hirdetés

HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Állampopulizmus és közmunka: így hódította meg a Fidesz a vidéket

Két magyar szociológus készített tanulmányt arról, hogyan sikerült a Fidesznek behálóznia a vidéket. 2018-ban a falvak 58 százaléka a Fideszre szavazott, míg az elmaradott települések 65 százaléka.

Link másolása

hirdetés

Czibere Ibolya és Kovách Imre, a Debreceni Egyetem szociológusai tanulmányt írtak arról, hogyan hódította meg a Fidesz állampopulizmusa a vidéki Magyarországot - írja a 24.hu. A dolgozat célja, hogy feltárja, miért olyan sikeres a Fidesz politikája vidéken, és mik lesznek ennek a "konzervatív populizmusnak" a következményei.

Állampopulizmus és konzervatív populizmus

Czibere és Kovách ezt a két fogalmat használják, hogy hangsúlyozzák a kormány törekvését a kényszerítő, fegyelmi államiságra és a társadalmi egyenlőtlenségek megőrzésére.

  • Állampopulizmus: a populizmus önmagában az olyan politikát jelenti, ami a dolgozó osztályt szeretné megnyerni magának. Az állampopulizmus viszont már egy hatalmi rendszert jelez, tehát itt nem a hatalom megszerzéséről, hanem annak megtartásáról van szó.
  • Konzervatív populizmus: az állampopulizmust támogató társadalmi bázis kibővül, és a kezdeti évek radikalizmusát már bürokratikus eljárások is kísérik a hatalomgyakorlásban. Az alapvető radikális reformok után a populista kormányzati vezetők a politikai, társadalmi rendszerek és struktúrák megszilárdítására törekednek.
A populizmus ideális funkciója, hogy ellensúlyozza a politikai és gazdasági rendet, ehelyett itt arról van szó, hogy az autoriter hatalom fenntartásában segít.

A kutatók megjegyzik, hogy a rendszerváltás után kialakult az a helyzet, hogy vidéken rosszabb viszonyok között lehet élni, ennek ellenére a falvakban és kisvárosokban élők teszik ki az ország lakosságának több mint a felét.

2018-ban a falvak 58 százaléka a Fideszre szavazott, míg az elmaradott települések 65 százaléka.

A kormány ezt felismerte, ezért magukévá tették a Jobbik politikájának a vidéksegítő részét. Elindították a Magyar Falu programot, és nagy támogatásokat kezdtek osztani a jobboldali többségű kisvárosoknak. Eközben a kormányzati intézkedések háttérbe szorították a civil mozgalmakat, különösen a politikában aktívakat, az egyházak viszont egyre nagyobb szerepet kaptak a társadalompolitikában és az oktatásban. Az állam megszerezte magának a vidéki médiát, és kiszorította a versenytársakat, uralják az identitáspolitikát, így egységessé rendezik a társadalmat.

A hajdúnánási sztori

A falvak és kisvárosok függenek a külső forrásoktól, amelyeket az állam ellenőriz. Itt nem csak uniós pénzekről van szó, a tanulmányban nagy hangsúly van a közmunkaprogramon, amit a polgármester szervez, így megerősödik a függőségi viszony.

hirdetés

A szociológusok Hajdúnánást emlegetik példaként, ahol 2012-ben indult a közmunkaprogram, amely során ott mezőgazdasági termelés és élelmiszer-feldolgozás zajlik. A helyieknek először nem tetszett a dolog, de megbékéltek vele, ma már 180-200 család művel egy-egy kisebb darab földet, ami az önkormányzat tulajdonában van, sőt, a munkához is ők adnak mindent, gépeket, magokat és palántákat. A program politikai sikert hozott, 2014-ben "újraválasztották a polgármestert, a szociális munkások a helyi politikai élet szereplőivé váltak, a családsegítő központ vezetője pedig 2014 óta önkormányzati képviselő" - olvasható a 24-en.

A kutatók szerint ezzel a reintegráció illúzióját keltik a földművelő családokban, valójában arról van szó, hogy az állam függőjévé tették őket.

 

A problémák forrása

Természetesen adódnak gondok, így vannak elégedetlen csoportok is, akiket a hatalom látszatintézkedéssel igyekszik elcsendesíteni. Azt hangsúlyozzák, hogy a problémákért a megélhetési bűnözés és a deviáns viselkedés a felelős, ezt nevezik a tanulmány írói büntető populizmusnak. Ennek keretében belül nem próbálják megoldani a mélyen gyökerező társadalmi problémákat, ehelyett a megszokottól eltérő, elfogadhatatlan viselkedést büntetik, okolják.

Fontos elem, hogy a politikai elit reagál az összetett társadalmi ügyekre, amelyeket leegyszerűsítenek a gyors és látványos siker érdekében. A kutatók szerint ez működik, a leegyszerűsített üzenetek könnyen érthetők, az erős érzelmek és az állandó szorongás pedig kedvez a gyors döntéshozatalnak, így fogékonyak az egyszerű, gyors megoldásokra.

Összességében Czibere és Kovách megállapította, mit ismert fel a Fidesz: az alsó középosztályok társadalmi igazságosságra és rendre vonatkozó igénye összefügg a munkához való hozzáféréssel és a létbiztonság érzésével, és az sem érdekli őket, ha ezek elérése – az állam segítségével – mások kárára történik.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK

Figyelmeztetést adtak ki két megyére a havazás miatt

A két megyében 12 óra alatt több mint 5 centiméter hó is eshet.

Link másolása

hirdetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú figyelmeztetést adott ki hétfő éjfélig Komárom-Esztergom és Nógrád megyére, ahol 12 óra alatt 5 centimétert meghaladó friss hó hullhat.

Az északkelet, kelet felé lassan haladó csapadéktömbben elsősorban eső, a Dunántúl magasabban fekvő hegyvidéki területein, illetve az Északi-középhegységben havas eső, havazás is lehetséges.

A halmazállapot-váltás határán néhol átmeneti, gyenge ónos esőre (jellemzően ~0,1 mm) is számítani lehet. A vasárnap éjfélig lehulló csapadékmennyiség a délnyugati területeken helyenként meghaladhatja a 20 mm-t.

A késő délutáni, esti óráktól - jelentős területi bizonytalanság mellett - egy újabb csapadékzóna éri el az országot, amelyben ismét előfordulhat havas eső, havazás, legkisebb eséllyel az Alföld keleti, délkeleti részén. Hétfő reggelig Nógrád és Komárom megyében van leginkább esély helyenként 5 cm-t meghaladó hóréteg kialakulására.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Azért rúgtak ki 34 év után egy özvegy buszsofőrt Manchesterben, mert „túl alacsony”

A 152 centiméter magas nőnek annyira oldalra kellett dőlnie a visszapillantó tükrök áthelyezése miatt, hogy a lábai már nem érték el a pedálokat.

Link másolása

hirdetés

Elbocsátotta egy manchesteri busztársaság Tracey Scholest, mert a 34 éve sofőrként dolgozó nő "túl alacsony", írja a Mirror. A veterán női buszsofőr termete akkor lett gond, amikor a külső visszapillantókat áthelyezték a járműveken, így a 152 centiméter magas nő már nem éri el a pedálokat, ha a tükrökben figyeli a forgalmat.

Az 57 éves özvegy 1987 óta állt a Go North West és elődje, a First busztársaság alkalmazásában, ő volt az első női buszsofőr az angol városban. A szakszervezet szerint a kirúgás hivatalos indoklásában az szerepelt, hogy Tracey már "nem képes" a biztonságos buszvezetésre, ezért egy másik pozíciót ajánlottak neki kevesebb munkaidővel és alacsonyabb fizetés mellett a vállalatnál.

A Manchester mellett, egy kisvárosban élő nő teljesen összetört:

"Három gyerekkel maradtam özvegyen, jelzáloghitel van a házon és mindjárt itt a karácsony" - panaszkodott az egykori buszsofőr, akinek korábban még egy fegyelmije sem volt, és életében először szorult arra, hogy felvegye a kapcsolatot a szakszervezettel.

Tracey elmondta, hogy a busztársaság nagyjából két éve kezdte lecserélni a buszokon a külső visszapillantókat. Az addig a szélvédőre helyezett tükröket a busz oldalára helyezték át, így vezetés közben már annyira el kellett dőlnie, hogy nem érte el lábaival a pedálokat. Amikor jelezte a főnökeinek a problémát, a kétszintes buszokra akarták átvezényelni, de ebbe a jóval alacsonyabb fizetés miatt nem ment bele.

hirdetés
"Éveken keresztül mindennel közlekedhettem, ami csak a garázsban állt. Mára azonban elfogytak azok a buszok, amiket vezethetnék. Szeretem a munkámat, és nem akarom elveszíteni"

- tette hozzá az elkeseredett sofőr, aki mellett nemcsak a petíciót indító kollégái és a törzsutasok, hanem egyre több híresség is kiáll, köztük Anglia egyik legnépszerűbb sorozatának, az 1960 óta futó Coronation Streetnek több sztárja is.

A főként Manchester északi részén 16 járatot üzemeltető Go North West busztársaság szóvivője hangsúlyozta, hogy "sajnos olyan helyzet állt elő, ami miatt meg kellett szüntetni egy sofőr munkaviszonyát". Az ügy jelenleg a fellebbezési szakaszban jár, ezért ennél többet nem árulhatott el az esetről.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Azért adnak heroint a kóbor kutyáknak az afgán hajléktalanok, hogy mindig visszatérjenek és melegítsék őket télen

Januárban akár -16 fok is lehet Kabulban. A hajléktalanoknak a kutyák testhőmérséklete lehet az egyetlen esélye a túlélésre.

Link másolása

hirdetés

Megrázó fotókat közölt a Daily Mail olyan kabuli hajléktalanokról, akik szándékosan adnak napról napra heroint a környék kóbor kutyáinak. Az utcán fagyoskodó emberek azért kényszerülnek erre, hogy a kutyák mindig visszatérjenek hozzájuk, és a kemény afgán tél idején a testükkel melegítsék a fedél nélkül maradtakat.

A hajléktalanok egy műanyag palackba dugják az állatok orrát, majd meggyújtják a heroint, amit a kutya belélegez. Néhány szippantás után az ebek teljesen beállnak, képtelenek a mozgásra, csak meredten bámulnak. A drog pedig épp olyan függőséget okoz náluk, mint az embereknél, ezért minden nap visszatérnek oda, ahol hozzájutnak a kábítószerhez.

A hajléktalanoknak a kutyák testhőmérséklete akár a túlélést is jelentheti a kőkemény afgán télben, ahol a napi hőmérséklet ilyenkor -4 és +13 fok között mozog, de januárban akár -16 fok és gyakori havazás is lehet. Az utcán élők azonban egyúttal az életüket is kockáztatják, mivel az augusztusban hatalomra jutó tálibok egyik fontos célja a kábítószer-függőség teljes felszámolása. Kabulban a hatóságok rendre erőszakkal gyűjtik be a drogfüggőket, akiket rehabilitációs központokba zsúfolnak, de sokat közülük egyszerűen kivégeznek.

Afganisztánban szinte fillérekért lehet hozzájutni a heroinhoz, mivel a világ ópiumának jelentős részét a helyi mákföldeken állítják elő: egy heroinfüggő afgánnak naponta nagyjából 700 forintnak megfelelő helyi pénzből kijön az adagja. A látszólag alacsony összegért a többségnek mégis egész nap robotolnia kell, hogy végül meg tudja venni a drogot.

Ennek ellenére különösen meglepő, hogy a hajléktalanok mégis inkább a kutyáknak adják a kábítószert. A többség szerint azonban nincs választásuk, ha túl akarják érni a fagyos kabuli telet.

hirdetés
Nem először derül ki, hogy afgán hajléktalanok heroint adnak a kutyáknak. Korábban egy Nesha nevű, nyolchónapos ebről derült ki, hogy a gazdája naponta háromszor kínálta kábítószerrel. Ennek következtében ha kimaradt a kutya adagja, az állat remegni kezdett és a falnak verte a fejét.

A drogfüggő nőstényről videó is készült, amit itt lehet megnézni:


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Végigtesztelik a beoltott egészségügyi dolgozókat, hogy kiderüljön, mennyi a fertőzött köztük Horvátországban

A tíz napig tartó vizsgálatban öt klinikai kórház és több általános kórház összesen 1500 oltott dolgozója vesz részt.

Link másolása

hirdetés

Egy próbaprojekt keretében a jövő héttől azokat az egészségügyi dolgozókat is alávetik koronavírustesztnek Horvátországban, akik be vannak oltva, hogy valós képet kapjanak arról, az oltottak között mennyi a fertőzött - közölte a horvát egészségügyi minisztérium vasárnap.

A vizsgálatban - amely tíz napig tart - öt klinikai kórház és több általános kórház összesen 1500 oltott dolgozója vesz részt.

A beoltott egészségügyi dolgozókat három csoportra osztják. Az első csoportba kerülnek azok, akik kevesebb mint hat hónapja kapták meg a második oltást, a második csoportban lesznek azok, akik több mint hat hónapja kapták meg valamelyik vakcina második adagját, a harmadikban pedig azokat vizsgálják, akiknek a harmadik oltást is beadták már.

A horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) szerint bár enyhül a negyedik hullám az országban, nem csökken a koronavírus-fertőzés szövődményeiben elhunytak száma. Horvátország a második legrosszabb helyen áll a világban, jelenleg egymillió lakosra 17 koronavírusban elhunyt beteg jut.

Horvátországban október elején tették kötelezővé az egészségügyi és szociális ellátórendszerben a védettségi igazolást. Azoknak, akik nincsenek beoltva és nem estek át a fertőzésen, hetente kétszer kell teszteltetniük magukat. Azóta 300 ezer tesztet végeztek, és több mint tízezer esetben volt pozitív az eredmény.

A valamivel több mint négymillió lelket számláló Horvátországban az elmúlt 24 órában 2796 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, és a vírus okozta Covid-19 betegségben 68-an haltak meg. Kórházban 2381 beteget ápolnak, közülük 310-en vannak lélegeztetőgépen.

Az országban eddig 2 203 309-an kaptak védőoltást, közülük 1 969 339-en már a második adagot is.

hirdetés

A szomszédos Szlovéniában vasárnapra 1116 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és a fertőzés következtében 13 beteg halt meg. Kórházban 1034 beteget ápolnak, közülük 271-en vannak intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 234 563-an kaptak védőoltást, közülük 1 157 776-an már a második adagot is.

Szlovéniában második hete csökken a fertőzöttek száma, de a szakemberek szerint még nem stabilizálódott a járványhelyzet.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: