Itt a gyorsjelentés: a tavalyinál 122 milliárddal rosszabbul kezdte az évet a magyar állam
67,8 milliárd forintos hiánnyal zárta az év első hónapját az államháztartás központi alrendszere. Az elmúlt öt évben csak egyszer indult ilyen rosszul az év.
2025 első hónapjában az államháztartás központi alrendszere 67,8 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 166,1 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 35,4 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 62,9 milliárd forintos többletet mutattak – írja hétfőn közzétett gyorsjelentésében a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A központi alrendszer adó- és járulékbevételei az előző évhez viszonyítva 12,5%-kal magasabban teljesültek.
a tavaly januárihoz képest 122,2 milliárd forinttal romlott az államháztartás egyenlege az év első hónapjában.
A múlt évben ugyanis 54,46 milliárd forintos többlettel indította az állam az évet. Az elmúlt öt évben csak 2023-ban zárult ennél rosszabbul a január.
A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint januárban 499,2 milliárd forint megy nyugellátásokra, a gyógyító-megelőző ellátásra pedig 224,4 milliárd. Ezen kifizetések összességében 51,1 milliárd forinttal múlták felül az előző évben azonos jogcímeken teljesített kifizetéseket.
Babaváró támogatásokra összesen 21,6 milliárd forintot költött a kormány 2025 januárjában, ez 3,4 milliárd forinttal haladja meg az egy évvel korábban folyósított forrásokat.
2025 első hónapjában az államháztartás központi alrendszere 67,8 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 166,1 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 35,4 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 62,9 milliárd forintos többletet mutattak – írja hétfőn közzétett gyorsjelentésében a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A központi alrendszer adó- és járulékbevételei az előző évhez viszonyítva 12,5%-kal magasabban teljesültek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Képes lesz-e méltósággal átadni a hatalmát? - erről is kérdezték Orbán Viktort hétfőn a Parlamentben az azonnali kérdések órájában.
A párbeszédes Tordai Bence arról beszélt a felszólalásában, hogy a TISZA már nemcsak a pártversenyben előzi a Fideszt, hanem Magyar Pétert is sokkal többen szeretnék miniszterelnöknek, mint Orbán Viktort. A képviselő azt kérdezte, hogy mire lehet még számítani a jövőben: lesz-e könyvégetés, ablakon kieső ellenzékiek, novicsokos teák, bebörtönzött politikusok?
„Képesnek érzi-e magát arra, hogy méltósággal vesszen és békében adja át a hatalmat?”
- kérdezte Tordai Orbántól.
A miniszterelnök azzal vágott vissza, hogy mindenkitől szívesen hallgat jótanácsot, de népszerűség ügyében, különösen a Párbeszédtől, pont nem annyira. Tordai viszontválaszában azt mondta, hogy ő a körzetében több mint 50 százalékkal nyert, míg fideszes ellenfele 40-et.
„Nincs okuk aggódni, lesznek szabad választások Magyarországon”
- mondta Orbán Viktor válaszában.
Az idézetrész a parlamenti tudósításban 3:32:50-től hallható.
Képes lesz-e méltósággal átadni a hatalmát? - erről is kérdezték Orbán Viktort hétfőn a Parlamentben az azonnali kérdések órájában.
A párbeszédes Tordai Bence arról beszélt a felszólalásában, hogy a TISZA már nemcsak a pártversenyben előzi a Fideszt, hanem Magyar Pétert is sokkal többen szeretnék miniszterelnöknek, mint Orbán Viktort. A képviselő azt kérdezte, hogy mire lehet még számítani a jövőben: lesz-e könyvégetés, ablakon kieső ellenzékiek, novicsokos teák, bebörtönzött politikusok?
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: Orbán Viktornak nem egy zebrát kéne örökbe fogadnia, hanem legalább egy nyugdíjasnak kellene segítenie a fizetéséből
A miniszterelnök hétfő délután jelezte, hogy örökbe akar fogadni egy zebrát. Mindezt azután, hogy Magyar korábban arról írt: zebrák élnek Hatvanpusztán.
Nem egy újabb zebrát kéne örökbe fogadnia, hanem legalább egy nyugdíjasnak kellene segítenie a fizetéséből – így reagált Magyar Péter a miniszterelnök különös hétfői bejelentésére.
Orbán hétfőn délután tett közzé egy levelet a Facebook-oldalán, amit a fővárosi állatkertnek címzett.
Ebben Orbán azt írja:
Tisztelt Állatkert! Szeretnék örökbe fogadni egy zebrát. Úgy tudom, Önöknél ez lehetséges. Kérem, segítsenek.
A miniszterelnök hétfői levele előtt egy nappal, Magyar Péter egy bejegyzésben arról írt, hogy Lévai Anikó mesélt neki a hatvanpusztai birtokról, ahol – elmondása szerint – darabonként 30 millió forintért vásárolt előnevelt fákat ültettek, és zebrák is élnek a házi szafariban.
Magyar most sem hagyta szó nélkül Orbán zebrás bejelentését. Hétfő este a Facebook-oldalán azt írta:
„Orbán Viktornak nem egy újabb zebrát kéne örökbe fogadnia a meglévő csordája mellé, hanem legalább egy nyugdíjasnak kellene segítenie a havi 7,2 milliós fizetéséből. Ha már több millió idős honfitársunkat magára hagyta, miközben a saját fizetését 750 ezer forinttal emelte. Azonnali nyugdíjkompenzációt, most!”
A TISZA Párt elnöke azt is hozzátette: Értjük mi a milliárdokért felbérelt amerikai kampánytanácsadók vicceit, csak nem szeretjük!
Közben a miniszterelnök is újabb zebrás bejegyzéssel jelentkezett. Este ugyanis egy gyalogátkelő előtt készült fotót tett közzé, amihez azt írta:
„Az első zebrám. Az állatkerttel már tárgyalásban vagyok a másodikról.”
Nem egy újabb zebrát kéne örökbe fogadnia, hanem legalább egy nyugdíjasnak kellene segítenie a fizetéséből – így reagált Magyar Péter a miniszterelnök különös hétfői bejelentésére.
Orbán hétfőn délután tett közzé egy levelet a Facebook-oldalán, amit a fővárosi állatkertnek címzett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megszólalt Vogel Evelin a dűnés statisztaszerepről: A végén jó amerikai módjára mindenkinek meg lett adva a hála
Magyar Péter volt barátnője elárulta, hogy tényleg ő láható a sorozatban. Arról is mesélt, hogy nagyon élvezte a forgatást, ahol barátságokat is kötött.
Ahogy arról korábban írtunk, a hvg.hu kiszúrta Gróf Balázs posztját, amelyben a képregényrajzoló-karikatúrista arról ír: Magyar Péter exbarátnőjét vélte felfedezni a Dűne: Prófécia című amerikai sorozat néhány képkockáján.
Bár a néhány jelenetből nem volt teljesen bizonyos, hogy valóban Vogel Evelin csatlakozott a fantasysorozat szereplőgárdájához, végül ő maga tett pontot az ügy végére, mikor válaszolt a 444 kérdéseire. Azt írta:
„Igen, szerepeltem statisztakent. Nem sokkal azelőtt volt az utolsó forgatási napom, hogy Péterrel belecsaptunk ebbe a – mostanra felforrt – lecsóba. Izgalmas volt nagyon. A hangulat, a díszletek, a jelenetek nagyon jól ki voltak találva. A díszlet tényleg 10/10-es volt, varázslatos tereket alkottak, amelyekbe szívesen be is költöztünk volna.
„A rendezők sík idegek voltak végig, de azért a végén jó amerikai módjára mindenkinek meg lett adva a hála.”
Olyan szempontból is kifejezetten jó tapasztalat volt, hogy sok érdekes és értékes nőt megismerhettem a statiszták között. Ki is alakult egy valódi háttér sisterhood a forgatások alatt. Jelenleg két jó barátnőm is van a közvetlen környezetemben, akikkel ott hozott minket össze a sors. Szóval összességében kifejezetten jó élmény volt számomra.”
Vogel Evelin, aki sokáig a Tisza rendezvényein Magyar Péter mellett jelent meg, tavaly szeptemberben az Indexnek adott „leleplező” interjút az ellenzéki vezetőjéről. Ezután kiderült, hogy Vogel többször lehallgatta Magyart és más tiszásokat is. A hangfelvételeket ki is szivárogtatták a sajtónak.
Ahogy arról korábban írtunk, a hvg.hu kiszúrta Gróf Balázs posztját, amelyben a képregényrajzoló-karikatúrista arról ír: Magyar Péter exbarátnőjét vélte felfedezni a Dűne: Prófécia című amerikai sorozat néhány képkockáján.
Többen is rosszul lettek a fiatalságot kínáló milliárdos étrend-kiegészítőjétől
Bryan Johnson évente 716 millió forintot költ arra, hogy újra 18 évesnek érezze magát. A saját étrend-kiegészítője viszont több tesztalanynál is negatív mellékhatásokat okozott.
Bryan Johnson, amerikai milliárdos neve 2023-ban lett ismert, amikor kiderült, hogy évente 716 millió forintot költ arra, hogy újra 18 évesnek érezze magát. A projektje azóta annyira kinőtte magát, hogy a Netflix dokumentumfilmet is készített róla, és piacra dobott egy saját étrend-kiegészítőt is.
A The New York Times ugyanakkor most arról ír, hogy többen is rosszul lettek, miután kipróbálták a „Longevity Mix” étrend-kiegészítőt.
A cikk egyébként abból indult, hogy Johnson titoktartási megállapodást írat alá az alkalmazottaival és a személyes ismerőseivel is. A lap szerint ezt már egy évtizede gyakorolja, hogy ellenőrzés alatt tarthassa a róla kialakult képet. A kiszivárgott belső dokumentumok, bírósági jegyzőkönyvek és az őt ismerő emberek szerint a dolgozóknak akkor is alá kellett írniuk ezeket a megállapodásokat, ha meg akarták hosszabbítani a munkaviszonyukat, vagy ha végkielégítést szerettek volna. A lap szerint még a szexuális partnereivel is íratott alá ilyen szerződést.
Három volt alkalmazott nemrég panaszt nyújtott be Johnson ellen. Szerintük a titoktartási megállapodás túlzó volt, és már megsértette azokat a szövetségi törvényeket, amelyek lehetővé teszik, hogy a dolgozók nyilvánosan beszéljenek a munkahelyi körülményekről.
Johnson cégének vizsgálata közben jutottak hozzá egy, a milliárdos életmód-programjával kapcsolatos belső vizsgálat eredményeihez. A tanulmány azt vizsgálta, hogy a milliárdos által árusított étrend-kiegészítő milyen hatással van az alanyokra.
A lap belsős dokumentumok alapján azt állítja:
körülbelül 1700 ember vett részt egy belső vizsgálatban, közülük nagyjából 60 százalék tapasztalt valamilyen mellékhatást.
A vérvizsgálatok alapján a résztvevők tesztoszteronszintje csökkent, és prediabéteszes állapotba kerültek. Voltak olyanok is, akik hányingert és gyomorégést éreztek. A dokumentumokból az viszont nem derült ki, hogy milyen súlyosak voltak ezek a tünetek.
Az orvosok és kutatók viszont kiemelték, hogy Johnson módszere nem tudományosan megalapozott, mivel csak egy ember – ő maga – eredményeire épül. A figyelmeztetés szerintük azért is fontos, mert a techguru saját étrend-kiegészítőit árulja.
Johnson az X-en reagált a róla megjelent cikkre. Azt írta, hogy ezek „csupán az igazság egy szeletét mutatják be”, és „ferdítik a valóságot, hogy az beleférjen a róla szóló negatív narratívába”.
A 47 éves milliárdos egyébként a Braintree nevű fintech cég alapítójaként szerzett vagyont, amelyet 2013-ban adott el a PayPalnak 800 millió dollárért. Ezt követően indította el a Blueprint nevű projektjét, amelynek célja az öregedés visszafordítása és az emberi élettartam meghosszabbítása.
A Blueprint egy algoritmus-vezérelt életmódprogram, amely szigorú étrendet, napi több tucat étrend-kiegészítő szedését és intenzív testmozgást foglal magában. Johnson napi rutinjának része több mint 100 étrend-kiegészítő bevétele, szigorú vegán étrend és napi több órás testmozgás. Emellett olyan kísérleti kezeléseket is kipróbált, mint a vérplazma-transzfúzió, amely során fia, Talmage vérét használta fel. Johnson állítása szerint ezek a módszerek hozzájárultak biológiai korának csökkentéséhez és egészségi állapotának javításához.