HÍREK
A Rovatból

Aláírták a gázai tűzszüneti megállapodást Sarm es-Sejkben

Donald Trump, valamint Egyiptom, Katar és Törökország vezetői írták alá a megállapodást. A pakisztáni miniszterelnök közölte, hogy ismét Nobel-békedíjra fogja jelölni Trumpot.


Hétfőn Sarm es-Sejkben aláírták a gázai tűzszüneti megállapodást Donald Trump amerikai elnök, Recep Tayyip Erdogan török államfő, Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök és Tamím bin Hamad Ál Száni katari emír.

A hátuk mögött több mint harminc ország vezetője ült, köztük a palesztin elnök, a kanadai miniszterelnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök.

Trump az aláírás előtt arról beszélt, hogy a húszpontos béketerv első szakasza már működik. A Hamász időben elengedte azokat az izraeli túszokat, akiket két évvel ezelőtt raboltak el, a meghalt túszok ügyében pedig már dolgoznak azon, hogy megtalálják a holttesteket. A terrorszervezet hétfőn négy holttestet adott át.

A megállapodás pontos tartalma egyelőre nem ismert. A BBC szerint az amerikai elnök által tető alá hozott gázai tűzszüneti megállapodást erősítették meg, más források szerint viszont Trump teljes béketervét írták alá. A CNN helyszíni tudósítója sem tudta megmondani, mi áll a dokumentumban.

Az amerikai elnök beszédében külön kiemelte Erdoğant, Szíszit és a katari emírt. A mögötte ülő vezetőkre nézve megjegyezte: „Ezeknek a srácoknak annyi pénzük van", valószínűleg utalva arra, hogy majd meg tudják oldani a problémákat.

Szokatlan módon még a médiának is köszönetet mondott, amiért a békefolyamatot a jelentőségének megfelelően mutatták be.

Trump úgy fogalmazott: „háromezer évbe telt, hogy idáig eljussunk”.

Az aláírás után arról beszélt, hogy sokan mondták neki: a Közel-Kelet a világ legösszetettebb térsége, ahol akár harmadik világháború is kitörhet. „De ez nem fog megtörténni”

– tette hozzá.

Egy rövid, zárt egyeztetés után újabb beszédet tartott. Ebben több vezetőt is méltatott, köztük Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörököst, akivel telefonon beszélt. Megemlítette, milyen szép a Nílus, hogy Iraknak mennyi olaja van, Giorgia Meloni olasz kormányfőt pedig gyönyörűnek nevezte. Egy ponton váratlanul átadta a szót Sehbaz Sarif pakisztáni miniszterelnöknek, aki közölte: ismét Nobel-békedíjra fogja jelölni Trumpot.

Trump így fogalmazott:

„Azt hiszem, a legnehezebb részből sokat megcsináltunk.” Szerinte Gáza újjáépítése lesz a legegyszerűbb feladat, mert „tudjuk, hogy építsünk jobbat, mint bárki más a világon”.

Utalt arra is, hogy még nem kapott Nobel-békedíjat: „Mi történt, Norvégia, mi történt?” Az örmény–azeri háború lezárását is megemlítette, majd Orbán Viktorról is beszélt: „Fantasztikus vagy. Remek vezető. A legutóbbi választásakor támogattam, és 28 ponttal nyert.” Hozzátette, hogy szerinte a következő választáson még jobban fog szerepelni.

Zárásként azt mondta, a „történelmi egyezmény” aláírása milliók imáinak meghallgatása, és szerinte a körülötte lévő vezetők elérték a békét a Közel-Keleten.

Még a ceremónia előtt Trump közös sajtótájékoztatót tartott Szíszivel, ahol elmondta, már tárgyalnak a béketerv második szakaszáról is. A CNN megemlítette, hogy Sarm es-Sejket Hoszni Mubarak kormánya a béke városaként próbálta bemutatni. A sínai település adott már otthont izraeli–palesztin találkozóknak 1996-ban, 1999-ben és 2005-ben is.

A múlt héten megszületett tűzszünet értelmében pénteken az izraeli csapatok kivonultak a Gázai övezet hozzávetőleg feléről. Ezt követően 72 órája volt a Hamásznak, hogy átadja a még életben lévő, 2023. október 7-én elrabolt 20 izraeli túszt. Ez hétfő délelőtt meg is történt. Ezzel párhuzamosan Izrael megkezdte palesztin foglyok szabadon engedését Ciszjordániában.

Forrás: Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter a Harcosok Klubja edzőtáboráról: Minden résztvevő szégyellje magát – nagyon mélyen!
A politikus szerint a zánkai Erzsébet-táborban hátrányos helyzetű gyerekeknek lenne helye, nem pedig pártrendezvénynek. Szerinte a helyszínhez olyan emberek köthetők, akiket súlyos bűnök terhelnek.


Magyar Péter újabb kemény hangvételű bejegyzést tett közzé a Facebookon. A politikus állítja, hogy Orbán Viktor „a Harcosok Klubja nevű trollszervezettel ismét edzőtábort tart” – ahogy fogalmaz –, és szerinte mindezt nem máshol, mint Zánkán rendezik. „A gyűlölethétvégét Zánkán, a volt úttörőtáborban – ma már Erzsébet-táborban – rendezik meg” – írta.

A posztban Magyar szerint az állam „a gyermektábort ingyen adta át” egy olyan alapítványnak, amelyet – állítása alapján – a „közpénzen stadion- és hotelépítő Kiss-Rigó László püspök alapított”. Hozzáteszi: Kiss-Rigó "jobbkeze" egy olyan volt KDNP-s szegedi önkormányzati képviselő, akinek gyerektáborban „korábban még Kaleta Gábor is részt vett”, akit később pedofil tartalmú képek birtoklásáért elítéltek.

A helyszín kapcsán a politikus hangsúlyozta, hogy szerinte az Erzsébet-tábor célja nem egyezik a mostani eseménnyel: „Az Erzsébet-tábor egyébként hátrányos helyzetű gyermekek üdültetésére kapja a forrásokat, nem pártrendezvényekre.” Azt is hozzátette, hogy az alapítvány kuratóriumában ma is szerepet Balogh Zoltán, „akinek köze volt a pedofilsegítő Kónya Endrének adott kegyelemhez”

A bejegyzés végén Magyar Péter erősen fogalmaz:

„Szent Erzsébet az árvák védőszentje. Minden résztvevő szégyellje magát – nagyon mélyen!”

– zárta posztját.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Átlátszó: félmilliárdból épült sehonnan sehová vezető körforgalom Zalában
A beruházás a Metrans tervezett logisztikai központjához készült. A működéshez szükséges deltavágány közbeszerzését 2024 őszén írták ki, eredmény nincs, a kivitelezés a tender szerint két év lehet.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 19.



Bő 500 millió forint európai uniós támogatásból körforgalmat építettek egy mező közepére Zalaegerszeg és Zalaszentiván között, írja az Átlátszó. A lap által közölt képek szerint

az új körforgalom jelenleg nem köt össze semmit semmivel.

A zalaegerszegi, fideszes vezetésű önkormányzat a német tulajdonú Metrans tervezett logisztikai központja és konténerterminálja miatt építtette a beruházást. A projektet 2021-ben jelentették be, de nem indult el, mert a működéshez előbb vasútfejlesztés kell.

A kormány ígérete szerint Zalaszentivántól nyugatra úgynevezett deltavágány épül, hogy a tehervonatok menetirányváltás nélkül közlekedhessenek észak–déli irányban. A vasútfejlesztés még nem kezdődött el: a közbeszerzést 2024 őszén írták ki, eredményt egyelőre nem hirdettek. A beruházás 12 milliárd forintba kerülne, felét az EU, felét a magyar állam állná. A tender szerint a deltavágány két év múlva készülhet el.

A közbeszerzést kiíró Építési és Közlekedési Minisztérium érdemben nem válaszolt az Átlátszónak. A Metrans közölte, hogy eddig a vasúti kiszolgálás hiánya miatt nem tudták elkezdeni a beruházást, mert a terminál így nem működhet.

A körforgalomról drónfelvétel is készült, amit az Átlátszó videójában lehet megnézni:

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Washington Post: Putyin a donyecki régiót akarja a békéért cserébe, ezt el is mondta Trumpnak
Az orosz elnök már 11 éve próbálja megszerezni a teljes irányítást a térségben, amelyet Ukrajna kulcsfontosságú bástyájának tart.


Vlagyimir Putyin kemény feltételt szabott Donald Trumpnak: múlt heti telefonbeszélgetésükben jelezte, csak akkor zárná le a háborút, ha Ukrajna átadja a Donyecki terület teljes irányítását Oroszországnak – írja a Washington Post két magas rangú tisztviselőre hivatkozva.

Az orosz elnök már 11 éve próbálja megszerezni a térséget, de az ukrán erők rendre visszaverték az eddigi támadásokat. Az orosz hadseregnek és az oroszbarát szeparatistáknak ugyan a régió több részét sikerült elfoglalni, de a teljes irányítást nem tudták még megszerezni.

Ukrajna kulcsfontosságú bástyájának tartja Donyecket, amely megakasztja az oroszok gyors nyugati előrenyomulását Kijev felé. Közben a frontvonal az elmúlt évben alig mozdult, és Moszkva nagyjából Ukrajna területének 20 százalékát tartja kézben.

A telefonbeszélgetésben a cikk szerint

Putyin jelezte, hogy Zaporizzsja és Herszon bizonyos részeiről lemondana Ukrajna javára, ha megkapná Donyeck teljes ellenőrzését.

Ez kisebb területi igény, mint amiről az augusztusi alaszkai találkozón beszélt az orosz elnök – fehér házi tisztviselők szerint ez már előrelépés.

Trump különmegbízottja, Steve Witkoff a pénteki amerikai-ukrán találkozón arra biztatta az ukrán delegációt, hogy adják át a teljes Donyecki területet a béke érdekében. Azzal érvelt, amit egyébként a Kreml is többször hangsúlyozott már: a régió többségében oroszul beszélnek.

Ukrajnában azonban az orosz nyelvhasználat önmagában nem jelent szimpátiát Oroszország felé. Ezt az is bizonyítja, hogy 2014 óta egyre többen térnek át az ukrán nyelvre.

Trump nyilvánosan nem kommentálta Putyin követelését. Miután pénteken találkozott Volodimir Zelenszkijjel, a közösségi médiában azt írta: „Itt az ideje leállítani az öldöklést, és megállapdást kötni! Elég volt a vérből, álljanak meg ott, ahol most vannak. Mondja mindkét fél, hogy győzött, döntsön a történelem!”

Ukrajna támogatja az amerikai elnök felhívását a tűzszünetre a jelenlegi frontvonalakon. Ugyanakkor erős amerikai és európai biztonsági garanciákat kér, mert úgy látják, Oroszország a gyakorlatban megtartja majd az elfoglalt területeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Több mint 2500 Trump-ellenes tüntetést tartanak egyszerre az Egyesült Államokban
A demonstrációkat a No Kings nevű baloldali koalíció koordinálja. A hatóságok több államban is készültségbe helyezték a Nemzeti Gárdát.


Több ezren gyűltek össze szombaton New Yorkban, hogy Donald Trump ellen tüntessenek. A demonstráció része annak a több mint 2500 megmozdulásnak, amit ugyanazon a napon tartanak szerte az Egyesült Államokban Trump hatalma ellen.

A New York-i Times Square-en tartott eseményt, ahogy sok másikat is, a baloldali csoportokból álló No Kings nevű koalíció szervezte – számolt be róla a BBC. A tüntetések egyik központi helyszíne Washington D.C. lesz, ahol Bernie Sanders vermonti szenátor (korábbi demokrata elnökjelölt-jelölt) is felszólal.

Trump szövetségesei azzal vádolják a résztvevőket, hogy kapcsolatban állnak a szélsőbaloldali Antifával, amelyet az Egyesült Államokban és Magyarországon is terrorszervezetként tartanak számon.

Több republikánus kormányzó is készültségbe helyezte a Nemzeti Gárdát, de egyelőre nem lehet tudni, milyen mértékű lesz a katonai jelenlét.

A No Kings közleményében azt írta, hogy a tüntetések célja Trump autoriter hatalomgyakorlása elleni kiállás. „Az elnök azt hiszi, abszolút hatalma van, de Amerikában nincsenek királyaink és nem hátrálunk meg a káosztól, korrupciótól és kegyetlenségtől” – olvasható a szervezet weboldalán.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET: