogy a módszer bevált, nem a háta mögött lép félre Zoe, így ő nem féltékeny, valamint a nő is jól érzi magát.

Zoe ráadásul elindította saját OnlyFans-csatornáját is, mert ha már nyitott kapcsolatban élnek, akkor legyen belőle anyagi hasznuk is, valamint más is hozzáférhessen az erotikus tartalmakhoz.

Zoe természetesen megengedte, hogy Matt is megcsalhatja, és bár ettől a férfi eleinte ódzkodott, de mára feloldódott, olyannyira, hogy swinger-klubokba is együtt járnak, ahol szexelhetnek másokkal is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Leszakadt kezek és lábak, vér és haldokló emberek – közel 300 halottja van az indiai vonatbalesetnek
130-al rohant bele egy személyszállító egy álló tehervonatba, majd a roncsokba még egy másik szerelvény is beleütközött. A szemtanúk elképesztő borzalmakról számoltak be.

Link másolása

Legalább 280 ember meghalt és nagyjából kilencszázan megsérültek Indiában, amikor összeütközött két expresszvonat és egy tehervonat péntek este.

A baleset India keleti részén, Odisa államban történt, körülbelül kétszáz kilométerre Kalkuttától. A South Eastern Railway vasúttársaság közlése szerint

egy Kalkuttából indult expresszvonat nagyjából 130 kilométer per órás sebességgel rohant bele egy álló tehervonatba, helyi idő szerint este hét órakor.

Az ütközés erejétől a személyvonat több kocsija is kisiklott, és a párhuzamos sínpárra került. A roncsokba pedig beleütközött egy másik, az ellenkező irányból érkező tehervonat is.

A baleset helyszínére körülbelül kétszáz mentőautót riasztottak, és száz orvost hívtak be dolgozni, hogy el tudják látni a sérülteket. A mentésben több mint ezer ember vesz részt, sokan még szombat reggel is a roncsok között voltak. A hatóságok közlése szerint a halottak száma várhatóan még emelkedni fog.

Az egyik túlélő a BBC-nek azt mondta, hogy az ütközés után 10-15 ember zuhant rá, de ő végül kisebb sérülésekkel sikerült kimásznia.

Mikor kijutott a roncsok közül akkor pedig leszakadt kezeket és lábakat látott maga körül, valamint egy embert, akinek teljesen szétroncsolódott az arca.

Hasonló borzalmakról számolt be egy másik szemtanú is: ő semmi mást nem látott, csak „vért, törött végtagokat és haldokló embereket”.

(Forrás: rtl.hu, BBC)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kínos videó: elhúzta a kezét Orbán elől a moldovai elnök, mikor kezet akart neki csókolni
Maia Sandunak nem volt ínyére a magyar kormányfő szokása, aki nem először él át emiatt ilyen kínos pillanatokat.

Link másolása

Orbán Viktor csütörtökön érkezett az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozójára, és a bulboacai Mimi-kastélynál találkozott Sanduval, aki határozott mozdulattal vette el a kezét a már meghajló és csücsörítő Orbán elől.

A kézcsók a barokk korszakban vált Európában szokássá, de a XX. század közepére ki is ment a divatból, Európán kívül sok helyen kifejezetten bárdolatlanságnak számít.

Orbán Viktornak korábban volt már ilyen kínos akciója, amit sikerült az utolsó pillanatban kézfogásra menteni. Indiai látogatásán találkozott Sonia Gandhival, és váratlanul a szájához emelte a politikus kezét, ami ott finoman szólva sem szokás.

Indiában a nők és férfiak, ha nincs köztük családi kapcsolat, szinte soha nem érintik meg egymást, még a kézfogás is csak a városi, nyugatos értelmiség körében számít elfogadottnak.

Itt a jelenet.

Az etikett szerint a férfi csak akkor lendülhet „kézcsókakcióba”, ha a nő kezét csókra nyújtja: azaz ha tenyerével lefelé, vízszintesen nyújtja a kezét a férfi felé – ez esetben illik megcsókolni a hölgy kezét. Ha a kéznyújtás a kézéllel felfelé történik, akkor kézszorításra kell felkészülni. Ha valamiért mégis kézcsókra kerülne sor, azt sem árt tudni, hogy a férfi nem billeg: nem hajolunk meg a hölgy előtt – ezt a gesztust jobbára a királyi család tagjainak tartja fenn a protokoll, és akkor is csak abban az esetben, ha országunk királyi családjáról van szó. A férfi kézcsók közben nem hajladozik – legfeljebb a fejét hajtja le.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Trump gratulált Kim Dzsongunnek, kiakadtak még a republikánusok is
„Az országunk visszavétele Joe Bidentől nem azzal kezdődik, hogy gratulálunk Észak-Korea gyilkos diktátorának” - írta egy kormányzó.

Link másolása

Trump volt elnök gratulált Kim Dzsongunnak, miután Észak-Korea felvételt nyert az Egészségügyi Világszervezet végrehajtó testületébe.

„Gratulálok Kim Dzsongunnak” - írta Trump pénteken a Truth Social fiókjában közzétett bejegyzésében, miközben megosztott egy cikket a hírről.

A lépés azonnal bírálatokat váltott ki a republikánusok részéről -írta a New York Post.

„Kim Dzsongun éhezteti a saját népét. Teljes bohózat, hogy Észak-Korea vezető szerepet tölt be az Egészségügyi Világszervezetben”

- mondta Nikki Haley elnökjelölt, aki egykor Trump ENSZ-nagykövete volt.

Georgia állam kormányzója, Brian Kemp szintén gúnyolódott Trumpon.

„Az országunk visszavétele Joe Bidentől nem azzal kezdődik, hogy gratulálunk Észak-Korea gyilkos diktátorának”

- tweetelte.

Elnökként Trump találkozott a kegyetlen észak-koreai diktátorral a szingapúri és vietnami csúcstalálkozókon is. Ő lett az első amerikai elnök is, aki betette a lábát az elszigetelt országba.

A látogatások látszólagos célja a denuklearizációs tárgyalások voltak - amelyek nagyrészt sikertelenek voltak. A páros baráti leveleket váltott, és elnöksége alatt Trump nyilvánosan is kijelentette, hogy „nagyszerű kapcsolatot” ápol a diktátorral, és hogy kedvelték egymást.


Link másolása
KÖVESS MINKET: