News here
hirdetés

HÍREK

A tudtán kívül árverezték el a házát, az otthonáért küzd a háromgyermekes édesanya

A nőnek meg kellene vennie a saját házát, de erre képtelen anyagilag. A lakhatásuk ezzel komoly veszélybe került, az új tulajdonos még az áramot is elveszi tőlük.

Link másolása

hirdetés

Megdöbbentő meglepetésben volt része egy háromgyermekes anyának. Tavaly novemberben egy nap egy férfi várta az otthonuk előtt, és közölte vele, hogy megvette a házukat, ezért jogtalanul tartózkodnak ott.

"Köpni-nyelni nem tudtam. A döbbenettől csak néztünk mindannyian, hogy ez most mi"

- mondta Tímea, aki a Fókusznak mesélte el a történetét.

Először azt hitte, csak valami félreértésről lehet szó, ezért behívta a házba a férfit és megkérte, hogy magyarázza el, mi is ez az egész. Ő pedig elmondta, hogy végrehajtáson megvásárolta az ingatlant. Felajánlotta, hogy segít nekik abban, hogy el tudjanak költözni, de jelezte azt is, hogy ha nem hajlandóak együttműködni, akkor más megoldásokhoz folyamodik.

Tímea egykori élettársával építette 2008-ban a házat apósa telkére, aki erre hivatalos ráépítési engedélyt adott. Évekkel később párja elköltözött, de ő három gyerekével a házban maradt. Bár a számlákat mindig időben fizette, "hibázott" azzal, hogy nem kérte, hogy az ingatlant külön helyrajzi számon, telekmegosztást követően felvezessék az ingatlannyilvántartásba. Az ügyintézést ugyan elkezdte, de az utolsó lépésre már nem maradt elég pénze.

Közben apósa ellen végrehajtást rendeltek el, a telket pedig egy árverésen megvásárolta egy üzletember úgy, hogy erről a házban élő család semmit nem tudott.

A férfi felajánlotta az anyának, hogy 25 millió forintért megvásárolhatja a házat, de erre esélye sincs. Lakhatásuk ezért most komoly veszélyben van. Miután a telek új tulajdonosához került a házhoz tartozó gáz- és villanyóra (a vízművek megtagadta a vitás tulajdoni helyzet miatt az óraátírást), a férfi megkért egy villanyszerelőt, hogy vágja el az áramvezetéket. Tímea fia levideózta, ahogy a férfiak azon munkálkodtak, hogy kikössék a közműveket, majd feljelentést is tett. Bár a család újra beköttette az áramvezetéket, azt pár nappal később ismét elvágták.

hirdetés

Az ügy miatt a családnak még jobban megromlott a viszonya Tímea volt apósával, aki a legkisebb gyerek, a 15 éves Timi nagypapája. A férfit viszont unokája sorsa sem érdekli, aki abba a házba született. Szerinte fia volt párjának és a gyerekeknek már évek óta nem kellene ott lakniuk.

Tímea azt mondta, nagyon haragszik kisebbik lánya apjára és két idősebb gyereke apjára is, akik szerinte semmilyen felelősséget nem vállalnak, és semmit nem segítenek nekik, mindent egyedül kell megoldani. Ebbe pedig már nagyon belefáradt, a folyamatos stressz pedig már nemcsak őt, hanem a gyerekeit is megviseli. Félelemben élnek, az anyának pedig már a pulzusa is állandóan magas.

Az ügy érdekessége, hogy hivatalosan soha, senki nem szólította fel, vagy kötelezte a családot arra, hogy elhagyják a házukat.

Azt sem tudják, hogy a Tímea apósa ellen indult végrehajtásnál beleszámították-e az árverési árba Tímeáék értékes ingatlanját. Jogi képviseletüket ingyen vállalta el egy ügyvédjelölt, vele együtt harcolnak az igazságért.

"Mert ez a miénk, ez a mi házunk, mi lakunk itt. És csak úgy senki nem fog minket kirakni. Nem fogja a gyerekeimet hontalanná tenni senki"

- mondta az anya.

VIDEÓ: A Fókusz riportja:



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
A csapolt sör 1290, egy ásványvíz 850, a legolcsóbb hamburger pedig 4500 forint lesz idén a Szigeten
Mutatjuk, milyen árakra számíthatsz majd a pultoknál.

Link másolása

hirdetés

Három év kihagyás után idén újra megrendezik a Szigetet, a fesztivál szerdán startol majd Dua Lipa fellépésével.

2019 óta azonban jócskán elszabadult az infláció, ami persze fesztivál áraiban is megmutatkozik majd.

A Blikk kedden körbenézett a Hajógyári-szigeten, ezek alapján pedig ilyen árakra lehet majd számítani a pultoknál:

Italok

  • Csapolt Dreher sör 1290
  • a dobozos sör 1390 forint,
  • cider 1590 forint,
  • 4 cl vodka, whiskey, pálinka vagy rum 1950 forint,
  • a bornak 690 forint decije,
  • az ásványvízért 850 forint kell fizetni,
  • a koktélokat 4 ezer forinttól kínálják.

    Ételek

  • Hamburgert 4500 forinttól,
  • a giroszt 3600-tól
  • egy pizzaszelet pedig 1990 forinttól lehet kapni.

    hirdetés


    hirdetés
    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

  • hirdetés
    HÍREK
    Mentőövet dobhat sok katásnak egy kedd este megjelent rendelet
    Csökkentették az ekho mértékét, így kedvezőbben lehet foglalkoztatni a katából kieső vállalkozókat. De nem mindenkit.

    Link másolása

    hirdetés

    Csökken az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás, vagyis az ekho mértéke - írja a HVG egy a Magyar Közlönyben kedd este megjelent rendelet alapján.

    Eszerint

    szeptember elsejétől nem kell megfizetni a közteher munkáltatókat terhelő, 13 százalékos részét, a kifizetői ekhót, vagyis csak a munkaadókat terhelő, összesen 15 százalékos ekho marad.

    A lap szerint a döntés a katából kiesetteket segítheti, mert kedvezőbbé válik az eddig vállalkozóként megbízottak foglalkoztatása. Azonban azt is megjegyzik, hogy

    az ekhot alapvetően a könyv- és lapkiadásban, illetve előadóművészetekben jellemző tevékenységek számára találták ki.

    Beletartozhat a fodrászat vagy a cipészet is, de csak abban az esetben, ha az köthető valamilyen produkcióhoz, ha csak egyszerű szolgáltatást végeznek az utcáról betérők számára, akkor nem.

    Újságírók, szellemi szabadfoglalkozásúak, grafikusok, fotósok, fordítók számára azonban segítséget jelenthet a mostani változás. Ezen kívül azok is alkalmazhatják az ekhót, akik valamiféle sporttevékenységből szereznek bevételt, például edzőként, sportolóként vagy sportszervezőként.

    hirdetés
    Egy másik rendelet a katából áttérők adminisztrációs terheit enyhíti:

    a közkereseti társaságok, a betéti társaságok, az egyéni cégek és az ügyvédi irodák a kata megszűnésével ugyan átkerülnek a számviteli törvény hatálya alá, azonban az általános szabályoktól eltérően mentesülnek a nyitómérlegük könyvvizsgáltatási kötelezettsége alól. Ezzel könnyebbé válik az adminisztráció és a könyvvizsgálat költségét is megspórolhatják.

    Kedden jelent meg az a rendelet is, ami lehetővé teszi a cégek számára, hogy a társasági adót euróban vagy amerikai dollárban fizessék.

    A cikk szerint az újítás azoknak a cégeknek hozható elsősorban könnyebbséget, amelyeknek bevétele részben vagy teljes egészében devizában érkezik be.


    hirdetés
    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    hirdetés
    HÍREK
    Óriási robbanások ráztak meg egy orosz katonai bázist a Krím-félszigeten, videón a detonációk
    A környékről kitelepítették az embereket.

    Link másolása

    hirdetés

    Robbanássorozat történt egy repülőgép-lőszert tároló raktárban a krími Novofjodorovka melletti reptéren, a közösségi oldalon terjedő videók szerint hatalmas füstoszlop emelkedett az ég felé a bázisról.

    A szemtanúk beszámolója szerint

    egy percen belül 12, különböző erejű robbanást hallatszódott,

    ezek közül három különösen erős volt.

    hirdetés

    A robbanásokról az orosz védelmi minisztérium is beszámolt. A tárca szerint

    a félsziget nyugati partvidékén fekvő szaki repteret nem érte tűzhatás, a balesetben senki sem sérült meg, a repülőgépekben sem esett kár.

    Alekszej Akszjonov, az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt Krím vezetője azt közölte, hogy a rendkívüli helyzetek minisztériuma ura a helyzetnek, és cáfolta azt az értesülést, hogy Szakiban általános evakuálást rendeltek volna el.


    hirdetés
    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    hirdetés
    HÍREK
    18 euróért rendelhető apostoli áldással dicsekedett Semjén Zsolt a Facebookon
    Kedves meglepetés - írta a vatikáni honlapról rendelhető dokumentum mellé a miniszterelnök-helyettes.

    Link másolása

    hirdetés

    Apostoli áldást kapott Ferenc pápától Semjén Zsolt a hatvanadik születésnapjára. A politikus erről maga számolt be a Facebook-oldalán, a bejegyzésében pedig megosztott egy képet is a dokumentumról, amelyet

    július 22-én állították ki Vatikánvárosban, és Konrad Krajewski pápai főalamizsnás, bíboros írta alá.

    „Őszentsége Ferenc pápa szívből adja apostoli áldását hatvanadik születésnapja alkalmából Semjén Zsolt életére, családtagjaira és barátaira, kérve számukra a bőséges mennyei kegyelmek és vigasztalások ajándékát és a Boldogságos Szűz Mária állandó segítségét” - állt az iraton, melyhez

    Semjén Zsolt csak annyit fűzött hozzá, hogy „kedves meglepetés”.

    A Magyar Hang azonban később arról írt, hogy bár a bejegyzésben Semjén Zsolt nem állította, hogy személyesen Ferenc pápától kapta az üdvözlőlapot, de a posztját könnyen lehetett így is értelmezni.

    Az áldás azonban valójában bárki által megrendelhető egy vatikáni honlapon, jelenleg 18 és 26 euró közötti összegért,

    plusz postaköltség. Egyházi események mellett olyan világi alkalmakra is vannak itt áldásminták, mint házasság, születésnap, vagy házassági évforduló.

    hirdetés

    hirdetés
    Link másolása
    KÖVESS MINKET: