HÍREK
A Rovatból

Áder János aláírta a pedofilellenes, melegellenes törvényt

Értékelése szerint a törvény 18 év felettiek alkotmányos jogait nem korlátozza, a 18 év alattiak védelmére vonatkozó alkotmányos kötelezettséget viszont kiteljesíti.

Link másolása

Áder János köztársasági elnök szerdán elrendelte a pedofil bűnelkövetőkkel kapcsolatos törvény kihirdetését, miután

értékelése szerint a törvény 18 év felettiek alkotmányos jogait nem korlátozza, a 18 év alattiak védelmére vonatkozó alkotmányos kötelezettséget viszont kiteljesíti.

A Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján szerdán délután megjelent közleményben Áder János emlékeztetett: az Országgyűlés június 15-én 157 igen szavazattal, 1 nem ellenében elfogadta a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról szóló törvényt.

Az államfő azt írta, a törvény két tárgykört szabályoz: az első a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális cselekmények súlyosabb büntetése, a második pedig a kiskorúak - a 18 év alattiak - megóvása a pornográf, a szexualitást öncélúan ábrázoló, a homoszexualitást és a nem megváltoztatását népszerűsítő tartalmaktól.

A közleményben Áder János leszögezte: a sajtóban megjelent állításokkal szemben a törvény a 18 év felettiek vonatkozásában semmilyen korlátozó rendelkezést nem tartalmaz. "Arról, hogy ki kivel és hogyan él, hogy kinek milyen a nemi identitása, és hogy valaki felnőttként miként változtatja meg születési nemét, a törvény semmiféle rendelkezést nem tartalmaz" - hangsúlyozza.

A köztársasági elnök hangsúlyozta: az elfogadott törvény rendelkezései nem sértik a magán- és családi élet tiszteletben tartásának jogát, amelyet az Alaptörvény rögzít.

Ugyanakkor - folytatta az államfő - az Alaptörvény XVI. cikke előírja, hogy "minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz". Az új törvény rendelkezései a kiskorúak védelme érdekében tiltják a pornográf, a szexualitást öncélúan ábrázoló, a homoszexualitást és a nem megváltoztatását népszerűsítő tartalmak elérhetőségét. A szabályozás az idézett XVI. cikkből következik - állapította meg.

"Miután az új törvény a 18 év felettiek alkotmányos jogait nem korlátozza, a 18 év alattiak védelmére vonatkozó alkotmányos kötelezettséget viszont kiteljesíti, ezért a mai napon elrendeltem a törvény kihirdetését" - zárta közleményét Áder János.

Az Országgyűlés a parlament nyári szünet előtti utolsó ülésnapján fogadta el a pedofil bűnelkövetőkkel kapcsolatos jogszabályt. Az ellenzéki pártok közül a Jobbik frakciója megszavazta a törvényt, míg a DK, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP képviselőcsoportja bojkottálta a szavazásokat, mert álláspontjuk szerint a jogszabállyal a kormányoldal összeköti a pedofília elleni küzdelmet a meleg közösség megbélyegzésével.

A törvény amellett, hogy nyilvántartást hoz létre a pedofil bűncselekmények elkövetőiről és jelentősen szigorítja a büntetési tételeket, azt is rögzíti, hogy az iskolai szexuális felvilágosító foglalkozások nem irányulhatnak a nem megváltoztatása, valamint a homoszexualitás népszerűsítésére. A jogszabály szerint tizennyolc év alatti fiatal számára tilos elérhetővé tenni pornográf tartalmakat, a szexualitás öncélú bemutatását, valamint olyat, amely a születési nemnek megfelelő önazonosságtól eltérést, annak megváltoztatását vagy a homoszexualitást népszerűsíti. Ugyanez a szabály vonatkozik a reklámokra is.

A jövőben a tévék is csak tizennyolc év felettieknek ajánlhatják az ilyen tartamú filmeket, műsorokat, a médiatanács pedig köteles lesz kérni azon tagállam intézkedését, amelynek joghatósága alá tartozik a szabályt megsértő médiaszolgáltató.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Bohár Dániel szerint nem Magyar Péter, hanem a Fidesz gyűjtötte össze előbb a 20 ezer aláírást, de a kommentelők egy része lehazugozta
Facebook posztban állította, hogy a Fidesznek gyűlt össze először szükséges számú aláírás. A hozzászólók azonban nem így látták.

Link másolása

Miután Magyar Péter pártjának rekordgyorsasággal összegyűlt az induláshoz szükséges 20 ezer ajánlás, Bohár Dániel a közösségi oldalán tette közzé, hogy

„a Fidesznek gyűlt össze először az EP-listára az aláírás!”

Ha így van, ha nincs így, a kommentelők rákaptak az eléjük szórt kendermagra, és parázs vita alakult ki.

Néhány komment:

Hazugság! Hajrá Tisza!

Hazudsz, mint mindig!

Látva a szavazóitokat nagy dolog hogy ilyen hamar összejött, hiszen a 40%-a írni olvasni nem tud tisztességesen.

Hazudsz te is reggel, délben, meg este, mint Fletó nagyapátok.

Emellett természetesen sok gratulációt is besöpört Bohár: lájkokból kétszer annyit kapott, mint nevetős szmájlit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Nem fogott kezet Magyar Péterrel Szentkirályi Alexandra kampányfőnöke: „Becstelen emberrel nem fogok kezet”
A Fidesz főpolgármester-jelöltje is aláírásokat gyűjtött szombat reggel a Széll Kálmán téren. Magyar lépett oda hozzájuk, Szentkirályival kezet is rázott, de Hidvéghi Balázs elutasította azt.

Link másolása

Magyar Péter szombaton tette közzé a pártja EP-listáját, és azt is bejelentette, hogy Budapesten kezdik az aláírásgyűjtést.

Magyar személyesen is megjelent a Széll Kálmán téren szombat reggel, ahol ott volt Szentkirályi Alexandra, a Fidesz főpolgármester-jelöltje is, aki szintén aláírásokat gyűjtött a kormánypárt standjánál.

A Telex beszámolója szerint Magyar oda is lépett Szentkirályihoz sok sikert kívánni neki. Miközben kezet fogtak a jogászt azt mondta a Fideszes politikusnak: „Esetleg a gyurcsányozáson kívül valami konkrét programot adjatok Budapestnek”.

Erre Szentkirályi úgy vágott vissza: „Én az orbánozás abbahagyását javaslom neked”.

Ezután Magyar kezet nyújtott Hidvéghi Balázs kampányfőnöknek is, aki nem viszonozta ezt. Hidvéghi a döntését később így magyarázta a Telex riporterének:

„Becstelen emberrel nem fogok kezet”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péteréknek rekord gyorsasággal összegyűlt a 20 ezer aláírás
Szombaton reggel kezdték a gyűjtést, de délelőtt már össze is jött a szükséges 20 ezer ajánlás. Azért folytatják a gyűjtést.

Link másolása

Szombaton reggel kezdték az aláírásgyűjtést, de délelőtt már össze is jött a szükséges 20 ezer ajánlás a TISZA pártnak.

Mindezt Magyar Péter jelentette be a Facebookon:

„A TISZA Párt aktivistái a pultoknál és a fővárost járva máris összegyűjtötték a szükséges 20 ezer aláírást. Hálás köszönet a munkájukért és a támogatásért. A gyűjtést folytatjuk ma még csak Budapesten, holnaptól vidéken is.”

Magyar Péter hamarosan a Lehel téren fog beszédet mondani, ide várja az érdeklődőket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter háborút, Gyurcsány Ferenc migrációt, Karácsony Gergely pedig gender-propagandát tálal fel a Fidesz új kampányvideójában
Az Európai Bizottság elnöke egy csengővel jelez a pincérként megjelenő ellenzéki politikusnak. A Brüsszel szóba pedig egy dollárjelet szerkesztettek.

Link másolása

Új reklámanyagot tett közzé a Fidesz a közösségi oldalán - szúrta ki az RTL.

A kampányfilmben az ellenzéki „főgonoszok” szerepelnek, ahol helyet kapott már

Magyar Péter is, aki a kormánypárt szerint háborút hoz nekünk. De Karácsony Gergely, Budapest regnáló főpolgármestere is pincérként lép fel, aki a Gender-propagandát szolgálja fel. A Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc pedig migrációt tesz az asztalra.

Míg viszont a többi politikus hoz valamit, addig Dobrev Klára üres kézzel jelenik meg a videóban.

Külön érdekesség, hogy a Brüsszel szóba bekerült egy dollárjel, így a belga fővárost a reklámban Brü$szelként írják. Ugyanakkor a videós anyag szerint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke irányítja az ellenzéki politikusokat.

A kampányvideó itt tekinthető meg:


Link másolása
KÖVESS MINKET: