Izrael megtámadhatja Iránt - az USA evakuálja a nem létfontosságú személyzetet a Közel-Keletről
Az amerikai külügyminisztérium és a védelmi minisztérium szerdán intézkedéseket hozott, és megkezdték bizonyos közel-keleti helyszíneken dolgozó, nem létfontosságú amerikai személyzet kivonását – közölte a CNN, amerikai tisztviselőkre és az ügyet ismerő forrásokra hivatkozva.
A források szerint ez az egyik oka annak, hogy az Egyesült Államok arra kérte egyes állampolgárait, hagyják el a térséget. A jelentések szerint Amerika arra is számít, hogy Irán válaszcsapásokat indíthat amerikai célpontok ellen Irak területén.
A CNN azt is megemlíti, hogy a lépést megelőzően nőtt a feszültség Irán és Izrael között, miközben a Trump-adminisztráció új nukleáris megállapodást szeretne kötni Iránnal.
Az amerikai külügy előkészítette a nem létfontosságú személyzet kivonását Irakból, Bahreinből, Kuvaitból, valamint az erbíli amerikai konzulátusról. Egy iraki kormányzati forrás szerint ezek a lépések nem állnak összefüggésben az iraki biztonsági helyzettel.
Egy védelmi tisztviselő elmondta, hogy az amerikai Középső Parancsnokság figyelemmel kíséri a Közel-Keleten kialakuló helyzetet.
„Trump elnök elkötelezett az amerikaiak biztonsága mellett – otthon és külföldön is. Legújabb elemzésünk alapján úgy döntöttünk, csökkentjük a missziónk létszámát Irakban” – mondta az amerikai külügy szóvivője.
A Reuters szerint az evakuálásról szóló hírek több mint 4 százalékkal, vagyis körülbelül 8 forinttal növelték az olaj árát literenként.