„A ruhájuk, a fal, a csempe, mindenhol vér volt” – elmeséli az anyuka, hogyan könyörgött a császármetszésért, a kórház szerint nem hibáztak
Könyörgött a császármetszésért – erről beszélt az RTL Híradónak az egyik kismama, aki majdnem elvérzett szülés közben a kistarcsai kórházban decemberben. Szerinte az ügyeletes rezidens orvos csak annyit mondott: ki fog jönni a baba természetesen úton, ő maga is hármat szült.
Az esetről elsőként a VálaszOnline írt. A portál azt közölte: a kistarcsai Flór Ferenc Kórházban December 23-án két kismama is majdnem belehalt a szülésbe.
Az egyikük, Orosz Szintia telefonon nyilatkozott a Híradónak: „Könyörögtem a császárért, és hogy adják meg a császárt, mert én ezt már nem bírom tovább. A doktornő azt válaszolta, hogy nem, mert ki fog jönni, és működjek együtt, mert ő is megszült három gyereket.”
Azt mondja, ezután egy szakorvos, aki többször hangoztatta, szerinte is császármetszés kellene, megpróbálta kinyomni belőle a babát.
– mesélte a rettenetes élményeket az édesanya.
Szintia végül sürgősségi császárral szülte meg kisfiát. A hasában vér volt, megrepedt a méhe, életmentő műtétet hajtottak rajta végre, vérátömlesztést kapott, majd lélegeztetőgépre került.
Mint kiderült, ugyanazon a napon, ugyanannál a rezidens orvosnál egy másik édesanya kis híján elvérzett szülés közben. Lázárné Sélley Szandra is hosszú órák óta császármetszésért könyörgött. Neki újszülött gyereke életveszélyes állapotba került.
Orosz Szintia szerint a rezidens később hárított: „Kérdezte tőlem is, hogy én mire emlékszem a történtekből, és mondtam neki, hogy egy nagyon fontos momentum van, amikor tiszta vér volt minden az egész szoba, és akkor vittek el engem császárra. És azt mondta, hogy ilyen nem történt. És mondtam neki, hogy ne vicceljen már, hát emlékszem rá, és a férjem ott állt mellettem, és a férjem is emlékszik rá” – mesélte a kismama.
A Híradó információi szerint a rezidens kedvelt doktornő a kórházban, szülésfelkészítőket is szervez. Szerették volna megszólaltatni a doktornőt, de a kórház nem hagyta jóvá a megszólalását. Azt is elmondták: lezárult a belső vizsgálat, ami szerint nem történt mulasztás a szülések esetében.